Gyógyszerészi Szemle, 1940 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1940-01-06 / 1. szám
4 tisztikarát, valamint sok más budapesti és pestkörnyéki kartársai. A pompás szilveszteri hangulat egész éjjel tartott. A mulatság csak a hajnali órákban ért véget. Van-e szükség ellenzékre? Irta: vitéz Kováts Aladár budapesti gyógyszerész Az „egy okos egy pásztor“ évezredes eszméjét a maga hitéleti világmegváltó gondolatköréből sokszor kérték kölcsön olyan viszonylatokban való alkalmazásra, melyekbe egyáltalán nem illeszthető bele. Az egyén szabad — „alkotmányos“ — befolyása a közösség életére és maga a szólásszabadság is jóformán a XIX. század vívmánya és ebből folyik politikában vagy más társadalmi formációkban egyaránt az úgyneve- zett alkotmányos élet. Ahogy nincs két egyforma fale-vél, ugyanúgy nem található két ember sem, aki gondolatban, érzésben, akaraterőben, vagy elhatározóképességben egyforma lenne. Az egyedeknek ez a különfélesége teszi éppen mozgalmassá és színessé az életet. Mindebből önként keletkezett valamennyi jogállamban és ezen államok politikai és társadalmi életében az egyének felfogás- és nézet szerinti csoportosulása, amit általában pártrendszernek neveznek. A nagyhatalmaktól a kishatalmakig, a nagy egyesületektől a kis egyesületekig mindenütt megtalálható a közélet ilyen csoportosulása, és természetesen nem újdonság ez a gyógyszerészi közéletben sem. Az uralmi csoporttal vagy párttal szemben lévő és rendszerint kisebb keretű tömörülést nevezik — ellenzéknek. Tisza Kálmán korlátlan hatalom volt Magyarországon több évtizeden keresztül és neki is megvolt az ellenzéke. Az angol parlament ellenzéki vezérei az államtól kapnak fizetést. Bizonyos túlzással úgy lehetne megfejelni Voltaire híres mondását, hogy egyenesen ki kellene találni az ellenzéket, ha nem volna. Az ellenzékiség nem jelent feltétlenül gáncsoskodást, kellemetlenkedést, vagy zavarkeltést, mert ezek már elfajulási tünetek, hanem jelenti az ellenőrzés és serkentés állandó készenlétét. Szinte azt mondhatnánk némi túlzással, hogy kámfora, vagy koffeinje a közéleti vezetőségnek. Mindezek a gondolatok azért nyertek most aktualitást, mert a gyógyszerészi közélet hivatalos berkei az egység megbontásának aggodalmaitól borúsak. Épp a múlt héten olvastunk egy illusztris kortárstól származó cikket az „egypárt-rendszer“ szükségességéről. A totalitás gondolatának a gyógyszerészi közéletben való ilyen felbukkanása nem hinném, hogy általános helyesléssel találkozna, de azt sem hiszem, hogy a gyógyszerészet ezernyi bajának megoldására vezetne. Nem az ellenzéki érzelmű kartársak teremtik meg a nehéz körülményeket, hanem ellennezőleg, a nehéz viszonyok szülik az ellenzéket. Maga az a tény, hogy a gyógyszerészet igen tekintélyes része számítható az úgynevezett ellenzéki táborba — ezalatt nemcsak a Keresztény Frontot értem, hanem az összes ellenzéki színezetű alakulatokat — bizonyítja az ellenzékiség jogosultságát. Ha a dolgok hibátlanul és közmegelégedésre folynának, ugyan kinek volna kedve ellenzékieskedni? Beszolgáljak mindjárt példákkal. Ha a gyógyszerészi közéletnek tényleg egy erős és akaratát tűzön-vizen át érvényesítő ellenzéke volna, akkor nem történhetett volna meg az a szomorú tény, hogy a Hajózási Betegségi Biztosító Incezet rövidesen meghallja a maga házipatikáját. És az sem lett volna lehetséges, hogy a felvidéki kartársak újévi ajándék fejében a 27,5 százalék engedményt követelő OTI taksával ajándékoztassanak meg minden opponálás nélkül. Hogy miért nem? Azért, mert a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület mai vezetősége, mely állandóan hivalkodik a felsőbbséggel való „harmóniával“ és „együttműködéssel“ s mely ennek folytán mindig a jó fiú szerepét játssza, kénytelen lett volna érdekeinket minden rendelkezésre álló eszközzel — már csak az ellenzék nyomására is — megvédeni. Abban a tudatban, hogy az ellenzék legálisan treugandei-re határozta el magát és egyébként sem kívánja a dolgokat pillanatnyilag élére állítani, történhetett meg, hogy a Főváros közgyűlésén a Hajózási Betegbiztosító házipatikája ügyében határozatot hoztak, anélkül, hogy ez ellen bárki felszólalt volna. Tudtommal még saját elnökünk sem, aki pedig a közgyűlésnek tagja. Utalhatok arra is, hogy a felvidéki, bombaként ható 27,5 százalékos engedmény rendeleti úton való életbeléptetéséről a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület nem volt kellően tájékozva s arról ők maguk is akkor szereztek megleptésszerűen tudomást, amikor erre az egyik szaklapszerkesztő december 31-én a figyelmet felhívta, így néz ki a felsőbb hatóságokkal való együttműködés és harmónia a gyakorlati élet tükrében. Ha egy valóban erős és türelmetlen ellenzék lenne, amelynek létrejöttét éppen a mai vezetőség gátolja meg a felső hatóságok rosszalására való nyílt vagy burkolt célzásokkal, akkor az alázatos kérésen túl a helytálló érvek és megdönthetetlen igazságok határozottabb hangja is érvényesülni tudna. Mert a felvidéki kartársakat most határozottan súlyos sérelem érte. Nem az okozat teremti az okot, hanem az ok az okozatot. Nem passzióból és nem „önreklámozásból“ vagyunk ellenzékiek, hanem kényszerűségből. Hogy a gyógyszerészetben baj van valahol, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a drogistáknak nincs or s." F A G I FO R „Cito" lag őrig pénztári csom. Pf.96 distinct „ „ 2,30 Szabadon rendelhető: MABI., MÁV., BBI., Szfőv. Alkalmazottak Segítőalapja, Szfőv. Közkórházak, M. kir. Postatakarékpénztár, Caritas, Keresk Segélyegylet, Magyar Hajózási BBI. terhére. Légzőszervi bántalmak specifikuma nem fermentál, ideális enyhe expectoráns, gyomorpanaszokat nem okoz „CITO" GYÓGYSZERVEGYÉSZETI GYÁR BUDAPEST, XIV., LENGYEL UTCA 33. TELEFON: 296—673. GY. SZEMLE 1939.