Ganz közlemények, 1935 (16-17. szám)

1935-03-01 / 16. szám

akkor általánosan elterjedt gázvilágítás üzemi előnyeit nem lehetett volna elérni. Az izzólámpák világítóereje állandóságának legfonto­sabb feltétele a hálózat feszültségének változatlansága. Edison maga is utalt arra, hogy e követelménynek csak az egyes fogyasztóhelyek párhuzamos kapcsolásával lehet eleget tenni és ő maga is ez alapelv szerint dolgozta ki jól átgondolt elosztórendszerét. A Ganz és Társa cég elektrotechnikai osztálya mind­járt kezdetben számos, részben ideiglenes, részben ál­landó jellegű világítási berendezést épített, mégpedig igen kitűnő eredménnyel és e munkák több új találmány kifejlesztésére és tökéletesítésére nyújtottak alkalmat. Kiemelendő, hogy a Ganz-cég kezdettől fogva a válta­kozóáramú energiaellátás mellett tört pálcát és már abban az időben, amikor még majdnem minden vezető elektrotechnikus az egyenáram használata mellett foglalt állást, felismerte a váltakozóáramú gépek egyszerűsé­gében rejlő előnyöket. Nagy feltűnést keltett a Ganz és Társa cég az 1883-i bécsi villamossági kiállításon, melyen számos generátorral lépett a nyilvánosság elé, így többek között az akkori fogalmak szerint „óriási“ Mechwart- Zipernowsky-féle gőzhajtású generátorral (2. ábra), mely­nek mágneskereke lendítőkerékül is szolgált. Gőzgépek­kel hajtott generátoroknál e szerkezeti elrendezéshez később is ragaszkodtunk. A gép a kiállításon 1200 izzólámpát táplált közvetlenül 54 Volt feszültségű árammal és azt 1884-ben mint fő áramfejlesztő egységet a budapesti központi pályaudvar, a mai Keleti-pályaudvar világítási telepén szerelték fel. A világítási hálózatok párhuzamosan kapcsolt lám­páinak közvetlen táplálása bármennyire is tökéletes­nek bizonyult üzemtechnikai szempontból, csak kis terjedelmű hálózatoknál volt lehetséges. A primér gépek feszültségét ugyanis a világítótestek alacsony feszültsége határolta és hogy a vezetékben a feszültséges és a megen­gedhető határokon belül maradjon, nagy vörösréz kereszt­metszeteket kellett alkalmazni, ami mellett a befektetési költségek az adott feszültségesésnél a vezetékhossz négy­zetével emelkedtek. A világítási hálózatok e közvetlen táplálása így csak­hamar elérte a gazdaságosság határait és a gyakran alkal­mazott Edison-Hopkinson rendszerű többvezetékes rend­szer is csak kis mértékben járulhatott hozzá a még gazda­ságosan ellátható terület növeléséhez. A gyakorlati megoldásra váró feladat tehát abban állott, hogy a párhuzamosan kapcsolt, egymástól függetlenül be- és kikapcsolható fogyasztóhelyekből álló elosztórend­szer előnyei a nagy távolságra való gazdaságos energia­átvitel lehetőségével egyesíttessenek, ami elengedhetet­len feltétele volt a nagyobb fogyasztóterületek ellátásához szükséges központi telepek megvalósításának. A vezetékveszteségek csökkentésére irányuló törek­vések már kezdettől fogva nagy átviteli feszültségek al­kalmazására utaltak. A nagyobb feszültségű váltakozó­áramú gépek építése ily hálózatok táplálására nem oko­zott volna különös nehézséget. Különböző feltalálók, Faraday felfedezésére támasz­kodva, az elektromágneses indukció segítségével akarták a kis fogyasztófeszültség követelményét oly módon ki­elégíteni, hogy a nagy hálózati feszültséget nagyobb számú indukciós készülékek segítségével megosztották. E készü­lékek primér tekercselésében a generátor árama folyt, míg a világítótesteket a szekunder — indukált — teker­cselések áramköreibe kapcsolták. Az alkalmazott induk­ciós készülékek áttételi viszonya majdnem kivétel nélkül i­ 1 volt, úgyhogy az áramforrás által szállított nagy­­feszültségű áram tulajdonképpen nem alakult át a fo­gyasztó részére alkalmas kisfeszültségű árammá; e ké­szüléket tehát nem lehetett a mai értelemben vett transz­formátornak tekinteni. Az egyes indukciós készülé­kek primér tekercseléseit sorba kapcsolták és ily módon az áramfejlesztő telep által szolgáltatott nagyfeszültségű energiát a fogyasztó készülékek száma és nagysága által meghatározott részekre bontották. A szállított össz­­energiának a hasznos fogyasztásnak megfelelő szabályo­zása tehát nem volt lehetséges. Mivel a primér­ áram és az egyes szekunder áramok is állandóak maradtak, egyes világítóhelyeknek az illető indukciós készülék szekunder­­körében való kikapcsolása esetén a többi lámpák fényereje emelkedett. Viszont új világítóhelyek bekapcsolásakor a többi lámpák fényereje csökkent úgy, hogy a világítóerő állandósága nem volt fenntartható. Azonkívül az induk­ciós készülékek szerkezete is tökéletlen volt, amennyiben ezek mind kiképzett sarkúak voltak, a mágneses erő­vonalaknak tehát hosszú légúton kellett áthaladniuk, amiből az általánosan ismert hátrányok származtak. A leírt hiányok kivétel nélkül mindazoknál az elren­dezéseknél fellelhetők, melyek az energia elosztását sorba kapcsolt indukciós készülékek segélyével kísérelték meg. E rendszerek közül gyakorlati üzemben csak egy valósult 2. ábra. 150 LE gőzhajtású generátor az 1883-i wieni kiállí­táson. — Generator angetrieben von einer 150 PS Dampf­maschine auf der Wiener Ausstellung im Jahre 1883. — 150 H. P. steam-engine driven generator in the Vienna exhibition of 1883. — Alternateur commandé par une machine ä vapeur de 150 CV dans l’exposition de Vienne de 1883.

Next