Erdőgazdaság, 1954 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1954-01-10 / 1. szám
DOLGOZÓ NÉPÜNK JÓLÉTÉÉRT Nagy jelentőségű határozat került nyilvánosságra: a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának határozata a mezőgazdasági termelés fejlesztéséről. Magyarországon a szocializmus további építésének kulcskérdése és egész fejlődésünk döntő láncszeme a mezőgazdasági termelés fejlesztése. A nagyjelentőségű határozatot a párt Központi Vezetősége Hegedűs András elvtárs földművelésügyi miniszter javaslata alapján hozta. Beszámolójában Hegedűs elvtárs megállapította, hogy „a mezőgazdasági termelés fejlesztésének napirendre tűzése és az a segítség, amelyet az ipari munkásság, fejlett szocialista iparunk ad a falunak, kedvezően fogja éreztetni hatását, mert megteremti a lakosság életkörülményei állandó javításának legfontosabb előfeltételét, az élelmiszerek bőségét; ugyanakkor a mezőgazdasági termelés felemelése, a virágzó mezőgazdaság, egyben jómódú, megelégedett dolgozó parasztságot is jelent; mindez megerősíti a munkásosztály és a dolgozó parasztság elszakíthatatlan szövetségét, népi demokráciánk alapját A határozat, amelyet erdőgazdaságaink, fűrész- és lemezipari üzemeink dolgozóinak ezrei is áttanulmányoztak, országos ügy támogatására szólít fel mindannyiunkat, nagyszerű feladatokat, új utakat tár elénk. A magyar föld felvirágoztatásának hatalmas munkájában jut számunkra számos fontos megbízatás. A mezőgazdasági termelés fejlesztésének ügye különösen közel áll az erdőgazdaságok, a fűrész- és lemezipar üzemeinek dolgozóihoz. Érdekelve vagyunk, szerves részeseivé válunk e programm megvalósításának, mint fát termelő, fafeldolgozó üzem és minden erőnkkel elő kell segítenünk a határozat végrehajtását. Nincs fejezete a határozatnak, amely közvetve, vagy közvetlenül az erdőgazdasági, fűrész- és lemezipari dolgozókra ne vonatkoznék. A határozat nyomán a mezőgazdaságban nagyarányú építkezés indul meg. Az építkezésekhez mind több faanyagra lesz szükség, amit elsősorban erdőgazdaságaink, fűrészüzemeink gondos és pontos, jó munkája tud biztosítani. De a mi munkánktól függ annak a határozatnak a végrehajtása is, hogy dolgozó parasztságunk 1954—56 között évente legalább 20 000 darab szekeret kapjon. A talaj termőerejének fokozása és a talajvédelem nyomatékos biztosítása terén erdősítőink munkáját hívja a határozat. Rendszeresen védeni kell a talajt a víz és a szél pusztításától. Gondot kell fordítani a patakok és vízfolyások szabályozására. Ezen a téren az erdősítések, a hullámtéri fásítások, a mezővédő erdősávok és facsoportok telepítése az eddiginél nagyobb mértékben kell, hogy megtörténjen. Új erdőket, mezővédő erdősávokat, facsoportokat kell telepítsünk. Az új erdők ültetésének nagyszerű feladatával egyúttal a termésátlagok emeléséhez is hozzájárulunk. A határozat értelmében az állatállomány részére szilárd takarmányalapot kell teremteni. Ebben sem kicsinyek az erdőgazdaságok lehetőségei. Az erdők fűtermésének jobban megszervezett kaszálásával, a mezőgazdasági területeken szakszerűbb takarmánytermeléssel és új erdősítéseinknél a köztes termeléssel jelentősen növelhetjük a takarmánytermelést. A szilvásváradi erdészet például már eddig is alkalmazta azt a gyakorlatot, hogy a környező falvak dolgozó parasztságát takarmányfeleslegével megsegítse. A debreceni erdgazdaság a köztes művelés megszervezésével ért el jelentős kukoricatermést. Ezt a gyakorlatot át kell vegyék valamennyi erdőgazdaságban, ahol erre lehetőség van. Az állattenyésztés fejlesztéséhez is, szükség van erdőgazdaságaink, fűrész- és lemezipari dolgozóink szorgos munkájára. Az új ólak, istállók abból a faanyagból készülnek majd el, amelyet a tervnek megfelelően állítunk rendelkezésre. Vagy vegyük az állattenyésztés egyik mellékágát, a méhészetet. A virágzó erdei fák, az erdők tisztásainak virágai bő táplálékot nyújthatnak a vándorméhészek méheinek. A Bükkben például a hármaskúti erdészkerület területén a tanács és az erdőgazdaság közös egyetértésével minden évben kirakodnak kaptáraikkal a méhészek. A határozatban szereplő „méhlegelő megfigyelő hálózat“ jelentős tagja kell legyen az erdész. Azontúl évente mintegy ötezer köbméter faanyagot kell méhkaptárak készítésére biztosítani, ami ugyancsak erdőgazdasági, fűrész- és lemezipari feladat. Erdőgazdaságaink megszilárdulásához és fejlődéséhez fog vezetni, ha alkalmazzuk a határozatnak „a mezőgazdasági szervek irányításának megjavítására“ irányuló részét, ha a szakembereket még jobban, közvetlenül bevonjuk a termelés irányításába, ha a szakoktatást és a tudományos munkát az erdészet területén is megjavítjuk. Vajjon nem vonatkozik-e erdőgazdaságainkra is a határozatnak az a pontja, hogy a szakemberek hosszú éveken keresztül végezzék ugyanabban a gazdaságban munkájukat? Hányszor előfordult, hogy erdészeinket és erdőmérnökeinket meghallgatásuk, ellenvetésük ellenére helyezték máshová? Ha a határozatot újból és újból gondosan elolvassuk, egyre újabb kezdeményezésekkel kapcsolódhatunk annak a lelkesítő, szép feladatnak megoldásába, amelyről a Központi Vezetőség és a kormány határozata mondja: „A mezőgazdaság fejlesztése egész népünk ügye“. 3