Gazdaság, 1947 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1947-01-01 / 1. szám

hatják csak a szakértelem és megbízhatóság szempontjából megfelelő vezetők kádereit is. Éppen ezért, a gazdasági felemelkedés első felté­telének tekintjük hogy az államosítás és az állami ellenőrzés kérdéseibe a szakszervezeteket kapcsolják be, s a vezető pozíciók betöltése ne tör­ténhessék meg a szakszervezetek megkérdezése nélkül, a pozíciók egy­­harmad részét pedig a szakszervezeteknek biztosítsák. Több termelést akarunk az iparban és a mezőgazdaságban, s olyan elosztást, mely a munkásnak, parasztnak, szellemi dolgozónak erői tel­jes kifejtését és megújítását lehetővé teszi. Ismeretesek az utak és mó­dok, ahogyan a népi demokrácia a többtermelést elérni óhajtja; szükség van azonban ehhez a tömegek lelkes szolgálataira, a „Sztah­anovisták­­ra“, az ellenállók teljes kikapcsolására s a közömbösek áthangolására és mozgósítására. A pszichikai előfeltételek biztosítása szempontjából lényeges, hogy az elkövetkező időben megfelelő bizalmi légkör alakul­jon ki, amelyben a munkástömegek egységesen sorakoznak fel a terv mellett, a munkáspártok és a szakszervezeti vezetők irányításával. Ki kell tehát küszöbölni olyan zavaró momentumokat, hogy az ál­lamosított vállalatok központi vezetőségében a szakszervezeteknek ne legyen meg a kellő képviselete, hogy az ellenőrzés kérdésében ne a szakszervezeteknek legyen döntő súlya, hogy a racionalizálásban és árellenőrzésben ne legyen meg a szakszervezeteknek a megfelelő be­folyása. A gazdasági felemelkedésnek első eta­pja tehát szervezési kérdés és egyben politikai kérdés, a népi demokrácia erőkérdése. Minél na­gyobb és egységesebb az erő a népi demokrácia mögött, annál gyorsabb a gazdasági felemelkedés! Kiss Imre ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS ! Azokat a t, előfizetőinket, akiknek előfizetésük január 15-én lejár, felkérjük, hogy a lapunkhoz mellékelt postatakarékpénztári befizető lappal a további előfizetési díjat beküldeni szíveskedjenek. Negyedévi előfizetési díj 10.— forint, félévre 20.— forint. Az újonnan belépő elő­fizetők félévi előfizetés esetén a decemberi, egész évi előfizetés esetén a novemberi és decemberi számokat díjmentesen megkapják. Szerkesz­tőségünk tervbe vette a „GAZDASÁG KÖNYVTÁRA“ címen üzem­­gazdasági és közgazdasági könyvsorozat kiadását, amelyet rendkívül olcsón adunk mindazoknak, akik félévre, vagy félév óta lapunknak elő­fizetői. A sorozat első száma: Dr. Sándor Pál: ,,Kapitalizmustól a terv­­gazdaságig“ c. könyve január végén jelenik meg. 2

Next