Épitő Ipar - Építő Művészet, 1914 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-04 / 1. (1930.) szám

1914. januárius 4 építő ipar. építő művészet (i. sz.) Építő Ipar. Építő Művészet. Válasz a Magyar Vilmos nyílt levelére. Nem tagadom: jól esett az a meleg hang, amely a hozzám intézett levél soraiból felém — felénk — csendült s megértő elismeréssel emlékezett meg törekvéseinkről és sokszor — csaknem mindig — áldozatot követelő küz­delmeinkről, amelyekkel lapunk megalapítása és azóta, 37 éven át való életbentartása járt. De nemcsak jól esett, hanem meg is lepett, mert hiszen szinte legelső meg­nyilatkozása e levél annak, hogy a 37 éves munka, a nálunknál ifjabb, a férfikorát most élő építész­nemzedék részéről is bizonyos méltánylásra talál. Kínálva kínálkoznék itt az alkalom, hogy rámutassak a 37 év előtti áldatlan viszonyokra, amelyek közt lapunkat megindítottuk, amikor igazán csak a fiatalság duzzadó ereje — hiszen akkor mi voltunk a fiatalok! — és a haza-, nemzet- és szakszeretet nekibuzdulása merhette megkísérelni azt, ami ma immár 37 éves múltra tekinthet vissza! De nem akarom az alkalmat erre kihasználni, — talán egyszer még arra is rákerülhet a sor, — hanem csupán köszönetemnek kívánok ezúttal kifejezést adni a nyert elismerésért. Csakhogy ezzel a hozzám intézett levél tartalmának érdemi részére még nem feleltem, pedig ez a feladatom és örülök neki, hogy válaszom igenlő és rövid lehet. Hogy a lapunk címének módosítására irányuló óhajtás­nak mennyire hajlandók voltunk megfelelni, erre nézve csak annyit kell mondanom, hogy a kívánság, mai szá­munk homlokán olvashatóan, máris teljesült. A módosí­tott — mondjuk kiegészített — cím megfelel a hagyo­mány követeléseinek, megfelel a lap-administratív érdekei­nek és a lap irányát, célját, tartalmát mindenesetre jobban, teljesebben kifejezi, mint az eddigi. E tekintetben tehát — remény­em — egyetértünk. Ami pedig a lap díszesebb kiállítását illeti, ez — jól mondja a levél írója — első­sorban, sőt teljes egészében: pénzkérdés. Lapunk életének első napjától kezdve sohasem volt és ma sem pénzszerző „vállalat“, hanem a szak, a magyar építészek összességének intellectuális érdekeit szolgáló szakirodalmi eszköz. A lap jövedelmét az alapítók, a kiadótulajdonosok mindig magára a lapra, annak tartalmi gyarapítására költötték, sőt elég gyakran még többet is. Világos tehát, hogy minél több lesz a lap jövedelme, minél több lesz az előfizetője, annál tartalmasabb lesz a lap és díszesebb, tetszetősebb a kiállítása is. S ezzel amit mondhattam: megmondtam. Nem áldozatot kérünk a magyar építészektől — a szük­séges áldozatot mi már meghoztuk, — hanem igazi, szak­szerető érdeklődést. S ezt talán — az ő saját érdekükben is — jogunk van kérni tőlük. Budapest, 1913. dec. 29. & Ney Béla főszerkesztő, Keresztelő. Mint minden évben záráskor, a múlt napokban is össze­jöttünk az »Építő Ipar" lapunk ügyeit meghányni-vetni, s jövő sorsa felett határozni. Ott voltunk — néhányan — kik a lap születésekor bölcsőjénél álltunk és 37 év előtt szerető gonddal útnak indítottuk. Bizony nagyon gyenge legény volt s szakmánk legjobbjainak áldozatkészségére és buzgó lelkességére volt szükség, hogy — amilyen kevesen voltunk még akkor — a lapot az első években egyátalában fenntarthassuk. Nagy utánjárással és buzdítással előfizető — egy pár száz — még csak akadt, de alig volt műszakilag és művészileg képzett magyar szakíró, s kétkedés nélkül állíthatjuk, hogy az »Építő Iparinak nem legkisebb érdeme, hogy mint első és egyetlen magyar műszaki heti­lap, mely a magyar építő­művészet és építő­ipar érdekeit önzetlenül mindig etikai alapon szolgálta, nevelte a magyar műszaki írói gárdát, mindig készséges teret engedve neki fejlődésére, megizmosodására. Visszatekintve lapunk 37 éves múltjára, mely idő alatt még a későbbi években is nem egy válságos fordulatot kellett kiállania, megnyugvással és hálával a magyar nem­zet géniusa iránt, önhittség és önámítás nélkül legutóbbi összejövetelünkön is megállapítottuk, hogy lapunk a leg­közelebbi múlthoz képest is határozott fejlődésben van s mindig javuló irányban halad. Ezt konstatálva, nem zárkóztunk el, — amint azt már régeb­ben mi "öregek" is élénken éreztük — az utóbbi időben különösen az ifjabb építőművészi nemzedék körében fel­merült eszme elől, melynek az utolsó számban Magyar Vilmos az ifjú nemzedék lelkes tagjának és lapunk egyik buzgó munkatársának Ney Béla fényestollú alapító szer­kesztőnkhöz címzett levélben oly meggyőző kifejezést adott, hogy lapunk eddigi címe nem fedi a lap tartalmát, nem felel meg sajátos tendentiájának és keresnünk kell egy új címet, mely kifejezésre juttassa, hogy lapunk úgy az építő­ipar, mint az építő­művészet érdekeit egyaránt szolgálja. Behatóan megvitatva és alaposan átgondolva a fel­merült kérdést, a traditio iránti kegyeletből, de azért is, mert a „Pátria" nyomdavállalat üzleti szempontból ugyanez értelemben adott már előzőleg véleményének kifejezést, közmegegyezéssel abban állapodtunk meg, hogy ezentúl — már új évtől fogva — „Építő Ipar" „Építő Művészet" művészeti és műszaki heti­lap — legyen lapunk új címe, mely kétségtelenül hívebben fejezi ki a lap irányát és tar­talmát, mint a régi cím. Bízunk az ifjabb építészi és műszaki nemzedék kortársi érzelmeiben, lelkességében és szakmájához való hűségé­ben, amelynek kifejezésre juttatott kívánságának akartunk ezzel az új keresztelővel elsősorban eleget tenni, hogy úgy fogja fölkarolni a lapot, oly virágzásra fogja juttatni, mint azt mi, öregek 37 év előtt — akkor szintén fiatalok — álmodtuk s lelki szemeink előtt láttuk. Budapest, 1913, Szilveszter napján. Pártos Gyula: 1

Next