Férfiszabók Közlönye, 1936 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1936. április / 4. szám
Nyugdíjbiztosításról felvilágosítás az irodában 8.______________________________________________FÉRFISZABOK KÖZLÖNYE Próbál a Azt hiszem, minden rendes családban úgy van az, hogy a fiúgyermekek bizonyos kortól kezdve az apjuk ruháit viselik. Jobban mondva: új ruháikat a családfő öreg tacatjaiból csináltatják. Régi becsületes szokás ez, takarékosságra és bölcseségre neveli az ifjú nemzedéket. Az elsőből megtanulhatják, hogy nincs olyan eldobni való rongy, aminek még hasznát ne lehetne venni, a másikból megérthetik, hogy lényegében a természet se csinál egyebet, amikor nemzedékrőlnemzedékre ugyanazokból az elviselt ruháikból csinál újakat, csak éppen hogy ezeket a ruhákat emberöltőknek nevezik. Büszkén vallom, hogy most már az én fiaim is az apjuk ruháiban járnak. Van abban valami felemelő érzés, amikor az én öreg drapp Sportruhám kiszépülve és kifiatalodva elindul (nélkülem) a nagyobbik fiamon a Rottenbiller-kertbe. Ilyenkor mindig meglegyint a halhatatlanság szele. Mert lényegében mi más a földi halhatatlanság is, mint egy öreg sportruha, amit átszabva és pecséteiből kitisztítva az ember elsőszülött fia húz magára. Másrészt azonban be kell vallanom, hogy valahol itt rejtőzik a múlandóság is. Hej, mert mikor a betyár fickói elkezdik az emberen a legjobb ruháját nézegetni (mintha már is az örég volna) s még abba is beleszólnak, hogy mikor üljünk le benne (nehogy túlságosan elkopjék a nadrág), akkor az emberen egy percre megszükül a mellény is , s kezdi magát a saját ruhájában afféle felesleges lakónak érezni Ilyenkor aztán nem marad más hátra, mint gyorsan áldozatul venni két viselt ruhát s azokkal tömni be az éhes fiatalság száját, abban a reményben, hogy így talán kegyelem derül az öreg Saturnus életére — akit a mitkológia szerint a saját kölykei faltak fel (ha nem is egy kék ruha miatt), így történt legutbb is —is a kocka az említett drapp sportruhára és egy szürkecsikos angol Zakkóra esett. A mai viszonyok szerint még jó karban volt mind a kettő, vérzett a szivem, mikor kiadtam a kezemből őket, de az apa elhallgattatta a ficsur szivében nyivákoló önzés kutyáit. — Ne szűküljetek! Most már úgyis késő! Inkább segítsetek egy jó és olcsó szabót keresni! A kettő — tudjuk — ritkán jár együtt. A jó szabók többnyire drágák, az olcsók pedig rosszak (így van ez valahogy a költészetben is). Hosszas keresgélés után mégis sikerült egy eldugott konyha fazékszagú félhomályában felfedeznem a modern szabászat egyik legnagyobb reménységét (mert korunkban többnyire ilyen helyeken lappang az igazi tehetség). Pelyhedző bajsza, alacsony termetű, 24—25 esztendős emberke volt a mester; férfinak kicsi, gyereknek nagy, de embernek ember a talpán. Csupa élénkség, tűz és életrevalóság. Találékonyságát pedig mi se bizonyíthatta jobban, mint a konyha, melyből két zsinegre akasztott kartonfüggöny segítségével háromszobás lakást varázsolt: az egyik volt a műhely, a másik az ebédlő (ott éppen akkor szoptatta legkisebb gyerekét az asszony), a harmadik a hálószoba (ott pedig éppen akkor aludt el almapiros arccal a nagyobbik fiúcska). A legnagyobb féligmeddig már maga is szabó volt. Lehetett vagy ötesztendős s akkora szakértelemmel bontott szét egy óriási öreg férfinadrágot, mint az ipartestület elnöke. — Sándor! — szólt rá az apja. — Hozz be az ebédlőből három széket az uralmnak! Sándor nagy komolyan kikapaszkodott az apokaliptikus nadrágból , mely elbontotta nyakáig, mint az özönvíz s egyenként behozta (a két firhangon keresztül) az »ebédlőből« a székeket, de akkor aztán alig fértünk a »műhelybe«. Mert az bizony alig volt nagyobb, mint a tenyerem. De a legmodernebb szabászati eszközökkel felszerelve! Voltak ott londoni mérőhevederek, melyekkel a vállmagasságtól a hónalj mélységéig s a mellkas kettős dombjától a has hármas hegyláncáig egyszerre mindent meg lehet mérni az emberen (s közben pontosan a lovat.) Kartonból levágott ujjminták — az amerikai szabászat 1930-as anatómiája szerint, a legújabb (angolfrancia-német-olasz) ujjbevarrási módszerek egy sor színes táblán feltüntetve. A csíkozás alaptana ... Mert ne gondoljuk a mi közönséges polgári eszünkkel, hogy a csikós szövetet is úgy lehet széltében-hosszában összevissza varrni, mint némely megvadult zebrán látható. Megvan itt is a szigorú előírás a csikók természetes párosítására vonatkozólag, hogy boldogság nézni... Azután a legfrissebb külföldi szakmunkák garmadaszámra. Értekezések a gombfelvarrás és a gombkiválasztás művészetéről. Egy kétkötetes tanulmány a korszerű vállról és a végébe illesztett »fecskefarok«-ról. (Ennek a faroknak köszönhetjük az atlétavállakat.) Továbbá egy egész monográfia a nadrágszárakban rejlő kellem kidomborításának módszereiről, nemkülönben a has gyökeres eltüntetésének módjairól. De ki tudná az egész könyvtárat felsorolni, mikor már eddig is nyilvánvaló, hogy az emberi szellem a háború óta csak a szabászat terén fejlődött (a többi ágban katasztrofálisan visszaesett). Legyőzetve és elkápráztatva néztünk össze. — Ez a kis ember a mi emberünk! Ez ma a legtehetségesebb szabó Pesten! Megalkudtunk ruhánként 20 pengőbe (ami ekkora tudomány mellett igazán nem volt sok), ő mértéket vett a két gyerekről s rövid előadást tartott a magyar szabóipar elmaradottságáról. Akkor aztán csakugyan megállapítottuk, hogy a modern szabóság egyik szellemóriásával állunk szemben, aki valamikor az egész szabóipart meg fogja reformálni. Harmadnap délután megvolt az első próba. A ruhák pompásan indultak, kilógó bélések és férepaszomántok között is meg lehetett róluk állapítani, hogy művész kezéből kerültek ki... Csak éppen János kabátján volt egy idő igazítani való. Szabó műnyelven szólva: egy kis sajtóhiba. Elől »felkapott« a szövet a második és harmadik gomb között. — Semmi! — szólt Bolla úr, a mester. — Úgy látszik, derékban szűkrefogtam egy kicsit. Holnap reggelre már kieresztem. Másnap már korán reggel becsengetett az átfércelt kabáttal. Beleráncigálta a zúgolódó gyereket, aki korán reggel még reggelizni sem szeret, nemhogy ruhát próbálni, de amilyen gyorsan adta rá a kabátot, olyan gyorsan húzta le róla . A teremtésit neki! Most meg bő! Ugy látszik, tévedtem tegnap délután. Vissza kell a varrást állítani a régi helyére. Délután háromig megtörtént a varrás visszaállítása s fél négykor az újabb próba is. A mester fölsegítette Jánosra a kabátot, de abban a pillanatban mintha nyakszirten ütötték volna. A kabát eleje újból olyan púposan állt, mintha egy görögdinnyét gomboltak volna a szárnyai közé. — Ezt nem értem! — vakarta meg a füle tövét Bolla úr. — Most pedig megint szüli. Megyek és kibővítem! Megtörtént a kibővítés, de a reggeli próba feleslegesnek bizonyult, mert a kabát újra úgy lógott a gyereken, mint tehénen a gatya. Bolla úr izzadó üstökkel nézett körül. — Ilyen eset még nem fordult elő a praxisomban. Új mértéket kell vennem! Előhúzta a hámot meg a hevedert, befogta az »istrángjai« közé Jánost, összeadott, kivont, osztott, verejtékezett, de az adatok centiméterre egyeztek az eredeti mértékkel. — Ez boszorkányság! — dadogta a szegény iparos. — A mérték jó. Derékban 73. A kabát pedig bő. Nyargalt a kabátot megszakíteni. Erre azonban megint olyan szűk lett, hogy még biztosítótüvel se lehetett a délutáni próbán elől összefogni. — Újra mértéket kell vennem! — lihegte magából kikelve Bolla úr... Mért, jegyzett, számított, azután elképedve jelentette ki: — Nyolcvanhárom!... Tíz centiméterrel több, mint reggel — s az is egy félarasszal feljebb, mint a reggeli próbán! Ennek a gyereknek vándorslussza van! — Vándorslussza? — rémültünk meg valamennyien, mert a vándorveséről már hallottunk, hogy veszedelmes nyavalya, de mi az ahhoz képest, mikor az embernek az egész dereka vándorolni kezdi. — Teringette! Ne ijesszen halálra! Már hogy volna vándorslussza? — De kérem, itt a fejem, hogy az van! Reggel még lent volt a slussza a becsületes helyén, most pedig felmászott a hóna alá s meg is dagadt jó tiz centivel, így nem csoda, hogy nem tudom eltalálni a helyes mértéket. Orvos kell ide, nem szabó! S elment nagy dohogva az agyonfércelt kabáttal. Mi pedig ottmaradtunk kétségbeesve a gyerek körül. — Biztosan valami daganat! — dadogtam sápadtan. — Jézus Mária! — tördelték kezüket az asszonyok. — Most meg daganat! — Dehogy daganat!— szólalt meg csendesen János. — Hát mi az istennyila? János nyelt, pirult, izzadt, hangosan lélegzett, aztán szemérmesen csak enynyit suttogott: — Az ebéd! — Hogy érted ezt? — Úgy, apuka, hogy a szabó hol ebéd előtt jött próbálni, hol ebéd után, nekem pedig ebéd után egészen más alakom van, mint ebéd előtt. Sóhajtva tette hozzá: — Különösen, amikor derelyét eszünk ebédre. Kolumbusz tojása!... Ezek után pedig könnyű elképzelni, mekkora étvágya lehet az én János fiamnak, ha nála egy közönséges ebéd ilyen tektonikus eltolódásokat idéz elő a gyomor tájékán. Tízcentiméteres gyarapodás kerületben, félaraszos felcsuszamlás a »slussz«-ban észak felé, de bizony — mint megfigyeltem — a megpuffadt és felcsúszott pucér jobbkéz felé még félre is áll vagy másfél colbra, mint némely ifiasszonyokon a kötény. Tessék most már egy ilyen alakra derékbaszabott ruhát csinálni! Irta: Náróthy Jenő [ Köztudomású, hogy az UNIÓ TEXTILMŰVEK R. T. UTEX VARRÓCÉRNÁI legjutányosabbak Felső- és gombcérnák: Angel — Gyár jegyű — Simplon — Hold.Alsószálak: Lola — Lewing. 40 grammos férc. Mindenütt kaphatók. MŰVÉSZIES KIVITELBEN Férfiszabók részére jutányos árban GÜRTLER I. JENŐ V., Báthory utca 15. és I., Bors utca 21. (kézimunkaüzletben) 4. szám. Igen tisztelt szerkesztő úr! Kedves lapunk legutóbbi számában megrótt egy kisiparost, mert az július—augusztusban éjjelt-nappalt egyenlővé téve, dolgozott. Sőt több segédet is alkalmazott, varrva a télikabátok százait. Munkabért azonban a kereskedőktől csak decemberben kapott, így 4 hónapig a munkabért kihitelezte és a szegénysorsban lévő kartársak elől a munkát elvette holott neki a munkadíj nem kenyérre kellett. Ugyanis a körülményekhez képest elég gazdag ember, jól bírja magát, háza is van. A kisiparosság táborában meglehetős nagy feltűnést keltett ez a cikk és bizony elítélik az ilyen kartársat. Engedje meg az igen tisztelt Szerkesztő úr, hogy én ehhez egy hasonló és talán súlyosabb esetre hívjam fel nb. figyelmét, kérve legyen olyan szíves soraimat tegye közzé a Férfiszabók Közlönyében. Ismerek egy bedolgozó kartársat, akinek a sors hála Isten adott anyagit, hogy meg legyen a betevő fatalja, s amellett jut még ruhára és házbérre is. Tehát a mai körülmények között nem mondható éppen szegény embernek. Ez a kartárs két tanoncot is tart. A munkaidényben szorgalmasan dolgozik- Van is eredménye. Eddig nem volna semmi baj, csak dicséretet érdemel ez a kartárs, mert józan életével, szorgalmas munkájával, önmagát és családját fenntartja. A hiba és a megrónivaló most következik. Van két inasa. Hogy a két inasgyerek egész télen, a holtidényben ne üljön tétlenül, szolgálják meg a kosztjukat, november, december, januárban sorra járja az ismerős kereskedőket, összeszedi a A zakókat, ird, mondd és olvasd 5.A pengő munkadíjért. Ez már nagy hiba és a kartársak iránt talán bűn is, meg mint a másik kartárs tette, nemcsak hogy elveszi a munkát a holtidényben és 10—15 kartársának munkáját dolgozza előre fel, hanem az 5 pengős munkadíjával olyan árrombolást követ el, mely nemcsak erre az üzletre hat ki, hanem érezteti hatását az egész piacon. Nem tartom helyesnek, sőt súlyosan kifogásolandónak látom, hogy csak azért vállaljon el egy kortárs egy csomó zakót.a pengőért, hogy inasait foglalkoztassa. Még ha azért tenné, hogy az inasokat kiképezze, még akkor is helytelen volna cselekedete, mert az inasképzést kartársai anyagi kárára nem eszközölheti. De tudom jól, hogy nem ezért teszi, hanem tisztán azért, hogy a két inasgyerek télen ne üljön tétlenül. Ez pedig megrovandó és tudomására adandó minden egyes kartársnak, lássák, hogy hogyan nem szabad viselkedni. Egy tanonctartó, bedolgozó kisiparos. GYENES DEZSŐ és LÁSZLÓ műbeszövő, szeb- és gomblyuk beszövés specialistája, VI., Teréz-körut 18, I V., Vilmos császár u. 50. és Kossuth Lajos u. 14—16. Szabómestereknek engedmény. Vidékre visszaküldés bérmentve.