Építőmesterek Lapja - A Munkaadó, 1936 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1936-03-05 / 10. szám

­ Fiatal építőmester építővállalat technikai és admi­nisztratív vezetését vagy építés­­vezetést vállal VaSS LáSZló. VII., Rottenbiller­ u. 20 Telefon 300-92­ 4. oldal­ ­ A felmentvény megadása. A felszólalások elhangzása után elnök a működés és a számadások tekinteté­ben a felmentvény megadását kérte, amit a közgyűlés nagy többséggel meg­adott. Az 1936. évi költségelőirányzat. Fridrich főjegyző felolvasta az 1936. évi költségelőirányzatot, amelyhez senki sem jelentkezett­­ szólásra s a felkiáltá­sok alapján elnök az 1986. évi költség­­előirányzatot 86.774 P 40 fill. bevételi és ugyanannyi kiadási összeggel egy­hangúlag elfogadottnak jelentette ki. Választások. Báthory István elnök bejelentette, hogy két választási lajstrom érkezett hozzája. Az egyik Bolgár Arnold, a má­sik v. Kapuvár// Gusztáv nevével kezdő­dik. Molnár Sándor a Bolgárral kezdődő lista egyhangú elfogadását kéri, habár azt nem is állíthatták úgy össze, hogy az ellenzéki csoport kívánságának telje­sen megfeleljen. Minthogy többen fel­kiáltottak, hogy nem fogadják el, elnök titkos szavazást rendelt el. Két szavazó­­bizottságot küldött ki és a szavazás tar­tamára a közgyűlést felfüggesztette. A szavazatok összeszámlálása után Havas Ernő a szavazatszedő bizottság nevében kihirdette az eredményt, minek folytán elnök határozatiig kimondotta, hogy az 1936/38. évi hároméves ciklusra az elöljáróság rendes tagjainak megv­á­tsztattak: Bolgár Arnold v. Gorondy István Koch Károly Mann Mihály v. Martsekényi Imr Mathiaskó Károly Prinner Ede Prokisch János Szepesi János e Valkó Sándor Egy évre póttagoknak: Vágner Gyula Varjas Gyula Keines Ödön Barcsai Lajos Boghen György Pénztárosnak három évre: Melczer Károly. Számvizsgálóknak egy évre: Kappéter Béla, Bíró Elemér, Med­­gyaszay Gyula. Tanoncvizsgáló bizottsági tagoknak három évre: Elnök: Molnár Sándor I. csoport: Szőllössy Elemér alelnök, Mészáros Imre Érti József Unger József Vaits Sándor tagok. II. csoport: Szalka Jakab a­lel­nök, Herczeg Jenő Pehacker Ferenc Pink Béla Ruzsicska Béla (Kőbányai) tagok. III. csoport: Sattler Mihály alelnök, Hotter Gyula Méhn Antal Novák Géza Vágner Gyula tagok. IV. csoport v. Zilahi Balogh Gyula alelnök, Barcsai Lajos v. Kántor István v. Márton Ferenc Molnár Gyula tagok. Szavazatot kaptak még: Elöljárósági rendes tagsági helyekre: V. Kalpuváry Gusztáv, Stern Imre, Streitz Gusztáv, Sógor József, v. Már­ton Ferenc, Németh László, Mérő Vil­mos, Dittler Ferenc, Lajta Miklós, Szalka Jakab, Barcsai Lajos, Boghen György. Elöljárósági póttagságra: Tornán Já­nos, Mészáros Imre, Kéri Gá­bor, Messinger Rezső, Rácz Ferenc, Szeitz Richárd, Valkó Ödön, ifj. Witt­­mann Ferenc, Juhász István Pál, Fischer Tibor. Számvizsgálóknak: Bajor Hugó és Prokisch János. Tanoncvizsgáló bizottsági tagoknak. Elnöki tisztségre: Jäger Tamás, al­elnöki tisztségre: Wihart Ferenc, Lázár Géza, Hoffer Gyula, Jakobovits Gyula és Lovas Sándor. Tagsági helyekre: Mengl Ferenc, Slor­­esik Nándor, Varsa János, Czuczor László, Karnók József, Dorka János, Nagypád Imre, Stratzer János, Kovács György, Beszédes József, Pázsy József, Fülöp Dezső, Liber Gyula, Liebhardt Béla, Lázár Géza, Hoffer Gyula. A választások eredményének kihirde­tése után Báthory István elnök üdvö­zölte az újonnan megválasztott tago­kat és kérte, hogy az építőmesteri kar érdekében odaadással működjenek közre. Ezután bejelentette, hogy a közgyű­lés elé indítvány nem érkezett, majd megköszönte a közgyűlésnek higgadt magatartását, s kérte, hogy az elnök­séget és az elöljáróságot küzdelmes munkájában továbbra is támogassa, hogy egységes fellépéssel a kari kérdé­sekben eredményes munkát tudjon ki­fejteni. Ezzel a négy óra hosszat tartott köz­gyűlést bezárta. Bornemisza iparügyi miniszter terve új felsőipariskola építéséről és a Tech­nológiai Könyvtár továbbfejlesztéséről. A Technológiai Intézet Nyilvános Könyvtárát 192-t. évben 1921 olvasó használta, 193-t. évben 33.408 látoga­tást jegyzett fel a könyvtár. 1935. év­ben 57.014-re szökkent fel az olvasó­termek látogatóinak száma. Az ipar­­fejlesztés szempontjából­­ nagyfontos­ságú állami­ szakkönyvtár fejlesztésé­nek elősegítésére alakult Technológiai Könyvtár Barátai Egyesületének kül­döttsége most tisztelgett Bornemisza­­Géza iparügyi miniszternél és egyben átnyújtotta neki az egyesület terjedel­mes feliratát, amelyben az egyesület e fontos szakkönyvtár további fejlesztése érdekében tett közérdekű javaslatokat.­­Bornemisza miniszter válaszában hang­súlyozta, hogy a Technológiai Könyv­tár problémáit igen jól, ismeri, sze­retné mielőbb megvalósítani, hogy az egész Technológiai Intézet minél hatal­masabb iramú fejlődést vehetne fel­. Kívánatosnak tartja, hogy az mint ipari kísérleti és kutató intézet a vi­lághíres németországi Kaiser Wilhelm Institut mintájára épüljön ki. Úgy a könyvtár, mint az egész intézet terü­letileg meg nem felelő elhelyezése foly­tán a miniszter szerint is időszerű és kívánatos, hogy az ugyanazon épü­lettömbben szintén túlszűken elhe­lyezett állami felsőipariskola még a háború előtt megvásárolt telkére kitelepíttessék, illetve ott épüljön fel. Ez az ügy a kultuszminiszterhez tarto­zik ugyan, de szívesen áll ennek a gon­dolatnak a szorgalmazására ás rendel­kezésre. Lajta Miklós Méhn Antal Ruzsicska Béla Szalka Jakab Szentess­y József ÉPÍTŐMESTEREK LAPJA — A MUNKAADÓ 1936 március 5. Stobbe Kálmán halála Az építőmesteri kar egyik közszeretet­ben és megbecsülésben álló tagját ve­szítette el Stobbe Kálmán építőmester­ben, aki március 1-én, életének 53. évé­ben halt meg. Stobbe Kálmán a kari élet iránt mindenkor élénk érdeklődés­sel és higgadt magatartással viseltetett és a kartársak bizalmából 1933-ban az Ipartestület elöljáróságába került. Leg­utóbbi hónapokban betegsége megaka­dályozta az ipertestületi munkában való részvételét és az elöljáróság sajnálattal nélkülözte értékes munkáját. Hosszú tagsága alatt számos, nagyobbszabású építkezést hajtott végre. Temetése március 4-én volt, amikor is tisztelői, barátai és kartársai nagy­számban jelentek meg a végtisztesség megadásánál. Az Ipartestület nevében Piazza Győző alelnök búcsúztatta el. Az Ipartestület a ravatalra koszorút helye­zett s a gyászoló család előtt részvétét nyilvánította. Felhívás a címváltozások bejelentésére Az Ipartestü­let a közeljövőben sajtó alá rendezi VI. Évkönyvét, amelyben az ipartestületi tagok névsorát is közzé­teszi. Felkéri ezért az Ipartestület a tagjait, hogy lakás- és címváltozásaikat a tele­­fonszámmal együtt az Ipartestületnél le­velezőlapon sürgősen jelentsék be. Kü­lönösen bejelentendők az új kerületbe­­osztásokkal kapcsolatos kerület-számozá­sok. KRISTOFOLI VINCE út padló- és falburkoló válla­l Kizárólag: VII., GIZELLA-ÚT 31. Aut. 969—07. Szemethy Károly tisztifőügyész félévi jelentésében a telek­könyvi bejegyzések rendezését kéri . A főváros közigazgatási bizottsága március 9-én tárgyalja a szakhivatalok félévi jelentéseit. Ezek közül figyelmet érdemel Szemethy Károly dr. tiszti fő­ügyész jelentése, amelyben nagyjelen­tőségű jogi problémák rendezését kéri az illetékes igazságügyi hatóságoktól. A tiszti főügyész egy fontos jogren­dezési kérelme a telekkönyvi korláto­zásokat érintő bejegyzésekre­­vonatko­zik. Eddig az volt a helyzet, hogy a hatóság a városszabályozási határoza­tokból eredő kikötéseket az érdekelt in­gatlanok telekkönyvi kivonatába kor­látozó joggal feljegyezhette. A járási­ bíróság azonban ez év elején az ilyen korlátozások telekkönyvi bejegyzését megtagadta. Az állásfoglalást a járás­­bíróság azzal indokolta, hogy ezek a tulajdonjogi korlátozások, feltételek és kötelezettségek kötelmi jogi természe­tűek és ezért telekkönyvi betétekbe be nem jegyezhetők. Az ilyként kialakuló­ban levő joggyakorlat azzal a veszély­­lyel jár, hogy abban az esetben, ha az abban megnyilvánult felfogást a felsőbíróságok is magukévá teszik, a tulajdonjogi korlátozások a főváros te­rületén többé nem jegyezhetők be a te­lekkönyvbe. Ez pedig maga után vonná, hogy a telkek rendezésére és az építési engedélyek megadására vo­natkozó kérelmeket sok esetben alig lehet teljesíteni. E kérelmek teljesítése ugy­nis a legtöbbször azzal van kap­csolatban, hogy a telkek mindenkori tulajdonosai kötelezettséget vállalnak azoknak a követelményeknek teljesíté­sére, amelyek a telekrendezési és az építési engedély megadásának elenged­hetetlen feltételei. Ezenfelül az újabb joggyakorlat azt is lehetetlenné teszi, hogy a Közmunkatanács az építésügyi szabályzatban részére biztosított jogát gyakorolhassa. Ez a gyakorlat az új telektulajdonosok szempontjából is ag­gályos, mert az ingatlanvásárló érde­kében áll, hogy a megszerezni szándé­kolt telekre megállapított tulajdonjogi korlátozásokról, kötelezettségekről tu­domást szerezzen. Ha azonban ez a te­lekkönyvből nem derül ki, az ingatlan­­vásárlók e tekintetben a legnagyobb bizonytalanságban maradnak. A tiszti főügyész ezért kéri, intézkedjék a kor­mány a régi gyakorlat visszaállítása iránt, nevezetesen, hogy a városszabá­lyozási korlátozások a jövőben is ter­jesztessenek a telekkönyvbe. Travertin kőutánzat VII.,Szent Domonkos­ u. 5. Tel.: 38-0-37 A miskolci Kamara a vágóhíd kibővítéséért A miskolci Kerületi Kereskedelmi és Iparkamara közgyűlésén Engel István hangsúlyozta, hogy a miskolci vágó­hidat megfelelő állapotba kell hozni. Ferenczi Károly kormányfőta­­ácsos, alelnök szerint is a vágóhíd kellő, kor­szerű kibővítése nagyon is fontos kér­dés és adatokat sorakoztatott fel an­nak az igazolására, hogy más, Miskolc­­nál jóval kisebb városokban a megfe­lelő vágóhíd mily exportforgalomra ad lehetőséget,. SZIGETELÉS nedvesség vezérképviselet: SZABÓ GYULA és TIRSA Vilmos császár-ét 68. Tsl­. 22-4-33. NEDVES FAL GOMBÁS PADLÓ LÉGSZIGETELÉSE a legmodernebb fal- és padlószigetelés alápincézést pótol. Díjtalan költségvetés, lizenzet ad! AMBRUS LÁSZLÓ oki. mérnök, ép. vállalkozó Spest, Ult­izan­sk­a­ta. 66. Telefoni: 20­­ 8 - 64. Megkönnyítette a Közmunkatanács a zárt erkélyek építését A zárt erkélyek építésének engedé­lyezésénél eddig az épület homlokzat­hosszát vették figyelembe, még­pedig úgy, hogy az engedélyezés a homlokzat hosszának egy­h­a­mn­a­d r­é­szé­re vonatkoz­hatott, tekintet nélkül az erkélyek ki­ugrására. A Közmunkatanács új hatá­rozata fo­­jtán a­ kiugrás, amely az építésügyi szabályzat kikötése szerint az utca szélességétől függött, változtat­ható oly módon, hogy az utca területé­ről a zárt erkély által elfoglalt terü­let állandó maradjon. Házasság: Dr. Engel Ágoston az Eger­esevi Kőszénbánya rt. igazgatója és Nagykovácsy Ilona színművésznő házas­ságot kötöttek. Mozaiklap Makó Andrea»*’““' _____________________Tel­: 920—37. Légvédelmi csoport a májusi Nemzet­közi Vásáron. A külföldi tavaszi árumintavásárok közül különösen a lipcsei árumintavásár foglalkozik erősen a légitámadások elleni vé­dekezések módjaival. Nálunk is hosz­­szabb idő óta aktuálissá vált ez a kérdés, különösen azóta, hogy a légvédelmi törvényt meghozták. A légvédelem kiépítése a munkanélkülisé­get csökkenti és egy nagyszabású, több mint 30 iparágat foglalkoztató munka­alkalmat is jelent. Mindezekre tekin­tettel értesülésünk szerint a május 8-án megnyíló Nemzetközi Vásár kere­tében is rendezni fognak egy csopor­tot, amelyben a légitámadások elleni védekezés módjait mutatják be. Az ed­digi tervek szerint természetes nagy­ságban a szükséges modelleket is be­mutatják, amelyek között szerepelnek a gázmentes fedezékek, a légibombák, a különféle légzőkészülékek, gázálar­cok, élelmezési konzervek, tűzjelző- és oltókészülékek, különböző szerelvények, szóval mindaz, amivel a modernül be­rendezett óvóhelyeket a mai technikai fejlettségnek megfelelően fel szokás szerelni. A gázbiztos pincék kiképzésére nézve be fogják mutatni a vásáron az újonnan létesítendő pincék építkezései­nek modelljeit, valamint azt is, hogy a már meglévő házak pincéit miképpen kell gázbiztossá átalakítani. Az­ érde­kes csoport iránt az érdekelt iparágak részéről nagy érdeklődés mutatkozik. A légvédelmi csoportban szakszerű elő­adásokat fognak tartani. Figyelő címmel új építőanyagkereske­delmi szaklap jelent meg Ripper Károly építőanyagkereskedő szerkesztésében. SOMOGYI BÉLA ETERNIT tetőfedő vállalat ETERNIT-CSÖVEK BUDAPEST, VL. Gr. ZICHY JENŐ­ U. 34. Telefon: 19­8-81.

Next