Gyógyszerészi Szemle, 1939 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1939-09-02 / 35. szám

524 Halálra van-e ítélve a receptura ? receptura megrendülése körülbelül három év­tizedre vezethető vissza; ennyi ideje annak, hogy néhány sikeres próbálkozás után a kü­lönlegességek tömege özönlötte el a patikákat. Ez azonban nemcsak nálunk van így, hanem a kultúr­­országok valamennyiében. A gyógyszerészet sorsának jövőbeni alakulá­­sára nézve ennyire vigasztalan jelenségek láttán ön­kéntelenül felmerül a kérdés, hogy váljon a hagyo­mányos gyógyszerészi munka, a receptúra, nincs-e végleg halálra ítélve és hogy a különlegességi víz­özön meg fog-e állni valahol? Egyáltalán mi lehet ,­ ki­út ebből a nyomasztóan szomorú állapotból! * Nemcsak gyógyszerész, hanem orvosi körökben is — idehaza éppúgy, mint a külföldön — általában az a vélemény alakult ki, hogy a régi értelemben vett gyógyszerészi receptúra kihalófélben van. A „Wiener Klinische Wochenschrift“­ 1939. évi 29-ik számában „Receptura-problémák“ cím alatt egy fenti tárgykörben mozgó és bennünket is kö­zelről érdeklő cikk jelent meg Heubner professzor­nak, a berlini gyógyszertari intézet igazgatójának tollából, melyben a mai receptírás ellen foglalt állást. A cikk nagy feltűnést keltett. Cikkíró szerint ideje volna a receptírás for­máit megváltoztatni. A gyógyszerészek súlymérté­keibe vetett bizalmat a gyógyszeriparban használt biológiai mértékegységek váltják fel. Sok orvos grammok helyett tablettákban és ampullákban gon­dolkozik már. Heubner professzor szerint ez termé­szetes fejlődés eredménye és a betegségek elleni gyógyszerek adagolása független attól, hogy mi­lyen mértékegységet használnak. Az adagolás te­rén elkövetkezhet az az idő — írja —, hogy osztott dosisokat gyárilag, állami felügyelet alatt fognak előállítani. A cikkíró ellenzi a latin nyelv haszná­latát is. Szerinte kár az orvostanhallgatókat nyelvi nehézségekkel terhelni, hiszen a receptek ugyan­olyan jól volnának írhatók német nyelven is. A fentebb vázolt fejlődés kétségkívül bizonyos fokú schematismushoz fog vezetni és ez alól csak egész kevés tehetség fogja tudni magát kivonni. Az „egyén"* egyéni gyógyítása a jövőben még nagyobb ritkaság lesz. Végül felvetette azt a kérdést is, hogy a recepteknek az egyetemen és tankönyvekben al­kalmazott külső formáját, mely már elavult, nem kellene-e szintén megváltoztatni? Heubner professzor ezen cikkére válaszol a Wiener Pharmazeutische Wochenschrift I. évi 31. számában Dr. Kühnl-Brady, aki Heubner profesz­­szor fejtegetéseit már csak a cikkíró személyénél fogva is komolynak tartja. A felvetett problémák­kal a gyógyszerészeknek foglalkozniok kell — írja. Szerinte a professzor fentebb nyilvánított állás­pontja ellentétbe kerül az egyéni beteg kezelés fo­galmával, mely kezelés pedig a legnagyobb gondos­ PHYLAXIA sérumtermelő rt. Budapest, X. ker., Szállás­ utca 3. szám Telefon: 148-585. ságot teszi lehetővé a népegészségügy terén. Az egyéni receptírás feltétlenül a legideálisabb és az orvosnak a beteg egyedek meggyógyítását és mun­kaképessé tételét illetőleg nem szabad visszariadni semmiféle nehézségtől, vagy áldozattól. Heubner professzor azt is mondja, hogy a mennyiségi megjelölés nélküli gyógyszerkü­lönle­­gességeket az állam és az orvosi rend is elfogadta és az átlagos orvos „nem tarthatja magát hivatott­nak arra, hogy adagolásokat ellenőrizzen és hatásos orvosságok iránt érdeklődjék“. Milyen véleménye van a professzor úrnak ezek szerint az „átlag­­­orvosról? — kérdi a cikkíró. De még ha ez a véleménye helyes is volna, az egyéni kezelés ideálját akkor sem ejthetjük el. Heubner professzor állításával szemben nyo­matékosan hangsúlyoznunk kell — írja Dr. Külmi- Brady —, hogy a beteg egyéni kezelése sohasem válik fényűzéssé vagy felesleges idővesztegetéssé. Mindenkinek a neki egyénileg megfelelő gyógyszert kell kapnia, „fia várnak is elavult orvosságok és receptek, azért még nem szabad az „átlag kezelésért“ és a receptúra sch­ematizálásáért síkraszállni!“ — fejezi be a választ dr. Külmi-Brady. „­Kétségtelen, hogy a magisztrális recept fel­írása figyelmet, munkát és időveszteséget jelent. A különlegesség felírása egyszerű, adagokkal nem kell törődni és épp ezért gyors is. A gyár addig verklizi a propagandát, amíg a rövid fantázia­nevek megragadnak az orvos agyában, aki adott pillanatban már csak kényelemszeretetből is szíve­sebben nyúl a belérögződött nevek közé, hogy ki­halássza a megfelelőt, semmint bizonyos megeről­tetéssel alkatrészeket keressen össze és dosisokat számítson ki. Mindamellett a klasszikus gyógyszerrendelés igazi formája csak az egyénhez és a betegségi tű■­setekhez mért magasztrális recept marad. A ké­nyelmi szempontból adódó receptúrázási nehézsé­geket pedig gyógyszerelőírási normákkal lehetne leküzdeni. Ez az út lenne talán a legsikeresebben járható a különlegességek elleni küzdelemben. GY. SZEMLE 19­39. ÍgytM­ntásiél Meglepetésként érintette a nemzetközi gyógy­szerész közvéleményt az a hír, hogy a Berlinbe egybehívott XI. nagygyűlést, mely augusztus 27-től 31-ig terjedő időre volt kitűzve, váratlanul elhalasztották. A nagygyűlésen való részvételre 18 ország gyógyszerész társadalmá­nak képviseletében (családtagokkal együtt) kb. 400-an jelentkeztek. A közgyűlés megnyitása előtt egy nappal — auguszus 26-án — az elnökség ülést tartott s azon meg­álla­píották, hogy az európai általános hely­zet miatt egyes államok delegációi nem jelenhet­nek meg. Minthogy a tárgysorozaton az új elnök­ség választása is szerepel, a választások meg­­ejtésére pedig a mai viszonyokat nem tartották alkalmasnak, ezért mondták ki a nagygyűlés elhalasztását. A nagygyűlés elmaradása ellenére A. Schmierer gyógyszerészvezér meghívására múlt

Next