Gyógyszerészi Szemle, 1940 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1940-01-06 / 1. szám

4 tisztikarát, valamint sok más budapesti és pestkörnyéki kartársai. A pompás szilveszteri hangulat egész éjjel tartott. A mulatság csak a hajnali órákban ért véget. Van-e szükség ellenzékre? Irta: vitéz Kováts­ Aladár budapesti gyógyszerész A­z „egy okos egy pásztor“ évezredes eszméjét a maga hitéleti világmegváltó gondolatköréből sokszor kérték kölcsön olyan viszonylatokban való alkalma­zásra, melyekbe egyáltalán nem illeszthető bele. Az egyén szabad — „alkotmányos“ — befolyása a közös­ség életére és maga a szólásszabadság is jóformán a­ XIX. század vívmánya és ebből folyik politikában vagy­ más társadalmi formációkban egyaránt az úgyneve-­ zett alkotmányos élet. Ahogy nincs két egyforma fale-­­vél, ugyanúgy nem található két ember sem, aki gon­dolatban, érzésben, akaraterőben, vagy elhatározóképes­ségben egyforma lenne. Az egyedeknek ez a különféle­­sége teszi éppen mozgalmassá és színessé az életet. Mindebből önként keletkezett valamennyi jogállam­ban és ezen államok politikai és társadalmi életében az egyének felfogás- és nézet­ szerinti csoportosulása, amit általában pártrendszernek neveznek. A nagyhatalmak­tól a kishatalmakig, a nagy egyesületektől a kis egye­sületekig mindenütt megtalálható a közélet ilyen cso­portosulása, és természetesen nem újdonság ez a gyógy­szerészi közéletben sem. Az uralmi csoporttal vagy párttal szemben lévő és rendszerint kisebb keretű tömö­rülést nevezik — ellenzéknek. Tisza Kálmán korlátlan hatalom volt Magyarországon több évtizeden keresz­tül és neki is megvolt az ellenzéke. Az angol parlament ellenzéki vezérei az államtól kapnak fizetést. Bizonyos túlzással úgy lehetne megfejelni Voltaire híres mondá­sát, hogy egyenesen ki kellene találni az ellenzéket, ha nem volna. Az ellenzékiség nem jelent feltétlenül gáncsoskodást, kellemetlenkedést, vagy zavarkeltést, mert ezek már el­­fajulási tünetek, hanem jelenti az ellenőrzés és serkentés állandó készenlétét. Szinte azt mondhatnánk némi túl­zással, hogy kámfora, vagy koffeinje a közéleti veze­tőségnek. Mindezek a gondolatok azért nyertek most aktuali­tást, mert a gyógyszerészi közélet hivatalos berkei az egység megbontásának aggodalmaitól borúsak. Épp a múlt héten olvastunk egy illusztris kortárstól származó cikket az „egypárt-rendszer“ szükségességéről. A totalitás gondolatának a gyógyszerészi közélet­ben való ilyen felbukkanása nem hinném, hogy általá­nos helyesléssel találkozna, de azt sem hiszem, hogy a gyógyszerészet ezernyi bajának megoldására vezetne. Nem az ellenzéki érzelmű kartársak teremtik meg a ne­­héz körülménye­ket, hanem ellennezőleg, a ne­héz viszo­nyok szülik az ellenzéket. Maga az a tény, hogy a gyógyszerészet igen tekintélyes része számítható az úgynevezett ellenzéki táborba — ezalatt nemcsak a Ke­resztény Frontot értem, hanem az összes ellenzéki szí­nezetű alakulatokat — bizonyítja az ellenzékiség jogo­sultságát. Ha a dolgok hibátlanul és közmegelégedésre foly­nának, ugyan kinek volna kedve ellenzékieskedni? Be­szolgáljak mindjárt példákkal. Ha a gyógy­szerészi közéletnek tényleg egy erős és akaratát tűzön-vizen át érvényesítő ellenzéke volna, akkor nem történhetett volna meg az a szomorú tény, hogy a Hajózási Betegségi Biztosító Incezet rövidesen meghallja a maga házipatikáját. És az sem lett volna lehetséges, hogy a felvidéki kartársak újévi ajándék fejében a 27,5 százalék engedményt követelő OTI taksá­val ajándékoztassanak meg minden opponálás nélkül. Hogy miért nem? Azért, mert a Magyarországi Gyógyszerész Egyesü­let mai vezetősége, mely állandóan hivalkodik a felsőbb­­séggel való „harmóniával“ és „együttműködéssel“ s mely ennek folytán mindig a jó fiú szerepét játssza, kény­telen lett volna érdekeinket minden rendelkezésre álló eszközzel — már csak az ellenzék nyomására is — meg­védeni. Abban a tudatban, hogy az ellenzék legálisan treuga­n­dei-re határozta el magát és egyébként sem kívánja a dolgokat pillanatnyilag élére állítani, történhetett meg, hogy a Főváros közgyűlésén a Hajózási Betegbiztosító házipatikája ügyében határozatot hoztak, anélkül, hogy ez ellen bárki felszólalt volna. Tudtommal még saját elnökünk sem, aki pedig a közgyűlésnek tagja. Utalhatok arra is, hogy a felvidéki, bombaként ható 27,5 százalékos engedmény rendeleti úton való életbelép­tetéséről a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület nem volt kellően tájékozva s arról ők maguk is akkor sze­reztek megleptésszerűen tudomást, amikor erre az egyik szaklapszerkesztő december 31-én a figyelmet felhívta, így néz ki a felsőbb hatóságokkal való együttműkö­dés és harmónia a gyakorlati élet tükrében. Ha egy valóban erős és türelmetlen ellenzék lenne, amelynek létrejöttét éppen a mai vezetőség gátolja meg a felső hatóságok rosszalására való nyílt vagy burkolt célzásokkal, akkor az alázatos kérésen túl a helyt­álló érvek és megdönthetetlen igazságok határozottabb hangja is érvényesülni tudna. Mert a felvidéki kartár­sakat most határozottan súlyos sérelem érte. Nem az okozat teremti az okot, hanem az ok az okozatot. Nem passzióból és nem „önreklámozásból“ va­gyunk ellenzékiek, hanem kényszerűségből. Hogy a gyógyszerészetben baj van valahol, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a drogistáknak nincs or­ s." F A G I F­O R „Cito" lag őrig pénztári csom. P­f.96 distinct „ „ 2,30 Szabadon rendelhető: MABI., MÁV., BBI., Szfőv. Alkalmazottak Segítőalapja, Szfőv. Közkórházak, M. kir. Postataka­rékpénztár, Caritas, Keresk Segély­egylet, Magyar Hajózási BBI. terhére. Légzőszervi bántalmak specifikuma nem fermentál, ideális enyhe expectoráns, gyomorpanaszokat nem okoz „CITO" GYÓGYSZERVEGYÉSZETI GYÁR BUDAPEST, XIV., LENGYEL­ UTCA 33. TELEFON: 296—673. GY. SZEMLE 19­39.

Next