Épitő Ipar - Építő Művészet, 1922 (46. évfolyam, 1-43. szám)
1922-01-01 / 1-2. szám
XLVI. ÉVFOLYAM 1—2. SZÁM 1922. JANUÁR 1. ELŐFIZETÉSI ÁRAK | FELELŐS SZERKESZTŐI SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL EGY ÉVRE 200 K. EGY SZÁMI OK. DR FÁBIÁN GÁSPÁR BUDAPEST, I., HORTHY MIKLÓS ÚT 151,V/38. TELEFON JÓZSEF 132—95. ÍV^vyÁI/^VaxVA.VA^AV/A.VavYAIV*\i»r, YAWAi’/A/^V^yAiYAV/ijYäWäjVÄvYäViWfcVYäVjÄtYäVitVilWjVitfi^VIjVjW^ » ' A BUDAPESTI ÉPÍTŐIPARI SZAKMAK IPARTESTÜLETEI, A HADVISELT MÉRNÖKÖK, ÉPÍTÉSZEK ÉS MŰSZAKI TISZTEK NEMZETI SZÖVETSÉGE, A MAGYARORSZÁGI ÉPÍTÉSI ANYAGKERESKEDŐK SZÖVETSÉGE, A BUDAPESTI ÁCSMESTEREK IPARTESTÜLETE, AZ ÉPÍTŐMESTERI KÉPZETTSÉG MEGVIZSGÁLÁSÁRA SZERVEZETT BIZOTTSÁG, A VÁROSI MÉRNÖKÖK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS LAPJA. Újév reggelén. Írta: Sándy Gyula műegyetemi tanár. Emlékezünk egy szörnyű időszakra, melynek végét alig vártuk — addig is, bár sokszor csalódtunk, jól esett azzal biztatnunk egymást, hogy az már nem tarthat soká , a jobb időknek vissza kell térniök, talán már csak napok kérdése... A csatazaj végre is elült, a kommunizmus patkányai szétszaladtak, de nekünk még mindig maradt várni valónk. Tovább is kell biztatnunk egymást, hogy el ne csüggedjünk, tenni kell róla, hogy ne tartson soká keserves állapotunk. Azt hiszem, nem lehet jobb beköszöntő ezen az első hasábon, mint az a kívánság, hogy hozza meg ez az újév azt, amire várunk. Hazánk megszállva tartott részeinek, megcsonkított műemlékeinknek fel kell szabadulniok! Tervező építészek, építőmesterek és az egész építőiparos gárda, kik évről-évre várják az építkezések megindulását — ami nem akart bekövetkezni —, reméljük hogy lehull a pokoli bilincs, ami oly régen nem enged teremteni. Reméljük, hogy a tavaszi napsugár állványerdőt növel, a papírra vetett gondolat testet ölt, új puha fészkek keletkeznek a modern lakáshigiénia és esztétika minden vívmányával felszerelve. Ipartelepek és nagyszabású középületek nemcsak szóval, de kézzel foghatóan hirdetik kultúrfölényünket. Hogy mindez a szép álom valóra váljék, nem szabad az egyszerű önbiztatás mellett maradnunk, de döngetni kell tovább azokat a kapukat, amiken át ez az állványfakasztó tavaszi lehellet beáramolhat. Legtöbbet tett szerintem e téren kívánságunkra a Közmunkák Tanácsa, amidőn meghozta a legliberálisabb, a legészszerűbb építésügyi szabályzatot, az aprólékos könnyítések helyett a szaktudásra alapozott azt az általános érvényű elvet, hogy mindent szabad építeni, ami jó, ami helyes. A pótanyagok kudarca után az új szerkezetekre kell nézetem szerint fektetni a fősúlyt, ami az előbb jelzett szabályt felhasználva, azzal karöltve hoz létre eredményeket. Egyik a másik nélkül nem boldogul. Látjuk a fakonstrukciók reneszánsza számítások alapján méretezhető szerkezeteket és a felesleges, holt tömegek felhalmozásának kiküszöbölését, a padlásterek intenzívebb kihasználását, amikkel több eredményt érhetünk el, mintha silány eszközökkel apró, egészségtelen méretű helyiségekkel akarunk tömeglakásokat létesíteni, vagy lemondani azokról a vívmányokról, amiket a legutóbbi idők az épületek tartozékainál és felszereléseinél már létrehoztak. Vályog-viskókkal, barokk tömegekkel csak kulturálatlanságot, csak nyomort dokumentálunk, pedig nekünk technikusoknak minden alkotásunknál egyszersmind a technikus-kultúrát kell mutatnunk és hivatásunk azt egy-egy lépéssel előbbre vinni. Adókedvezményekkel, néhány százalékkal olcsóbb építési hitelekkel vagy kényszerépítkezések útján létrehozott lakásszaporulattal nem lehet azt a valutáris szakadékot áthidalni, ami az építményeket jövedelmezővé teszi, vagy az építkezési kedvet fokozza. Egyedül a lakásbizottságok megszüntetésével és a lakbérek szabaddá tételével kaphat kedvet a meglevő tőke, hogy házakba helyezkedjék el. A szabad felmondási jog folytán létrejövő lakásforgalom van hivatva beszabályozni az abnormis lakbéreket, viszont az ily úton befolyó hátbéradótöbblet fedezheti a tisztviselőknek nyújtható kárpótlásokat. Ha ily módon megmozdul a magántőke, elesik az államnak az a kötelezettsége, hogy ő legyen kénytelen lakásokat építeni. Szerintem az államnak és városoknak elsősorban kultúrintézményeket és hivatalokat, szóval középületeket kellene építeniök. Ezáltal többszörös eredményt érnének el. Jobb beosztású, jobban kihasználható hivatali helyiségeket, iskolákat kapnának, mint aminek a mostaniak, a bérlakásokba helyezett szükségintézmények. Felszabadulnának az ily módon lefoglalva tartott lakások, tehát közvetve enyhülne a lakáshiány. Sok ezer embernek adott munkaalkalom, konkurrencia leszorítana sok abnormis egységárat, sőt a pezsgő élet javítaná valutánkat is. Az ily épületekbe befektetett tőkéknek nem kellene kamatozását keresni, az