Honi Ipar, 1905 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1905-01-01 / 1. szám

1905. JANUÁR 1. IPARPÁRTOLÁS ÉS OITÁLLÓ VÁMTERÜLET Egyesült Villamossági R.-T. Újpest. __.to. Villamos izzólámpák (napi termelés 20,000 drb) gyAst, uh A' Távbeszélő és táviró készülékek. Vasúti biztonsági berendezések. Villamos gépek és szerelési cikkek.e 5 Felhívás a magyar társadalomhoz! „Addig nem juttathatjuk győzelemre a magyar ipar ügyét, a­míg szolgálatába nem állíthatjuk a társadalmi élet hatal­mát !“ Ezt mondá Kossuth Lajos és ezt a mondást bele kellene vésni minden ember szívébe, oda kellene írni minden ház kapujára, minden lakás ajtaja fölé, hogy védszentként oltalmazzon meg minden magyar hajlékot az idegen kéz munkájának honfoglalásától. Mert ez a mondás nem hiába fakadt egy lánglelkű próféta ajakán. Igazabb ma, mint volt akkor, mikor kimondották, mert ma megszégyenítőbben hajtjuk egy idegen nép jármába fejünket, miint ak­kor, mikor mentségünkre felhozhattuk, hogy a kulturális munka nem enged időt a gazdasági tevékenységre. Egy Kossuth Lajos ékesszólásával szeretnénk bírni, hogy felrázzuk a ma­gyar nemzetet évszázados álmából, hogy odadörögjük a magyar társada­lomnak, hogy a hazaárulás bűne nélkül nemzetgazdasági kötelességeit többé el nem hanyagolhatja. Mert nemcsak az a hazaárulás, a­mikor áruló módon megnyitjuk az ország ka­puját az ellenségnek, hazaárulás az is, a­mikor elfordítjuk fejünket, hogy ne lássuk bemarsírozni az idegen nemzetek hódító vállalkozásra kiküldött gazdasági hadseregét. 1844. szeptember 18-án a tekintetes Karok és Rendek felírták az uralkodó­hoz, hogy nem érzik magukat arra in­dítottnak, hogy Magyarország jólétét alárendeljék egy más birodalom jólété­nek, hogy gyarmati viszonyba kerülje­nek és hogy tűrjék azt, hogy egy idegen állam a maga monopolizáló hurkát nem­zetünk nyakába vesse. És ha ma körülnézünk az országban, szégyenkezve kell bevallanunk, hogy a nemzeti eszme azóta minden téren ered­ményeket ért el és hogy csak a gazda­sági tér az, a­melynek dolgában a 40-es években festett kórkép még mindig rá­illik a magyar nemzetre. Iparunk az állam gondoskodása daczára nem bír fellendülni, sőt a behozatal évről-évre fokozatosan nő. A helyzet képét a leg­élesebben egyik legfejlettebb iparágunk világítja meg: a gépipar, melyben a be­hozatal 1901-től 1903-ig 41­1 millió koronáról 47­8 millió koronára ugrik fel. A kormány fonó-szövőiparunk fejlesz­tésére fordítja a legnagyobb gondot és ezekért a czikkekért 1902-ben még min­dig majdnem 343 millió koronával adó­zunk Ausztriának, a­mi 1898-hoz ké­pest majd 43 millió korona emelkedést jelent. Szabóiparunk bizonyára nem fejletlen és mégis a hazai szükséglet egy nagy részét, 18—20 millió korona értékben az osztrák fedezi. A fehérnemű­ipar terén is mutatkozik törekvés és mégis e czikkben a behozatal az 1902-ik évi 10 millió koronához képest ismét 1.300.000 koronával emelkedett. A ma­gyar papírgyárak iparunk egyik büszke­ségét képezik és mégis az osztrák be­hozatal egy év alatt ismét egy millió koronával növekedett. Vannak verseny­­képes üveggyáraink és mégis a behoza­tal üvegárukban az utolsó évben 8­3 millió koronáról 9­2 millióra szaporodott. Bútoriparunk versenyképességéhez nem fér kétség és mégis a folytonosan nö­vekvő behozatal a tíz millió koronát felülhaladja. Mi az oka ennek a megszégyenítő állapotnak ? Az, hogy a magyar társada­lom még mindig nem jutott a maga gazdasági kötelességeinek tudatára. A gazdasági kötelességek még nem szivá­rogtak át a magyar társadalom lelkén, a­mely a nemzet anyagi boldogulásáért folytatott munkát még mindig idegen­­szerűnek, hozzá nem méltónak tartja. Pedig ha van társadalom, a­melyre a gazdasági téren súlyos, mellőzhetetlen feladatok háramolnak, úgy a magyar társadalom az, mert ez az ország, a­melynek határai egy fejlődöttebb, erő­sebb iparállam számára nyitva állanak csakis a hazafias lelkesedés tüzében edzheti, szilárdíthatja meg a minden­napi nemzeti kenyérhez szükséges iparát. „Ezen a hazán csak virágzó iparral lehet segíteni,“ mondá Kossuth Lajos, és a­mit évtizedekkel ezelőtt hirdetett, ostorcsapásként érinti szívünket ma, a­mikor a népek versenyében azé a pálma, a­ki hathatósabban, erélyesebben tudja megvédeni lelkéből sarjadzott iparát. Sorompóba hívjuk most, mikor itt a tizenkettedik óra, a magyar társadalmat, pártolja, istápolja minden beszerzésénél a magyar ipart. Fontolja meg, hogy minden egyes fillér, a­melyet a magyar iparnak juttat, egy kő a magyar nemzeti állam kiépítéséhez és gondolja meg, hogy minden egyes krajczár, a­melylyel az idegen nemzetek jólétét gazdagítja, egy az ellenfél kezébe nyomott fegyver, bűn a mi nemzetünk ellen, a­melynek el kell vérezni, ha saját fiai elhagyják. A nemzeti eszme minden tényezőjé­nek megvan a maga szervezett tábora, megvan a magyar nyelvnek, a magyar művelődésnek, csupán a magyar ipar­pártolásnak nincs, noha csupán a ma­gyar ipar felkarolása az a feladat, mely­nek jegyében át lehet ölelni a magyar nemzet egészét, annak minden jóléti, művelődési, társadalmi aspirációját. Mert a magyar iparpártolás zászla­jára nemcsak a nemzet jóléte, hanem szellemi haladása és az egyes nemzet­tagok közötti látszólagos érdekellenté­tek kiegyenlítése is fel van írva. Ez az a közös munka, a­melyre a nemzet javára és üdvére összefoghatnak gazdag és szegény, ez az a panacea, mely elenyész­ted a nemzetiségi, a felekezeti és társa­dalmi különbségeket, mely visszatartja a nép ezreit attól, hogy távol a szülő­földtől keressenek boldogulást, mely munka által jólétet, jólét által szellemi és föld világosságot terjeszt a lakosság millióinak lelkében, és megsokszorozza a magyar anyaföld értékét. A szocziál­­politikai veszedelem, mely dübörögve száguld végig a világon s ezen az orszá­gon is, ezen békés munka előtt ijedten megáll és csodálkozva nézi a békés ki­egyenlítésnek apotheózisát. Nemzeti munkára hívjuk hát a ma­gyar társadalmat, azt a magyar társa-

Next