Épitő Ipar - Építő Művészet, 1916 (40. évfolyam, 1-53. szám)

1916-05-28 / 22. szám

132 ÉPÍTŐ IPAR :­ ÉPÍTŐ MŰVÉSZET (22. sz.) hogy ezt a földet megtartsuk magunknak és azoknak, kik utánunk jönnek, akár tíz ellenség minden acsarkodó reánk törése ellen, tűzzel és vassal, vérnek és anyagi jóknak oda áldozásával; akár arról legyen szó, hogy az áldásos termé­keny béke idejében kultúránkat vigyük előbbre, szürke, szorgos polgári munkával és az istenadta tehetségek eget­vívó erejével egyaránt. Nekünk magyaroknak a nemzeti hagyomány több mint puszta szó, nekünk az alkotmányos élet, a szabadság, a harci és békés erőinknek kimeríthetetlen kútforrása és egész létünknek szilárd alapja. A mai történelmi időkben a magyarság ismét a történelmi múlttal táplálja az egész világ által megcsodált erőit,­­ a mi hőseinkben új lánggal ég a honfoglaló, a tatárral, törökkel, labanccal és a napóleoni hadakkal vívó ősök lobogó lelke és ennek az égre fel­csapó világosságnak a fényénél kell, hogy a föld minden népe tisztelettel ismerje meg a magyarság nagyságát, erejét és életre való hivatottságát. Fölkent királyunk ezüst ősz fején Szent István koroná­ját a hagyomány dicsfénye övezi, — a mi törvényeink százados kódexek hagyományaiból fakadnak, — a mi egyházaink erőssége hagyományok szilárd várán épül fel, — a mi kulturális életünk bölcsei a hagyománynyal áthatott rendi és felekezeti egyetemek és kollégiumok és az utolsónak megmaradó magyar paraszt is, ha kell végzet­szerű következetességgel fogja szíve vérét kiontani azért a földért, amelyből oly keveset bír s amelyet olyan nagyon szeret, mert ez az ősök traditiója. Nekünk minden szent és értékes, ami a múltúnkból való; a monda, a régi dal, a töredezett zománcozású násfa, a pásztorember szaruba vésett sótartója és a romjai­ban is beszédes faragott kő, mind-mind szólanak hozzánk és megérthetjük szavukat, ha lelkünket, szívünket föltárjuk előttük. Nekünk magyaroknak más élettörvények szabták meg útjainkat a múltban, mint a nyugat kulturállamainak s ezért a jövő megalkotásában is nekünk a saját csapásainkon kell haladnunk tovább, a magunk erejéből. Ezeréves Golgotát jár a magyarság és nem nagyon biztathatjuk magunkat rózsásabb közeli jövővel, a mi ütünk meredek hegynek vezet föl és tövisekkel van kirakva, de hivatottságunkba való megnyugvással járjuk. Ha mi a jövőben, a jövőnek akarunk alkotni, előbb vissza kell tekintenünk a múltba,­­ legyen a kulturális élet bármely irányáról is szó. Áll ez a művészetekre, és áll ez az építészetre is. És áll különösen akkor, ha arról van szó, lehet-e nekünk nemzeti építő­művészetünk? Hiába mondja nekünk Wagner mester, hogy a legtöbb kultur­központban meglehetősen egyforma és hasonló az öltözködés, a divat, vagyis a »stylus«. A rideg tény meg­állapítása ugyan nagyjából helytálló és igaz, de az igaz­ságok láncolatos sorából önmagában kiragadva­ hamis követ­keztetésre vezet. Mintha a tanúvallomás egy mondatára támaszkodva mondana ítéletet a bíró, vagy mintha egy kórtünet alapján állítaná fel diagnosisát az orvos. Aki ezt teszi, az nem jó biró, nem jó orvos. Az öltözködés a ruha és a ruhán belül van az ember és az emberben van a lélek. A ruhától a lélekig — messze van odáig! A magyar főúr bízvást fölveheti a zsáki pályán a róka­vadászok piros öltönyét, magyar lelke épp oly kevéssé leszen angollá, mint ahogy az angol lord haszontalan venne magára legragyogóbb magyar díszöltönyt, még­sem lesz magyarrá. Kétségtelen, hogy a technika minden vívmánya közelebb hozza egymáshoz a nemzeteket és egymásra való hatásukat intenzívebbé teszi; de kiforgatni a népet nemzeti mivoltá­ból és nemzetközivé tenni, nem fogja soha. A szép végeredményben érzelmi dolog. Az érzés az emberek, meg fajok különbözősége szerint más és más. De mások a környező mindenség behatásai is a föld különböző pontjain, más a légkör, a nap, az ég, a föld, a növény, az állat, — más a hit, a gondolat, a bölcses­ség, — más az ember. Más tehát az érzés, más lesz a szép is az ember alkotásaiban. Ha ez ezekből eredő differenciákat a modern technika vívmányai mérséklik is, megszüntetni nem fogják soha. Hiszen nemzeti érzések soha nem korbácsolták fel jobban a néplelkeket, mint ma a világháború nemzeti gyűlölködéssel telített atmosférájában, noha tegnap még a nemzetköziesség papirosvékony takarója alatt akarták egyesíteni és boldogítani a népeket. A nemzeti érzés első szabad lehelete, mint orkán seperte el és tépte rongygyá ezt a hitvány, kis takarót. Amit a technika nagy vívmányai nem tudtak elfojtani, — mert erősebb valamennyieknél — a nemzeti érzést, azt nem félthetjük Wagner Ottóval együtt három méter nemzetközi posztótól és egy keményített gallértól. (Vége köv.) Műszaki csapataink a háborúban. (Vége.) A műszaki katonák a robbantásoknak kitanult mesterei. Már a béke idején nem egyszer életveszélyes gyakorlatok alapján készülnek a háborús robbantásokra; külön könyv tanítja a robbantó anyagokat, az azokkal való bánásmódot. Mi leginkább az ekrazitot alkalmazzuk; nagy mennyiséget visz magával minden csapat. Szükség van a robbantó anyagra a drót- és egyéb akadályok elhárítása, elpusztítása, de saját drótsövényünk előtti aknamezők berendezése végett is. Mindkét műveletet műszaki katonáink hajtják végre, természetesen éjjel és nagy óvatossággal. Az akna­mezőket ú. n. ejtő drótokkal vonják be keresztül-kasul, melyek a robbanó akna gyújtószerkezetével vannak össze­kapcsolva. Ha ily mezőre téved az ellenség, okvetetlenül elpusztul. Az ellenséges drótsövény szétrobbantása egyik igen veszedelmes feladata a műszaki katonának. Hosszú, a drótsövény szélességének megfelelő rúdra erősítik a szüksé­ges mennyiségű ekrazitot s az éj leple alatt közelítik meg e rudakkal az ellenséges drótsövényt. Legjobb, ha itt azonnal beássák magukat, hogy a továbbra nyugodtabban intézkedhessenek. Ez a felszerelt rúdnak betolása a drótok alá. Midőn minden egyes rúd el van helyezve, a gyújtó zsinórokat az árokban összekötik s meggyújtják a végét. Míg ez (az ú. n. angol gyújtó zsinór) lassan ég, addig ők visszakúsznak s várják a hatást. Mikor az angol gyújtó zsinór actioba hozza az ú. n. robbanó zsinórt, egy pillanat alatt az összes ekrazitok óriás detonatioval robbannak s tág kapuk támadnak a drótsövényeken, amelyeken a készen álló gyalogság vonala áttörhet. A visszavonuló orosz igen sok rejtett aknát helyezett el. Ezeknek felkutatása és leszerelése szintén a műszaki katonákra hárult. Tekintve a feladat kockázatosságát, az ismeretes robbanó szerkezetek leszerelése bizony nem csekély óvatosságot és éleslátást követel a műszaki katoná­tól, kinek minden percben az élete forog kockán. Különös, nagy feladat a hidak robbantása. A fahidakat inkább elégetik, a pontonhidakat szétlövik vagy úszó­aknákkal pusztítják el, a kő- és vashidakat robbantják. A hidaknak legalkalmasabb robbantó methodusait, a robbanó­anyagok nagyságát és elhelyezését külön technikai tankönyv tárgyalja és végrehajtása egyik legszebb, leg­nehezebb feladata a műszaki csapatnak. A táborok előállítása, azoknak a kellő nyugvó és egészségügyi helyiségekkel való ellátása szintén főleg a műszaki katonák feladatához tartozik s külön tankönyv intézkedik a részletes munkamenetről. A ma dúló háború­ban azonban a nagyszabású tábori élet, mint az hajdanra volt, megszűnt. Ma a táborok a föld alatt vannak; a szük­séges vízellátás, főzőhelyek készítése, árnyékszékek föl­állítása oly feladatokká váltak, melyeket az egyes csapat­testek saját körükben maguk oldanak meg. Annál fontosabb, mondhatnék elsőrangú feladata a­ műszaki csapatoknak a háborús erődítmények létesítése 1916. május 28

Next