Halászat, 1943 (44. évfolyam, 1-12. szám)

1943-01-15 / 1. szám

Először tehát a halászati joggal, azután az állami ke­zeléssel, az őstermelők megszervezésével, a halászati tár­sulatoknak az igazgatásból va­ló kikapcsolásával, a szakigaz­gatással és az érdekképviseletekkel fogok foglalkozni. A törvény: jogszabály. Ennélfogva a gazdasági élet egyes ágaira vonatkozó törvények nem az illető gazdasági ág művelési (technikai) részét, hanem jogi vonatkozásait szabályozzák.­­ A törvény sikerült voltának kérdése azután az, hogy ezt a gazdasági követelményeknek megfelelően te­szi-e, vagy sem. A halászatra vonatkozó jogszabálynak ezekből folyóan központi kérdése maga a halászati jog a szónak szorosabb értelmében tehát az, hogy egy bizonyos vizen kinek van joga halászni. A jog általában az illető kor gazdasági berendezkedé­sének és fejlettségének a kifejezője és ha nem akarunk egy az élettől idegen jogot, amely részben gátolja is az életet fejlődésében, részben azonban kényszeríti is az életet arra, hogy kibúvókat találjon és ezáltal a szabályozás tárgyát alkotó konkrét életviszonyok körén túlmenőleg is aláássa a törvények tiszteletét, úgy ennek így is kell lennie. Nin­csenek örök törvények sőt a gazdasági, a forgalmi jogban talán örök igazságok sincsenek. A halászati jogot is abból a szemszögből nézve kell szabályozni, amit a halászat a mai gazdasági életben jelent. A magyar nemzet államalkotó képességének egyik bizonyí­téka az is, hogy a halászati jogot is mindig a kor gazdasági fejlettségének, igényeinek, szükségletének megfelelően tud­ta, merte és akarta módosítani és nem csak módosítani, hanem ha kellett alapjában elvetni és helyébe újat alkotni. Nemcsak a honfoglaló magyaroknál, akik elsősorban halász és vadásznép voltak, bizonyos mértékig állattenyész­tők is, de semmiesetre sem földművesek, volt a halászatnak a maiénál sokkal nagyobb jelentősége és része az ellátás­ban és a termelés egészében, hanem ami ez utóbbit illeti, elmondhatjuk, hogy a termelésnek mind belterjesebbé válta folytán a halászat jelentősége a földbirtok szempontjából a honfoglalás óta is hullámzás nélkül állandóan csökken és m­ióta a földművelés a múlt század dereka óta az agrokémia, növényélettan stb. folytán tudományos irányítás alatt ro­hamosan fejlődik, a halászat relatív hozama akkor is ro­hamosan csökken és csökkenni fog, ha a halászatot is tu­dományos ismeretekkel alátámasztva irányítjuk. Ez annak a megmásíthatatlan ténynek a következménye, hogy a nö­vényi termelés emberi behatással közvetlenebbül irányít­ható és így fokozható is, mint az állattenyésztés és a há­ziállatok tenyésztése sokkal inkább, mint a szabadon élőké. Ez az egyik szempont, amit az új halászati törvény megalkotásánál figyelembe kell venni. A gazdasági átalakulás kétségkívül a legfontosabb té­nyezője, alapja, irányítója és útmutatóa a törvényalko­tásnak, azonban a gazdálkodás sem független a társadalmi viszonyoktól, a társadalom átrétegeződésétől és közjogi struktúrájától, sőt ezek ki nem kapcsolható állandó köl­csönhatással vannak egymásra. Ha régi jogunk szerint valóban úgy lett volna, hogy a halászati jog a földbirtok tartozéka (az alantiakból ki fog tűnni, hogy sohasem volt az), akkor is ez érthető és természetes lett volna, mert az akkori közjog és a társada­lom akkori szerkezete mellett a földesúr úgy a szoros értelemben vett földmívelést, mint a halászatot előbb rabszolgákkal, majd jobbágyokkal, de a saját földesúri te­rületén (melyet szándékosan nem nevezek «tulajdonnak») végeztette el. Még ha lehetne is tehát törvényeket puszta logikai elgondolások alapján, bölcseleti és természetjogi meggondolásokból kiindulva alkotni, akkor is fel kellene tűnni annak a logikai ellentmondásnak, hogy míg a földet felszabadítottuk a földesúri terhek alól és annak a kezébe adtuk, aki azt valóban műveli és minden újabb törvényho­zási alkotásunk csak elmélyíti ezt a folyamatot, addig a ha­lászat terén éppen az ellenkező irányban haladtunk, a ha­lászt megfosztottuk a vizétől és azt egy bölcseleti doktrína nevében a legújabb korban és a nemzeti jog­fejlődés vo­nalán kívül a földtulajdonosnak adtuk, mint «öröktől» fog­va őt megilletőt. A mai halászati törvény a halászati jogot a földtulaj­don elválaszthatatlan tartozékának nevezi, hosszabb ki­fejezést a legszorgosabb kereséssel sem lehete­t volna ta­lálni. Hogy a jogi terminológia szempontjából nemcsak a konkrét életviszonyt minősíti helytelenül, de önmagában is ellentmondó (contradictio in adiecto) és lehetetlent tar­talmazó meghatározás és hogy a jogi alkotásban iskolapél­dája annak, hogy hogyan nem szabad törvényt szövegezni, az általában ismeretes. Ami tartozék, az nem elválaszthatatlan és ami elvá­laszthatatlan, az nem tartozék, hanem alkotórész (alkat­­katrész). De alkotórész csak testi tárgy lehet, szoros érte­lemben vett «dolog». — A mai általában elfogadot jogi felfogás és szabatos jogi minősítés szerint a halászati jog a földtulajdon folyománya, abból folyik: a tulajdon­jogot összetevő számtalan jogosítvány egyike. Vizsgáljuk azon­ban meg, van-e ennek a jogi felfogásnak (lásd Szaldits, Dologi Jog 65. oldal), akár történeti, akár csak termé­szetjogi (jogbölcseleti) vagy esetleg gazdasági alapja, vagy" pedig ez a «de lege lala» kétségkívül helytálló felfogás egyedül és kizárólag a tételes jogi minősí­tsen, illet­ve — elég különösen — egyedül azon alapul-e, hogy a té­teles törvény másnak nevezte a halászati jogot. Azt hiszem pár szóban is be lehet bizonyítani, hogy a halászati jog sem történetileg, sem a jogi gondolkodás szükségképpeni következményeként, legkevésbbé pedig társadalmunk gaz­dasági struktúrájának folyományaképp nem bennrejlő része a földtulajdonnak és azzá csak az tette, hogy a törvény elvá­laszthatatlan tartozéknak nevezte. A kérdést igen széles alapon kellene exponálnom, mert amit itt el kell mondanom, az többé-kevésbbé áll a többi vízjogokra is és főként a medertulajdonra. De mert most csak a halászati jog reformjáról van szó és a többi vízjogokat érinteni nem kívánom, mert továbbá a többi vízjog és főleg a medertulajdon kérdése — bár hasonló — mégsem teljesen azonos a halá­szati jog kérdésével és pedig elsősorban azért nem, mert azokkal nem függ össze egy egész külön őstermelési ág és egy őstermelői társadalmi réteg, egy rend élete vagy pusz­tulása, egyszerűen utalok arra, hogy a hazai jogfejlődésben a halászatot nemcsak gyakorlatilag (hanem) elvileg is megkülönböztették a többi vízjogoktól (vízmer­tés, hajózás, öntözés, itatás,) azaz elvileg lehetségesnek tartották, hogy ugyanazon a vizen más gyakorolja a halászatot és más a többi vízjogokat.» (Dr. Degré Alajos egyetemi m. tanár: Magyar halászati jog a középkorban c. mű 79. old.) Az alantiakban én sem kívánom a többi vízjogokat érinteni. Csak rámutatok arra, hogy a halászat voltaképp nem is tartozik a vízjogok közé. A többi víz­jog tárgya maga a víz, a halászaté a hal. Hogy a hal a vízben él, az épp annyira nem teszi a halászati jogot a többi vízjoggal legislatio és codificatio szempontjából kapcsolandóvá, mint ahogy nincs kapcsolatban a fácántenyésztés, a gyáraknak a szok­­s­ég lég­terébe való füst és gázkibocsátása a légiközlekedéssel pusz­tán azért, mert ez mind a tulajdonjog tárgya feletti lég­térben történik. A halászati jog szabályozásánál tehát figyelemmel kell lenni a többi vízjogokra is, megállapítani a vízzel kap­csolatos jogosítványok egymásközti hierarchiáját, de nem a magántulajdonra, hanem a közérdekre való tekintettel (lásd az egeszben mintaszerű új görög polgári törvény­könyvet­, hogy két érdek ütközése esetén a nagyobb közér­deket képviselő legyen előnyben, de nem kell a halászati jogot és a többi vízjogot szükségképp egységesen azonos előírások szerint szabályozni. Sőt egy olyan szabályozás, mely a jogszabályok egymás közötti harmonizálása kedvéért erőltetné az egy nevezőre hozást, a formának áldozná fel a lényeget. A törvényeknek nem szabad egymással ellentétben állniok és egymást lerontaniok, harmonizálni azonban el­sősorban nem egymással, hanem az élet követelményeivel k­ell. Minthogy pedig az előző bekezdésben ha nem­ is kifejtett, de távolról érintett különbségeknél fogva a gyakorlati követelmények lényegesen mások a halászatnál és mások a többi vízjogoknál, kell, hogy adódjanak eltéré­sek a szabályozásban is. A különféle érdekek összeütkö­

Next