Honi Ipar, 1905 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1905-01-01 / 1. szám
1905. JANUÁR 1. IPARPÁRTOLÁS ÉS OITÁLLÓ VÁMTERÜLET Egyesült Villamossági R.-T. Újpest. __.to. Villamos izzólámpák (napi termelés 20,000 drb) gyAst, uh A' Távbeszélő és táviró készülékek. Vasúti biztonsági berendezések. Villamos gépek és szerelési cikkek.e 5 Felhívás a magyar társadalomhoz! „Addig nem juttathatjuk győzelemre a magyar ipar ügyét, amíg szolgálatába nem állíthatjuk a társadalmi élet hatalmát !“ Ezt mondá Kossuth Lajos és ezt a mondást bele kellene vésni minden ember szívébe, oda kellene írni minden ház kapujára, minden lakás ajtaja fölé, hogy védszentként oltalmazzon meg minden magyar hajlékot az idegen kéz munkájának honfoglalásától. Mert ez a mondás nem hiába fakadt egy lánglelkű próféta ajakán. Igazabb ma, mint volt akkor, mikor kimondották, mert ma megszégyenítőbben hajtjuk egy idegen nép jármába fejünket, miint akkor, mikor mentségünkre felhozhattuk, hogy a kulturális munka nem enged időt a gazdasági tevékenységre. Egy Kossuth Lajos ékesszólásával szeretnénk bírni, hogy felrázzuk a magyar nemzetet évszázados álmából, hogy odadörögjük a magyar társadalomnak, hogy a hazaárulás bűne nélkül nemzetgazdasági kötelességeit többé el nem hanyagolhatja. Mert nemcsak az a hazaárulás, amikor áruló módon megnyitjuk az ország kapuját az ellenségnek, hazaárulás az is, amikor elfordítjuk fejünket, hogy ne lássuk bemarsírozni az idegen nemzetek hódító vállalkozásra kiküldött gazdasági hadseregét. 1844. szeptember 18-án a tekintetes Karok és Rendek felírták az uralkodóhoz, hogy nem érzik magukat arra indítottnak, hogy Magyarország jólétét alárendeljék egy más birodalom jólétének, hogy gyarmati viszonyba kerüljenek és hogy tűrjék azt, hogy egy idegen állam a maga monopolizáló hurkát nemzetünk nyakába vesse. És ha ma körülnézünk az országban, szégyenkezve kell bevallanunk, hogy a nemzeti eszme azóta minden téren eredményeket ért el és hogy csak a gazdasági tér az, amelynek dolgában a 40-es években festett kórkép még mindig ráillik a magyar nemzetre. Iparunk az állam gondoskodása daczára nem bír fellendülni, sőt a behozatal évről-évre fokozatosan nő. A helyzet képét a legélesebben egyik legfejlettebb iparágunk világítja meg: a gépipar, melyben a behozatal 1901-től 1903-ig 411 millió koronáról 478 millió koronára ugrik fel. A kormány fonó-szövőiparunk fejlesztésére fordítja a legnagyobb gondot és ezekért a czikkekért 1902-ben még mindig majdnem 343 millió koronával adózunk Ausztriának, ami 1898-hoz képest majd 43 millió korona emelkedést jelent. Szabóiparunk bizonyára nem fejletlen és mégis a hazai szükséglet egy nagy részét, 18—20 millió korona értékben az osztrák fedezi. A fehérneműipar terén is mutatkozik törekvés és mégis e czikkben a behozatal az 1902-ik évi 10 millió koronához képest ismét 1.300.000 koronával emelkedett. A magyar papírgyárak iparunk egyik büszkeségét képezik és mégis az osztrák behozatal egy év alatt ismét egy millió koronával növekedett. Vannak versenyképes üveggyáraink és mégis a behozatal üvegárukban az utolsó évben 83 millió koronáról 92 millióra szaporodott. Bútoriparunk versenyképességéhez nem fér kétség és mégis a folytonosan növekvő behozatal a tíz millió koronát felülhaladja. Mi az oka ennek a megszégyenítő állapotnak ? Az, hogy a magyar társadalom még mindig nem jutott a maga gazdasági kötelességeinek tudatára. A gazdasági kötelességek még nem szivárogtak át a magyar társadalom lelkén, amely a nemzet anyagi boldogulásáért folytatott munkát még mindig idegenszerűnek, hozzá nem méltónak tartja. Pedig ha van társadalom, amelyre a gazdasági téren súlyos, mellőzhetetlen feladatok háramolnak, úgy a magyar társadalom az, mert ez az ország, amelynek határai egy fejlődöttebb, erősebb iparállam számára nyitva állanak csakis a hazafias lelkesedés tüzében edzheti, szilárdíthatja meg a mindennapi nemzeti kenyérhez szükséges iparát. „Ezen a hazán csak virágzó iparral lehet segíteni,“ mondá Kossuth Lajos, és amit évtizedekkel ezelőtt hirdetett, ostorcsapásként érinti szívünket ma, amikor a népek versenyében azé a pálma, aki hathatósabban, erélyesebben tudja megvédeni lelkéből sarjadzott iparát. Sorompóba hívjuk most, mikor itt a tizenkettedik óra, a magyar társadalmat, pártolja, istápolja minden beszerzésénél a magyar ipart. Fontolja meg, hogy minden egyes fillér, amelyet a magyar iparnak juttat, egy kő a magyar nemzeti állam kiépítéséhez és gondolja meg, hogy minden egyes krajczár, amelylyel az idegen nemzetek jólétét gazdagítja, egy az ellenfél kezébe nyomott fegyver, bűn a mi nemzetünk ellen, amelynek el kell vérezni, ha saját fiai elhagyják. A nemzeti eszme minden tényezőjének megvan a maga szervezett tábora, megvan a magyar nyelvnek, a magyar művelődésnek, csupán a magyar iparpártolásnak nincs, noha csupán a magyar ipar felkarolása az a feladat, melynek jegyében át lehet ölelni a magyar nemzet egészét, annak minden jóléti, művelődési, társadalmi aspirációját. Mert a magyar iparpártolás zászlajára nemcsak a nemzet jóléte, hanem szellemi haladása és az egyes nemzettagok közötti látszólagos érdekellentétek kiegyenlítése is fel van írva. Ez az a közös munka, amelyre a nemzet javára és üdvére összefoghatnak gazdag és szegény, ez az a panacea, mely elenyészted a nemzetiségi, a felekezeti és társadalmi különbségeket, mely visszatartja a nép ezreit attól, hogy távol a szülőföldtől keressenek boldogulást, mely munka által jólétet, jólét által szellemi és föld világosságot terjeszt a lakosság millióinak lelkében, és megsokszorozza a magyar anyaföld értékét. A szocziálpolitikai veszedelem, mely dübörögve száguld végig a világon s ezen az országon is, ezen békés munka előtt ijedten megáll és csodálkozva nézi a békés kiegyenlítésnek apotheózisát. Nemzeti munkára hívjuk hát a magyar társadalmat, azt a magyar társa-