Épitő Ipar - Építő Művészet, 1925 (49. évfolyam, 1-48. szám)

1925-01-01 / 1-2. szám

1924 január­i ÉPÍTŐ IPAR :­ ÉPÍTŐ MŰVÉSZET 3 A JELENKOR LEGJOBB KÁLYHÁJA. A salgótarjáni „PERPETUUM“ folytonégő kályha, mely bármely hazai barna szénnel gazdasá­gosan fű­t, állandó, kellemes, egyenletes meleget szolgáltat. VE­SENYEN KÍVÜL. ÓVAKODJUNK UT­ÓZATOKTÓL. „Korona“ „Isis“ írrendszerű folytonégők „Radius“ „Oeconom“ sz. lefelé égő folytonégő kályha fŐZŐ- és sütőkályha. „EMI­L 0 R“ lemezköpenyes hengeralakú folytonégő kályha KAPHATÓK JOBB VASKERESKEDÉSEKBEN, VAGY KÖZVETLENÜL A Budapest-Salgótarjáni Gépgyár és Vasöntöde r.-t. (Hirsch ÉS Frank) Budapest, VI. kerület, Aréna­ út 128. — Telefon: 171—88. és építő­ipar iránti lángoló szeretet ily nemes veretű műveknek létrehozására sarkall. Csodálatos! Ha ifjú nemzedékünket kérdezzük, mit tudnak Budapest építőiről, úgy mélységesen hallgatnak, de elmond­ják kis idegen városok sokszor lényegtelen emlék­műveinek történetét. Ha idősebb, sőt a még élő legidősebb mestereinkhez fordulunk e kérdéssel, bizony tőlük sem kapunk kielégítő feleletet. Elfeledtük Budapest építőit! Már-már sem ne­vüket, sem alkotásaikat nem ismerjük. Annál keve­sebbet tudunk arról az óriási küzdelemről, mely szép fővárosunkat szülte. Hát ez bizony jut hálátlanság a múlttal, a nagy idők nagy embereivel szemben. Ha már mi magunk gyengék és tehetetlenek vagyunk, legalább iparkod­junk megbecsülni, fenntartani és szent hagyomány­ként utódainkra átszármaztatni a múlt nagy esemé­nyeit és alakjait. Az „Építő Ipar- Építő Művészet“ egyetlen hű krónikása Budapest épitőművészeti fejlődésének. Ez a lap közeledik 50 éves jubileumához ami annyit jelent, hogy itt ötven év krónikája van leszögezve. Hála az alapító nagy mesterek előrelátásának, akik meg­ér­ezték a krónika szükségességét és mikor lapunkat megalapították, tulajdonképen akkor is a mi érde­künkben cselekedtek, velünk tettek jót, hisz lapunk nélkül 50 év építészeti történetéből alig tudnánk ma már valamit. Legyen áldott az ő emlékük. Nekünk gyenge utódoknak szintén szent kötelessé­geink vannak. Nemcsak az, hogy az általuk alapított krónikát, e lapot továbbra is fenntartani iparkodjunk, hanem az is, hogy a mi utódjainknak vele és általa mintegy krónikát nyújtsunk, melyből minden idők­ben megtudhassák mi történt hazánkban az építészet terén. Ki mit alkotott, mikor és hol épültek köz- és magánépületek korunkban. Az „Építő Ipar- Építő Művészet“ tehát nem konjunktúra, üzleti, efemer értékekre alapozott lap, hanem igenis szent és magasztos hivatást betöltő orgánum, melyet erősíteni, fenntartani minden ma­gyar építésznek és építőmesternek hivatásából szár­mazó szent kötelességének kell ismernie, aki ezt meg ner ii érti, aki ezirányban kötelezettséget vállalni nem tud, vagy nem akar, az ellentétben áll nagynevű elődeinknek Budapest egykori építőinek, lapunk ala­pítóinak szándékaival, intencióival, nemes és áldo­zatos lelkületével. Mert nagyon szomorú lenne az, ha a mai nemzedék ideális áldozatok hatására már képtelen volna, ha csak azt nézné és venné, ami pillanatnyi előnyt, üzletet jelent számára így maga­sabb látókörből tekinteni önmagát, hivatását nem tudná és a szent tradíciókat a jövő nemzedék részére megőrző krónikát semmibe sem venné. Nem hisszük azt, hogy ennyire jutottunk volna. Mert ha anyagilag tönkre is jutottunk, de kultúránk tönkre nem ment, hisz ez magunkban van. De jól vigyázzunk, hogy az építészkultúrát szolgáló, hordozó és a jövő generációnak fenntartó eszközt, jelesül az „Építő Ipar- Építő Művészet“ szaklapunkat cserbe ne hagyjuk, hanem inkább buzgó támogatással iparkodjunk erősíteni, hogy az írásban és képekkel valóban a jelen építészet kulturhű krónikása legyen. Nekünk, kik a lapot mint nagy terhet épen ily gondolatok ösztönző hatása alatt átvállaltuk, nem lehet nagyobb szomorúságunk,­­mintha látjuk, hogy titáni küzdelmünkben egyedül állunk, hogy a kar­társak nem eszmélnek rá, hogy itt egy nagy és szent kötelesség teljesítéséről van szó, mely nem egy ember­nek, hanem minden magyar építésznek kötelessége. Viszont örömben repes a lelkünk, ha megértő, oda­adó, itt-ott egy kis áldozatra is kész szép iparun­kat művelő egyénekre találunk, akik túl üzleten és hasznon a magasabb célokat tekintik és így valamikor talán egy jobb idő gyermekeinek hálás elismerésére tarthatnak számot. A mi szent évünk közeledik. Jövő ilyenkor ünnepet ül az Építő Ipar- Építő Művészet. Barátaink! Álljatok mellette kitartó hűséggel. A múlt nagy alakjainak elismerése, a jövő nemzedék hálája lesz hűségteli jutalma. * Dr. Fábián Gáspár: FELKÉRJÜK ELŐFIZETŐINKET, hogy lapunk jelen számához csatolt befizetési lapon, lehetőleg az egész évi előfizetést küldjék be, így mentesülnek az év közben fel­merülő áremelkedésektől. ( Jókai-emlékműpályázat, melyet az Országos Képzőművészeti Tanács írt ki, eldőlt. Mintegy 20 pályázó volt, építészek és szobrászok külön és együttesen. Meg kell állapítanunk örömmel hogy az építészeti megoldások vezettek, sőt a legjobbnak ítélt mű is tisztán építészeti megoldás Lechner Jenő dr. műépítész bájos és rendkívül artisztikus megoldása. Valószínűleg a paritás miatt kerültek a V-dik és Ill-dik díjra szobrászati alkotások Beck Ö. Fülöp és Szántó Gergely szobrászok művei, melyek tel­jesen nélkülözik az építészeti megoldást. Pedig a feladat túlnyomó részben építészeti, sőt térrendezési, hiszen a Kerepesi temető Árkád sorának impozáns befejezését kell adnia. Ezt oldotta meg dr. Lechner Jenő páratlan sikerrel. Ugyancsak pompás megoldást készített Rerrich Béla és Katona Mihály is, akiknek művét meg­vételre érdemesítették. Meg kell még emlékeznünk Gerlóczy és Bogdánfy közös tervéről valamint Thomas Antal és Horváth Béla alkotásáról. A szobrászok között kiválik Sződy Szilárd monu­mentális alkotása. K­RÓNIKA TÓTH ISTVÁN elektrotechnikai és műszaki vállalata 1., Szt János tér 4. Telefon 1. 62—24.

Next