Férfiszabók Közlönye, 1936 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1936. április / 4. szám

Nyugdíjbiztosításról felvilágosítás az irodában 8.______________________________________________FÉRFISZABOK KÖZLÖNYE Próbál a Azt hiszem, minden rendes család­ban úgy van az, hogy a fiúgyerme­kek bizonyos kortól kezdve az ap­juk ruháit viselik. Jobban mondva: új ruháikat a családfő öreg tacat­­jaiból csináltatják. Régi becsületes szo­kás ez, takarékosságra és bölcseségre neveli az ifjú nemzedéket. Az elsőből megtanulhatják, hogy nincs olyan eldobni való rongy, aminek még hasz­nát ne lehetne venni, a másikból meg­érthetik, hogy lényegében a természet se csinál egyebet, amikor nemzedékről­­nemzedékre ugyanazokból az elviselt ruháikból csinál újakat, csak éppen hogy ezeket a ruhákat­­ emberöltők­nek nevezik. Büszkén vallom, hogy most már az én fiaim is az apjuk ruháiban járnak. Van abban valami felemelő érzés, ami­kor az én öreg drapp Sportruhám kiszépülve és kifiatalodva elindul (nél­külem) a nagyobbik fiamon a Rot­­tenbiller-kertbe. Ilyenkor mindig meg­­legyint a halhatatlanság szele. Mert lényegében mi más a földi halhatat­lanság is, mint egy öreg sportruha, amit átszabva és pecséteiből kitisz­­títva az ember elsőszülött fia húz ma­gára. Másrészt azonban be kell val­lanom, hogy valahol itt rejtőzik a múlandóság is. Hej, mert mikor a betyár­ fickói elkezdik az emberen a legjobb ruháját nézegetni (mintha már is az örég volna) s még abba is bele­szólnak, hogy mikor üljünk le benne (nehogy túlságosan elkopjék a nadrág), akkor az emberen egy percre meg­­szükül a mellény is , s kezdi magát a saját ruhájában afféle felesleges la­kónak érezni Ilyenkor aztán nem ma­rad más hátra, mint gyorsan áldozatul venni két viselt ruhát s azokkal tömni be az éhes fiatalság száját, abban a reményben, hogy így talán kegyelem derül az öreg Saturnus életére — akit a mitkológia szerint a saját kölykei faltak fel (ha nem is egy kék ruha miatt), így történt legutb­b is —is a kocka az említett drapp sportruhára és egy szürkecsikos angol Zakkóra esett. A mai viszonyok szerint még jó karban volt mind a kettő, vérzett a szivem, mikor kiadtam a kezemből őket, de az apa elhallgattatta a f­i­c­s­u­r szi­vében nyivákoló önzés kutyáit. — Ne szűküljetek! Most már úgyis késő! In­kább segítsetek egy jó és olcsó szabót keresni! A kettő — tudjuk — ritkán jár együtt. A jó szabók többnyire drágák, az olcsók pedig rosszak (így van ez valahogy a költészetben is). Hosszas keresgélés után mégis sikerült egy el­dugott konyha fazékszagú félhomályá­ban felfedeznem a modern szabászat egyik legnagyobb reménységét (mert korunkban többnyire ilyen helyeken lappang az igazi tehetség). Pelyhedző bajsza, alacsony termetű, 24—25 esz­tendős emberke volt a mester; férfi­nak kicsi, gyereknek nagy, de em­bernek ember a talpán. Csupa élénk­ség, tűz és életrevalóság. Találékony­­­­ságát pedig mi se bizonyíthatta job­ban, mint a konyha, melyből két zsi­negre akasztott kartonfüggöny segít­ségével háromszobás lakást varázsolt: az egyik volt a műhely, a másik az ebédlő (ott éppen akkor szoptatta leg­kisebb gyerekét az asszony), a har­madik a hálószoba (ott pedig éppen akkor aludt el almapiros arccal a na­gyobbik fiúcska). A legnagyobb félig­­meddig már maga is szabó volt. Le­hetett vagy ötesztendős s akkora szak­értelemmel bontott szét egy óriási öreg férfinadrágot, mint az ipartestület el­nöke. — Sándor! — szólt rá az apja. — Hozz be az ebédlőből három széket az uralmnak! Sándor nagy komolyan kikapaszko­dott az apokaliptikus nadrágból , mely elbontotta nyakáig, mint az özön­víz s egyenként behozta (a két fir­­hangon keresztül) az »ebédlőből« a székeket, de akkor aztán alig fértünk a »műhelybe«. Mert az bizony alig volt nagyobb, mint a tenyerem. De a legmodernebb szabászati eszközökkel felszerelve! Voltak ott londoni mérő­hevederek, melyekkel a vállmagasság­tól a hónalj mélységéig s a mellkas kettős dombjától a has hármas hegy­láncáig egyszerre mindent meg lehet mérni az emberen (s közben pontosan a lovat.) Kartonból levágott ujjminták — az amerikai szabászat 1930-as ana­tómiája szerint, a legújabb (angol­­francia-német-olasz) ujjbevarrási mód­szerek egy sor színes táblán feltün­tetve. A csíkozás alaptana ... Mert ne gondoljuk a mi közönséges polgári eszünkkel, hogy a csikós szövetet is úgy lehet széltében-hosszában össze­vissza varrni, mint némely megvadult zebrán látható. Megvan itt is a szigorú előírás a csikók természetes párosítá­sára vonatkozólag, hogy boldogság nézni... Azután a legfrissebb külföldi szakmunkák garmadaszámra. Értekezé­sek a gombfelvarrás és a gombkivá­­lasztás művészetéről. Egy kétkötetes ta­nulmány a korszerű vállról és a vé­gébe illesztett »fecskefarok«-ról. (En­nek a faroknak köszönhetjük az atléta­­vállakat.) Továbbá egy egész mono­gráfia a nadrágszárakban rejlő kellem kidomborításának módszereiről, nem­különben a has gyökeres eltünteté­sének módjairól. De ki tudná az egész könyvtárat felsorolni, mikor már eddig is nyilvánvaló, hogy az emberi szel­lem a háború óta csak a szabászat terén fejlődött (a többi ágban ka­tasztrofálisan visszaesett). Legyőzetve és elkápráztatva néztünk össze. — Ez a kis ember a mi embe­rünk! Ez ma a legtehetségesebb szabó Pesten! Megalkudtunk ruhánként 20 pengőbe (ami ekkora tudomány mellett iga­zán nem volt sok), ő mértéket vett a két gyerekről s rövid előadást tar­tott a magyar szabóipar elmaradottsá­gáról. Akkor aztán csakugyan meg­állapítottuk, hogy a modern szabóság egyik szellemóriásával állunk szemben, aki valamikor az egész szabóipart meg fogja reformálni. Harmadnap délután megvolt az első próba. A ruhák pompásan indultak, kilógó bélések és férepaszomántok kö­zött is meg lehetett róluk állapítani, hogy művész kezéből kerültek ki... Csak éppen János kabátján volt egy idő igazítani való. Szabó műnyelven szólva: egy kis sajtóhiba. Elől »fel­kapott« a szövet a második és har­madik gomb között. — Semmi! — szólt Bolla úr, a mes­ter. — Úgy látszik, derékban szűkre­­fogtam egy kicsit. Holnap reggelre már kieresztem. Másnap már korán reggel becsen­getett az átfércelt kabáttal. Beleránci­­gálta a zúgolódó gyereket, aki korán reggel még reggelizni sem szeret, nem­hogy ruhát próbálni,­­ de amilyen gyorsan adta rá a kabátot, olyan gyor­san húzta le róla . A teremtésit neki! Most meg bő! Ugy látszik, tévedtem tegnap délután. Vissza kell a varrást állítani a régi helyére. Délután háromig megtörtént a var­rás visszaállítása s fél négykor az újabb próba is. A mester fölsegítette Jánosra a kabátot, de abban a pillanatban mintha nyakszirten ütötték volna. A kabát eleje újból olyan púposan állt, mintha egy görögdinnyét gomboltak volna a szárnyai közé. — Ezt nem értem! — vakarta meg a füle tövét Bolla úr. — Most pedig megint szüli. Megyek és kibővítem! Megtörtént a kibővítés, de a reggeli próba feleslegesnek bizonyult, mert a kabát újra úgy lógott a gyereken, mint tehénen a gatya. Bolla úr izzadó üstökkel nézett körül. — Ilyen eset még nem fordult elő a praxisomban. Új mértéket kell ven­nem! Előhúzta a hámot meg a hevedert, befogta az »istrángjai« közé Jánost, összeadott, kivont, osztott, verejtéke­zett, de az adatok centiméterre egyez­tek az eredeti mértékkel. — Ez boszorkányság! — dadogta a szegény iparos. — A mérték jó. Derék­ban 73. A kabát pedig bő. Nyargalt a kabátot megszakíteni. Erre azonban megint olyan szűk lett, hogy még biztosítótüvel se lehetett a délutáni próbán elől összefogni. — Újra mértéket kell vennem! — lihegte magából kikelve Bolla úr... Mért, jegyzett, számított, azután el­képedve jelentette ki: — Nyolcvanhárom!... Tíz centimé­terrel több, mint reggel — s az is egy félarasszal feljebb, mint a reggeli próbán! Ennek a gyereknek vándor­­slussza van! — Vándor­slussza? — rémültünk meg valamennyien, mert a vándorveséről már hallottunk, hogy veszedelmes nya­valya, de mi az ahhoz képest, mikor az embernek az egész dereka vándo­rolni kezdi. — Teringette! Ne ijesszen halálra! Már hogy volna vándor­slussza? — De kérem, itt a fejem, hogy az van! Reggel még lent volt a slussza a becsületes helyén, most pedig felmá­szott a hóna alá s meg is dagadt jó tiz centivel, így nem csoda, hogy nem tudom eltalálni a helyes mértéket. Orvos kell ide, nem szabó! S elment nagy dohogva az agyon­­fércelt kabáttal. Mi pedig ottmaradtunk kétségbeesve a gyerek körül. — Biztosan valami daganat! — da­dogtam sápadtan. — Jézus Mária! — tördelték kezü­ket az asszonyok. — Most meg daganat! — Dehogy daganat!­­— szólalt meg csendesen János. — Hát mi az istennyila? János nyelt, pirult, izzadt, hangosan lélegzett, aztán szemérmesen csak eny­­nyit suttogott: — Az ebéd! — Hogy érted ezt? — Úgy, apuka, hogy a szabó hol ebéd előtt jött próbálni, hol ebéd után, nekem pedig ebéd után egészen más alakom van, mint ebéd előtt. Sóhajtva tette hozzá: — Különösen, amikor derelyét eszünk ebédre. Kolumbusz tojása!... Ezek után pedig könnyű elképzelni, mekkora ét­vágya lehet az én János fiamnak, ha nála egy közönséges ebéd ilyen tekto­nikus eltolódásokat idéz elő a gyomor tájékán. Tízcentiméteres gyarapodás kerületben, félaraszos felcsuszamlás a »slussz«-ban észak felé, de bizony — mint megfigyeltem — a megpuffadt és felcsúszott pucér jobbkéz felé még félre is áll vagy másfél colbra, mint némely ifiasszonyokon a kötény. Tessék most már egy ilyen alakra derékbaszabott ruhát csinálni! Irta: Nár­óthy Jenő [ Köztudomású, hogy az UNIÓ TEXTILMŰVEK R. T. UTEX VARRÓCÉRNÁI legjutányosabbak Felső- és gombcérnák: Angel — Gyár jegyű­ — Simplon — Hold.Alsószálak: Lola — Lewing. 40 grammos férc. Mindenütt kaphatók. MŰVÉSZIES KIVITELBEN Férfiszabók részére jutányos árban GÜRTLER I. JENŐ V., Báthory utca 15. és I., Bors utca 21. (kézimunkaüzletben) 4. szám. Igen tisztelt szerkesztő úr! Kedves lapunk legutóbbi számá­ban megrótt egy kisiparost, mert az július—augusztusban éjjelt-nap­­palt egyenlővé téve, dolgozott. Sőt több segédet is alkalmazott, varrva a télikabátok százait. Munkabért azonban a kereskedőktől csak de­cemberben kapott, így 4 hónapig a munkabért kihitelezte és a sze­génysorsban lévő kartársak elől a munkát elvette holott neki a mun­­kadíj nem kenyérre kellett. Ugyan­is a körülményekhez képest elég gazdag ember, jól bírja magát, háza is van. A kisiparosság táborá­ban meglehetős nagy feltűnést kel­tett ez a cikk és bizony elítélik az­­ ilyen kartársat. Engedje meg az igen tisztelt Szerkesztő úr, hogy én ehhez egy hasonló és talán súlyosabb esetre hívjam fel nb. figyelmét, kérve le­gyen olyan szíves soraimat tegye közzé a Férfiszabók Közlönyében. Ismerek egy bedolgozó kartársat, akinek a sors hála Isten adott any­agit, hogy meg legyen a betevő fatalja, s amellett jut még ruhára és házbérre is. Tehát a mai körül­mények között nem mondható ép­pen szegény embernek. Ez a kar­­társ két tanoncot is tart. A munka­idényben szorgalmasan dolgozik- Van is eredménye. Eddig nem volna semmi baj, csak dicséretet érdemel ez a kartárs, mert józan életével, szorgalmas munkájával, önmagát és családját fenntartja. A hiba és a megrónivaló most következik. Van két inasa. Hogy a két inasgyerek egész télen, a holt­idényben ne üljön tétlenül, szol­gálják meg a kosztjukat, november, december, januárban sorra járja az ismerős kereskedőket, összeszedi a A zakókat, ird, mondd és olvasd 5.A pengő munkadíjért. Ez már nagy hiba és a kartársak iránt talán bűn is, meg mint a másik kar­­társ tette, nemcsak hogy elveszi a munkát a holtidényben és 10—15 kartársának munkáját dolgozza előre fel, hanem az 5 pengős mun­kadíjával olyan árrombolást követ el, mely nemcsak erre az üzletre hat ki, hanem érezteti hatását az egész piacon. Nem tartom helyes­nek, sőt súlyosan kifogásolandónak látom, hogy csak azért vállaljon el egy kortárs egy csomó zakót­­.a pengőért, hogy inasait foglalkoz­tassa. Még ha azért tenné, hogy az inasokat kiképezze, még akkor is helytelen volna cselekedete, mert az inasképzést kartársai anyagi ká­rára nem eszközölheti. De tudom jól, hogy nem ezért teszi, hanem tisztán azért, hogy a két inasgye­rek télen ne üljön tétlenül. Ez pe­dig megrovandó és tudomására adandó minden egyes kartársnak, lássák, hogy hogyan nem szabad viselkedni. Egy tanonctartó, bedolgozó kisiparos. GYENES DEZSŐ és LÁSZLÓ műbeszövő, szeb- és gomb­lyuk beszövés specialistája, VI., Teréz-körut 18, I V., Vilmos császár­ u. 50. és Kossuth Lajos­ u. 14—16. Szabómestereknek engedmény. Vidékre visszaküldés bérmentve.

Next