Honi Ipar, 1906 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1906-01-01 / 1. szám

mmmmmmm VII. ÉVFOLYAM. 1. SZ. HONI A MAGYAR IPARPÁRTOLÁS ÉS IPARFEJLESZTÉS KÖZLÖNYE. AZ ÖNÁLLÓ VÁMTERÜLETÉRT KÜZDŐ IPARI, KERESKEDELMI ÉS KÖZGAZDASÁGI FOLYÓIRAT. A MUNKAADÓK SZOCZIÁLIS ÉRDEKEIT, A VÁLLALKOZÓK ÉS NAGYIPAROSOK KÖZ­­SZÁLLÍTÁSI ÜGYEIT FELÖLELŐ ÉS AZ IPAR MINDEN ÁGÁBAN MŰSZAKI ISMERETEKET TERJESZTŐ SZAKLAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL FELELŐS SZERKESZTŐ: VI. KER., KIRÁLY­ UTCZA 34. SZÁM TÁRSSZERKESZTŐ: TELEFON 61—55. GYÁRFÁS OSZKÁR: FÉL ÉVRE ..................................8 KOR. MEGJELENIK MINDEN HÓNAP 1-ÉN ÉS 15 ÉN. BUDAPEST SUGÁR OTTÓ. ELŐFIZETÉSI ÁR: EGÉSZ ÉVRE............................. 16 KOR. .... Új esztendő küszöbén* A most végét járó esztendő a magyar közgazdasági élet számtalan sebét fedte fel. Az a várhatatlan kapcso­lat, a­mely hazánkban a közgazdasági és a politikai élet között fennáll, a­mely a nemzeti termelést alárendeli a parlamenti élet szeszélyeinek, a magyar ipar teljes ki­szolgáltatása a hatósági fogyasztásnak, a magánfogyasz­tás teljes elhanyagolása, ijesztő auspiciumok gyanánt merednek ránk és sötét világításban tüntetik fel a közgaz­dasági égboltozatot. Igaz ugyan, hogy a magyar ipar a lefolyt esztendő alatt egyetlen fényes bizonyítékát adta életképességének és ez —akármennyire paradoxonnak hangzik — az, hogy még fenn­­áll, él és újra a jövőtől várja megerősödését. Fennáll a po­litikai élet mindent felperzselő lángtengere daczára, fennáll a szoczializmus folyton megújuló és folytonosan erős­­bödő támadásai ellenére. De ezen egyetlenegy vigasztaló tény nem takarhatja el azt a szomorú valóságot, hogy a magyar ipar további fejlődése megakadt és hogy igen sok esetben a hazai ipar a puszta életét is, csak mesterkedé­sekkel, természetellenes eszközökkel volt képes megmen­teni. Hogy ezen állításunkat csak egyetlenegy példával igazolhassuk, kijelenthetjük, hogy sohasem kötöttek ipa­rosaink még annyi kartelt az osztrák versenytárssal, mint ebben az esztendőben, mely az Ausztriával való küzdelem jegyében zajlott le, olyan időben, a­mikor talán megkö­veznék azt, a­ki nyíltan a vámközösség fenntartás mel­lett merne kardoskodni. Távol áll tőlünk, hogy ezért szemrehányással illessük iparosainkat, csupán a létért való küzdelem természetellenes eszközeit akartuk meg­világítani, a­melyeket az egészségtelen helyzet adott a közgazdasági harczban résztvevők kezébe. Az 1906-ik esztendő még sokkal viharosabbnak ígérkezik iparunkra nézve, mint az, melyet épen, úgy a­hogy, végigtapostunk. A politikai fergeteg talán még fokozott mértékben fog végigseperni a közgazdasági élet kalászoktól ringó vetésén, a szocéziáldemokratia talán ez évben fogja meg­vívni azt a bizonyos nagy csatát, olyan fegyverekkel, melyek a politikai élet szereplői ellen vannak irányítva, de melyek csapásai bizonyosan elsősorban iparunkat érik. Azonkívül sötétség az Ausztriával való viszony terén, sötétség az egész vámpolitika terén. Csupán egyetlenegy tény látszik bizonyosnak, hogy a magyar iparos 1906-ban drágábban fog termelni, mint eddig. Ebben az esztendőben lépnek ugyanis életbe a középeurópai vámtételek magasabb ta­rifái, a­melyek a magyar ipar által felhasznált félgyárt­mányok árát jelentékenyen meg fogják drágítani. Ha meggondoljuk, hogy a mi iparosaink az Ausztriával való vámközösség folytán nem urai az áralakulásnak, hanem hogy a mi árainkat az osztrák határozza meg, úgy el kell fogadnunk azt a tételt, hogy főképen az osztrák jóakara­tától és couranciájától függ, hogy várjon a magyar ipar a termelési költség-többletet a fogyasztó közönségre tudja-e áthárítani. Ilyen viszonyok között nem kell túlságos Pessimis­mus ahhoz, hogy aggódó szemmel nézzünk a jövő év ese­ményei elé. És ilyen kilátások mellett önkényt merül fel a kérdés, mit tehetünk a magyar ipar küzdelmes sorsának megjavítására. Erre csak egy lehet a felelet: a társada­lomnak mind a két erős karjával meg kell támasztani a magyar nemzet ingadozó iparát. Mi nem vagyunk urai a politikai helyzetnek, nem vagyunk urai az idegen népek szükségletének, nem gya­korolunk befolyást a vámpolitikára, de egy bizonyos : urai vagyunk a saját fogyasztásunknak és ez az egyetlen fegyver, melyet kezünkből még ki nem ejtettünk. Ehhez a fegyverhez görcsösen kell ragaszkodnunk az 1906-ik esztendőben, mert ha igaz, hogy a politikusok csatájukat a nemzet jövőjéért vívják meg, úgy kétségtelen, hogy mi a süppedékes hatósági alapon álló ipar felka­rolásával a magyar nemzet jelenéért harczolunk. Azért bele kell fújnunk az iparpártolás kürtjébe, hogy túlharsogja a politikai élet csatazaját. Becsületbeli szent, nemzeti kötelességgé kell tennünk a magyar ipar szeretetét. Tudjátok meg, mi a jelenért harczolunk és a mi küzdelmünk van olyan szent, mint a tietek, mely a jövőért folyik. A midőn mi sorompóba állunk, tesszük ezt azért, hogy a ti győzelmi babérotok ne temetési ko­szorú, hanem az élet nyíló virága legyen. Sugár Ottó.

Next