Épitő Ipar - Építő Művészet, 1914 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-04 / 1. (1930.) szám
1914. januárius 4 építő ipar. építő művészet (i. sz.) Építő Ipar. Építő Művészet. Válasz a Magyar Vilmos nyílt levelére. Nem tagadom: jól esett az a meleg hang, amely a hozzám intézett levél soraiból felém — felénk — csendült s megértő elismeréssel emlékezett meg törekvéseinkről és sokszor — csaknem mindig — áldozatot követelő küzdelmeinkről, amelyekkel lapunk megalapítása és azóta, 37 éven át való életbentartása járt. De nemcsak jól esett, hanem meg is lepett, mert hiszen szinte legelső megnyilatkozása e levél annak, hogy a 37 éves munka, a nálunknál ifjabb, a férfikorát most élő építésznemzedék részéről is bizonyos méltánylásra talál. Kínálva kínálkoznék itt az alkalom, hogy rámutassak a 37 év előtti áldatlan viszonyokra, amelyek közt lapunkat megindítottuk, amikor igazán csak a fiatalság duzzadó ereje — hiszen akkor mi voltunk a fiatalok! — és a haza-, nemzet- és szakszeretet nekibuzdulása merhette megkísérelni azt, ami ma immár 37 éves múltra tekinthet vissza! De nem akarom az alkalmat erre kihasználni, — talán egyszer még arra is rákerülhet a sor, — hanem csupán köszönetemnek kívánok ezúttal kifejezést adni a nyert elismerésért. Csakhogy ezzel a hozzám intézett levél tartalmának érdemi részére még nem feleltem, pedig ez a feladatom és örülök neki, hogy válaszom igenlő és rövid lehet. Hogy a lapunk címének módosítására irányuló óhajtásnak mennyire hajlandók voltunk megfelelni, erre nézve csak annyit kell mondanom, hogy a kívánság, mai számunk homlokán olvashatóan, máris teljesült. A módosított — mondjuk kiegészített — cím megfelel a hagyomány követeléseinek, megfelel a lap-administratív érdekeinek és a lap irányát, célját, tartalmát mindenesetre jobban, teljesebben kifejezi, mint az eddigi. E tekintetben tehát — reményem — egyetértünk. Ami pedig a lap díszesebb kiállítását illeti, ez — jól mondja a levél írója — elsősorban, sőt teljes egészében: pénzkérdés. Lapunk életének első napjától kezdve sohasem volt és ma sem pénzszerző „vállalat“, hanem a szak, a magyar építészek összességének intellectuális érdekeit szolgáló szakirodalmi eszköz. A lap jövedelmét az alapítók, a kiadótulajdonosok mindig magára a lapra, annak tartalmi gyarapítására költötték, sőt elég gyakran még többet is. Világos tehát, hogy minél több lesz a lap jövedelme, minél több lesz az előfizetője, annál tartalmasabb lesz a lap és díszesebb, tetszetősebb a kiállítása is. S ezzel amit mondhattam: megmondtam. Nem áldozatot kérünk a magyar építészektől — a szükséges áldozatot mi már meghoztuk, — hanem igazi, szakszerető érdeklődést. S ezt talán — az ő saját érdekükben is — jogunk van kérni tőlük. Budapest, 1913. dec. 29. & Ney Béla főszerkesztő, Keresztelő. Mint minden évben záráskor, a múlt napokban is összejöttünk az »Építő Ipar" lapunk ügyeit meghányni-vetni, s jövő sorsa felett határozni. Ott voltunk — néhányan — kik a lap születésekor bölcsőjénél álltunk és 37 év előtt szerető gonddal útnak indítottuk. Bizony nagyon gyenge legény volt s szakmánk legjobbjainak áldozatkészségére és buzgó lelkességére volt szükség, hogy — amilyen kevesen voltunk még akkor — a lapot az első években egyátalában fenntarthassuk. Nagy utánjárással és buzdítással előfizető — egy pár száz — még csak akadt, de alig volt műszakilag és művészileg képzett magyar szakíró, s kétkedés nélkül állíthatjuk, hogy az »Építő Iparinak nem legkisebb érdeme, hogy mint első és egyetlen magyar műszaki hetilap, mely a magyar építőművészet és építőipar érdekeit önzetlenül mindig etikai alapon szolgálta, nevelte a magyar műszaki írói gárdát, mindig készséges teret engedve neki fejlődésére, megizmosodására. Visszatekintve lapunk 37 éves múltjára, mely idő alatt még a későbbi években is nem egy válságos fordulatot kellett kiállania, megnyugvással és hálával a magyar nemzet géniusa iránt, önhittség és önámítás nélkül legutóbbi összejövetelünkön is megállapítottuk, hogy lapunk a legközelebbi múlthoz képest is határozott fejlődésben van s mindig javuló irányban halad. Ezt konstatálva, nem zárkóztunk el, — amint azt már régebben mi "öregek" is élénken éreztük — az utóbbi időben különösen az ifjabb építőművészi nemzedék körében felmerült eszme elől, melynek az utolsó számban Magyar Vilmos az ifjú nemzedék lelkes tagjának és lapunk egyik buzgó munkatársának Ney Béla fényestollú alapító szerkesztőnkhöz címzett levélben oly meggyőző kifejezést adott, hogy lapunk eddigi címe nem fedi a lap tartalmát, nem felel meg sajátos tendentiájának és keresnünk kell egy új címet, mely kifejezésre juttassa, hogy lapunk úgy az építőipar, mint az építőművészet érdekeit egyaránt szolgálja. Behatóan megvitatva és alaposan átgondolva a felmerült kérdést, a traditio iránti kegyeletből, de azért is, mert a „Pátria" nyomdavállalat üzleti szempontból ugyanez értelemben adott már előzőleg véleményének kifejezést, közmegegyezéssel abban állapodtunk meg, hogy ezentúl — már új évtől fogva — „Építő Ipar" „Építő Művészet" művészeti és műszaki hetilap — legyen lapunk új címe, mely kétségtelenül hívebben fejezi ki a lap irányát és tartalmát, mint a régi cím. Bízunk az ifjabb építészi és műszaki nemzedék kortársi érzelmeiben, lelkességében és szakmájához való hűségében, amelynek kifejezésre juttatott kívánságának akartunk ezzel az új keresztelővel elsősorban eleget tenni, hogy úgy fogja fölkarolni a lapot, oly virágzásra fogja juttatni, mint azt mi, öregek 37 év előtt — akkor szintén fiatalok — álmodtuk s lelki szemeink előtt láttuk. Budapest, 1913, Szilveszter napján. Pártos Gyula: 1