A Fa, 1946 (2. évfolyam, 1-21. szám)

1946-01-01 / 1. szám

Bányafa (B. M.) A bányafa a széntermelés nél­külözhetetlen kelléke, előteremtését a fa­kereskedelem mindig különleges felada­tának tekintette. A múltban a bányaüzem folytonosságát a bányafa nagy arányú behozatalával biztosították, az utóbbi évek során, külkereskedelmi érdekekre te­kintettel, előtérbe került a belföldi kiter­melés fokozása. Megkönnyítették a fater­­melőink tevékenységét azok a bányák, melyeknél a vásárlást szakszerű fakutató munka előzte meg, azaz igényeikkel a bel­földi fanemekhez alkalmazkodni töreked­­­tek. Míg azelőtt a fenyőbányafa és a tölgy kizárólagos szerepet foglaltak el a bányaüzemben, a fakutatás eredményei alapján a belföldi vegyes lombfáink (akác, cser és bükk) mind jobban teret hódíthattak, így például a bükk alkalma­zását bányaműszaki szempontból olykép tették lehetségessé, hogy más fanemmel vegyesen ácsolták be, miáltal hátrányos magatartását (nem pattog, mielőtt törik) kiküszöbölték. A fahasználat ésszerűsítése azonban nem csupán műszaki előnyöket biztosít, hanem ezenkívül, sőt elsősorban nemzet­gazdaságilag bizonyul hasznosnak. Most, hogy jóformán nem kapunk bányafát a külföldtől, látja igazán előnyét a szénter­melés a belföldi fanemek fokozottabb be­vezetésének s így az az egész ország ja­vára válik. Maguk a bányászok sem ide­genkedve, hanem a velejáró nehézségeket gyakorlottan megoldva, folyamatosan dol­goznak legtöbb esetben a belföldi bánya­fával. Rendkívül fontos tehát, hogy a fater­melés elláthassa a bányákat, melyek tartalék hiányában a felhozatal kisebb kiesésére súlyos következményekkel járó termeléscsökkenésre kényszerülnének. A jelenlegi fatermelés — ismert okokból — oly nehézségekkel küzd, hogy az eddigi bányafa, kihozatal vissza fog esni, a kívá­natos széntöbbtermeléshez szükséges fa­termelési többletre pedig egyáltalán nem lehetne számítani. Segíteni kell sürgősen a fatermelés és szállítás nehézségein, mert kevés jóakaraton nagy eredmények múlnak. Elsősorban a termelést prémium­ban kell részesíteni, a fontos iparágakhoz és a bányászathoz hasonlóan ellátási, és más kedvezmények útján. Más módja lenne a premizálásnak, ha a kitermelt bá­nyafa bizonyos százalékig a közellátási tűzifába soroltatna, ami a tél derekán túl fokozottan lehetséges. A szállítás kocká­zatát az átvevő szerv, a MÁV-hoz hason­lóan, de a termelés színteréhez minél kö­­ AP* * ^ I“ £. A FAGAZDASÁGI kutató és szakismertető osztály jelentése Erdőállományunk számszerű megvilágításban írta: Barlai Ervin min. tan., a F. M. erdészeti főoszt. h. vezetője. Egyik leghasznosabb és legfontosabb természeti kincsünk az erdőségünk, mely a faanyagot adja. A technika és kultúra haladásával a faanyag jelentőségében mindinkább növekszik. Ezért nem lesz érdektelen hazánk erdőségeivel számsze­rűleg is megismerkedni. A trianoni Magyarország területe 16,151.636 kát. hold, ebből erdőség, pl. az erdőtörvény (1935., IV. tc.) hatálya alá tartozó terület 1,965.907,5 kát. hold, (12­2%). Erdőhöz tartozó egyéb termé­keny terület 43.643­ 4 kát. hold, termé­ketlen terület pedig 20.824-3 kát. hold, együttesen az erdőterületnek 3-3%-a. Teljességben a 2.030.375 -2 kát. hold erdőterületünk országunk területének 12 -6%-át képezi, viszont ahhoz, hogy fában önellátók lehessünk, 20-1­ 25%-os erdősültségre lenne szükség. Ez a felis­merés kell megszabja jövőbeli erdőgazda­ságpolitikánk irányelveit. Talajminőség szerint osztályozva: véd­erdő 21.288-2 kát. hold (1-1%), futó­­homokon á­ló erdő 165.872 kát. hold (8-4%), feltétlen erdőtalajon álló erdő 695.228-5 kát. hold (61-4%), nem fel­tétlen erdőtalajon álló erdő 570.704-7 kát. hold (29-1%). Fafajok szerint: tölgy erdő 987.359 kát. hold (50-2%), bükk és más lombos erdő 879.425-1 kát. hold (44-7%), Fe­nyőerdő 99.123.-4 kát. hold (5-1%). Eb­ből sajnálattal láthatjuk, hogy fenyő­­erdőnk alig maradt. Az erdők az egyes országrészek között nagyon egyenlőtlenül, az ország szem­pontjából kedvezőtlenül oszlanak meg.­­ Az Északi Dombosvidéken van csak meg az erdősültségnek az a foka (23%), mely kedvezőnek mondható, a Dunántúl 16,4%-os erdősültsége már nem egészen kielégítő. Még kedvezőtlenebb az Alföld erdősültsége, mely csupán 4-9%-os. Van­nak az Alföldnek oly városai, melyek környékén úgyszólván semmi erdőség sincs! „ A trianoni Magyarország erdőterüle­teinek tekintélyes része tölgy erdő, ennek következtében az ország tölgyfaválaszté­kokban­ önellátónak mondható. Mostani határainkon be­ül csupán az erdei fenyő számára van megfelelő ter­mesebb eső ponttól kezdve, magára kell válla­na. A fatermelők, önhibájukon kí­vül, a mai helyzetben már-már tehetetle­nek. Lankadatlan munkával előteremtett műhely (a Dunántúl délnyugati részén). Faipari fontosságú egyéb fenyő­fafaj, talaj- és éghajlati viszonyaink mellett bi­zonyos fokig telepíthető lenne.­­ A jelenlegi erdőségeink fatömege át­lagban kat, holdanként 30 m3-nél többre nem tehető, ez azt jelenti, hogy erdőnk élőfakészlete jelenleg nem éri el a 70 mil­­lió m3t. Ez az élőfakészlet csak kb. 30%-a annak, ami — a szakértők véle­ménye szerint — az erdőterületeken áll­hatna. Hogy mily okból ennyire kicsiny erdőink fakészlete, arra több vonatkozás­ban lehetne magyarázatot adni. Rá kell mutatni elsősorban arra a mérhetetlen rablógazdálkodásra, cumi hazai erdősé­­ségeinkben már hosszú évek óta folyt ét folyik sajnos, kényszerítő okok következ­ményképpen, ma is. Felújítatlan vágásterületek, elhanya­golt gyérítővágások, szakszerűtlen erdő­­kezelés eredményezték hazai erdőgazdál­kodásunknak ezt a mérhetetlen nagy le­romlását. A magántulajdonban lévő er­dők egy része (tisztelet a kivételnek), a magasabb állami érdek helyett e nem­zeti vagyon pusztulása árán csakis egyéni érdekeket és célokat szolgált. Ezért indokolt, hogy az erdők az állam tulajdonába kerüljenek, de természetesen ennek további következménye, hogy az állam gondoskodjék az erdőbirtokai teljes szakszerűséggel történő kezeléséről. En­nek révén megnyugtató eredményeket és gazdasági életünk megerősödését vár­hatjuk. Jelen erdőségeinkből a tartamosság el­vének fenntartása mellett a kihasznál­ható famennyiség évente mintegy 2.000.000­ m3-re tehető. Ebből a fatömeg­ből szertára átlagban 300.000 m3 (15%), tűzifára pedig 1.700.000 m3 (85%) esik. 1938. évi kimutatás szerint állami tulajdonban volt 4-2%, intézményeké 5-6%, társaságoké 12-5%, egyházak tu­lajdonát képezte 15-3%, magánosoké pe­dig 62-4% volt. A felsorolt számadatok pontossága nem tökéletes,­­ mégis hozzásegíthet minket ahhoz, hogy erdőgazdasági feladatainkat szélesebb látókörrel szemléljük és ne té­vesszenek meg esetleges helyi állapotok erdőgazdaságunk lehetőségeinek megbírá­­lásánál, áruküldeményeik célhoz eljutása nem puszta vállalkozói magánérdek, hanem országunk létkérdéseinek legelsőjébe sú­lyosan beletartozik.

Next