Halászat, 1940 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1940-01-15 / 1. szám
Vízfeneket messze túlszárnyalva — a növényzettel benőtt területen fejlődik ki. Az említett adatok így kétségtelenül mutatják, hogy a patak tápláléktermelő képességére milyen nagy hatással van a benne élő magasabbrendű növényzet. Mert nemcsak lakóhelyet adnak számos alsóbbrendű állatnak, hanem maguk is táplálékul szolgálhatnak, búvóhelyet, oltalmat nyújtanak a pisztrángnak is, és emelik a víz oxigéntartalmát. A pisztrángos vizekben való jelenlétük tehát nagyon szükséges és kívánatos. A pisztrángos tógazdaságokban a túlságosan buja fejlődésű növényzet több szempontból káros lehet, de a természetes vizekben nagyon ritkán jelenik meg akkora menynyiségben, hogy káros volna, a patak eliszaposodásának, túlmelegedésének meggátlása céljából gyéríteni, irtani kellene. Gyakoribb az az eset, hogy védelmük, betelepítésük lenne ajánlatos. Sok horgász ugyan nagyon rossz szemmel nézi a növénypadokat, mert a pázsitok sűrűjében rejtőző halhoz nehezen fér hozzá. Eltekintve attól a nagyjelentőségű haszontól, amelyet a növényzet jelent a pisztráng számára és azon körülménytől, hogy egy gazdaságosan kezelt vízben kizárólag horoggal halászni nem lehet, a sporthorgásznak a növényzettel benőtt részek mellett nem kell tétlenül elhaladnia, mert műjéggyel az ilyen szakaszok könnyen végighalászhatók. Azokat a növényi szervezeteket, amelyek végeredményben a patak egész állatvilágának s így a pisztrángnak is őstáplálékát jelentik, csak részben termi maga a lakóvíz, mert nagy része szárazföldi eredetű. Az áradások alkalmával s nagyobb esőzések idején bezúduló vízzel ugyanis sok növényi eredetű törmelékanyag kerül a vízbe. Hasonló munkát végez a szél is. Az apróbb törmelék megakad a kövek közötti résekben, a moha és algapárnák szövedékében, lerakódik a csendesvízü patakrészeken s mindenütt az ott élő állatok táplálékául szolgál. A nagyobb törmelékanyagot, lombot, faágakat a víz csendesvízü területeken hordja össze, ahol azok felhalmozódnak s elkorhadva a meder iszapjával keverednek össze. A szerves anyagokban gazdag iszapot az árvizek magukkal ragadják s nagyjában széthordják, elosztják a meder egész területén. A magas hegységek vizei jórészt köves, sziklás, lakatlan területeken futnak lefelé. Nyilvánvaló, hogy az ilyen vizekbe kevesebb szárazföldi eredetű szerves anyag kerül, mint az előhegyek megművelt területein, ahol a víz szántóföldek, erdők, rétek és legelők között, emberi települések mellett siet tova. Az ilyen patakszakaszok vize a belekerült nagymennyiségű szerves anyagtartalom miatt — megfelelő oxigéngazdagság mellett — magasfokú tápláléktermelő képességet mutat s így a megművelt területeken tovafolyó patakok vize lakói számára jobb fejlődési lehetőséget biztosít, mint a kultúrátlan területeken átfolyó vizek. Mint azt fentebb megjegyeztük, a talajnak a környezet geológiai viszonyaitól függő kémiai sajátosságai, bár a növényzet és az állatvilág kialakulására befolyással bírnak, a pisztráng szempontjából nem fontos tényezők. Számtalan példával beigazolható, hogy a mészszegény őskőzetekből álló hegységek vizeiben kedvező körülmények fennforgása mellett ép oly gazdag pisztrángállomány található, mint a mészhegységek vizeiben. A pisztrángok versenytársai,konkurrensei. Tekintve, hogy a környezet nem termeli korlátlan menynyiségben a halak számára szükséges táplálékokat, a halászó embernek fontos érdeke, hogy a meglévő mennyiségből a legtöbb az értékes halaknak jusson. Azon vizeknek, amelyeket a pisztráng kedvel — a pénzes pért (Thymallus thymallus L.) és esetenként a dunai galócát (Salmo hucho L.) kivéve — gazdaságilag, mint sporthorgász szempontból egyedül ez az értékes lakója. Ezért minden olyan egyéb halffajt, amely társaságában él és vele kb. azonos táplálékot fogyaszt, kisebbnagyobb mértékben konkurrensének kell tekintenünk. Vizsgáljuk meg ezeket a versenytársakat is! A mi vizeinkbe a pisztrángot a legmagasabbra a bontos kölönte (Cottus gobio L.), a ritkábban előforduló cifra kölönte (Cottus poecilopus Heck, a kövi csik (Cobitis barbatula L.), a fürge cselle (Phoximus phoxinus L.) és a sujtásos küsz (Alburnus bipunctatus L.) kíséri el. A botos kölönte az egészen kicsiny vízfolyásokban is megél. Ezért az olyan vizekben is megtalálható, ahová a pisztráng már nem tud felhatolni s legföljebb csak ívása idején keresi fel. Nagyobb patakokban és folyókban is megtalálható, sőt a tavakat sem kerüli el; ezekben leginkább a parti, litorális övek lakója s a sekélyebb területek Charamezői között (Chara denticulata, Chara rudis) nagy menynyiségben tenyészik, ha a víz hideg és a fenék kavicsos, köves. Az iszapos mederrészeket azonban elkerüli. A botos kölöntét az Osztrák Alpokban (Schlandminger Tauern) a 2000 m. magasságban fekvő tavakban is megtalálták. Oxigén igénye nagyobb a pisztrángénál s ezért csak a tavak felsőbb rétegeiben, vagy a patakok felsőbb folyásában kíséri a pisztrángot. Rendesen a víz fenekén tartózkodik s kövek alatt, szikladarabok között, vagy a parti üregekben rejtőzködik. Táplálékul a vízfenéken élő különféle férgeket, rovarálcákat és puhatestűeket fogyasztja. Nagyon szívesen felfalja a halak ikráit s a halfvdék között is tetemes pusztítást okoz. A cifra kölönte a pisztrángnak ritkábban előforduló versenytársa. Életmódját még nagyon csekély mértékben ismerjük. A botos kölöntétől jól meg lehet különböztetni, mert oldalvonala rövidebb, csak a hátúszók feléig húzódik s magasabban ívelődik a háti testrész felé. A kövi csík a hegyi vizekben szintén nagyon magasra felhatol. Stájerországban az 1626 m. magasan lévő Durzitzseeben is megtalálták. Oxigénigénye csekélyebb, mint a botos kölöntéé s így az alacsonyabb fekvésű vizekben is meg tud élni. A Sopron-Kőhida mellett elfolyó Rákos-patakban is megtalálható. Legjobban megfelelnek életmódjának a gyorsabban folyó patakok, melyeknek homokos, kavicsos fenékrészein tartózkodik. Táplálék után főleg éjjel jár, a nappalt elrejtőzve tölti. A fenéken lakó állavilág tagjai, rovarálcák, férgek, szolgálnak táplálékául, de szívesen fogyasztja az ikrákat is. A fürge cselle szélesebb elterjedési körrel rendelkezik, mint az előbb említett fajok. Felhatol a magas hegységek patakjaiba is pl. a közel 2000 m. magasságban fekvő Giglachsee-ben óriási seregeit látjuk, még pedig a sekély, parti területeket benőtt tavikáka (Schoenoplectus lacustris Pall.) között. De otthon van az alacsonyabb dombvidékek vizeiben is, ha ezek hűvösek, mert az erősebben felmelegedő vizeket nem kedveli. A magasabb vízrétegekben seregesen úszkál, a gyorsfolyású részeket kerüli. Behatol az egészen jelentéktelen mellékpatakokba is. Főtáplálékát a sekélyebb parti részeken élő különféle rovarálcák képezik, a fenékfauna állatait csekélyebb mértékben fogyasztja. A víz felszínére szálló vagy hulló szárazföldi rovaroknak azonban jelentős szerepük van a találkozásában. A sujtásos küsz is felhatol, a pisztráng társaságában az előhegyek és dombvidékek nagyobb patakjaiba. Itt főleg a fenéken lakó állatvilág tagjait fogyasztja. A pisztráng ívásik területére azonban nem hatol fel s ezért annak sem ikrájában, sem ivadékában nem tesz kárt. A felsorolt élettársak mindegyike tehát leginkább olyan szervezeteket fogyasztanak, amelyek a pisztrángnak is táplálékai. Jelenlétük azonban csak kivételesen, túlságos elszaporodásuk esetén (különösen a fürge cselle szokott rosszul kezelt kisebb vizekben túlszaporodni), mondható károsnak. Általában ezen apró növésű halak mindegyike a felnőtt pisztráng táplálékául szolgál. Kiadós falatokat adva, mérséklik annak kannibáli hajlamát. A botos kölönte és a kövicsik ikra- és ivadékpusztító. Káros voltukra még egyébként visszatérünk, amikor a pisztráng ellenségeit fogjuk tárgyalni. Az alsóbb szintájak vizeiben a pisztráng társaságában ott vannak a nyúldomolykó (Squalius leuciscus L.), a fejesdomolykó (Squalius cephalus Heck), a vésettajkú paduc (Chondrostoma nasus L.) a rózsás márna. (Barbus barbus L.) egyes helyeken ennek alfaja: a magyar márna (Barbus meridionalis Petényii Heck), a fenékjáró küllő (Gobio fluviatilis Cuv.), a meglehetősen ritka felpillantó küllő (Gobio uranoscopus Ag.), a szélhajtó küsz (Alburnus lucidus Heck), a tarka menyhal (Lota lota L.) és a közönséges csuka (Esox lucius L.). Egyes helyeken a pisztránggal együtt megtalálható a halszerű kerekszájúak (Cyclostomata) osztályából a folyami ingola (Lampetra fluviatilis L.), a törpe ingola Lampetra Planeri Bl.) és a kárpáti ingola (Lampetra Bergi Vladykov.) Az itt felsorolt halak közül a pisztráng számára nem jelentős versenytárs a szélhajtó küsz, mert táplálékát leginkább a lebegő élővilágból (plankton) s némelykor a vízrehullott rovarvilágból szerzi, továbbá a vésettajkú paduc, mely növényi részekkel s csekélyebb mértékben a fenéken lakó állatokkal táplálkozik. Nem mondhatjuk igazi versenytársaknak a szintén fenéklakó állatokból táplálékozó kerekszájúakat s ezek álcáit, bár egyes kutatók megfigyelései szerint a folyóvízben állandósult törpe ingola alkalmilag elfogyasztja a pisztráng ikráját is. Károsítása azonban egészen jelentéktelen lehet, mert a törpe ingola az iszapos vagy laza homokos vízfenéken él, a pisztráng ívási területe pedig a folyómeder kavicsos részein van. A rózsás márna a fenéklakó állatokból, rovarálcákból, férgek és puhatestűekből szerzi táplálékát. Ikra és ivadékrabló. Ivása idején a vizekben magasra felhatol ugyan, de a 2