Férfiszabók Közlönye, 1943 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1943. január / 1. szám

I. szava. Szabászati tanfolyamot rendez az ipartestület Az Iparügyi Miniszter úr, engedélyt adott arra, hogy két, egyenként 140 tan­órára terjedő szabászati tanfolyamot ren­­­­dezzen az Ipartestület. Tanfolyamon részt vehetnek elsősorban iparigazolvánnyal rendelkező iparosok, másodsorban mesterek fiai, harmadsor­ban férfi szabósegédek. A mesterek fiait és a férfiszabósegéde­­ket a tanfolyamokra csak az esetben vesszük fel, ha segédlevelükkel igazolják, hogy tanoncok voltak, s a munkaköny­vükben legalább 30 hónapi segédi szak­­bavágó gyakorlatot képesek igazolni. A tanfolyam látogatási díja 30 pengő. Beiratási díj nincs. A látogatási díjat a beiratkozás alkalmával előre kell fizetni. Mindkét tanfolyamon a szabászati szak­­rajzon kívül­ tanítják a mértékvételt, pró­bát, üzemi kalkulációt és kereskedelmi­­ ismereteket, textiltechnológiai anyagisme­reteket, közgazdasági, iparrendészeti, adó és társadalombiztosítási ismereteket. Az egyik tanfolyam szabászati előadója eddigi előadónk Hegedűs Lajos -másik tanfolyamon pedig Molnár Elemér az ipari tanfolyamok országos vezetőségének előadója tanítja a szabászati szakrajzot. Mindkét tanfolyam március 2-án esti fél 7 órakor kezdődik. Az előadásokat az egyik tanfolyamon hétfőn, szerdán és pénteken, a másikon kedd, csütörtök és szombat esti fél 7 és 9 órák között tartják. A tanfolyamra jelentkezni az ipartes­tület irodájában lehet. Egy-egy tanfolyam­ra legalább 20 hallgatót veszünk fel. Budapesti Férfiszabók Ipartestülete. Mestervizsgák rendje Az iparos mestervizsgákra készülők régóta érzett szükséglete volt olyan kézi­könyv, amelyből a mestervizsga általános szakismereti részére készülhettek. Most Moór Jenő, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ügyv. titkára Iparos Mester­­vizsgák Kiskátéja címmel írt és kiadott egy hasznos kézikönyvet, amelyben az általános szakismereti vizsga egész anyaga fel van dolgozva kérdés-feleletek alakjá­ban. A könyvben külön meg vannak je­lölve azok a kérdések, amelyek a vizsgá­kon előfordulhatnak, ami nagyon meg­könnyíti a tanulást, mert csökkenti az anyagot. A könyvben egyébként a kiváló szakember különösen a visszatért ország­részek iparosaira való tekintettel népszerű és gyakorlatias módon feldolgozta az ipar gyakorlására, a tanoncokra, a tanonc­iskolákra, a munkaviszonyra, az ipartes­tületekre, az ipartestületi székre, az ár­rombolásra, az adózásra, az OTI-ra, a közszállításokra vonatkozó mindazon anya­got, amit az iparosoknak tudniok kell. Népszerűen megírt százalékszámítás és rezsi kalkulációra is komoly teret szán a szerző. A könyv erős iparos szellemben íródott és nemcsak a vizsgára készülők­nek hasznos, hanem a vizsgáztató bizott­ságok tagjai szám­ár­a is jól felhasznál­ FÉRFISZABÓK KÖZLÖNYE LEFKOVITS ÉS VÁNDOR Közismerten jó minőségben efin ja­b­b div­a­t a külföldi és hazai Budapest, V. GyáR FOTÓI1C UCC3 18 13. szövetek, valamint saját Telefonszámok: 1-B13-31 és 1'8b3*32. kikészítésű bélésárak. Szövet, bélésáru, szabákemlékek Legolcsóbb bevá- Nálunk legelőnyösebb árban kaphatók: szövetek, sárlási forrása­­celgok, mindennemű pamut és műselyem bélésáruk LEDÉNYI E. BUDAPEST. Új cím: VII., Király-ucca II. Vilmos 10, Schwarcz Ignác 5, So­­moskőy Urbán 4, Beleznay János 1, Paksi Rezső 1.32, Kulcsár István 10, Tauszig Testvérek 10, Trenk Bernát 3, Szövet és Bélcs Trubolt 100, Harmath János 5, Urbán Já­nos 5, Palcsek András 5, Stötzer Jakab 1.50, Deutsch Lajos 5, Szal­ Icay Ferenc 5, Fehér Ferenc 10, Székelyhídi­ József 1.32, v. Kiss István 1.32, Keller Rudolf 10, Tré­­busz Fülöp 5, Nagykovácsy Milen­­kó, 30, Schwarcz Mór 6, Grünber­­ger Sámuel 5, Beck Emil 2, Orsós Sándor 40, Szabóip. Hit. és Term­. Szövetkezete 10, Szőke József 2, Müller Ferenc 5, Kertész Ferenc 1.32, Wittmann György 1.32, Sin­ger Sleimann 3, Ursinyi János 5, Palanek Ferenc 2 pengőt. ok ■■ LEGRÉGIBB MUTOMO MŰHELY Az új zárórarendelet értelmében 4 óráig vagyunk nyitva. MARKOVITS k­e | ril ||T to Sürgős, elsőrendű ULLUI-U­­ ÜL szalonmunka Telefon: 184-327. SZABÓKNAK NAGY ÁRENGEDMÉNY azonnal készül! Szövet- és Bélésáru Bolt Budapest, VI. Vilmos császár út 15 b. Telefon: 116-596.­­ Bejárat a Révai közben! Szabó iparosok legolcsóbb bevásárlási forrása! Selyem és béletárugyár kft. Budapest, X., Szlávy­ u 5. Telefonszám: 149-131 Gyárt: Speciális férfi tisztaselyem és meselyem bélés anyagokat. Ezt kérje minden szaküzletben! SZÖVET-BÉLÉSÁRU Oszoli Dénes Budapest, IV., Veres Pálné u. 9. Telefon: 3 84-2­9­4. Legjobb minőségű hazai és külföldi szö­vetek, tiszta gyapjú szőttesek raktára. M­i­ntá­k at k­i. a­d­ ható, mert megtanít a kérdezésre. A könyv melléklete a „Mestervizsgák Rendje“ című fü­zetecske, amely minden a vizsgára vo­natkozó tudnivalót rendszerbe foglal. A könyv­ P 3.50-ért megrendelhető az ipar­­testületeknél. Január 4-én ünnepélyes keretek között 46 tanoncot avatott a tanonc­­vizsgázó és iparfejlesztési bizott­ság segédekké. Az ünnepélyen az avatóbeszédet Stanics József alel­­nök, a bizottságok elnöke tartotta, Szabó Kálmán elől­járósági tag p­e­­dig lelkes beszéd keretében hívta fel az ifjú segédek figyelmét a to­vábbtanulásra. A segédleveleket és a kitűnő eredménnyel végzett ta­noncok kitüntető okleveleiit, Stercz Jakab, Csuka József és Kondor Árpád tanoncvizsga bizottsági al­­elnökök osztották ki. A legköze­lebbi segédavatást folyó évi február hó 1-én, hétfőn esti 6 órai kezdet­tel tartják, melyre az ipartestület tanoncvizsgáló - bizottságának és iparfejlesztő-bizottságának tagjait, tanoncok mestereit és hozzátarto­zóit szeretettel meghívják. Felkérjük a segédavatás alá ke­rülő tanoncok mestereit, hogy ta­­noncaikat feltétlenül küldjék el a segédavatásra. Az elmúlt hónap fo­lyamán ugyanis 12 tanonc nem tartotta szükségesnek segédlevelé­nek átvételét. HÍREK Halálozás. S­p­i­­­á­k István férfiszabó­mester életének 64-ik, boldog házasságá­nak 36. évében hosszú szenvedés után visszaadta lelkét Teremtőjének. A gyász­­ba borult özvegynek és a családnak őszin­te részvétünket tolmácsoljuk. Gnosz László férfiszabómester elha­lálozott. Özvegyének őszinte részvétünket tolmácsoljuk. Frei Dezső férfiszabómester elhalálo­zott. Családjának őszinte részvétünket tolmácsoljuk. lécfalvi Győrbiró István, a buda­pesti kőművesmesterek Ipartestületének főjegyzője, szakíró, az első világháború­ban szerzett betegsége következtében, hosszas szenvedés után 54 éves korában elhunyt. Elismeréssel kell adóznunk az elhunyt kiváló érdemei előtt, aki évtize­deken keresztül meg nem szűnő lelkese­déssel, tollal és szóval harcolt nemcsak saját szakmája érdekében, hanem az összes iparosságért is. Korai elhunytét mélyen fájlaljuk és emlékét tiszteletben őrizzük meg. Szakál Imre férfiszabómester 47 éves korában, boldog házasságának 23-ik évében hosszas szenvedés után elhalá­lozott. A gyászba borult családnak őszinte részvétünket tolmácsoljuk. Pfeiffer Gyuláné, Pfeiffer Gyula ipar­testületünk elöljáróságának hosszas év­tizedeken át volt érdemes tagja neje, 64 éves korában, boldog házasságának 42. évében elhunyt. A Don melletti har­cokban hősi halált halt fiának elvesztését meggyötört szíve ne­m tudta elviselni. Hörümpő János férfiszabómester elha­lálozott. Özvegyének és gyászbeborult családjának őszinte részvétünket tolmá­csoljuk. Kovács István férfiszabómester elhalá­lozott. A hátramaradottaknak őszinte részvétünket tolmácsoljuk. Szabóipari szerszámok: Vasaló- és varróasztal, hokedli, klapnifa, ujjafa, vasalópá­ra (csikó), szövetszekrények ké­szen és rendelésre prima minő­ségben olcsón Liener József asztaloszvál VII., Vörösmarty­ u. 2. , Tel.: 228-718. Nagy Singer varrógép eladó, özv. Sze­­csey Györgyné, VII. Barcsay­ u. 9. sz. HASZNÁLJON FEDETT HÚZÓZÁRAT kabátzsebekre, nadrágnyilásra, téli sportruhára. MINDEN RUHÁHOZ megfelelő színben és bár­milyen méretben kapható foemnetttyiés Svente&Mt IV, Városház-utca 3-5. Gyártja Müller és Fehér XIII, Üteg-utca 19. Megbízható szabó és szabászállók ifj.Pethő Lajosné Gyurcsik Aranka acéláru­ szak üzletében II. Zsigmond kir. útja 1. Minden szabómester sokkal kedvezőbb ered­­ménnyel zá­ratja le és m­­­érlegét ha szükségleteit * Címre ügyelni! Telefon : 38-21-84 33-25-83 Miatyánk u. sarok fILANA“ R. T. posztóosztályán szerzi be. Szavatoltan jó minőségű bel- és külföldi biruk óriási raktára. Mintákkal készséggel szolgálunk SZVÉNYTÁRSASÁG DEÁ­K FERENC UCCA 16, „LANA“ RÉ BUDAPEST. V.

Next