Épitő Ipar - Építő Művészet, 1916 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1916-05-28 / 22. szám
132 ÉPÍTŐ IPAR : ÉPÍTŐ MŰVÉSZET (22. sz.) hogy ezt a földet megtartsuk magunknak és azoknak, kik utánunk jönnek, akár tíz ellenség minden acsarkodó reánk törése ellen, tűzzel és vassal, vérnek és anyagi jóknak oda áldozásával; akár arról legyen szó, hogy az áldásos termékeny béke idejében kultúránkat vigyük előbbre, szürke, szorgos polgári munkával és az istenadta tehetségek egetvívó erejével egyaránt. Nekünk magyaroknak a nemzeti hagyomány több mint puszta szó, nekünk az alkotmányos élet, a szabadság, a harci és békés erőinknek kimeríthetetlen kútforrása és egész létünknek szilárd alapja. A mai történelmi időkben a magyarság ismét a történelmi múlttal táplálja az egész világ által megcsodált erőit, a mi hőseinkben új lánggal ég a honfoglaló, a tatárral, törökkel, labanccal és a napóleoni hadakkal vívó ősök lobogó lelke és ennek az égre felcsapó világosságnak a fényénél kell, hogy a föld minden népe tisztelettel ismerje meg a magyarság nagyságát, erejét és életre való hivatottságát. Fölkent királyunk ezüst ősz fején Szent István koronáját a hagyomány dicsfénye övezi, — a mi törvényeink százados kódexek hagyományaiból fakadnak, — a mi egyházaink erőssége hagyományok szilárd várán épül fel, — a mi kulturális életünk bölcsei a hagyománynyal áthatott rendi és felekezeti egyetemek és kollégiumok és az utolsónak megmaradó magyar paraszt is, ha kell végzetszerű következetességgel fogja szíve vérét kiontani azért a földért, amelyből oly keveset bír s amelyet olyan nagyon szeret, mert ez az ősök traditiója. Nekünk minden szent és értékes, ami a múltúnkból való; a monda, a régi dal, a töredezett zománcozású násfa, a pásztorember szaruba vésett sótartója és a romjaiban is beszédes faragott kő, mind-mind szólanak hozzánk és megérthetjük szavukat, ha lelkünket, szívünket föltárjuk előttük. Nekünk magyaroknak más élettörvények szabták meg útjainkat a múltban, mint a nyugat kulturállamainak s ezért a jövő megalkotásában is nekünk a saját csapásainkon kell haladnunk tovább, a magunk erejéből. Ezeréves Golgotát jár a magyarság és nem nagyon biztathatjuk magunkat rózsásabb közeli jövővel, a mi ütünk meredek hegynek vezet föl és tövisekkel van kirakva, de hivatottságunkba való megnyugvással járjuk. Ha mi a jövőben, a jövőnek akarunk alkotni, előbb vissza kell tekintenünk a múltba, legyen a kulturális élet bármely irányáról is szó. Áll ez a művészetekre, és áll ez az építészetre is. És áll különösen akkor, ha arról van szó, lehet-e nekünk nemzeti építőművészetünk? Hiába mondja nekünk Wagner mester, hogy a legtöbb kulturközpontban meglehetősen egyforma és hasonló az öltözködés, a divat, vagyis a »stylus«. A rideg tény megállapítása ugyan nagyjából helytálló és igaz, de az igazságok láncolatos sorából önmagában kiragadva hamis következtetésre vezet. Mintha a tanúvallomás egy mondatára támaszkodva mondana ítéletet a bíró, vagy mintha egy kórtünet alapján állítaná fel diagnosisát az orvos. Aki ezt teszi, az nem jó biró, nem jó orvos. Az öltözködés a ruha és a ruhán belül van az ember és az emberben van a lélek. A ruhától a lélekig — messze van odáig! A magyar főúr bízvást fölveheti a zsáki pályán a rókavadászok piros öltönyét, magyar lelke épp oly kevéssé leszen angollá, mint ahogy az angol lord haszontalan venne magára legragyogóbb magyar díszöltönyt, mégsem lesz magyarrá. Kétségtelen, hogy a technika minden vívmánya közelebb hozza egymáshoz a nemzeteket és egymásra való hatásukat intenzívebbé teszi; de kiforgatni a népet nemzeti mivoltából és nemzetközivé tenni, nem fogja soha. A szép végeredményben érzelmi dolog. Az érzés az emberek, meg fajok különbözősége szerint más és más. De mások a környező mindenség behatásai is a föld különböző pontjain, más a légkör, a nap, az ég, a föld, a növény, az állat, — más a hit, a gondolat, a bölcsesség, — más az ember. Más tehát az érzés, más lesz a szép is az ember alkotásaiban. Ha ez ezekből eredő differenciákat a modern technika vívmányai mérséklik is, megszüntetni nem fogják soha. Hiszen nemzeti érzések soha nem korbácsolták fel jobban a néplelkeket, mint ma a világháború nemzeti gyűlölködéssel telített atmosférájában, noha tegnap még a nemzetköziesség papirosvékony takarója alatt akarták egyesíteni és boldogítani a népeket. A nemzeti érzés első szabad lehelete, mint orkán seperte el és tépte rongygyá ezt a hitvány, kis takarót. Amit a technika nagy vívmányai nem tudtak elfojtani, — mert erősebb valamennyieknél — a nemzeti érzést, azt nem félthetjük Wagner Ottóval együtt három méter nemzetközi posztótól és egy keményített gallértól. (Vége köv.) Műszaki csapataink a háborúban. (Vége.) A műszaki katonák a robbantásoknak kitanult mesterei. Már a béke idején nem egyszer életveszélyes gyakorlatok alapján készülnek a háborús robbantásokra; külön könyv tanítja a robbantó anyagokat, az azokkal való bánásmódot. Mi leginkább az ekrazitot alkalmazzuk; nagy mennyiséget visz magával minden csapat. Szükség van a robbantó anyagra a drót- és egyéb akadályok elhárítása, elpusztítása, de saját drótsövényünk előtti aknamezők berendezése végett is. Mindkét műveletet műszaki katonáink hajtják végre, természetesen éjjel és nagy óvatossággal. Az aknamezőket ú. n. ejtő drótokkal vonják be keresztül-kasul, melyek a robbanó akna gyújtószerkezetével vannak összekapcsolva. Ha ily mezőre téved az ellenség, okvetetlenül elpusztul. Az ellenséges drótsövény szétrobbantása egyik igen veszedelmes feladata a műszaki katonának. Hosszú, a drótsövény szélességének megfelelő rúdra erősítik a szükséges mennyiségű ekrazitot s az éj leple alatt közelítik meg e rudakkal az ellenséges drótsövényt. Legjobb, ha itt azonnal beássák magukat, hogy a továbbra nyugodtabban intézkedhessenek. Ez a felszerelt rúdnak betolása a drótok alá. Midőn minden egyes rúd el van helyezve, a gyújtó zsinórokat az árokban összekötik s meggyújtják a végét. Míg ez (az ú. n. angol gyújtó zsinór) lassan ég, addig ők visszakúsznak s várják a hatást. Mikor az angol gyújtó zsinór actioba hozza az ú. n. robbanó zsinórt, egy pillanat alatt az összes ekrazitok óriás detonatioval robbannak s tág kapuk támadnak a drótsövényeken, amelyeken a készen álló gyalogság vonala áttörhet. A visszavonuló orosz igen sok rejtett aknát helyezett el. Ezeknek felkutatása és leszerelése szintén a műszaki katonákra hárult. Tekintve a feladat kockázatosságát, az ismeretes robbanó szerkezetek leszerelése bizony nem csekély óvatosságot és éleslátást követel a műszaki katonától, kinek minden percben az élete forog kockán. Különös, nagy feladat a hidak robbantása. A fahidakat inkább elégetik, a pontonhidakat szétlövik vagy úszóaknákkal pusztítják el, a kő- és vashidakat robbantják. A hidaknak legalkalmasabb robbantó methodusait, a robbanóanyagok nagyságát és elhelyezését külön technikai tankönyv tárgyalja és végrehajtása egyik legszebb, legnehezebb feladata a műszaki csapatnak. A táborok előállítása, azoknak a kellő nyugvó és egészségügyi helyiségekkel való ellátása szintén főleg a műszaki katonák feladatához tartozik s külön tankönyv intézkedik a részletes munkamenetről. A ma dúló háborúban azonban a nagyszabású tábori élet, mint az hajdanra volt, megszűnt. Ma a táborok a föld alatt vannak; a szükséges vízellátás, főzőhelyek készítése, árnyékszékek fölállítása oly feladatokká váltak, melyeket az egyes csapattestek saját körükben maguk oldanak meg. Annál fontosabb, mondhatnék elsőrangú feladata a műszaki csapatoknak a háborús erődítmények létesítése 1916. május 28