Építőmesterek Lapja - A Munkaadó, 1939 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1939-01-05 / 1. szám

ÉPÍTÉSI SZERZŐDÉST CSAK AZ ÁREMELKEDÉS MEGTÉRÍTÉSE MELLETT KÖSSÜNK. L oldal: ÉPÍTŐMESTEREK LAPJA - A MUNKAADÓ 1939 január 5. LIFT Ezen a címen a „Das neue Protokoll" című, négy nyelven megjelenő kiváló folyóirat szeptember havi számában fin stave Bonvoisin rendkívül érdekes és tájékoztató cikket írt a következő tarta­lommal. Ha az 1936. évet az jellemzi, hogy a családi pótlékok minden hivatáskategó­riára kiterjesztettek, azokra is, amelye­ket eddig a törvényes rendezés során nem soroztattak, úgy az 1937-es évet a kifizetett teljesítmények hatalmas emel­kedése jellemzi. Ez a szaporodás nemcsak a pótlék­pénztárakhoz csatlakozott üzemek szá­mának­ a megnövekedésében nyilvánult meg, hanem az alkalmazott tarifák álta­lános emelkedésének is következménye volt. Az intézet fejlődése. Hogy a kettős irányú mozgalomról pontosan számot adhassunk, átadjuk a szót, mint rendesen a számoknak: 1937 januárjától 1938 januárjáig a ki­egyenlítő pénztárak száma 225-ről 228-ra, a tagnyilvántartásba bevezetett munka­adóké 280.000-ről 390.000-re (plusz 39%) növekedett. A fizetésben részesülők szá­mának összege 4,800.000-ről 5,315.000-re, vagyis 10%-kal nőtt meg. A pótlékra jo­gosult családok száma viszont 1,495.000- ről 1,617.000-re szaporodott (8%), a pót­lékot élvező gyermekek száma pedig 2,600.000-ről 2,869.000-re (10%). A kifizetett pótlékok végösszege 872 millióról 1,340 millióra nőtt, vagyis 53%-kal. Megemlítendő, hogy a munkás­létszám emelkedése csak egy negyedré­sze a munkaadólétszám növekedésének 110.000 munkaadónak a belépése ugyanis csak 515.000 munkás belépését eredmé­nyezte, ami kevesebb üzemenként átlag 5 munkásnál. Az üzemek, amelyek a pénztárak tör­vényes szabályozása révén csatlakoztak, a kisvállalatok közül kerültek ki általá­ban. Ha más részről a családok számának a szaporodását (10%) a gyermekekével ha­sonlítjuk össze, kísértésbe jövünk annak a feltételezésére, hogy a detail vállalko­zók személyzete átlagban több gyer­mekkel rendelkezik, mint a többieké, holott ez egész bizonyosan­ a tények el­lenkezője. Ennek a helyzetnek a tisztá­zása inkább ott keresendő, hogy az is­kolakötelezettséget 13 évről 14 életévre emelték fel, és ez természetesen ennek megfelelő arányban növelte meg a pótlé­kot élvező gyermekeid számát. Ha a kifizetett pótlékok növekedése ötször annyi, mint a pótlékokra jogo­sultaké, ezt megint arra lehet vissza­vezetni, hogy a pótlékok tételei is igen érezhetően emelkedtek. Ugyanez vonat­kozik a különleges kiegyenlítő pénztá­rak (szénbányák, vasutak, állami kon­cessziós üzemek stb.) részéről kifizetett pótlékokra is. Ezeknek a pótlékoknak az összege az előbb említett számokkal együtt emeli fel a magánüzemek által teljesített családi pótlékok végösszegét HMOMO.OOO-ra. Az állami alkalmazottak javára kifi­zetett családi pótlékok tétele változatlan maradt. Előző számadásainkban azon­ban elfelejtettük a nyugdíjban részesü­lők számára fizetett pótlékok számí­tásba vételét, amelyek helyesen a szolgá­latban álló tisztviselők pótlékaihoz len­nének hozzászámítandók, akiknek az összege 950 milliót tesz ki. Ebből adódik 1937-re a 3.300.000.000 végösszeg. Mivel azonban egyes tarifamagasítások csak január elseje után, sőt részben 1938 ja­nuár 1-én léptek érvénybe, ennélfogva jelenleg az évi teljesítmény még maga­sabb. Újabb becslés szerint kiteszi 3.600.000.000-t. Ha meggondoljuk, hogy azok a mun­kaadók, akik a kiegyenlítő pénztárak­nak és a különleges kiegyenlítő pénztá­rainak tagjai, az 1937-ben kifizetett bér­összegei körülbelül elérték a 71 milliárd frankot — az állami alkalmazottak IS milliárdjával együtt, kerekem 90 mili­­árdot tettek ki — úgy megállapítható, hogy a családi pótlékok átlagban a bér­összeg 3,5%-át tették ki. Ha egyes szakmákban és vidékeken ez a százaléktétel 2% alá süllyed, úgy má­sokban viszont 8%-ig emelkedik. Ha eh­hez a szociális biztosításoknak (8%) és a balesetbiztosításnak (4%) járulékösz­­szegét hozzátesszük, úgy a végeredmény 12%. A munkások számára a család eltar­tására megállapított pótlékok tehát egy­­ham­adánál kevesebbet teszik ki azok­nak a járulékoknak, amelyek őket az életveszedelmek ellen védik. Az egészség és az ország jóléte érdekében kívánatos lenne, hogy a munkások gyermekeik ne­velésére, a holnapi Franciaország felépí­tésére ugyanolyan összegekkel rendel­kezzenek, amennyi munkaképtelenségi kártérítéseként mutatkozik szükséges­nek. Tarifaemelések. Azok a körülmények, amelyek követ­keztében a tarifákat felemelték, külön említést érdemelnek. Már 1936 vége felé középponti bizottsá­gunk megállapította az árak általános és érezhető növekedését. Egy egybehí­vott ülés alkalmával a kiegyenlítő pénz­tárak közgyűlése az önkéntes tarifaeme­lés mellett foglalt állást, mert az élet­­szükséglet összegének emelkedését illető­leg mindenki tisztában volt. Alig hajtották végre ezt a mozgalmat, amikor 1937 februárjában a páriskör­­nyéki fémiparban kimondott döntőbíró­­sági határozat megállapította, hogy az újonnan létrejött béremelésnek egy jó­része (15%-a) a családi pótlékokra fordí­tandó. A „nemzeti szövetség az elnépte­lenedés ellen“ kezdeményezéséből, amely ilyen irányban nagyon tevékeny kam­pányba kezdett, ennek a precedensnek a nyomában a döntéseknek egész sorozata következett, amelyek különböző arányok­ban engedélyeztek pótlékemeléseket. Ha mi elvben a béremelések bizonyos ará­nyos részét a családi pótlékok számára átutalandónak véljük, mégis tiltakoz­nunk kell ez ellen az eljárási mód ellen, vagyis helyesebben az olyan eljárási mód hiánya ellen, amely ennél az elosz­tásnál azelőtt rendszeres volt. Ugyanis tényleg nem vették figye­lembe, hogy a döntések csak egy hiva­táskategóriára vonatkoznak. A döntőbí­rók közbelépése ugyanis a pótlékok ta­rifájának megállapításánál a munkások számára fizetendő pótlékokat tényleg különböző magasságú összegekben álla­pították meg, ugyanabban a központ­ban, bár valamennyien azonos megélhe­tési költségeknek vannak alávetve. Az érdekeltek természetesen nagyon csodál­koztak ezen az igazságtalan elbánáson és pedig jogosan és a közbülső kiegészítő pénztárak kényszerültek különböző kifi­zetési tételeket bevezetni, amik munká­jukat szükségtelenné, szövevényessé tet­ték és az igazgatási költségeket növelték. Elég sűrűn foglaltak a döntőbírók ál­lást anélkül, hogy az érdekelt, kiegyen­lítő pénztárakkal az ügyet megtanács­kozták volna és nem adták meg becslé­seiknek valaminő igazolását sem. Úgy látszik, hogy az elfogadott tarifatételek kiválasztásánál, nálunk egyedül a ta­pasztalat (tudomásulvétel) volt irány­adó. Erre a helyzetre tekintettel a pénztá­raknak és a középponti bizottságnak az iparkodása odairányult, hogy az ilyen módon létrejött zavaros helyzetbe a le­hető legnagyobb összhangot vigye bele. Közbenjártunk a döntőbíróknál, akik arra­ voltak hivatottak, hogy valamely központban valamely hivatáscsoport ré­szére döntést hozzanak, amelyen más hivatáscsoportok a pótlékok tarifaeme­lésében már részesültek. Kértük őket, hogy úgy állapítsák meg döntésüket, hogy a tarifatételek ugyanannak a kor­mányzatnak különböző hivatási csoport­jainál egyenlő magasságba kerüljenek. A vidéki pénztárakkal is tárgyaltunk, hogy azok a miniszternek terjesszék elő egy tarifafokozat jóváhagyását, amely, mint az a törvénynek is szándéka, ügy­körüknek általában alkalmazott tarifái­val megegyezzenek. Ez a politika nö­­­vekvő eredményt hozott és végül a nor­­­­mális helyzet helyreállításához kellett­­ vezetnie, ha a miniszter a neki előter­­­­jesztett javaslatokat jóváhagyná. Saj­­­­nos, meg kell állapítanunk, hogy ez még mindig nem történt meg. Ha a közigaz­gatás tényleg gondoskodott róla és pe­dig joggal, hogy a tarifaemelésre irá­nyuló mozgalmat támogassa, amennyi­ben egyidejűleg a vidéki minimális té­teleket is emelték, 1937 novemberében mégis kénytelen volt egy tarifafokozatot összeállítani, amely öt tarifacsoportba osztva, érvényes a 90 francia megye (De­partement) számára érvényesek. Ezek a tarifák általában magasabbak, mint a felemelt tarifáink, amelyeket a pénztá­rak elfogadtak és amelyeket a vidéki bi­zottságok a miniszter elé terjesztettek jóváhagyás végett. Azonkívül az a nagy hibájuk, hogy nincsenek tisztában azo­kat az eltéréseket illetőleg, amelyek az illető megyében az életszínvonalat ille­tőleg fennállanak. Bizonyos tarifák, amelyek az 1937-es év utolsó negyedében felemeltettek, még ma, 1938 májusában is várják jóváha­gyatásukat. Az ilyen elhúzódás a kisebb pénztárak számára abnormálisan ala­csony tarifatételek fenntartását teszi le­hetővé és azoknak a pénztáraknak szá­mára, amelyek adakozóbbaknak mutat­koznak, nagy nehézségek előidézője, amelyek abból az összehasonlításból erednek, amelyeket tagjaik a tőlük köve­telt járuléktételek és azoknak a pénztá­raknak, amelyek tarifájukat nem emel­ték, sokkal alacsonyabb szolgáltatásai révén mutatkoznak. Az olyan tarifának a jóváhagyása is, amely nem mutatkozik elegendőnek, ösztönzően hatna azokra, amelyek már előbbre haladtak, de egyúttal döntő té­nyezővé alakulna azok számára, ame­lyek még semmit sem cselekedtek, mert kényszerülnének a cselekvésre. Abban a pillanatban, amelyben a csat­lakozók elérték a többieknek a magas­ságát, ez a körülmény semmi esetre sem állná útját az újabb emelés későbbi meg­valósításának. Tehát arról van szó, hogy a menetben levő mozgalmat élénkítsék és az előőrsökkel egyesüljenek, ahelyett, hogy hangsúlyoznák a különbségeket, mert az ilyen eljárás egy újabb előug­­rást még inkább megnehezítene, riogatás megadását. Végül engedjétek meg nekünk lehetőleg azt, hogy az anyát rábírjuk a házbanmaradásra. Ezek a reformnak valódi céljai, amelye­ket már több mint egy éve 18 fontos központban alkalmazunk, amelyekben ma 22 pénztár működik. Ez számunkra elég tapasztalatot nyújt és az igazgató­ságtól kérjük, hogy ezeket ne gátolja. Freissler Avatal RE Felvonó­ja népgyár R.T­EHE BUJ­AFEST, VL. HORN KDE­U. * Óvárit líladeoneinü [«Ívoltót ■ l«gn» dornebb kivitelben JnvR ca karbantart! Bóroaty jyir*­­---talajt is rradawfi. Scímaé', w Családi pótlékok 1937-ben Franciaországban LIFT (STIGLER) POSSELT GYULA V„ Oóaa-atea­­!Tolj «72*«* A háziasszony. Amikor rátértek a tarifaemelések kér­désére, egyes pénztárak jogosulatlanok­nak tartották, hogy a háztartások költ­ségeit még inkább emeljék, holott azok költségvetését már több bérösszegnek kiegészítése is növelte és ezért iparkodá­suk oda irányult, hogy azokon a háztar­tásokon, amelyeknek csak egyetlen bér­viselőjük van, segítsenek. Ennek a jelzett gazdasági álláspont­nak az alapján, amelyhez mi nem kívá­nunk további megjegyzést fűzni és azon a nézeten állva, hogy az egy bérviselő­vel rendelkező háztartások általában véve ugyanazok, amelyeknél a férfi egyedül dolgozik házon kívül és az asz­­szony csak a háztartással törődik és ki kell mondanunk, hogy éppen ez a hely­zet érdemli meg a legjobban, hogy fel­élénkítsük, mert a háztartásban gyerme­kek vannak, akiknek az anya jelenlé­tére szükségük van; mert éppen az anyának a távolléte már nehéz és sajná­latos körülményekkel járt. Szemrehá­nyást tesznek nekünk, hogy ez a tör­vény nem gondoskodik ennek lehetősé­­­­géről, de más dolgok is vannak, amelye­ket a törvény nem követel és a pénztá­rak mégis teljesítik és amelyeket a köz­­igazgatás is jóváhagy, dl a pótlékfize­­tésnek a 16. életéven felül történő ér­vényben tartása, tanulmány vagy társa­dalmi szolgálatok esetében. Engedjék meg nekem, hogy összefog­laljam az új formula számára röviden bizonyítékaimat, hogy azok, akik annak protagonistái voltak, a pártolók soraiba hozza. Engedjétek meg nekünk, hogy mellőzzük a pótlékoknak a meztelen el­osztását, amelyek a törvényes egyenlő­ség köpönyege alatt, a természetellenes tényleges egyenlőtlenséget még kiélesítik. Engedjétek meg nekünk a pótlékra jogo­sultak számának a korlátozása útján a leginkább rászorult részére hathatós tá­ Szociális szolgáltatások. Egyidejűleg ezzel az újítással pénz­táraink szociális tevékenységüket to­vábbfejlesztették. Így odajutottunk, hogy nyolcan közülük csatlakoztak azokhoz, amelyek szociális gondozást tartanak fenn; összes létszámuk 178-ról 228-ra növekedett. A fenntartott hala­dás, melyről ezen a téren minden évben beszámolunk, számunkra remélni en­gedi, hogy csakhamar a szociális gon­doskodás gyakorlásának teljes általáno­sítását érjük el a kiegyenlítő pénztá­rak révén. Ugyanebben az időközben 35 pénztár, amely beletanult a szociális tevékenységbe, új tevékenységi terüle­teket ragadott magához, így a gondo­zónők száma 487-ről 586-ra emelkedett. A gyermekek száma, amelyeket a szün­idei telepekre küldtünk, 17.500-ról 22.700-ra emelkedett. Folyóiratunk, a „La Revue de la Familie“ példány­száma 420.000-ről 500.000 példányra emelkedett, ami körülbelül két millió olvasót jelent. A néprajzi helyzet. A születési arányszám emelése az egészség és a nevelés támogatása, ezek a nagy, egymást kiegészítő iparkodá­sok általunk annál nagyobb lekesedés­­sel szolgáltattak, mert a statisztikai adatok az ország demográfiai és egész­ségügyi helyzetének nehézségét iga­zolják. A francia, népmozgalmi ideiglenes adatok 1937-ben megjelentek. A születé­sek összes száma 13.000-rel alacsonyabb volt, mint az 1936. évi, amely viszont 10.500-zal kisebb, mint az 1935-ös volt. Ez viszont 37.300-zal kisebb, mint az 1934-es. A mi születési adataink tehát az előrelátható csökkenést mutatják és ez még annál élesebben fog kifejezésre jutni, ha nem érjük el a termékenység emelését, összehasonlítva az 1920. évi adatokkal, 210.000 egységnyi csökkenés mutatkozik, tehát az 1937-es év születé­seinek több mint egyharmad része. Bár a­ pótlékra jogosultak kiterjesz­tése az összes hivatási csoportokra az ország általános­ népességének a pótlékra jogosultakhoz­­képest mutatkozó, szám­szerű különbséget csökkentette, ebben az évben, mégis még egyszer hangsúlyoz­zuk, hogy a születések arányszáma a mi pótlékra jogosult családjainkban maga­sabb, mint egész Franciaországban. Bár a különbség nem több 15%-nál, miután azonban 1936-ban a 38%-ot érte el és a százalékszám, amely rendszerint a­ pót­lékra jogosultak szaporodásával kiseb­bed­ik, egyszer magától értetődől­eg eléri a nullás szomszédos számot. Mind­amel­lett, erősen meg vagyunk arról győződve, hogy a családi pótlékok, amelyet a bér­keresők a családdal támogatásként kap­nak, a születések számának csökkenését meg fogja szüntetni. Bár nem ez az egyetlen célja a mi intézetünknek, tény az, hogy 1937-ben egész Franciaországban a halálesetek száma a születésekét csaknem 12.01­0 egy­séggel felülmúlta, a mi szemünkben eggyel több okot szolgáltat arra éspedig különösen fontos at, hogy munkánkat ezen a talajon ne csak tovább folytas­suk, hanem megkettőzzük, mivel mi vol­tunk az elsők a világon, akik ezzel fog­lalkoztunk. Ami a holtan szülötteket illeti, úgy annak a száma 36 ezrelékre esett az összes születésekhez képest az egész államterületen 1937-ben. Míg a mi pénz­táraink, amelyek előrehaladott, szociális gondoskodással rendelkeznek, 2,5%-ot je­leznek, tehát 30%-kal alacsonyabb szá­mot. Az egy éven aluli gyermekeknek a ha­lálozási száma egész Franciaországban 65%, míg pénztáraink közül 65-nél csak 34%-ot tesz ki. Tehát az arány 50%-kal alacsonyabb.

Next