Gyógyszerészi Szemle, 1940 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1940-01-06 / 1. szám

Előfizetési ára: 1 hóra 1'90 P, negyedévre 5.60 P, félévre 11 P, egy évre 22 P. -*■ Egyes példány ára: nagy szám 60, kis szám 40 fill. Felelős szerkesztő: dr. Szász Tihamér—Helyettes szerkesztő: dr. Putnoky István Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IX. Üllői-út 21. sz. — Telefon: 386-124. (Hivatalos időn túl: 149-864.) A »1950/1919. Ш. í. sa. tend. éddtnéUn csökkentett teciedetmíí tap&zätn. V. évfolyam. 1. szám. Budapest, 1940. január 6. — A magyar gyógyszerészet független, gazdasági és kulturális hetilapja — Á bizalom és megnyilatkozásai Irta: dr. vitéz Matolcsy Károly budapesti gyógyszerész „Mert lehet itt vitatkozni a személetekre nézve, lehet vitatkozni abban a tekintetben, hogy ez vagy az az ügy nem úgy sikerült, mint ahogyan azt egyesek kívánták, lehetnek olya­nok is, akik a lendületet lassúnak gondolják, a közgyűlések parlamentáris formája módot ad arra, hogy mindezeket a problémákat idebent intézze el a gyógyszerész-társadalom.“ (dr. Atzél Elemér beszédéből) A mikor az utolsó közgyűlésen, mint villám a de­rült égből, lecsapott az elnök felszólítása, hogy álljon fel, aki bizalmatlan a vezetőséggel szemben, a deklarált ellenzék a legnagyobb zavarban volt, mert készületlenül érte ez a fordulat. Tanácstalanul tétováztak más csoportok is, amelyek pártkeret és szervezkedés nélkül állnak szemben a mai vezető­séggel. Sok idő azonban nem maradt a fejtörésre Csak pillanatok múltak el és újból felhangzott az elnök szava, amely a felállók valóban kis száma alapján kihirdette, hogy a közgyűlés félreérthetet­len módon a vezetőség mellett nyilatkozott. Ez a ki­jelentés, a külsőségekkel való ügyes'játék, nem cse­kély bosszúságot okozott olyanoknak is, akik álta­lában támogatni szokták az elnököt, de nem vak bi­zalom. hanem szabad bírálat alapján. Midőn a múltban az előző vezetőség erős kéz­zel kiragadta a gyógyszerésztársadalmat az infláció végromlással fenyegető hullámai közül, a bizalom jelei hosszú időn át félre nem érthetők voltak. Ké­sőbb azonban a megnemértés az alkalmazotti törek­vésekkel szemben és más, hihetetlenül kiélezett el­lentét előrevetette a bukás árnyékát és mind na­gyobb igyekezettel folyt a bizalom- és hűség-nyilat­kozatok gyűjtése. A jelenlegi rezsim, amely az alkalmazotti kar­ral való szoros együttműködés jegyében indult, szin­tén nélkülözni tudta eddig a bizalom kiprovokált megnyilatkozásait. Csak amióta a dolgok folyása azt a színezetet ölti, hogy az alkalmazotti kar ré­szére jóformán hiánytalanul megvalósul minden kí­vánság, a tulajdonosi kar által áhított reformok azonban óiból és újból elodázódnak. kezd megint lábrakarmi a meghatalmazások gyűjtése és a loya- litás-nyilvánítások divatja. Tulajdonképpen rossz omen-t kellene látnunk a közgyűlés jólsikerült biza­lommegszavazásában. A jelenlegi elnök kitűnően ért ahhoz, hogyan lehet a mostanában oly labilis közhangulattól min­den zavaró momentumot távoltartani. A közgyűlést megelőző napokban törvényjavaslat került a parla­ment elé, amely néhány gyógyszerészi vonatkozású kérdés szabályozását is tartalmazza. A nagyfonto-- ságú esemény a közgyűlés tárgysorozatán nem sze­repelt. A „Gyógyszerészi Szemle“ szerkesztőjének felszólalása folytán mégis szobákéi ült. De az elnök nem adott felvilágosítást, hanem kijelentette, hogy a belügyminiszter és államtitkár jelenlévő képvise­lője: Atzél Elemér dr. miniszteri tanácsos, fog e kérdéssel foglalkozni —т a közgyűlés végén. A közgyűlés végén1 várt ekkor már egy felette kellemetlen indítvány. Egyesületi belső ügy, inkább „chronique scandaleuse“, mint közgyűlés elé való téma. Az indítvány maga nem került felolvasásra, csak az arra adott választ tudta meg a közgyűlés. Ennek elhangzása után az elnök nem a felszólalni óhajtó indítványtevőnek, hanem — Atzél Elemér dr. miniszteri tanácsosnak adta meg a szót. A belügyminiszter képviselője tiszteletet pa­rancsoló egyéniség és kitűnő szónok. Ismertette a közegészségügyi törvényjavaslat gyógyszerészvo­natkozású pontjait, majd beszélt legogyénibb alko­tásáról: a GYÓJA-ról. Az emberbaráti érzés, ami benne lobog, átragadt hallgatóságára. A karácsonyi hangulat tetőfokát érte el. Ezt a megnyugodott at­moszférát használta, fel újból az elnök. Néhány szó­val — köszönet a bizalomért — bezárta a gyűlést. A felszólalni akarók nem jutottak szóhoz. Mi történt itt1? A belügyminiszter képviselőjé­nek nem lehetett feladata, hogy kiterjeszkedjék a törvényjavaslatnak olyan részleteire, amelyek egye­sekben aggályokat ébresztenek. Az elnök ellenben, aki tudott az aggályokról, ezeket nemcsak hogy nem tette szóvá, hanem sikerült neki egy, a parlament előtt fekvő törvényjavaslatot kiemelni a gyógysze­résztársadalom érdeklődésének szférájából. Pedig nem lehetetlen kívánságról lett volna szó. Hiszen olyan bölcsek vagyunk. Tudjuk jól, hogy a gyógy­szerészet nem „szabad pálya“, hanem a függőségek sorozata súlyosodik reá. De tudjuk azt is, hogy a miniszter, aki legfőbb őrünk, aki a diktaturás tö-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék