Fehérnemű Tisztitó Ipar, 1932 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1932-01-01 / 1. szám

ugyanakkor a nagy rezsiköltséggel dol­­gozó feldolgozó, a biztos pusztulásnak néz elé­be. A kérdéses cikk írója még pecsenyéről s borról tesz említést. Én azon nézetemnek adok kifejes­zést, hogy már a fent említettek, ha pe­­csenyéhez és borhoz jelenleg még hoz­­zájutnak is, több közülük talán a neki még hitelező cégeknek a jóvoltából te­­heti. Nem akarok illetéktelenül ta­­nácsot adni, de őszintén kívánom és kérem az illetékeseket, hogy ne egymás megfojtásán fáradozzunk, ha­­nem bizalommal fogjuk meg egymás kezét és vállvetve igyekezzünk jóvá­ tenni azt, aminek minden személyeske* dés mellőzésével, mindnyájan okai va* gyünk. Tegyük félre az ellenségeske* dést és ne nézzük azt, hogy kinek mi* lyen az orra, mert úgy hiszem, egyikünk sem született címeres, mennyezetes ágyban és a süllyedő hajón nincs ur és paraszt, hanem csak ember, aki igyek­­szik nyomorult életét megmenteni. Ilyen süllyedő hajó a mi szakmánk is és így eljön az az idő, mikor az ipar­­testület üvegszekrényében levő büszke zászlót teszik szemfedőül az utolsó fehérneműtisztító koporsójára. Tehát igyekezzünk egymást megértve egy jobb jövő reményében támogatni és akkor nem lesz szükség egy olyan, mondhatnám jogosan, a személyesbe* eléstől hemzsegő cikket írnia a t. Weisz Andor szaktársamnak, mint a „Nyo* moruság vámszedői“. Ha nem össze* tartva, igyekezzünk szakmánkat a mai nehéz helyzetből kivezetni, akkor ne* künk is lesz helyünk a nap alatt, akkor bízni fogok, hogy feljön majd a mi na* punk is s egy szebb jövő elé nézhe* tünk. Adja az Isten, hogy kérésem utat találjon szaktársaim józan itélőképes* Ségéhez s boldogan fogok kezet mind* azon kartársammal, aki a józan meg* ítélés szemüvegén átnézve, a szakmánk megvédésén fáradozik. Cegléd, 1931. évi december hó. Ifj. Sárik Lajos: FEHÉRNEMŰTISZTÍTÓ IPAR Legideálisabb a BONUS folyékony mosószer használata, m­­­ert legolcsóbb, laninack legjobb, leggyorsabb, hatása a legkeményebb vizekben is teljes mértékben érvényesül. Gyártja: SAVONNERIE BONUS Budapest, Vili., Csepreghy-ucca 4. H­írek. Boldog új évet kíván összes olvasóinak A „FEHÉRNEMÜTISZTITÓ IPAR“ szerkesztősége. Házasság. Klein Béla fehérnemütisztitó, december hó 13-án, a VII. ker. anyakönyv­vezető előtt kötött házasságot Eggert Mar­git Mária urhölggyel. — Sok szerencsét kí­vánunk. Adomány. Szeleczky­­András ur, ipartes­tületünk előjárósági tagja, e­gy 200 pengő­ről szóló betéti könyvet juttatott Dobos Jó­zsef ipartestületi elnök kezeihez alapítvá­nyul. A OTI kamatlábát a minisztérium havi 1 százalékban állapította meg, így is sokkal több, mint amennyit az iparosság elbír. Nemzetközi Vásár. Ismételten felhívjuk iparosaink figyelmét a folyó évben rende­zendő nemzetközi vásárra. A január végéig jelentkezők helyárk­edvezményben részesül­­nek. Új kézművesipari közlöny. Az Iposz el­határozta, hogy 1932. évi január hó 1-től kezdődőleg megindítja hivatalos lapját, amely hetilap formájában fog megjelenni. A lap a kézművesipari érdekeket kívánja szol­gálni. Szerkesztője dr. Lippay István, az Iposz igazgatója. Előfizetési díja évi 10 pengő lesz. Székházavatás. A Budapesti Könyvkötők, szíjgyártók stb. Ipartestülete december hó 7-én a Vigadóban tartotta székházavató díszközgyűlését a minisztérium, a főváros, kamara, az érdekképviseletek kiküldöttjei és a nagy számban megjelent tagok részvé­telével. A kereskedelemügyi miniszter kép­viseletében a kisipari osztály vezetője Nagy Győző szólalt fel, aki a miniszter üdvözle­tének és jókívánságainak tolmácsolása m­el­lett nyújtotta át Karcag Vilmos elnöknek kereskedelmi tanácsossal történt kinevezé­séről szóló miniszteri leiratot. A mindvégig lelkes hangulatban lefolytatott közgyűlést vacsora követte. Kiss Imre székesfehérvári feh­érnemitisz­tító körlevele jutott kezünkbe­, aki egyűj­­tőknek a munkáját akarja megszerezni és neve alá a következőkeit biggyeszti: „A Bu­dapesti Fehérnemütisztitók v. elnöke és diszelnöke“. Távol áll tőlünk, hogy a kör­levél egyéb részleivel foglalkozunk!,, csu­pán azt kívánjuk leszögezni, hogy Kiss Imre úr a Budapesti Fehérnemütisztitók I­par­test­ület­ének sohasem volt elnöke, még ke­­vésbbé diszelnöke és így ezeket a címeket jogosulatlanul használja. Munkaadók Betegellátó Köteléke. Egy új alakulat, amelyik betegség ese­tén orvos és gyógyszer, gyógyászati kisebb segédeszkö­zök, szülési segély és temetkezési segélyben kívánja tagjait részesíteni. A tagok által fizetendő havi járulék 12 pengő lenne. Kér­dés, várjon a már meglevő ilyen alakulatok mellett, amelyek életképességükről már ed­dig tanúságot tettek, célszerű-e egy újabb ilyen intézmény életrekeltése? Kifogástalanul szolgálja ki, úgy a budapesti, mint a vidéki fehérnemű és vegytisztítókat FINK JÓZSEF CORVIN GŐZMOSÓGYÁRA BUDAPEST, IX. TOMPA UCCA 18. Alapittatott: 1900. — Telefon: 1. 30-1-58. 3 MOSÓGÉPEK vergeléggel vagy direkt motormeghajtással. P­FNTBIFlinfiK 1.400 fordulatra közvetlen elektromotorral kap­­■ itk­UUHA csalva, vagy hátsó vergeléggel. VAQAI vastag hengerrel gőz és gáz fűtésre szíj meghaj­" ««#■»■■■ WKr Ei fu­tásra v. motorikus meghajtással. HIDEGMÁNGORLÓK három hengerrel villanymotor meghajtásra KALANDEREK gőz- és gázfűtésre. KULISSZÁS SZÁRÍTÓK . és Fémárugyárak Rt. Budapest, VI. Lőportár-utca 9-0. A nyugati pályaudvar közelében. Telefon: 923—23 és 923—24. em

Next