Gyógyszerészi Szemle, 1939 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1939-09-02 / 35. szám
524 Halálra van-e ítélve a receptura ? receptura megrendülése körülbelül három évtizedre vezethető vissza; ennyi ideje annak, hogy néhány sikeres próbálkozás után a különlegességek tömege özönlötte el a patikákat. Ez azonban nemcsak nálunk van így, hanem a kultúrországok valamennyiében. A gyógyszerészet sorsának jövőbeni alakulására nézve ennyire vigasztalan jelenségek láttán önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy váljon a hagyományos gyógyszerészi munka, a receptúra, nincs-e végleg halálra ítélve és hogy a különlegességi vízözön meg fog-e állni valahol? Egyáltalán mi lehet , kiút ebből a nyomasztóan szomorú állapotból! * Nemcsak gyógyszerész, hanem orvosi körökben is — idehaza éppúgy, mint a külföldön — általában az a vélemény alakult ki, hogy a régi értelemben vett gyógyszerészi receptúra kihalófélben van. A „Wiener Klinische Wochenschrift“ 1939. évi 29-ik számában „Receptura-problémák“ cím alatt egy fenti tárgykörben mozgó és bennünket is közelről érdeklő cikk jelent meg Heubner professzornak, a berlini gyógyszertari intézet igazgatójának tollából, melyben a mai receptírás ellen foglalt állást. A cikk nagy feltűnést keltett. Cikkíró szerint ideje volna a receptírás formáit megváltoztatni. A gyógyszerészek súlymértékeibe vetett bizalmat a gyógyszeriparban használt biológiai mértékegységek váltják fel. Sok orvos grammok helyett tablettákban és ampullákban gondolkozik már. Heubner professzor szerint ez természetes fejlődés eredménye és a betegségek elleni gyógyszerek adagolása független attól, hogy milyen mértékegységet használnak. Az adagolás terén elkövetkezhet az az idő — írja —, hogy osztott dosisokat gyárilag, állami felügyelet alatt fognak előállítani. A cikkíró ellenzi a latin nyelv használatát is. Szerinte kár az orvostanhallgatókat nyelvi nehézségekkel terhelni, hiszen a receptek ugyanolyan jól volnának írhatók német nyelven is. A fentebb vázolt fejlődés kétségkívül bizonyos fokú schematismushoz fog vezetni és ez alól csak egész kevés tehetség fogja tudni magát kivonni. Az „egyén"* egyéni gyógyítása a jövőben még nagyobb ritkaság lesz. Végül felvetette azt a kérdést is, hogy a recepteknek az egyetemen és tankönyvekben alkalmazott külső formáját, mely már elavult, nem kellene-e szintén megváltoztatni? Heubner professzor ezen cikkére válaszol a Wiener Pharmazeutische Wochenschrift I. évi 31. számában Dr. Kühnl-Brady, aki Heubner profeszszor fejtegetéseit már csak a cikkíró személyénél fogva is komolynak tartja. A felvetett problémákkal a gyógyszerészeknek foglalkozniok kell — írja. Szerinte a professzor fentebb nyilvánított álláspontja ellentétbe kerül az egyéni beteg kezelés fogalmával, mely kezelés pedig a legnagyobb gondos PHYLAXIA sérumtermelő rt. Budapest, X. ker., Szállás utca 3. szám Telefon: 148-585. ságot teszi lehetővé a népegészségügy terén. Az egyéni receptírás feltétlenül a legideálisabb és az orvosnak a beteg egyedek meggyógyítását és munkaképessé tételét illetőleg nem szabad visszariadni semmiféle nehézségtől, vagy áldozattól. Heubner professzor azt is mondja, hogy a mennyiségi megjelölés nélküli gyógyszerkülönlegességeket az állam és az orvosi rend is elfogadta és az átlagos orvos „nem tarthatja magát hivatottnak arra, hogy adagolásokat ellenőrizzen és hatásos orvosságok iránt érdeklődjék“. Milyen véleménye van a professzor úrnak ezek szerint az „átlagorvosról? — kérdi a cikkíró. De még ha ez a véleménye helyes is volna, az egyéni kezelés ideálját akkor sem ejthetjük el. Heubner professzor állításával szemben nyomatékosan hangsúlyoznunk kell — írja Dr. Külmi- Brady —, hogy a beteg egyéni kezelése sohasem válik fényűzéssé vagy felesleges idővesztegetéssé. Mindenkinek a neki egyénileg megfelelő gyógyszert kell kapnia, „fia várnak is elavult orvosságok és receptek, azért még nem szabad az „átlag kezelésért“ és a receptúra schematizálásáért síkraszállni!“ — fejezi be a választ dr. Külmi-Brady. „Kétségtelen, hogy a magisztrális recept felírása figyelmet, munkát és időveszteséget jelent. A különlegesség felírása egyszerű, adagokkal nem kell törődni és épp ezért gyors is. A gyár addig verklizi a propagandát, amíg a rövid fantázianevek megragadnak az orvos agyában, aki adott pillanatban már csak kényelemszeretetből is szívesebben nyúl a belérögződött nevek közé, hogy kihalássza a megfelelőt, semmint bizonyos megerőltetéssel alkatrészeket keressen össze és dosisokat számítson ki. Mindamellett a klasszikus gyógyszerrendelés igazi formája csak az egyénhez és a betegségi tű■setekhez mért magasztrális recept marad. A kényelmi szempontból adódó receptúrázási nehézségeket pedig gyógyszerelőírási normákkal lehetne leküzdeni. Ez az út lenne talán a legsikeresebben járható a különlegességek elleni küzdelemben. GY. SZEMLE 1939. ÍgytMntásiél Meglepetésként érintette a nemzetközi gyógyszerész közvéleményt az a hír, hogy a Berlinbe egybehívott XI. nagygyűlést, mely augusztus 27-től 31-ig terjedő időre volt kitűzve, váratlanul elhalasztották. A nagygyűlésen való részvételre 18 ország gyógyszerész társadalmának képviseletében (családtagokkal együtt) kb. 400-an jelentkeztek. A közgyűlés megnyitása előtt egy nappal — auguszus 26-án — az elnökség ülést tartott s azon megállapíották, hogy az európai általános helyzet miatt egyes államok delegációi nem jelenhetnek meg. Minthogy a tárgysorozaton az új elnökség választása is szerepel, a választások megejtésére pedig a mai viszonyokat nem tartották alkalmasnak, ezért mondták ki a nagygyűlés elhalasztását. A nagygyűlés elmaradása ellenére A. Schmierer gyógyszerészvezér meghívására múlt