Épitő Ipar - Építő Művészet, 1931 (55. évfolyam, 1-38. szám)

1931-01-01 / 1-2. szám

építő ipar—építő művésze!" 1431. iJanuar FEKETE és SIEMASAPHIA a legújabb fénymásolat. Teljesen FELLNER LEÓ Budapest, T.Vu2,' t 4 wMl III szagtalan — 2-3 perc alatt elkészül 1 *- UI. V Telefon: Aul. 228-48.229-15 lent összefoglalások egy-egy nagy, sokszor hónapokig tartó kérdésről, annak teljes megvilágítását minden kor a legobjektívebb szemszögből nézve, tartalmazták. Minket nem lehet megvesztegetni, befolyásolni, félrevezetni. Mi abszolút függetlenek vagyunk és ez a legfőbb erősségünk. Amit mi jónak, helyesnek tartunk, azt megírjuk, nem kertelünk, nem alakoskodunk senki kedvéért. Akár tetszik az egyeseknek, akár nem. Próbáltak ellenünk nyíltan és burkoltan támadást intézni, de ezek a jó urak kénytelenek voltak észrevenni, hogy itt hiába kereskednek. Itt, a másutt jól bevált ,,magyar elintézés" csődöt mondott. Minket nem lehet elnémítani. Nekünk nagy céljaink vannak. Ybl Miklós tűzte ki azokat, mi helyt állunk mindhalálig mellettük. Az elmúlt tíz év alatt nagy veszteségeink is voltak, így a kezdettől velünk küzdő kitűnő író és kritikus, a frontharcos Csécsi Andor, itt hagyott bennünket örökre Viszont hosszú évekig tartó szibériai rabságából visszatért régi, legmeghittebb munkatársunk, Magyar Vilmos teljes erejét lapunknak szenteli, s az ő pompás írásaira felfigyel nem csak a műszaki világ, hanem a külső olvasóközönség is. Annál fájdalmasabban nélkülözzük az ifjabb generáció megnyilatkozásait, hisz lapunk, mint azt a jelen ünnepi szám következő cikk is igazolja, az ifjúság érvényesülésének szolgálatában áll. Természetesen mi a haladás fáklyavivői bár a tradíciókat kiirtani nem engedhetjük. Oly sok rossz, művészietlen építkezés folyik szerte az országban még ma is, hogyha ezeket legalább a tradíciók által megszentelt formákban tökéletesen megoldva láthatnánk, már óriási fulladást jelentene számunkra és sok kenyeret a képzett, fiatal építészeknek. De nem lehet mindjárt a bolsi építési modort, mint egyedül üdvözítőt követelni és csak az ilyesmikre, mint egyedül művészire, korszerűre megesküdni. Az ember, mikor 10 évet eltölt egy ilyen őrhelyen, sokat lát, hisz mint hű krónikásnak, mindenről be kell számolnia, és talán tisztábban is tudja az állapotokat áttekinteni és megítélni. Sok mindent tud és lát, ami nincsen rendjén, aminek nem szabadna megtörténnie. De éppen, mert ezeket csak ő látja ily intenzíven, nem tárhatja teljes meztelenségükben olvasói elé, nehogy azok megbotránkozzanak, viszont hallgatással sem mellőzheti őket teljesen, nehogy ezáltal beleegyezőnek mutatkozzék. Szóval nehéz a szerkesztő dolga, hogy mindenkor a helyes utat válassza és az igazság útjáról soha le ne térjen. Tíz esztendő alatt soha nem volt sem egyéni, senm sajtó perünk, ami azt igazolja, hogy dacára bátor szókimondásunknak, a krakéler, mindenáron kötekedő, veszekedő irányt lapunk nem ismeri. A mai nappal betöltött 46 évemből szívesen adtam 10 évet lapunknak és ha a Mindenható engedi, úgy szolgálatára bocsátom további erőmet, hogy ez a lap, mely oly nagy időre tekint vissza, mely látta az építészet első szárnycsapásait, látta fejlődését és hőskorát e hazában, lássa meg egy nagy, dicső és boldog Magyarország hatalmas, eljövendő, építészeti fellendülését is! Dr. Fábián Gáspár Helyet és kenyeret az ifjú mérnököknek Nyilt levél a M. Kir. Kormányhoz írta: SZALAY LAJOS nyug. műszaki főtanácsos. Sír a toll a kezemben, mikor ezeket a sorokat írom, nem tudom kérjek-e valakit, vagy valakiket, avagy vádoljak!? Napról-napra összejövök régi, öreg barátaimmal, ismerőseimmel, avagy leveleket kapok tőlük az ország minden részéből, amiben arra kérnek, hogy járjak közben itt vagy amott okleveles mérnök fiaik érdekében, hogy végre-valahára legyenek, valahova, bármi kis állásra, kinevezve, mert mint szülők nem bírják már tovább kereset- és állásnélküli okleveles mérnök fiaikat eltartani! Azután összejövök az utcán boldogult fiam, régi technikus barátaival, akikkel együtt dolgozott, fáradott a műegyetemen s harcolt és szenvedett kint éveken át a harctéren — s mindegyik arról panaszkodik, hogy nem tud sehogysem elhelyezkedni rendes mérnöki állásban, vagy ha van már valami kis állása, hát nincs semmiféle előmenetelre kilátása — szóval csupa nyomorúságról hallok fiatal mérnök kartársaimról! Mint a „Városi Mérnökök Országos Szövetségének" megalapítója és annak két évtizeden át volt ügyvezető elnöke s a szegedi, szombathelyi és nyíregyházi városi mérnöki vándorgyűlések szervezője, ismerem az egész ország mérnöki karát s majdnem napról-napra találkozom sétálásaim közben, hol vidéki, hol fővárosi, városi s különböző állami mérnökökkel s mindegyiknek az a panasza, hogy hivataluk annyira túl van terhelve munkával, hogy előbb-utóbb mindnyájan megbolondulnak a túlfeszített munkában! Azután összejövök az ország minden részéből ismerősökkel, barátokkal s mind azon panaszkodnak, hogy nem történik a falujukban, járásukban, városukban semmi sem, az útjaik gyalázatos rosszak, nemhogy autók, de kétkerekű bordélyok is alig tudnak rajtuk közlekedni, a hídjaik rozogák, közveszélyesek, a községekben nincs se járda, se tisztességes világítás, a patakok, folyók szabályzatlanok, nincs rendes ivóvíz, egyik hely mocsár, ami ki nem szárad, másik hely meg örökké száraz, soha vizet nem kap — szóval mérnök kellene, aki rendet csinálna s megtanítaná a falut rendesen, egészségesen építeni s hasznavehetetlen területeit kihasználni, értékesíteni! Nagyméltóságú és Kegyelmes Uraim! Ti mindnyájan derék, becsületes magyar úriemberek vagytok, akik mindig azt hangoztatjátok a bársonyszék seitekből, hogy mindent elkövettek ennek a szegény Csonkamagyarországnak a jólétéért, — hát, ha ráértek Kegyelmes Uraimék, menjetek ki a falvakba, városokba, de ne előre bejelentve, hanem rangelrejtve (inkognito) s nézzetek ott körül egy kissé s győződjetek meg magatok a fentiekről. Sokkal szomorúbb állapotokat fogtok mindenütt találni Kegyelmes Uraimék, mint aminőket fentebb vázoltam — s ha Ti magatok fogtok Kegyelmes Uraimék meggyőződni — akkor hiszem, reményem és tudom, hogy teljes