Honi Ipar, 1905 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1905-01-01 / 1. szám

A németországi vegyi ipar és annak érdekképviselete* írta: Bokor Gusztáv dr., a „Magyar Vegyészeti Gyárosok Országos Egyesület“-ének titkára. . Németország közgazdaságának az utolsó három évtizedben való fejlődése az ipar több ágának jelentékeny fellendülésével járt. De egyik ipar sem mutat oly rohamos fellendü­lést és talán egyik sem tekinthető oly rész­arányos és tökéletes egésznek, mint éppen a chemiai ipar.­­ A XIX. század kezdetén Németországban még­ nem volt chemiai ipar, miután hiányoz­tak ama fogyasztók, kiknek vegyészeti czik­­kekre nagyobb mértékben szükségük lett volna­.­ A­ a­mit a gyógyszerészek az orvossá­gok elkészítése végett szükségeltek, azt vagy maguk állították elő, vagy pedig — mint a tinisót és a salétromot — a külföldről hoz­ták be. Midőn később a gyógyszerészek nem csupán a maguk használatára állítottak elő preparátumokat, hanem laboratóriumokat ren­deztek be és a piac­ számára kezdtek ter­melni. Angliából kellett importálniuk oly nél­­külözhetlen segédanyagokat, a minő például a szóda vagy a chlórmész. Ott ugyanis a savak és alkáliák gyártása, tehát a ma úgy­nevezett vegyészeti nagyipar, a Leblanc-féle szódagyártási eljárás felkarolása révén már a múlt század közepe táján igen nagy terjedel­met ért el. Csakhamar megszűnt azonban az angol chemiai nagyiparnak ez a fölénye, midőn Né­metországban az 1850-es években számos só­telepet és közöttük a híres strassfurti kálisó­­telepeket tárták fel. Ez megteremtette a kálisó­­iparnak és a 70-es évek eleje óta mindinkább tért foglaló ammoniak-szódagyártásnak alap­ját, mely azóta annyira háttérbe szorította a régibb Leblanc-féle eljárást, hogy jelenleg a Németországban termelt szódának 4­5-ödrésze az ammoniak-eljárás szerint készül. Ugyan­ebben az időben kezdtek a hírneves Liebig eszméi nyomán kísérletezni azzal, hogy a foszfátok foszforsavtartalmát kénsavval való kezelés által vízben oldhatóvá tegyék, a­mi a műtrágyaipar kifejlődésére vezetett. De mind­ennél fontosabb és valósággal új korszakot nyitottak a vegyészeti iparban az organikus chemia terén végzett kutatások. 1834-ben fe­dezte fel Runge az anilin-szineket a kőszén­kátrányban és midőn Hofmann Ágost Vilmos­nak sikerült az 50-es évek vége felé a ben­sőit izolálni és ezáltal a drága növényi ere­detű színek helyett organikus színeket nagy­ban előállítani, ezzel megvetette Németország­nak ma egyik legnagyobb iparát, a kátrány­festékek gyártását. Valóban csodálatos vív­mánya a chemiának, a­mely a piszkos, fekete kőszénkátrányból elő tudja varázsolni azt a csodás színpompát, a­melylyel évezredek előtt letűnt világok flórája ékeskedett. De figyel­met érdemel az a tény is, hogy bár a kátrány­festékek iparát a múlt század 60-as éveiben Angliában és Francziaországban karolták fel először, csakhamar Németország vette át e téren a vezetést, melyet azután mind a mai napig megtartott. És miután a festékipar óriási mértékben fogyasztja a savakat és alkáliákat, továbbá a száraz destillác­ió termékeit, Né­metországban végre az úgynevezett vegyé­szeti nagyipar terén is hatalmas vállalatok keletkeztek, melyek a külföldi behozatalt idő­vel teljesen kiszorították. Midőn így a német vegyészeti ipar csak­nem minden ága föllendülésnek indult, ter­melése folyton növekedett, csakhamar tuda­tára ébredt az érdekeltség annak, hogy szük­sége van egy közgazdasági érdekeit képviselő olyan egyesületre, mely az erők összefog­lalásával és tömörítésével megkönnyíti az iparra nézve fontos mindazon feltételek és viszonyok kedvezőbbé tételét, melyek alakí­tására az egyes — különben bármily jelen- HONI IPAR a közszállítási törvény — tervét. Az Iparegyesület dicséretes módon mond minden közgazdasági tervről véleményt. Még a megvénhedt kereskedelmi múzeum is erőre kap és szellemi táp­anyaggal növeli a közgazdasági élet vitaanyagát. Megnyílik az amerikai világkiállítás és hajóra ülnek ifjak és vének, hogy lássanak egyszer egy igazi iparor­szágot. A nemzetközi világversenyben ott volt a magyar is, az igaz, hogy mint Ausztria egy darabja, de ott volt. És visszatérve a vén Európa földjére, a mi Argonautáink sietnek könyvekben leszögezni tapasztalataikat. Megjelenik Fürst Bertalan, Gelléri Mór könyve a kiállításról. Hegyeshalmi és Zerkovitz felolvasnak, hogy el ne röppenjen a szerzett tapasztalatok egy darabkája sem. Virágzóvá vált az önálló vámterület és az­ iparpártolás fája is. Dr. Pap Dávid brilliáns könyvben széles tör­ténelmi­ és nemzetgazdasági alapon fejtegeti,­ hogy önálló vámterületet kellene csinálni. Gelléri Mór érdekes könyvecskében mutatja ki, hogy a kereskedelemnek hogyan kellene hoz­záfogni az iparpártoláshoz. Egyszóval: csupa kellene, csupa terv, csupa illúzió és édeskevés positívum. Mintha a közgazdasági irodalom zengő erdeje csak azért volna itt, hogy keresztül siv­tson rajta a mi egész nyomorúsá­gunk szele. Itt állunk a határkőnél, szomorúan nézünk vissza a múltba és elrémülve nézünk előre a jövőbe. A politika eddig elnyomta a közgazdaságot, ezentúl agyon fogja nyomni. Az önálló vámterület elérésére eddig kevés volt a remény, ezentúl már talán szó sem lesz az önálló vámterületről. A kilá­tások rosszabbodásához nagymértékben járul hozzá az a körülmény, hogy erősen kering a hír annak a férfinak távozásáról, a­kinek nevéhez az utóbbi évek iparfejlesztési tényeinek legtöbbje fűződik, a­kinek genialitása fejedelmi bőkezűséggel ontotta a maga kincseit a magyar iparnak. Ilyen kilátásokkal lépjük át az új esztendő küszöbét. Mi azonban felvetjük a kérdést: Meddig még?! Meddig lehet büntet­lenül mellőzni, brutalizálni még a magyar ipart? Meddig lehet lábbal tiporni a nemzet legszentebb gazda­sági érdekeit? Meddig lehet jelszavak­kal pótolni az igazi nemzeti munkát? Meddig lehet Potemkin-falvakkal be­népesíteni egy iparra teremtett országot és csillogó illúziókkal, ragyogó fan­tazmagóriákkal jóllakatni az éhezőket? Meddig lehet még kárhoztatva a sok teremtő génie arra, hogy fantáziájának csillogó rongyait dobja oda az alko­tásokat váró országlyuk? Meddg megy még a türelme elrűekVaviszipolyozott, tekintetbe nem vett iparnak, meddig tarthat még ennek a magyar társa­dalomnak indolencziája, a­mely in­­produktív feladatokban meríti ki erejét és idegenül halad el az elhagyatott nemzeti ipar mellett? Meddig lehet még szavakkal, felolvasásokkal, köny­­­vekkel, statisztikákkal pótolni az egész­séges nemzetfentartó munkát, meddig lehet még a hályogot ott tartani ennek a szerencsétlen nemzetnek a szemén? Quousque tandem?! TELEFON 51—03. SÁTORI MÓR ERDÉLYI GIPSZMŰVEI 14 ELSŐ­RENDŰ KITÜN­Központi iroda, BUDAPEST, IX., Dandár­ utcza 25. sz. Szállít— mindennemű gipszet — egyenletes és kitűnő minőségben. Különlegesség: PzPmpntniIK7 közfalakhoz és padozatbevonásra. -------.------Uí-ölllülliyijJOí. mint szolid, tűzálló egészséges és könnyű anyag nagy építkezéseknél és munkástelepeknél leg­jobbnak bizonyult. —- ■-=.■•—=■■■ --------- ...—­On+m­in nyikóhabarcs, legkiválóbb anyag szép, tiszta, elegáns nál­ll­i homlokzatok előállítására; fagymentes, színtartó és szépségéhez képest rendkívül olcsó. .... . .--.­.............

Next