Gyógyszerészi Szemle, 1944 (9. évfolyam, 1-18. szám)
1944-01-01 / 1. szám
a múltban, a jövőben is megtaláljuk a döntés pillanatában a helyes megoldást. A gyógyszerészi kar is úgy érzi, ebben az évben valóra válnak reményei. Karácsonyi ajándékul a gyógyszerészi törvényjavaslatok benyújtásával annak a reményét kapta, hogy végre valóra válna több, mint félszázados álma. Szilárd meggyőződésem, hogy a törvényjavaslatok megszavazásával rendeződik minden fájó kérdésünk. A törvény követelményeinek megfelelvén oldja meg szociális kérdéseinket, biztosítja a gyógyszertárakban fekvő családi vagyont, megszünteti a jogbizonytalanságot, biztos alapokra fekteti a gyógyszerész családjának létét és megfelelő anyagi alátámasztást nyújt a gyógyszerész életszínvonalának kiépítéséhez, olyant, amely magas egyetemi képzettsége, áldozatos munkája, önfeláldozása és lemondása alapján megilleti. Az ezerkilencszáznegyvennegyedik évtől tehát a győzelmet várjuk. A győzelmet a magyar nemzet és a magyar gyógyszerész részére. Hisszük, hogy az új év meg is hozza a győzelmet a magyar nemzetnek és vele azt a helyet, amelyet a művelt nemzetek között régen kiérdemelt és azt az életbiztonságot, amelyben fejlődését semmi sem gátolja többé. Ezt várjuk az új évtől és hisszük, hogy nem hiába! ismert szereplője, betegen fekszik a Rókus kórházban, Pommersheim professzor osztályán. Súlyos epebántalmai miatt műtétet hajtottak végre rajta. A műtét sikerült. Dr. Zahoránszky Ervin már összeszedte magát s előreláthatólag két-három hét múlva elhagyja a kórházat. Mielőbbi teljes gyógyulást kívánunk! * Lapzártakor értesültünk, hogy a gyógyszerészetről és a gyógyszerészi rendtartásról (kamaráról) szóló törvényjavaslatokat a képviselőház elnöksége már kinyomatta és december 29-én szétosztatta a képviselőház tagjai között. Az idő rövidsége miatt nem tudjuk részletesen ismertetni a két javaslatot , ezért csak jövő lapszámunkban foglalkozhatunk azokkal. A Magyarországi Gyógyszerész Egyesület a javaslatok egy-egy teljes szövegű példányát minden gyógyszertárnak rövidesen megküldi. Itytybol-márcót A Kormányzó Űr Öfőméltósága Győrffy Gábor honv. gyógysz. főigazgatónak nyugállományba való helyezése alkalmával a honvéd egészségügybeni sok évi hasznos és eredményes teljesítményeiért a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét adományozta. Győrffy Gábor, Lippay Károly gy. ezredes, mindnyájunk szeretett „Károly bácsijának“ — aki mellesleg e hó 17-én ülte meg teljes testi és szellemi frisseségben 85-ik születésnapját — volt beosztottja s később utóda is az 1. sz. honv. hely őrs. kórházi gyógyszertárának vezetésében. E helyen és ebben a beosztásban töltött el több mint 30 esztendőt пару ügybuzgalommal, a honvéd gyógyszerészi sarjadék nevelése körül nagy és szép eredményekkel. Ügy felettesei, mint beosztottjai tisztelték, szerették és becsülték őt. A polgári gyógyszerész társadalommal mindig élénk kapcsolatot tartott fenn. A Gyógyszerésztudományi Társaság választmányi tagja. Fia ifj. Győrffy Gábor tényleges állományú gyógysz. főhadnagy, egyben szép reményekre jogosító író is, kinek nevével még fogunk a szépirodalom terén találkozni. A három nemzedéken át első vonalban álló gyógyszerész famíliának adjon a teremtő hosszú és zavartalan boldogságot. (Mtg.) * őszinte sajnálattal vesszük a hírt, hogy dr. Zahoránszky Ervin budapesti kartársunk, kari életünk VARGA SÁNDOR gyógyárunagykereskedése BUDAPEST, II., BATTHYÁNYI UTCA 3 Helyi és vidéki rendeléseket a telefon:0 52-812 357-925 beérkezés napján expediálunk! Sürg. dm: vargapharma GY. SZEMLE 1944. A „K" vitamin A vitaminkutatás újabb eredményeit a „K“ vitamin felfedezése mutatja, melyet H. Dam Koppenhágában már tulajdonképpen 1929-ben felfedezett. H. Dam csirkéken végzett kísérleteket s ezeket stearin és lipoidszegény élelemmel táplálta. E táplálkozás mellett a kísérleti állatoknál patologikus elváltozások léptek fel, melyeket a karakterisztikus vérzékenység jellemzett. Ő gondolt először arra, hogy a kevés stearin és lipoidanyag a szervezetben vérzékenységet idéz elő akkor, ha abból megfelelő menynyiséget nem juttatunk be. A ..K“ vitamint „koagulációs vitaminnak“ is nevezzük. „K“ vitamint nem tartalmaznak a következő tápanyagok: sókeverékek, szárított széna, éterrel kivonatolt halliszt, saccharum stb. Ha tehát a kísérleti állatokat stearin és linoidszegény anyagokkal tápláljuk, 10—30 napon belül jól látható vérömlenyek keletkeznek hasüregben, mellüregben az izmok között és a bőr alatt. Ugyanekkor fellép egy általános vérszegénység, mely gyakran az állat halálát okozza. A ,.K“ a vitaminózisnak tehát a vérzékenység és az ezzel fellépő vérszegénység a legjellemzőbb formája. A természetben a ,.K“ vitamin csak egészen csekély mennyiségben található egyes növényi részekben ii. zöldlevelekben s amellett néhány magban és gyümölcsfélében. Az állatvilágban egyedül a sertés és a kutya májában lehetett nyomokban kimutatni. ..K- vitamint tartalmaznak a zöld lucerna, fehérkáposzta, spenót, karfiol, paradicsom, eper, szójabab, borsó, kalarábé és sertésmáj. A ,.K- vitamin kutatói ezek után igyekeztek világosságot deríteni annak vegyi összetételére és felépítésére. A kutatást főként Ansbacher és Fenholz majd Almqrust és Klöze végezték és ők állapították meg, hogy a ,,K“ vitamin hatása 2 = Methyl = 1, 4 = naphthochinon alanvegyületének különböző származékai alapján alakul ki. A ,,K“ vitamin kutatása befejezve ma még egyáltalában nincs. Remélnünk lehet azonban azt, hogy rövidesen teljes világosság derül a vitamin csoport ezen igen jelentős és fontos tagjára és úgy gondol.