Épitő Ipar, 1912 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-21 / 3. szám

28 építő­ipar (3.sz.) 1912. januárius 21 kitűnőbb művészeinek közreműködésével rendeznek (nem­zetközi) cyklusos előadásokat Mindezek a színházak azért létesültek és a cyklusos előadásokat azért rendezik, mert azok az idegen­forgalmat kiválóan előmozdítják. Néhány év előtt egyik magyar vidéki városban az orszá­gos dalosünnepély , különösen pedig Zichy Géza gróf műveinek előadása, valamint személyes közreműködése következtében igen jól sikerült. Az ünnepély oly idegen­forgalmat okozott, hogy a magyar Bayreuth eszméje is felmerült. Zichy Géza az író, drámaíró, költő, zeneköltő és művész, aki jobbkezét ifjúkorában elveszítette, balkezének művé­szetével több mint másfél millió­ koronát szerzett kór­házak, emberbaráti intézmények és egyéb jótékony célok javára. Egyik gyönyörű költeménye: „Az angyalember", aki azt kérte Istentől, hogy földi életével a haldoklót táplál­hassa és a saját életével másokét meghosszabbíthassa. De mindenkivel jót akarván tenni, rövid idő alatt elpaza­rolta életét. Ez a költemény a gróf szívének és lelkének tükre. A fejedelmek elhalmozták őt a legmagasabb kitünteté­sekkel. A világvárosok műértő közönsége elragadtatással és tisztelettel hódolt meg a magyar gróf művészete előtt.’) Liszt Ferenc azt mondta a gróf első nagy sikerei után: Az örökölt fényes név a nyilvános művészi pályán meg­könnyíti a kezdetet, de megnehezíti a győzelmet. Ezzel arra célzott, hogy aki nagy név örököse és akinek mindig a »noblesse oblige" elvét kell szem előtt tartania, annak nehezebb a babérért küzdenie, amelyet — bármily nemes a verseny — mások elől hódít el. Zichy Géza gróf operáit a külföldön, ahol jobban meg­értik, nagyobb sikerrel adják, mint nálunk. Azok a zene­értők, akik fáradságot vettek maguknak és belemélyedtek a Rákóczi-trilógia tanulmányozásába, arra az eredményre jutottak, hogy e mű oly tökéletes drámai alkotás, abban annyi magasztos érzés, igazság, bölcseség és költői báj van, a nyelvében és zenéjében pedig annyi szépség van felhalmozva, nemkülönben zenéje classikus formába öntött oly színtiszta magyar zene, hogy méltán mond­hatjuk: Ez a mi magyar Nibelung-trilógiánk! A nagy­emberek közös sorsa, hogy műveiket többnyire csak az utókor érti meg és méltatja érdemük szerint. A szóban forgó vidéki városban az országos dalos­ünnepély sikerétől való felbuzdulás nyomán felmerült a a magyar Bayreuth eszméje. A dolog pénzügyi oldalát illetőleg a színház költségé­nek beszerzésekor arra gondoltak, hogy a város különben is új színházat akar építeni. Ilyen nagyobbszerű nemzeti célra az állam is nagyobb segítséget adna. A gróf Zichy családok is áldoznának a színházra (a bayreuthi színház nem áldozat volt, hanem tényleg hasznos befektetés) és remélhető, hogy a magyar főurak is hozzájárulnának. Ezt az eszmét néhány magyar főúrnak is előadták, akik akként nyilatkoztak, hogy ha a mozgalom megindul, azt társadalmi állásuk és vagyonukhoz méltóan támogatni fogják.*) Akkor még a charlottenburgi Schiller-színház nem , állott. Itt már akkor arra gondoltunk, hogy úgy, amint azt később a charlottenburgi Schiller-színházban csinálták, az amfitheatrális nézőtér hátsó része függönynyel elzárható legyen és a színház nem ünnepi előadásokra mint kisebb színház a város rendes, csekélyebb számú közönsége által is használható legyen. Az ide fogott két ábra mutatja a színház homlokzatát és annak elhelyezését a várost övező kies fekvésű domb tetején az ott lévő villák és középületek felett. A város hajdanában római colonia volt. A domb aljában állott a régi római amphitheatrum. A rajzokat e sorok írójának alaprajzi tanulmányai és tervezése nyomán Krosovszky Ernő kartársam volt szíves elkészíteni. A tervezéskor azt tartottam szem előtt, hogy az épület a domb alatt fekvő parkból minél szebben és impozán­­sabbul mutatkozzék. E célból a classikus formák kínál­koztak legmegfelelőbbeknek. Ismeretes, hogy a régi 1. ábra. A pöstyéni „Thermia-Palace-szálló" és „Irma-fürdő" és vasbetonszerkezeteik. 2. ábra. *) Teljes életében csak egyetlenegyszer szerzett magának pénzt a művészetével. Ez úgy történt, — amint a gróf ezt az esetet tréfásan el szokta mondani — hogy a hetvenes évek végén Liszt Ferenc egyik tanítványa , Esipoff Amália orosz zongoraművésznő hangversenyt adott Bécsben Bösendorfer termében. Az osztrák főváros legelőkelőbb közön­sége vett részt a hangversenyen, amelyen jelen volt Zichy Géza is. A hangverseny elején azonban a művésznő rosszul lett s nem foly­tathatta játékát. Liszt Ferenc Zichy Gézát kérte, hogy folytassa és játsza végig a hangversenyt. A gróf azt válaszolta, hogy szívesen, de ő ingyen nem játszik. Liszt Ferenc elértette a gróf tréfáját. Elővette pénztárcáját s mosolyogva ezüst tízkrajcárost nyújtott át a grófnak, aki aztán nagy tetszés mellett játszotta végig a hangversenyt. A tíz­krajcárost aranyba foglalva most is az óraláncán hordja. Abból a másfél milliós koronából, amelyet balkeze öt ujjának senki által utól nem ért csodás művészetével jótékony célokra szerzett, a maga részére csak ezt a tíz krajcárt tartotta meg.­­ *) Volt olyan indítvány is, hogy a magyar mágnásokat kérjék fel, hogy a nemzeti casinoban, továbbá vadászatok, lóversenyek és egyéb mulatságok alkalmával a mágnás urak kötelezzék magukat arra, hogy pár éven át kártyanyereségüknek 1—2—5%-át ajándékozzák a magasz­tos nemzeti célra. Ennek az indítványnak a megvalósítása a főúri hölgyek hatalmában áll. Ha akarják, nekik sikerül legkönnyebben.

Next