Épitő Ipar, 1911 (35. évfolyam, 1-53. szám)

1911-04-30 / 18. szám

1911. április 30 építő­ipar (is.sz.) pontosul. Ebben az esetben a tervező is aláírni tartozik a tervet. Ez tartozik felelősséggel a szerkezetek helyességéért és a tervek pontos végrehajtásáért, ellenben a felhasznált anyag és a munka jóságáért, a szerkezetek pontos kiviteléért, a biztosságrendőri intézkedésekért és a szomszédok anyagi érdekeinek kellő megóvásáért a vállalkozó építő­mester, illetőleg kőmíves-, kőfaragó-, ács- vagy kútmester a felelős. Ez megjárta abban az időben, amikor rendszerint az építő-, illetve a kőmívesmester az összes munkák elkészítését vállalta és végre is hajtotta. A gyakorlat azonban oda fejlődött, hogy az építő- és a kőmíves­­mester rendszerint csak a kőmíves- és elhelyező munkát végezi, sőt sok esetben ezt sem egészen, hanem úgyszólván csak a főfalakat készíti, ellenben a válaszfalakat és a menyezeteket speciális, a cement-beton építőiparosok végezik. Ennek dacára az építési tervek aláírását csak a tervező építésztől és az építő-, illetve kőmívesmestertől követeli a hatóság. Ha azután akármely iparos munkájában hiba esik, a hatóság a tervet aláírt építő-, illetve kőmívesmestert vonja felelősségre s ez aztán hozzáláthat, hogy a büntetést és egyéb kellemetlenséget magáról elhárítsa. így csak nemrégiben történt, hogy a hibás cserepesmunka miatt az építőmestert vonta a hatóság felelősségre, noha ennek a cserepesmunkához semmi köze nem volt. Azt tőle független iparos, az építtető közvetetlen megbízásából készítette. Hogy tehát a t. tag­­társak az ilyen kellemetlenségeket elkerüljék, figyelmeztetjük, hogy midőn az építési terveket a hatóság előtt a felelős szakértőség elválla­lásaképpen aláírják, határozottan és részletezve írják ki, hogy mely munkák végrehajtásáért vállalják a felelős szakértőséget. Iparengedélyt nyertek : Führinger Antal kőmíves- és ácsmester, Rákosliget. Kurucz Répás Péter Pál kőmíves- és ácsmester., VI. Röp­pentyű­ utca 27. Molnár Sándor és Hoffmann Dezső építőmesterek, VII. Rákóczi-út 74. Bauer Aurél és Gyulai Bernát kőfaragómesterek, VIII. Köztemető-út 12/a. Fritz Ede ácsmester, VIII. Óriás-utca 25. Böhm György kőmíves iparos, VIII. József-körút 75. Hajnal Henrik építőmester, III. Lajos-utca 69. Rominek György építőmester, VII. Thököly-út 69. Lukács Gyula kőmíves iparos, VII. Rózsa-utca 16. Mészáros János kőmívesmester, VII. Dohány-utca 68. Stark János kőmívesmester, Csepel, Duna-utca 14. Blum Lajos ácsmester, VII. Damjanich-utca 41. Igó Tihamér építőmester (Igó és Grosner cég), VIII. Tisza-Kálmán­ tér 6. Beta Géza kőmívesmester, X. Halom­utca 9. Fazekas László építőmester, X. Füzér-utca 19. Spiess Ferenc ácsmester, IX. Soroksári-út 86. Eggenhofer Ernő építőmester, VI. Izabella-u. 39. Exler Jenő építőmester, I. Fehérvári-út 10—12. Bach­mann Antal építőmester, Újpest, Zrinyi-u. 5. Szilágyi Ákos építő­mester (Hlavay Kálmán és Szilágyi Ákos cég), VIII. Nagyfuvaros-u. 27. Mann Mór építőmester, VI. Podmaniczky­ utca 39. Grósz József építőmester, VI. Izabella-u. 49. Grosner Simon kőmívesmester (Igó és Grosner cég), VIII. Tisza-Kálmán­ tér 6. Bencsik József kőmívesmester, VII. Hajcsár­ u. 28. Heben Rezső kőmíves iparos, VIII. Tömő­ utca 48. Megszűnt iparengedélyek: Áprily Lajos és Szakmáry Károly kőfaragómesteri cég. Halász Aladár és Bier Mihály építőmesteri cég. Kiss József kőmívesmester ismeretlen helyre költözött. Kapácska Béla kőfaragó iparos. Braskó János kőmives iparos. Chorváth János kőmíves iparos. Sárkány Ervin Ottó építőmester. 40641. Dr. Fodor István, Bakács-tér 9186. hrsz. ötemeletes ház, terv. Ligeti Pál. 40492. Bpesti erzsébetv. tkptár r.-t., Károly-körút 464. hrsz. négy­­emeletes ház; terv. Révész és Kollár. 40622. Balló Alfréd, Birsalma-utca 9798. hrsz. emeletes ház. 37547. Hirschler és tsa, Cserkesz-u. 7991. hrsz. kétemeletes ház; terv. Varsa Pál. 39846. Bäck Károly, Küküllő-u. 7013. hrsz. emeletes ház; terv. Gyárfás Antal. 38057. Özv. Alexy Lajosné, Mész-u. 6198. hrsz. kétemeletes ház; terv. Pollák Manó. 34705. Erdődi Károly, Hidegkúti­ út 7288. hrsz. emeletes ház. 33560. Horváth János, Mátyás-tér 6331. hrsz. ötemeletes ház; é. m. Kemény Simon. 32125. Tarkeöy Richárd, Németvölgy 12935. hrsz. nyaraló. Átalakításokra: 38843. Krommer Ferenc, Hungária-út 7307. hrsz. 37958. Schutz György, Szentendrei-út 8110. hrsz. 38955. Hajós és Villányi, Retek-u. 65. 35242. Markovics János, Dobozi-u. 43. 34342. Zlinszky János, Lónyay-u. 13. 26624. Miklós és Wirth, Széchenyi-hegy 9338/9. hrsz. 29786. Grossmann Ervin, Király-u. 5886. hrsz. terv. Németh Lipót. 38872. Kropper Samu, Lendvay-u. 3042 hrsz. 37235. Hasenerl Ede, Csengeri-u. 51. 34421. Erdélyi Dezső, Lajos-utca 61. Jóváhagyásra ajánltattak: 35247. Spacsek Fülöp, Kalocsai-u. 67. 36482. Petrencsey Gergely, Csurgói-út 29. 36249. Behr Lajos, Somlói-út 13. 35131. Holtzspach Nándor, Hidegkúti-út 107. 35523. Dr. Molnár Gyula, Németvölgy 12935. hrsz. 34588. Madelik Jánosné, Major-u. 13745. hrsz. 35227. Lohr József, Törökvész 6796. hrsz. 34382. Kiinger István, San-Marco-u. 1635. hrsz. 32591. Meller Lipót, Nyéki-dülő 7359. hrsz. 33037. Rumanek József, Maláta-u. 15. 28214. Gottschlig Ágoston, Martinovits-tér 7993. hrsz. 33571. Wallenfels Károly, Futó-u. 53. 32627. Scheilling János, Gyömrői-út 7947. hrsz. 24636. Tóth Mihály, Tasi-u. 1543. hrsz. 24830. Szekeres Ármin, Újhegyi-út 7802. hrsz. 32585. Kozár János, Jókai-u. 1849. hrsz. 33387. Czippauer János, Tünde-u. 1646/1. hrsz. 33030. Müller Ernő, Máglya-u. 1529 hrsz. 38953. Förster Ottóné, Garay-u. 19. 34765. Csereklye Mihály, Futár-u. 1550/151. hrsz. 34788. Richter Ignác, Jász-u. 1540. hrsz. 37703. Horváth Antal, Csata-u. 12. 32120. Szternád János, Komáromi-u. 1937. hrsz. 33388. Czipauer László, Csáky-u. 1278. hrsz. 33544. Ofenbeck Mihály, Tábornok-u. 2521. hrsz. 31762. Léber György, Országbíró-u. 1543. hrsz. 18667. Neumann és Isa, Egressy-út 34. 35893. Meszner József, Szőlő-u. 1511. hrsz. 35707. Frisch János, Zöldmáli-út 5815. hrsz. 36892. Schwarz Pál, Múzeum-körút 11. 31620. Gaál Mihály, Majláth-u. 8. 39743. Gstettner Mátyás, Fűrész-u. 1993. hrsz. 41166. Hermann Adolf, Felsővaspálya-u. 19. 38845. Sári András, Gyöngyösi-u. 1540. hrsz. 38865. Hermann Lászlóné, Német-u. 6151. hrsz. 38951. Ruzicska Béla, Alkér-u. 8167. hrsz. 37207. Kasch Adolf, József-körút 48. 36785. Zimka Gergely, Iskola-u. 22. 36774. Maczer József, Határ-u. 4479. hrsz. 36320. Nagy János, Telep-u. 60. 37534. Benda és Horváth, Szondy-u. 42. 37208. Weisz Jakab, Hajtsár-út 1905. hrsz. 37689. Varga István, Balzsam-u. 1540. hrsz. 38970. Fehér Lajos, Nagymező-u. 33. 39754. Petri Gyula, Zugló-u. 20. FŐVÁROSI ÜGYEK. A fővárosi középítési bizottmány április 21-iki ülésén elfogadta az Újpesti-rakpart egy részének, az Ábel- Jenő-Utca, Vaskapu-utca és a Bulcsu-utca burkolásának a tervét, a Thököly-út külső részének a burkolását — kőanyag hiányában a jövő évre halasztotta, — a Párisi­ utca kereskedőinek megengedte, hogy az utcát saját költségükön elektromos ívlámpásokkal világítsák. A magánépítési bizottságnak április 24-én tartott ülésén új építkezésre nyert engedélyt: 37684. B. Horváth József, Csata­ u. 1750. hrsz. háromemeletes ház; terv. Martinek József. 38956. Teichner József, Visegrádi-u. 1176. hrsz. négyemeletes ház; terv. Messinger Alajos. 31785. Császár Béla, Szarka-u. 202. hrsz. háromemeletes ház; terv. Kopeczek György. 33123. Czier Gusztávné, Táncsics-u. 5. kétemeletes ház; terv. Patisti K. 189

Next