Ganz közlemények, 1935 (16-17. szám)
1935-03-01 / 16. szám
akkor általánosan elterjedt gázvilágítás üzemi előnyeit nem lehetett volna elérni. Az izzólámpák világítóereje állandóságának legfontosabb feltétele a hálózat feszültségének változatlansága. Edison maga is utalt arra, hogy e követelménynek csak az egyes fogyasztóhelyek párhuzamos kapcsolásával lehet eleget tenni és ő maga is ez alapelv szerint dolgozta ki jól átgondolt elosztórendszerét. A Ganz és Társa cég elektrotechnikai osztálya mindjárt kezdetben számos, részben ideiglenes, részben állandó jellegű világítási berendezést épített, mégpedig igen kitűnő eredménnyel és e munkák több új találmány kifejlesztésére és tökéletesítésére nyújtottak alkalmat. Kiemelendő, hogy a Ganz-cég kezdettől fogva a váltakozóáramú energiaellátás mellett tört pálcát és már abban az időben, amikor még majdnem minden vezető elektrotechnikus az egyenáram használata mellett foglalt állást, felismerte a váltakozóáramú gépek egyszerűségében rejlő előnyöket. Nagy feltűnést keltett a Ganz és Társa cég az 1883-i bécsi villamossági kiállításon, melyen számos generátorral lépett a nyilvánosság elé, így többek között az akkori fogalmak szerint „óriási“ Mechwart- Zipernowsky-féle gőzhajtású generátorral (2. ábra), melynek mágneskereke lendítőkerékül is szolgált. Gőzgépekkel hajtott generátoroknál e szerkezeti elrendezéshez később is ragaszkodtunk. A gép a kiállításon 1200 izzólámpát táplált közvetlenül 54 Volt feszültségű árammal és azt 1884-ben mint fő áramfejlesztő egységet a budapesti központi pályaudvar, a mai Keleti-pályaudvar világítási telepén szerelték fel. A világítási hálózatok párhuzamosan kapcsolt lámpáinak közvetlen táplálása bármennyire is tökéletesnek bizonyult üzemtechnikai szempontból, csak kis terjedelmű hálózatoknál volt lehetséges. A primér gépek feszültségét ugyanis a világítótestek alacsony feszültsége határolta és hogy a vezetékben a feszültséges és a megengedhető határokon belül maradjon, nagy vörösréz keresztmetszeteket kellett alkalmazni, ami mellett a befektetési költségek az adott feszültségesésnél a vezetékhossz négyzetével emelkedtek. A világítási hálózatok e közvetlen táplálása így csakhamar elérte a gazdaságosság határait és a gyakran alkalmazott Edison-Hopkinson rendszerű többvezetékes rendszer is csak kis mértékben járulhatott hozzá a még gazdaságosan ellátható terület növeléséhez. A gyakorlati megoldásra váró feladat tehát abban állott, hogy a párhuzamosan kapcsolt, egymástól függetlenül be- és kikapcsolható fogyasztóhelyekből álló elosztórendszer előnyei a nagy távolságra való gazdaságos energiaátvitel lehetőségével egyesíttessenek, ami elengedhetetlen feltétele volt a nagyobb fogyasztóterületek ellátásához szükséges központi telepek megvalósításának. A vezetékveszteségek csökkentésére irányuló törekvések már kezdettől fogva nagy átviteli feszültségek alkalmazására utaltak. A nagyobb feszültségű váltakozóáramú gépek építése ily hálózatok táplálására nem okozott volna különös nehézséget. Különböző feltalálók, Faraday felfedezésére támaszkodva, az elektromágneses indukció segítségével akarták a kis fogyasztófeszültség követelményét oly módon kielégíteni, hogy a nagy hálózati feszültséget nagyobb számú indukciós készülékek segítségével megosztották. E készülékek primér tekercselésében a generátor árama folyt, míg a világítótesteket a szekunder — indukált — tekercselések áramköreibe kapcsolták. Az alkalmazott indukciós készülékek áttételi viszonya majdnem kivétel nélkül i 1 volt, úgyhogy az áramforrás által szállított nagyfeszültségű áram tulajdonképpen nem alakult át a fogyasztó részére alkalmas kisfeszültségű árammá; e készüléket tehát nem lehetett a mai értelemben vett transzformátornak tekinteni. Az egyes indukciós készülékek primér tekercseléseit sorba kapcsolták és ily módon az áramfejlesztő telep által szolgáltatott nagyfeszültségű energiát a fogyasztó készülékek száma és nagysága által meghatározott részekre bontották. A szállított összenergiának a hasznos fogyasztásnak megfelelő szabályozása tehát nem volt lehetséges. Mivel a primér áram és az egyes szekunder áramok is állandóak maradtak, egyes világítóhelyeknek az illető indukciós készülék szekunderkörében való kikapcsolása esetén a többi lámpák fényereje emelkedett. Viszont új világítóhelyek bekapcsolásakor a többi lámpák fényereje csökkent úgy, hogy a világítóerő állandósága nem volt fenntartható. Azonkívül az indukciós készülékek szerkezete is tökéletlen volt, amennyiben ezek mind kiképzett sarkúak voltak, a mágneses erővonalaknak tehát hosszú légúton kellett áthaladniuk, amiből az általánosan ismert hátrányok származtak. A leírt hiányok kivétel nélkül mindazoknál az elrendezéseknél fellelhetők, melyek az energia elosztását sorba kapcsolt indukciós készülékek segélyével kísérelték meg. E rendszerek közül gyakorlati üzemben csak egy valósult 2. ábra. 150 LE gőzhajtású generátor az 1883-i wieni kiállításon. — Generator angetrieben von einer 150 PS Dampfmaschine auf der Wiener Ausstellung im Jahre 1883. — 150 H. P. steam-engine driven generator in the Vienna exhibition of 1883. — Alternateur commandé par une machine ä vapeur de 150 CV dans l’exposition de Vienne de 1883.