Festék közlöny, 1933 (23. évfolyam, 1-13. szám)

1933-01-25 / 1. szám

Az ünnepi szám margójára Amikor karácsonyi számunkat terveztük, lapunk barátai aggódó arccal figyelmeztettek bennünket arra, hogy ebben a szakmában koc­kázatos dolog ráadást adni. Hiszen normál szolgáltatásaink erkölcsi és anyagi ellenértékével is adósaink azok, akiknek egyetemes érdekvédelmére fordítjuk becsületes munkánk javát. Most bevalljuk, hogy érdemes volt ráadást adni, érdemes volt dolgozni. Beérkezett levelek tömege hálál­kodik eddig végzett munkánkért. Vezető iparvállalatok, az azok élén álló szakemberek, nagy- és kis­kereskedők sőt szakmán kívülálló tényezők is­merték el, hogy a Festék Közlöny munkája respektust érdemel. Nem tagadjuk, jólesett az el­ismerés és ahogyan magunkat is­merjük, ebből merítjük majd a jö­vendő munkáinak elvégzéséhez szükséges erőt. Mielőtt idevágó ígéretet tennénk, megköszönjük a lap barátainak azokat a cikkeket, melyekkel az ün­nepi szám tartalmának gazdagítá­sához hozzájárultak. Ezeknek a cikkeknek hatása alatt olvasóink egybehangzóan megálla­pították, hogy az általunk képvi­selt szakmának érdekes mondani­valói vannak és nagy kár, hogy illusztris munkatár­saink önzetlen munkájára csak nép­ünnepélyek alkalmával számíthatunk, holott hangatlásra jogosult szak­embereink szakirodalmi tevékeny­sége nem is olyan altruisztikus, mint amilyennek látszik. A vezető gyáripari, nagy- és kis­kereskedelmi férfiak t. i. szakmai közvélemény kialakulásában vesz­nek részt, ha mondanivalójukkal felkeresik a brans lapjának hasáb­jait. Rendszeres szakirodalom mí­veli a szaktudásban nem nagyon bővelkedő szakma talaját. Ünnepi erőlködésünk leszűrt tanulságát figyelmébe ajánljuk mindazoknak, akiknek szellemi ér­tékeiből karácsonyi lapunk 96 ha­sábját felépítettük, de belesúgjuk azoknak a fülébe is, akik az anyagi muss-kassza kacagtat­óan szerény kötelezettségeit vállalták, de szellemi wertheimjük a haját becsap­ták a szakma lapjánál orra előtt és ezzel a gesztussal megkárosították olvasóközönségü­­nket. * Van itt még egy pár facér ruha­­porlónk. Hadd alkalmazzuk őket azokkal szemben, akik érthetetlen közönnyel kezelik szakmájuk lap­jának az egész vona­ln elismert törekvéseit. Vannak ugyanis cégek, amelyek a­­ szakmával intenzív kapcsolatban ál­lanak, de azért karácsonyi lapunk támogatását konokul megtagadták. Kétségtelen, hogy az egyes cé­geknek szuverén joguk akkor hir­detni, amikor akarnak, ott ahol akarnak. Ezzel szemben egy festékszakmai érdekképviselet lapjának nincsen joga a rétestészta­gyárosok anyagi támogatását kérnie, mert ilyen hirdetéseket amúgy sem kaphatna és ezek nem iktathatók a festékszakma lapjába. Ebből a természetes okból kerül­jük az illetékteleneket és igyek­szünk szakmánkhoz tartozó ipar­­vállalatokat bekapcsolni. Igyekeze­tünk 2—3 céggel szemben meddő maradt. Ezek kerek 11 hónap óta tévesen silabizálták lapunk cím­betűit és Festék Közlöny helyett következetesen Festék Közönyt ol­vastak. Lassanként beléjük köve­sedett a rosszul bifflázott lapcím és közönnyel fogadták ünnepi ki­állásunkat, melyért az egész szak­ma elismerését és támogatását no­bilis gesztussal nyújtotta felénk. Mégegyszer hálásan köszönjük a szakma megértő támogatását, sőt a közönyösek megdöbbentő maga­tartásának értékes tanulságait is. Az utóbbiaknak megígérjük, hogy a Festék Közlöny nevének, címé­nek, erejének és jelentőségének is­meretére hamarosan megtanítjuk őket. szp. Beszerzési központ festőkereskedők számára A forgalmi adó intézményét ki­kezdte az enyészet. Sok igazságtalan­ság, felesleges vexatúra szűnik meg a fázisadó bevezetésével és a kiskeres­kedelem közös árubesz­erző szervének kérdését napirendre tűzhetjük, mert nem kell újabb forgalmi adót le­róni akkor, ha kiskereskedők elő­nyösebb árubeszerzés céljából összeállnak és nagy tételekben vásárolnak. A közös árubeszerzés megvalósítá­sát állandóan az akadályozta, hogy a feleslegesen kirótt forgalmi adó meg­drágította az árut. A kiskereskedelem helyzete ezen a ponton megenyhült, komoly megfontolás tárgyává kell tennünk olyan árubeszerző szerv létesítését, mely olcsóbb áruval látja el a kiskereskedőket. Ezen a helyen felszólítunk min­denkit, hogy idevágó ötleteit, terve­zetét bocsássa lapunk rendelkezésére, mert kellő mozgékonyság esetén beszerzési központunkat már­ta-

Next