Az Épitési Ipar, 1881 (5. évfolyam, 1/209-52/260. szám)
1881-07-10 / 28. (236.) szám
Előfizetési ár: Egész évre . . 8 frt. A m. mérn. és ép. egyl. tagjainak ! Félévre .... 4 frt. Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyedévre. . 2 frt. Egyes szám ára 25 kr. 28 — 236. szám. Vasárnap, július 10. Szerkesztő- és kiadó-iroda: VII. ker. Kerepesi út 24. sz. III. e. 4. ajtó. Minden a lapot illető küldemény ide intézendő. Kiadják: Amon József, Senki Károly,Szecska -Adolf, Bukovics gyula, Dötzer Lipót, ,ganda József, geszti -Adolf, ganz és girsa, gauszmann Alajos, szieronymi Károly, gofhauserLajos, gallina Mór, Kauser János, Kéler -Napóleon, gund -Endre,Langenfeld gügyes, Lechner Lajos, Luksegábry Béla, Mechwart Andris, Neuschloss Emil, Neuschloss J. fiai,NeyBéla, gr. gártos Béla, gártos gyula, gucher József,Schlick Béla, Slavek Ijjvice, SteindlImre, golnay ,Lajos, Weber Antal, Ybl Miklós, galay gilajos, ZellerinMátyás. ■Pártos J Gyula, a kiadótulajdonosok képviselője. Felelős szerkesztő: geya Béla. Tartalom : Szeged szabad kir. város tekintetes közgyűlésének. — A szuezi csatorna. — A cement-hidakról. —■ Vegyesek. — Fővárosi ügyek. — (Vidéki munka- és anyag-egységi árak.) — Ajánlati árlejtések. — Hirdetések. Szeged szab. kir. város tekintetes közgyűlésének. Mi alulírott budapesti műépítészek a napilapok útján értesültünk, hogy a Szegeden építendő állandó színház tervének készítését és annak művezetését, Szeged város t. közönsége Fellner Nándor bécsi műépítészre szándékozik bízni. Mi alulírottak teljesen elismerjük Fellner bécsi műépítész úrnak kitűnő képességét, sőt épen a színházépítés körül elért kiváló sikereit; azt is megengedjük, hogy Szeged város közönsége ily módon a legrövidebb úton jut egy minden valószínűség szerint sikerült tervhez; — de másrészt el nem titkolhatjuk hazafiúi mély fájdalmunkat a felett, hogy Szeged város közönsége a színházépítés ügyben hozott határozatával pusztán a kényelem s a tájékozatlanság szülte utilitási szempontból kiindulva — az által hogy külföldi építészt bíz meg a magyar Thalia szentélyének felállításával, szem elől téveszti azon tekintetet, melylyel a magyar képzőművészet egyik jelentékeny ágának a magyar építészetnek tartozik, de egyszersmind a versenynek még csak meg sem kisérlése által, míg egyrészt maga teszi lehetetlenné, hogy — ha esetleg bár — még a Fellner tervénél is jobbnak birtokába jöjjön, másrészt bizalmatlanságot szavaz az összes hazai építészeti karnak. Nem személyes érdek, még kevésbbé annak tagadása, hogy Fellner műépítész úr neve biztosítékot nyújt egy jó színház építése iránt, hanem tisztán a magyar építészeti szakma veszélyeztetett érdeke vezérel bennünket felszólalásunkban. Sivár és örömtelen a magyar építészet múltja; szent kötelességet vélünk teljesíteni, ha annak jelene mellett bátran síkra szállva, jövőjét biztosítjuk. Küzdelmünk fárasztó s csak igaz ügyünkben vetett rendíthetlen hitünk lelkesít a kitartásra; a nagyközönség sohasem, de még a hivatott körök is csak vajmi ritkán méltányolták kellőképen a hazai építészet kulturfejlesztő hatását, sőt mint minden másban, úgy ebben is különös előszeretettel viseltettek a „külföldi“ iránt, pedig ép az építészet emlékei hirdetik legmaradandóbban a népek kultúr-törekvéseit. A magyar építészet szempontjából a közelmúlt szomorú emléket hagyott e törekvésekről. Ha végig tekintünk a magyar főváros utcáin és térein, keserűség tölti el keblünket s valljuk meg, szégyenpír futja át arcunkat, nem szólva számtalan magánházról, a legnevezetesebb középületek — ritka kivétellel — olyanok is, melyek a magyar tudomány és művészet szentélyeiül emeltettek, külföldieknek nevét hirdetik. Nézzétek a lánchíd, alagút, Margithíd, indóház és közvágóhidat, ezek és a magy. tudományos akadémia palotája, a műcsarnok és népszínház tervezése körül mindig dívott utilítás, a magasabb szempontok mellőzésével, külföldiek kezére bízta ezen, a magyar nemzet filléreiből emelt építési emlékeket a hazai művészet és ipar kiszámíthatatlan nagy kárára. De ha a múltra nézve némi mentségül szolgálhat a magyar építészeti szak erők elégtelen volta, habár mindig volak ha kevés számmal is, a kor színvonalán álló hazai építészeink, az ifjabb nemzedék, mely közül sokan nélkülözések árán is igyekeztek a távol külföldön szakmájuk terén elsajátítani azt, amit fájdalom, az édes de szegény haza nyújtani nem volt képes, s akárhányszor a külföldiekkel szemben is becsülettel megállták a helyet a szabadverseny mezején, ezek valóban nem érdemelték meg, hogy úgy a fővárosban mint vidéken, középületek emelésénél nem létezőknek tekintessenek, különösen midőn egyebet sem akarnak, mint annak az elvnek érvényre juttatását: „Győzzön a mi jobb.“ Amit a főváros és illető körei a közelmúltban e téren mulasztottak, de ez idő szerint - hála a magyar nemzet geniusának — legjobb akarattal igyekeznek jóvá tenni; az nem lehet, hogy azt Szeged, szép hazánk legmagyarabb városa, első kulturális középületénél figyelmen kívül hagyja; az nem lehet, hogy Szeged városa. közönsége érzékkel ne bírjon a magyar képzőművészet és annak egyik főága a magyar építészet iránt; az nem lehet, hogy Szeged városa rossz példával szolgáljon hazánk többi — tán kevésbbé magyar — városainak egy