Honi Ipar, 1903 (4. évfolyam, 1-24. szám)
1903-03-15 / 6. szám
Honi Ipar Önöknek ehhez a nagyszerű vállalathoz s szívből kivánom, hogy e város rövidesen iíz hasonló vállalattal gyarapodjék. Igazuk is van Önöknek uraim, az Önök munkájához semmi köze a politikának !“ Mert szakadatlan, czéltudatos, kitartó munka folyik itt; munka, melyből mindenki egyformán veszi ki részét, munka, mely elfárasztja a testet, de kielégíti a lelket, gyönyörűséget, megelégedettséget teremt! A „Turul“ igazgatóságának, élén az elnökkel, West Ede lovaggal, csak gratulálhatunk ehhez a munkához. Két rövidke esztendő egy évtized munkálkodásának eredményét mutatja fel ! S azoknak a munkásoknak, azoknak az egykor önálló czipész-iparosoknak, kik özönével hagyták ott saját műhelyüket, hogy a „Turul“-nál biztos és nyugodt exisztencziát találjanak, a czipőgyári ipar előharczosainak büszkén mondhatjuk : „Derék magyar munkások vagytok, jól megálljátok a helyeteket ! Megérdemlitek, hogy boldoguljatok!“ És boldogulnak is ! Hatszáz embert foglalkoztat a „Turul“ állandóan s alig 1—2%, köztük az idegen, többnyire művezetői állásban. S ezt a pár külföldi embert bizony néhány év múlva feleslegessé teszi a magyar munkás intelligenciája. Tízezer pár czipőt készít el ez a szorgos munkássereg, körülbelül háromszáz munkagépen hetenként, minden fajban, minden minőségben : urnak, szegénynek, úri dámának, cselédleánynak meg gyereknek egyaránt. S itt eszünkbe jut egy kollegánk jellemző felkiáltása, melyre ez adat hallatára fakadt: ,,Tízezer pár hetenként! És még ezután is maradna mezítlábas ember az országban ?“ Hát hiszen még mindig akad ! S még sok ily gyárra lesz szükségünk addig, míg hazai czipőszükségletünket magunk fogjuk fedezhetni. Sok pénzünket fogja még elvinni addig is az osztrák, meg a cseh ! Aztán meg a „Turul“ nem azt tűzte ki magának czélul, hogy a belföldet lássa el gyártmányaival, nem azért jött közénk, hogy kisiparunk fejlődésének állja útját, hogy közvetítő kereskedelmünket tegye tönkre. Igaz, hogy az ország nagyobb városaiban elárusító telepeket tart fenn s az is igaz, hogy a közönség itt sokkal olcsóbban, sokkal jobb anyagból vásárolhat czipőt, mint a többnyire külföldi selejt-árut árusító boltokban, hanem tény, hogy a „Turul“ itt az országban az elmúlt évben sokkal kevesebbet fogyasztott gyártmányaiból, mint amenynyit exportja kitett. És ez nem a mi vásárló közönségünknek netalán a magyar ipartermék iránti bizalmatlanságának tudható be, mint inkább annak, hogy a gyár a magyarországi fiókraktárakra nem fektetett kiillő súlyt. Sajnáljuk, hogy így áll a dolog, fájlaljuk, hogy a gyár nem iparkodik elsősorban itt az országban kedveltté tenni gyártmányait, mert a külföldi termék visszaszorítására minden faktornak meg kell tennie a magáét. Nem is fogunk megszűnni a gyár vezetőségét a belföldi raktárak fejlesztésére serkenteni, mert meg kell hogy szeressük a magunk munkáját. Hanem a gyár bizony ma a külföldi piaczokat óhajtja elsősorban áruival elárasztani s az a nézete, hogy csakis exporttal teremtheti meg hazai iparunk hírnevét és vállalatának jövőjét. Az elmúlt évben — pedig még csak az év vége felé érte el mai teljes üzemképességét a gyár — czipő-exportunkat egy és félmillió koronával emelte egymaga. Ez az összeg már magában is elég bizonyíték arra, hogy a „Turul“ sokkal többet tett, mint elvártuk volna , hogy a gyár működésével gyáriparunk egyik elsőrangú tényezőjévé küzdötte fel magát. Érdekes, hogy ezt az ezernyi exportált „Turul“ czipőt a büszke Ausztria és nagy Németország fogyasztotta, tehát azok, akik nem igen szeretik ipari haladásunkat látni. Hát miért ne fogyasszunk mi is, mikor a mi kezünk munkáját kínálja a „Turul“-gyár ? * * * A gyár igazgatóságának szívességéből a temesvári nagyszerű ipartelep néhány fénykép-reprodukcióját igtathatjuk ide. A svájczi shed-rendszerben épült, egészében üvegmezőkkel fedett gyárban különösen a nagy gépterem kelti fel érdeklődésünket : a varróterem körülbelől 100 villanymotorüzemre berendezett varrógéppel (1. sz.) ; az aljazó-osztály (11. sz.), az alj-csinozó osztály (III. sz.) és a tisztító-telep (IV. sz.) Egy teremben, melynek területe egymagában 1600 nő-nél több, van ez a négy osztály elhelyezve. Fülsiketítő lárma lepi meg itt a belépőt: zakatolás, kalapálás, sistergés olyan van itt, hogy szinte emberi fül ki sem állja. Hanem a szem az gyönyörködik , azt sem tudjuk, a gépeket csodáljuk-e, melyek ezernyi alkatrészükkel olyan biztosan működnek, mintha emberi szellem lakoznék bennök, vagy a gépek munkáját, vagy az emberi elmét, mely e gépeket alkotta. Persze az amerikai czipőgépipar remekei ezek itt mind ! Láttunk gépeket, melyek egy szempillantás alatt selyemszállal gomblyukakat varrnak a czipőre, ezreket egy nap, melyek a