Grafikai Szemle, 1910 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1910-10-01 / 10. szám

különböző szedési nemeknek (hirdetés­, mer­kantil- stb. szedés), amelyen a mai nap már teljesen kifejlődött nyomdászati ipar felépült, megérdemelne legalább is annyi figyelmet, mint a másnemű szedés s bár én nem akarok Rasovszky szaktárs szavaival élni, ki a Magyar Nyomdászatban »egyenrangúvá« emeli a kompressz-szedést a mesterszedéssel, mégis nem tartózkodom kimondani, hogy a sima szedés technikája a nyomdászatban elsőrangú fontossággal bír, csakhogy elbírálásánál egészen más szempontok kell hogy vezéreljenek ben­nünket, mint például a mesterszedés techni­kájának megítélésénél. És ezen szempontok figyelembe vétele mellett meg kell állapítanunk, hogy a sima szedés technikája fentebbi okok miatt csakugyan elmarad a mesterszedés technikája mögött s éppen ezért a szakírónak a sima szedés technikáját a »mostoha gyerek« helyzetének nézőpontjából kell elbírálni, hiányait és hibáit pedig mindenkor csak a kiméretesség szem­üvegén keresztül szabad észrevenni és kijelölni. Ezen kiméretesség már azért is szükséges a szakbírálásnál, mert tudjuk, hogy a sima szedés a legközvetlenebb okozati összefüggésben áll azon nemzet nyelvével, amelyen szövegét írták. Annak a szedőnek, ki sima szedést végez, nagyon jól kell tudnia azt a nyelvet, amelyen szed. A magyar sima­ szedőnek tehát föltét­lenül uralnia kell anyanyelvét, de különös­képpen a t­eljes magyarságot kell tudnia meg­különböztetni az idegenszerűségtől és gyöke­resen kell ismernie a helyesírás legaprólé­kosabb szabályait is. Sajnos, a magyar kereskedelmi és ipari élet még zsenge ifjúkorát éli, s ezért ha kultu­rális okokból érintkezésbe lép a nyomdászattal, rögtön észre lehet venni, hogy mennyi okos­ságot evett. A legtöbb kereskedő vagy iparos, mikor árjegyzéket vagy más nyomtatványt készíttet, elárulja, hogy még a saját szakma­­körébe tartozó közlemények anyagát sem tudja kifogástalanul megírni. Korrektori gya­korlatom alatt számos esetben volt alkalmam meggyőződni, hogy a magyar kereskedelmi nyelv nélkülöz minden grammatikai érzéket*, de még a legelemibb magyarságot is csak nyegle mondatszerkesztésben adja át a köz­forgalomnak. És így önként érthető, hogy amit az eredeti kézirat ront a nyelvezeten vagy a folyékony szövegezésen, azt a szedő­nek kellene kijavítania. De ha a szedőnek nincs annyi nyelvérzéke, hogy a szövegen itt— ott mutatkozó botlásokat és az írásjelek hiányos vagy helytelen alkalmazása miatt be­álló értelmi zavarokat kijavíthassa, akkor természetesen a sima szedés technikája is szenved helyességén, mert a rossz térelosz­tások, hibás sorvégi elválasztások, idegenszerű szófejtések miatt beálló téves rag-kapcsolások stb. rendszerint a gyarló nyelvismeret követ­keztében jönnek létre. Hogy a kéziraton mit szavad, mit téttét és mit kell a szedőnek kijaví­tani, azt mindig a különböző esetek mutatják. Különösen az összetett szó felismerése és a kötőjel (divis) következetes használata fontos a sima szedésnél. Árjegyzékekben, de főképpen a ruházkodási cikkeket készítő ipar­ágak részéről kiadott árjegyzékekben halom­számra használják az összetett szókat, melyeket a rossz kézirat miatt a szedő legtöbbnyire kapcsoló jel alkalmazása helyett külön két szóban szed vagy pedig ellenkezőleg olyan szókat köt össze, melyeknek egymáshoz tarto­­zandóságát szófejtési és képzési okok miatt helyes magyarság szerint külön kellene válasz­tani. E helyen kénytelen vagyok egy beszédes példával szolgálni, annál is inkább, mivel a főnököm által olvasott korrektúrát én felül­vizsgáltam és a hasonló fogalom alá eső szókat néhol kapcsoló jellel összekötöttem, néhol pedig elkülönítettem. Ezen eljárásomat fő­nököm indokolatlannak tartotta s a szedés külsőségének szépészetét féltette miatta; tudni­illik Bársony-ffaneff, gyapju-fianeil szókat össze­tett szók gyanánt egybekapcsoltam, ellenben francia flaneff, angol fianeit szókat külön válasz­tottam egymástól, amit azzal magyaráztam meg, hogy francia nyelp-et, angol nyelp-et mindenki két szóban ír, de már marha-nyelp-et, kutya-nyelp-et összekapcsol. Ám még fontosabb az összetett szók fel­ismerésének szükségessége olyan esetekben, melyekben három-négy főnévből alkotott gyűjtő­szóval egy fogalmat fejeznek ki, pl.: moh­éselyem-gaffér. Ezt a szedő néhol két szóban szedi, néhol három szóban, ahol pedig egybe­­ n Lásd Névy László »Kereskedelmi nyelvünk magyar­talanságai« című érdekes művét.

Next