Erdőgazdaság - Erdőgazdaság és faipar, 1962 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1962-08-01 / 8. szám
A magyar gyufa a világpiacon A gyufaipar legrégibb szakemberei sem emlékeznek rá, hogy a felszabadulás előtt lett volna említésreméltó gyufaexportunk. És ma? Ma a világ gyufaexportáló országai között az előkelő hetedik-nyolcadik helyet, a szocialista tábor országai között pedig a Szovjetunió és Csehszlovákia mögött a harmadik helyet foglaljuk el. — Hogyan értük ezt el? — kérdeztük Csathó Ödöntől, a Chemolimpex osztályvezetőjétől, amikor felkerestük, hogy olvasóinkat tájékoztathassuk a hazai gyufakivitelről. ÜGYESSÉG... — Bizony nem volt könnyű, mert sokszor minden kereskedői ügyességre szükség volt, hogy egyegy piacra betörjünk. De talán nem is ez volt a legnehezebb, hanem az, hogy meggyőzzük a gyufaexport szűk látókörű hazai ellenzőit a kivitel hasznosságáról. Ma már azonban egyenesben vagyunk, amit az export szép fejlődése is mutat. — Olvasóink szívesen vennék, ha néhány szóval beszámolna erről a fejlődésről — kértük az osztályvezetőt. — Az állami külkereskedelem kezdetén még a Lignimpex foglalkozott a gyufaexporttal. Az első szállítások a Közel-Keletre, Egyiptomba, Libanonba, Ádenbe, és kis mennyiségben Nyugat-Európába, Franciaországba és Svájcba irányultak. Az évi mennyiség maximum 40—45 millió gyufa volt. 1954-ben azonban megszűnt az export, mert a Közel-Kelet országai egymás után megindították a hazai gyártást, a távoli exportot pedig a magas tengeri fuvardíjak tették lehetetlenné. A szünet három évig tartott. Ezalatt a profil átkerült a Chemolimpexhez, és ekkor a Gyufaipari Vállalat vezetői ismét felvetették az export szükségességét. A Chemolimpex szívesen vette az ajánlatot és úgy vélte, hogy új alapokra helyezve a kivitelt, gazdaságosan exportálhatunk. A vállalat célul tűzte ki, hogy olyan piacokat szerez, ahová vagy magyar hajóval, vagy pedig vasúton szállíthatja az árut, hogy a magas tengeri fuvardíjak ne rontsák a kalkulációt. 28 MILLIÓ... Ilyen előzmények után került sor 1957-ben ismét mintegy 28 millió doboz gyufa kivitelére. Ekkor sikerült először Angliába és Hollandiába is bejutnunk. Mellettük Szaúd-Arábiába és Libanonba exportáltunk. Ettől kezdve szépen, egyenletesen fejlődött az export. Ezt jelzik a kiszállított mennyiségek is. 1958-ban már 43 millió, 1959-ben 35 milliót, 1960-ban 64 millió, 1961-ben pedig 76 millió gyufát vittünk ki főleg Angliába és Hollandiába, de mellettük Szaud-Arábiába és újabban Guineába és a Mali Köztársaságba. — Milyenek az ez évi és a jövőbeli kilátások? 85 MILLIÓ... — Az idén a Gyufaipari Vállalat segítségével ismét jelentős előrehaladás történt. A gyár ugyanis megvalósította a szudáni típus gyártását, és így lehetővé vált, hogy Szudánnal, egyik igen számottevő piaccal gazdagodjunk. Ej módon már az idén több mint 85 millió doboz gyufát vihetünk ki. SZÍNES GYUFA... — A jövő a lehetőségeket tekintve igen biztató. Ma már ott tartunk, hogy a fő probléma a gyufagyártás korlátozott kapacitása. Mondhatom, hogy viszonylag könnyen akár a mai mennyiség kétszeresét is exportálhatnánk, csak nagyobb választék kellene. Például az afrikai országokba sokat lehetne kivinni, de ezeknek az országoknak jó része csak a színes szálú gyufákat vásárolja. Szinte korlátlan lehetőségek vannak a levélgyújtó értékesítésében is. Az Egyesült Államok, Franciaország, Anglia, Svájc és még sok más ország érdeklődik a levélgyűjtő iránt. Többet is fizetnének érte, mint a dobozos gyufáért, mégsem tudunk szállítani. Az akadályt a gyártástechnológia megoldatlansága jelenti. A gyufagyáriak azonban biztosan leküzdik ezt a nehézséget is, mint annyi mást az export megindulása óta — mondotta Csathó Ödön osztályvezető. IGÉNYESSÉG... Itt talán be is fejezhetnénk a tudósítást, azonban úgy érezzük, még valamit hozzá kell tennünk az elmondottakhoz. Nem hallgathatjuk el először is azt, hogy a Chemolimpex munkatársai szerint kevés gyár van, amellyel olyan jó lenne az együttműködés, mint a Gyufaipari Vállalattal. De idekívánkozik még az is, hogy a gyufaipar dolgozói, vezetői sok nehézséget leküzdenek, sok áldozatot vállalnak a sikeres export érdekében. A legkényesebb igényeket is kielégítik, sokszor nem a legjobb feltételek között. A szakmában köztudomású például, hogy a legnehezebb piac az angol. Rendkívül igényesek, ezért sok, nálunk még jobb felkészültségű külföldi gyár sem exportál szívesen Angliába. Mi viszont a „legkukacosabb” vevőt is kielégítjük. Ez pedig a dolgozóknak tényleg áldozatot jelent, hiszen a leggondosabb munkát kívánó exportfeladatokat is azzal a normával végzik, amivel belföldre termelnek. És fáradhatatlanok a nehézségek leküzdésében is. VÁLASZTÉK... Sajnos sok nehézség meghaladja a Gyufaipari Vállalat dolgozóinak és vezetőinek erejét. Ilyen az, hogy a fontosabb gépekből nincs tartalék. A színes szál gyártását nem tudják megvalósítani külön impregnáló és szárító nélkül. Nem sikerült még megoldani a külföldön keresett levélgyűjtő nagyüzemi gyártását sem, bár erre már külön pályázatot is kitűztek. Mindezek ellenére is bizakodóak a gyufagyáriak, mert egyrészt az export kapacitás még nincs teljesen kihasználva, vagyis a kivitel némi növelésére még van lehetőség, másrészt hisznek abban, hogy sikerül elhárítani az akadályokat a további felfutás és a választéknövelés útjából is.