Építőmesterek Lapja - A Munkaadó, 1939 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1939-01-05 / 1. szám
ÉPÍTÉSI SZERZŐDÉST CSAK AZ ÁREMELKEDÉS MEGTÉRÍTÉSE MELLETT KÖSSÜNK. L oldal: ÉPÍTŐMESTEREK LAPJA - A MUNKAADÓ 1939 január 5. LIFT Ezen a címen a „Das neue Protokoll" című, négy nyelven megjelenő kiváló folyóirat szeptember havi számában fin stave Bonvoisin rendkívül érdekes és tájékoztató cikket írt a következő tartalommal. Ha az 1936. évet az jellemzi, hogy a családi pótlékok minden hivatáskategóriára kiterjesztettek, azokra is, amelyeket eddig a törvényes rendezés során nem soroztattak, úgy az 1937-es évet a kifizetett teljesítmények hatalmas emelkedése jellemzi. Ez a szaporodás nemcsak a pótlékpénztárakhoz csatlakozott üzemek számának a megnövekedésében nyilvánult meg, hanem az alkalmazott tarifák általános emelkedésének is következménye volt. Az intézet fejlődése. Hogy a kettős irányú mozgalomról pontosan számot adhassunk, átadjuk a szót, mint rendesen a számoknak: 1937 januárjától 1938 januárjáig a kiegyenlítő pénztárak száma 225-ről 228-ra, a tagnyilvántartásba bevezetett munkaadóké 280.000-ről 390.000-re (plusz 39%) növekedett. A fizetésben részesülők számának összege 4,800.000-ről 5,315.000-re, vagyis 10%-kal nőtt meg. A pótlékra jogosult családok száma viszont 1,495.000- ről 1,617.000-re szaporodott (8%), a pótlékot élvező gyermekek száma pedig 2,600.000-ről 2,869.000-re (10%). A kifizetett pótlékok végösszege 872 millióról 1,340 millióra nőtt, vagyis 53%-kal. Megemlítendő, hogy a munkáslétszám emelkedése csak egy negyedrésze a munkaadólétszám növekedésének 110.000 munkaadónak a belépése ugyanis csak 515.000 munkás belépését eredményezte, ami kevesebb üzemenként átlag 5 munkásnál. Az üzemek, amelyek a pénztárak törvényes szabályozása révén csatlakoztak, a kisvállalatok közül kerültek ki általában. Ha más részről a családok számának a szaporodását (10%) a gyermekekével hasonlítjuk össze, kísértésbe jövünk annak a feltételezésére, hogy a detail vállalkozók személyzete átlagban több gyermekkel rendelkezik, mint a többieké, holott ez egész bizonyosan a tények ellenkezője. Ennek a helyzetnek a tisztázása inkább ott keresendő, hogy az iskolakötelezettséget 13 évről 14 életévre emelték fel, és ez természetesen ennek megfelelő arányban növelte meg a pótlékot élvező gyermekeid számát. Ha a kifizetett pótlékok növekedése ötször annyi, mint a pótlékokra jogosultaké, ezt megint arra lehet visszavezetni, hogy a pótlékok tételei is igen érezhetően emelkedtek. Ugyanez vonatkozik a különleges kiegyenlítő pénztárak (szénbányák, vasutak, állami koncessziós üzemek stb.) részéről kifizetett pótlékokra is. Ezeknek a pótlékoknak az összege az előbb említett számokkal együtt emeli fel a magánüzemek által teljesített családi pótlékok végösszegét HMOMO.OOO-ra. Az állami alkalmazottak javára kifizetett családi pótlékok tétele változatlan maradt. Előző számadásainkban azonban elfelejtettük a nyugdíjban részesülők számára fizetett pótlékok számításba vételét, amelyek helyesen a szolgálatban álló tisztviselők pótlékaihoz lennének hozzászámítandók, akiknek az összege 950 milliót tesz ki. Ebből adódik 1937-re a 3.300.000.000 végösszeg. Mivel azonban egyes tarifamagasítások csak január elseje után, sőt részben 1938 január 1-én léptek érvénybe, ennélfogva jelenleg az évi teljesítmény még magasabb. Újabb becslés szerint kiteszi 3.600.000.000-t. Ha meggondoljuk, hogy azok a munkaadók, akik a kiegyenlítő pénztáraknak és a különleges kiegyenlítő pénztárainak tagjai, az 1937-ben kifizetett bérösszegei körülbelül elérték a 71 milliárd frankot — az állami alkalmazottak IS milliárdjával együtt, kerekem 90 miliárdot tettek ki — úgy megállapítható, hogy a családi pótlékok átlagban a bérösszeg 3,5%-át tették ki. Ha egyes szakmákban és vidékeken ez a százaléktétel 2% alá süllyed, úgy másokban viszont 8%-ig emelkedik. Ha ehhez a szociális biztosításoknak (8%) és a balesetbiztosításnak (4%) járuléköszszegét hozzátesszük, úgy a végeredmény 12%. A munkások számára a család eltartására megállapított pótlékok tehát egyhamadánál kevesebbet teszik ki azoknak a járulékoknak, amelyek őket az életveszedelmek ellen védik. Az egészség és az ország jóléte érdekében kívánatos lenne, hogy a munkások gyermekeik nevelésére, a holnapi Franciaország felépítésére ugyanolyan összegekkel rendelkezzenek, amennyi munkaképtelenségi kártérítéseként mutatkozik szükségesnek. Tarifaemelések. Azok a körülmények, amelyek következtében a tarifákat felemelték, külön említést érdemelnek. Már 1936 vége felé középponti bizottságunk megállapította az árak általános és érezhető növekedését. Egy egybehívott ülés alkalmával a kiegyenlítő pénztárak közgyűlése az önkéntes tarifaemelés mellett foglalt állást, mert az életszükséglet összegének emelkedését illetőleg mindenki tisztában volt. Alig hajtották végre ezt a mozgalmat, amikor 1937 februárjában a páriskörnyéki fémiparban kimondott döntőbírósági határozat megállapította, hogy az újonnan létrejött béremelésnek egy jórésze (15%-a) a családi pótlékokra fordítandó. A „nemzeti szövetség az elnéptelenedés ellen“ kezdeményezéséből, amely ilyen irányban nagyon tevékeny kampányba kezdett, ennek a precedensnek a nyomában a döntéseknek egész sorozata következett, amelyek különböző arányokban engedélyeztek pótlékemeléseket. Ha mi elvben a béremelések bizonyos arányos részét a családi pótlékok számára átutalandónak véljük, mégis tiltakoznunk kell ez ellen az eljárási mód ellen, vagyis helyesebben az olyan eljárási mód hiánya ellen, amely ennél az elosztásnál azelőtt rendszeres volt. Ugyanis tényleg nem vették figyelembe, hogy a döntések csak egy hivatáskategóriára vonatkoznak. A döntőbírók közbelépése ugyanis a pótlékok tarifájának megállapításánál a munkások számára fizetendő pótlékokat tényleg különböző magasságú összegekben állapították meg, ugyanabban a központban, bár valamennyien azonos megélhetési költségeknek vannak alávetve. Az érdekeltek természetesen nagyon csodálkoztak ezen az igazságtalan elbánáson és pedig jogosan és a közbülső kiegészítő pénztárak kényszerültek különböző kifizetési tételeket bevezetni, amik munkájukat szükségtelenné, szövevényessé tették és az igazgatási költségeket növelték. Elég sűrűn foglaltak a döntőbírók állást anélkül, hogy az érdekelt, kiegyenlítő pénztárakkal az ügyet megtanácskozták volna és nem adták meg becsléseiknek valaminő igazolását sem. Úgy látszik, hogy az elfogadott tarifatételek kiválasztásánál, nálunk egyedül a tapasztalat (tudomásulvétel) volt irányadó. Erre a helyzetre tekintettel a pénztáraknak és a középponti bizottságnak az iparkodása odairányult, hogy az ilyen módon létrejött zavaros helyzetbe a lehető legnagyobb összhangot vigye bele. Közbenjártunk a döntőbíróknál, akik arra voltak hivatottak, hogy valamely központban valamely hivatáscsoport részére döntést hozzanak, amelyen más hivatáscsoportok a pótlékok tarifaemelésében már részesültek. Kértük őket, hogy úgy állapítsák meg döntésüket, hogy a tarifatételek ugyanannak a kormányzatnak különböző hivatási csoportjainál egyenlő magasságba kerüljenek. A vidéki pénztárakkal is tárgyaltunk, hogy azok a miniszternek terjesszék elő egy tarifafokozat jóváhagyását, amely, mint az a törvénynek is szándéka, ügykörüknek általában alkalmazott tarifáival megegyezzenek. Ez a politika növekvő eredményt hozott és végül a normális helyzet helyreállításához kellett vezetnie, ha a miniszter a neki előterjesztett javaslatokat jóváhagyná. Sajnos, meg kell állapítanunk, hogy ez még mindig nem történt meg. Ha a közigazgatás tényleg gondoskodott róla és pedig joggal, hogy a tarifaemelésre irányuló mozgalmat támogassa, amennyiben egyidejűleg a vidéki minimális tételeket is emelték, 1937 novemberében mégis kénytelen volt egy tarifafokozatot összeállítani, amely öt tarifacsoportba osztva, érvényes a 90 francia megye (Departement) számára érvényesek. Ezek a tarifák általában magasabbak, mint a felemelt tarifáink, amelyeket a pénztárak elfogadtak és amelyeket a vidéki bizottságok a miniszter elé terjesztettek jóváhagyás végett. Azonkívül az a nagy hibájuk, hogy nincsenek tisztában azokat az eltéréseket illetőleg, amelyek az illető megyében az életszínvonalat illetőleg fennállanak. Bizonyos tarifák, amelyek az 1937-es év utolsó negyedében felemeltettek, még ma, 1938 májusában is várják jóváhagyatásukat. Az ilyen elhúzódás a kisebb pénztárak számára abnormálisan alacsony tarifatételek fenntartását teszi lehetővé és azoknak a pénztáraknak számára, amelyek adakozóbbaknak mutatkoznak, nagy nehézségek előidézője, amelyek abból az összehasonlításból erednek, amelyeket tagjaik a tőlük követelt járuléktételek és azoknak a pénztáraknak, amelyek tarifájukat nem emelték, sokkal alacsonyabb szolgáltatásai révén mutatkoznak. Az olyan tarifának a jóváhagyása is, amely nem mutatkozik elegendőnek, ösztönzően hatna azokra, amelyek már előbbre haladtak, de egyúttal döntő tényezővé alakulna azok számára, amelyek még semmit sem cselekedtek, mert kényszerülnének a cselekvésre. Abban a pillanatban, amelyben a csatlakozók elérték a többieknek a magasságát, ez a körülmény semmi esetre sem állná útját az újabb emelés későbbi megvalósításának. Tehát arról van szó, hogy a menetben levő mozgalmat élénkítsék és az előőrsökkel egyesüljenek, ahelyett, hogy hangsúlyoznák a különbségeket, mert az ilyen eljárás egy újabb előugrást még inkább megnehezítene, riogatás megadását. Végül engedjétek meg nekünk lehetőleg azt, hogy az anyát rábírjuk a házbanmaradásra. Ezek a reformnak valódi céljai, amelyeket már több mint egy éve 18 fontos központban alkalmazunk, amelyekben ma 22 pénztár működik. Ez számunkra elég tapasztalatot nyújt és az igazgatóságtól kérjük, hogy ezeket ne gátolja. Freissler Avatal RE Felvonója népgyár R.TEHE BUJAFEST, VL. HORN KDEU. * Óvárit líladeoneinü [«Ívoltót ■ l«gn» dornebb kivitelben JnvR ca karbantart! Bóroaty jyir*---talajt is rradawfi. Scímaé', w Családi pótlékok 1937-ben Franciaországban LIFT (STIGLER) POSSELT GYULA V„ Oóaa-atea!Tolj «72*«* A háziasszony. Amikor rátértek a tarifaemelések kérdésére, egyes pénztárak jogosulatlanoknak tartották, hogy a háztartások költségeit még inkább emeljék, holott azok költségvetését már több bérösszegnek kiegészítése is növelte és ezért iparkodásuk oda irányult, hogy azokon a háztartásokon, amelyeknek csak egyetlen bérviselőjük van, segítsenek. Ennek a jelzett gazdasági álláspontnak az alapján, amelyhez mi nem kívánunk további megjegyzést fűzni és azon a nézeten állva, hogy az egy bérviselővel rendelkező háztartások általában véve ugyanazok, amelyeknél a férfi egyedül dolgozik házon kívül és az aszszony csak a háztartással törődik és ki kell mondanunk, hogy éppen ez a helyzet érdemli meg a legjobban, hogy felélénkítsük, mert a háztartásban gyermekek vannak, akiknek az anya jelenlétére szükségük van; mert éppen az anyának a távolléte már nehéz és sajnálatos körülményekkel járt. Szemrehányást tesznek nekünk, hogy ez a törvény nem gondoskodik ennek lehetőségéről, de más dolgok is vannak, amelyeket a törvény nem követel és a pénztárak mégis teljesítik és amelyeket a közigazgatás is jóváhagy, dl a pótlékfizetésnek a 16. életéven felül történő érvényben tartása, tanulmány vagy társadalmi szolgálatok esetében. Engedjék meg nekem, hogy összefoglaljam az új formula számára röviden bizonyítékaimat, hogy azok, akik annak protagonistái voltak, a pártolók soraiba hozza. Engedjétek meg nekünk, hogy mellőzzük a pótlékoknak a meztelen elosztását, amelyek a törvényes egyenlőség köpönyege alatt, a természetellenes tényleges egyenlőtlenséget még kiélesítik. Engedjétek meg nekünk a pótlékra jogosultak számának a korlátozása útján a leginkább rászorult részére hathatós tá Szociális szolgáltatások. Egyidejűleg ezzel az újítással pénztáraink szociális tevékenységüket továbbfejlesztették. Így odajutottunk, hogy nyolcan közülük csatlakoztak azokhoz, amelyek szociális gondozást tartanak fenn; összes létszámuk 178-ról 228-ra növekedett. A fenntartott haladás, melyről ezen a téren minden évben beszámolunk, számunkra remélni engedi, hogy csakhamar a szociális gondoskodás gyakorlásának teljes általánosítását érjük el a kiegyenlítő pénztárak révén. Ugyanebben az időközben 35 pénztár, amely beletanult a szociális tevékenységbe, új tevékenységi területeket ragadott magához, így a gondozónők száma 487-ről 586-ra emelkedett. A gyermekek száma, amelyeket a szünidei telepekre küldtünk, 17.500-ról 22.700-ra emelkedett. Folyóiratunk, a „La Revue de la Familie“ példányszáma 420.000-ről 500.000 példányra emelkedett, ami körülbelül két millió olvasót jelent. A néprajzi helyzet. A születési arányszám emelése az egészség és a nevelés támogatása, ezek a nagy, egymást kiegészítő iparkodások általunk annál nagyobb lekesedéssel szolgáltattak, mert a statisztikai adatok az ország demográfiai és egészségügyi helyzetének nehézségét igazolják. A francia, népmozgalmi ideiglenes adatok 1937-ben megjelentek. A születések összes száma 13.000-rel alacsonyabb volt, mint az 1936. évi, amely viszont 10.500-zal kisebb, mint az 1935-ös volt. Ez viszont 37.300-zal kisebb, mint az 1934-es. A mi születési adataink tehát az előrelátható csökkenést mutatják és ez még annál élesebben fog kifejezésre jutni, ha nem érjük el a termékenység emelését, összehasonlítva az 1920. évi adatokkal, 210.000 egységnyi csökkenés mutatkozik, tehát az 1937-es év születéseinek több mint egyharmad része. Bár a pótlékra jogosultak kiterjesztése az összes hivatási csoportokra az ország általános népességének a pótlékra jogosultakhozképest mutatkozó, számszerű különbséget csökkentette, ebben az évben, mégis még egyszer hangsúlyozzuk, hogy a születések arányszáma a mi pótlékra jogosult családjainkban magasabb, mint egész Franciaországban. Bár a különbség nem több 15%-nál, miután azonban 1936-ban a 38%-ot érte el és a százalékszám, amely rendszerint a pótlékra jogosultak szaporodásával kisebbedik, egyszer magától értetődőleg eléri a nullás szomszédos számot. Mindamellett, erősen meg vagyunk arról győződve, hogy a családi pótlékok, amelyet a bérkeresők a családdal támogatásként kapnak, a születések számának csökkenését meg fogja szüntetni. Bár nem ez az egyetlen célja a mi intézetünknek, tény az, hogy 1937-ben egész Franciaországban a halálesetek száma a születésekét csaknem 12.010 egységgel felülmúlta, a mi szemünkben eggyel több okot szolgáltat arra éspedig különösen fontos at, hogy munkánkat ezen a talajon ne csak tovább folytassuk, hanem megkettőzzük, mivel mi voltunk az elsők a világon, akik ezzel foglalkoztunk. Ami a holtan szülötteket illeti, úgy annak a száma 36 ezrelékre esett az összes születésekhez képest az egész államterületen 1937-ben. Míg a mi pénztáraink, amelyek előrehaladott, szociális gondoskodással rendelkeznek, 2,5%-ot jeleznek, tehát 30%-kal alacsonyabb számot. Az egy éven aluli gyermekeknek a halálozási száma egész Franciaországban 65%, míg pénztáraink közül 65-nél csak 34%-ot tesz ki. Tehát az arány 50%-kal alacsonyabb.