Erdőgazdaság, 1955 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1955-10-10 / 19. szám
ft УК Ш-CS Major — Győry (Máskor felmegy a függöny, a szín teljesen sötét, homályos. Éktelen kutyaugatás hallatszik. Egyre erősödik, aztán olyan mocorgást hallani, mintha valaki ágyban forgolódna.) HORVÁTH BÁCSI (nyögve forog az ágyában. Ágyrecsegés, kutyaugatás. Végül mérgesen): Mit ugatsz már, te?! (Hallani, amint fölkel. Világosságot gyújt, a szín megvilágosodik. Horváth idősebb parasztember, ott áll ingben, csizmában, nadrágban. Ásít, nyújtózkodik. A kutyaugatás erősödik Figyel.) Á! Valaki alighanem jár kint, azt húzza! (Kifelé figyel.) Megnézem, a fene egye meg! (A kutyaugatás hirtelen elhallgat. Horváth bácsi tanácstalanul megáll, az ajtó felől zaj hallatszik, erre oda akar lépni. De mielőtt elérné az ajtót, az hirtelen kinyílik és négy álarcos, fütykösökkel felfegyverzett rabló ugrik be, az egyik egy zsákot cipel, egy pillanat alatt körülveszik. FŐRABLÓ: Ha kedves az élete, meg ne moccanjon! HORVÁTH BÁCSI (rémülten): Jaj nekem! Rablók! Segítség! I. RABLÓ (befogja a száját: Csönd legyen, mert halál fia vagy! FŐRABLÓ: Fogjátok meg, rakjátok az ágyra! HORVÁTH BÁCSI (könyörögve): Jujj ! Ne csapjanak agyon! Élni akarok! FŐRABLÓ: Azt elhiszem! (A rablók megfogják Horváth bácsit és az ágyra ültetik, két marcona alak tartja jobbról-balról.) HORVÁTH BÁCSI (majdnem sír): Eresszenek el, jó emberek! Ne bántsanak egy szegény, öreg embert!... Mit akarnak tőlem?! FŐRABLÓ: A kincseket! HORVÁTH BÁCSI: Milyen kincseket, könyörgöm?! FŐRABLÓ (erőszakosan): Ne tetesse magát! Hova dugta a kincseket?! HORVÁTH BÁCSI (rémülten): Nincsenek nekem kincseim, kérem! Ez valami tévedés! Szegény parasztember vagyok én! FŐRABLÓ: Nem igaz! Mi tudjuk, nagy kincseket rejteget! Elő vele! HORVÁTH BÁCSI: Én?! Nagy kincseket?! össze tetszenek téveszteni a Csekonics gróffal! Az lakott itt a faluban ... jóval feljebb! FŐRABLÓ: Maga a Horváth Bálint? HORVÁTH BÁCSI: Én, könyörgöm ... FŐRABLÓ: Akikor nincs tévedés! Elő a kincsekkel, vagy aztán jaj a fejének ! HORVÁTH BÁCSI (rémülten magyarázza): Tessék már megérteni, nincs énnekem semmi kincsem, csak egy nikkel zsebórám ... Asse jár, amióta az órás megjavította! FŐRABLÓ: Nem óra kell nekünk, hanem az a kincs, amit a kiserdőből kiszedett (tegnap! HORVÁTH BÁCSI: Nem szedtem én ki semmit se onnan! FŐRABLÓ: Szóval, tagadja! HORVÁTH BÁCSI: Tagadom! FŐRABLÓ (a többiekhez): Mit csináljunk vele?! I. RABLÓ: Felakasztjuk! II. RABLÓ: Nyárson sütjük! III. RABLÓ (érzéssel): Jó ropogósra! I. RABLÓ: Aztán megesszük!... II. RABLÓ: Felét reggelire... III. RABLÓ: Felét meg vacsorára! Legalább meglesz a holnapi koszt! FŐRABLÓ: Na, kezdjétek! (Nekigyűrkőznek.) HORVÁTH BÁCSI (kétségbeesve): Álljanak meg! Várjanak! Becsületes ember vagyok én! Büntetve se rólam! Nem lehet csak úgy, egyszerűen felakasztani! Ártatlan vagyok,mint a ma született bárány! FŐRABLÓ: No, akkor vagy megmondja, hogy hova tette a kincseket, vagy (Mutatja, hogy megeszik.) hamm,hamm, megesszük! I. RABLÓ: Hagyjátok, majd én feladom neki a keresztkérdést! HORVÁTH BÁCSI: Na adja! I. RABLÓ: Hol volt maga tegnap délután?! HORVÁTH BÁCSI: Ez má’ a körösztkérdés? I. RABLÓ: Ez az! HORVÁTH BÁCSI: Akkor eri meg a körösztfelelet! Sehunn! FŐRABLÓ: Hát a kiserdőbe ki vót, kocsival, lóval? HORVÁTH BÁCSI (zavartan): Ja . .. izé... a kiserdőben... A kiserdőbe, ott én! FŐRABLÓ: Aztán mit hozott onnan, lile ? ! HORVÁTH BÁCSI: Semmit. Éppenséggel semmit! FŐRABLÓ: Gyújtsátok be a kemencét! HORVÁTH BÁCSI (ijedten): Ja . . . várjon csak! Hoztam olyan vieilkvacakot! Olyan kis izéket... nyesedéket! De csak úgy magamnak, ami a kerítéshez köllött! FŐRABLÓ: Sóhángokat?! HORVÁTH BÁCSI: Úgy is lehet mondani... ! FŐRABLÓ (hirtelen elneveti magát): Hát akkor le az álarccal! (Mind lerántják az álarcot, és ott áll a színen négy jóképű fiatalember, csak úgy dülöngélnek a nevetéstől.) HORVÁTH BÁCSI (elhűl, aztán észbekap és dühbe jön): Feri! Laci! Jancsi! Jóska! — A fene a bolondságotokat, hát ti tettetek lóvá engem?! Na, megálljatok csak! Majd elmondom lapátoknak! Micsoda szemtelenség ez, mi?! Nem szégyenlitek magatokat, éjnek idején rámtörni az ajtót?! (Kiabál.) Még aszondja, hogy fölakaszt, meg megesz! Bekaplak én titeket mindjárt, mind a négyet!!! !. RABLÓ: Miért nem az előbb kiabált. Horváth bácsi?! HORVÁTH BÁCSI (büszkén): Talán azt hitted, megijedtem?! Nem én! Csak vártam az alkalmiat, hogy eleresszetek! Aztán úgy megvertelek vóna, ahogy hazáig szaladtatok vóna! Tudtam én, hogy ti vagytok az első pillanattól! (Dühösen.) Hogy is juthat felnőtt embernek ilyesmi eszébe?! FŐRABLÓ: Tudja nagyon jól, hogy mi ültettük azokat a sóhángokat, DISZ-esek — gondoztuk egész nyáron át, kapáltuk, nyestük, még árkot is húztunk, hogy megvédjük a legelő állatoktól, minap aztán rájöttünk, hogy valaki vagdossa, dézsmálja — csak azt nem tudtuk, hogy ki! I. RABLÓ: Csak úgy sejtettük! II. RABLÓ: És jól sejtettük! Maga vót az! HORVÁTH BÁCSI (paprikásán): Ha én vótam, hát én vótam! Majd rakok helyire mást!... FŐRABLÓ: Csak azt kérjük, ne nyúljon hozzá többet! HORVÁTH BÁCSI: Nem nyúlok, de most már elég! Kifelé mind a négyen! II. RABLÓ: Jól van na, megyünk má! Tessék itt a kutyája! (Kiereszti a zsákból.) HORVÁTH BÁCSI: Ha valami baja lesz a kutyának, megfizetitek! Azért meg majd apátok fizet,hogy kincsrablással vádoltatok! FŐRABLÓ (komolyan): Hát pedig kincset vitt el ezekkel a fácskákkal, azt meg kell, hogy értse! HORVÁTH BÁCSI ( kiabál): Én?! Miért?! FŐRABLÓ: Mert minden zöldelő fa kincset ér a mi poros határunkban! FÜGGÖNY: Csősz vagy erdész? — Hozzászólás — A Magasbakonyi erdőgazdaság alkalmazottja vagyok, tehát sokat utazom a Bakony hegységben. A vonaton mindannyiszor örömmel hallom az utazóközönség érdeklődését az erdőik iránt. Kedves párbeszédeknek, tanulságos megjegyzéseknek voltam már nem egyszer szem- és fültanúja. Igen sok utas beszél arról, hogy ő is járja az erdőt, de sohasem találkozik erdésszel. „Vajon ki irányítja a munkákat, ki őrzi a hatalmas erdőséget?“ — kérdezik sótvan. Jószándékú utasaink, turistáink azért nem találkoznak az erdésszel, mert egyszerűen nem ismerik őt fel; csősz külseje van annak, nem erdész. Formaruhára lenne szükség, ennek a bevezetését én is fontosnak tartom, emelné ez az erdészet tekintélyét és mindenki a nép vagyonának védelmezőjét látná benne. Pap József ab. elnök, Pápa