Honi Ipar, 1906 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1906-01-01 / 1. szám

1906. JANUÁR 1 .________________________________________________________________________________3 tériumaiba, akkor még ennél is lesúj­­tóbb eredményre jutunk. Szakkörök­ben általános az a meggyőződés, hogy az iparfejlesztési akczió tartama alatt csak azért nem pusztult el több mint 100 szubvenc­ionált és kedvez­ményekben részesülő ipari vállalat, mert az állam a maga óriási fogyasz­tása számára a magyar vámterület álláspontjára helyezkedett, kizárva az állami szállítások nagy kiterjedésű te­rületéről az osztrák versenyt. Ha ezt a magyar állam nem teszi, ha esz­ményi vámsorompót nem állít fel a saját szükséglete számára, akkor talán hírmondója sem marad a nagy ipar­­fejlesztési akc­ió tartama alatt kelet­kezett ipari vállalatoknak. Megfogha­tatlan és a szürke elméletektől ment, józan ész számára psichológiai rejtélyt képez, hogy ilyen kézzelfogható ta­pasztalatok után, vezető államférfiaink hogy védelmezhetik még az Ausztriá­val való vámközösséget. Vezető államférfiaink érveivel szem­ben csak egy ellenérvet hozok fel. Meg vagyok róla győződve, hogy ha az önálló vámterület bennünket a tönk szé­lére juttatna, rég benne volnánk már az önálló vámterületben, Ausztria erőszak­kal a nyakunkba akasztotta volna. Áttérek már most egy másik elmé­let fejtegetésére, mely egy pár év óta foglalkoztatja gazdasági közvélemé­nyünket. Ez a kiviteli akc­ió. A baj ennél az elméletnél még nem veszé­lyes, mert még csak az embrió stá­diumában van, de jaj a magyar ipar­nak, ha hamis tanaival híveket tudna magának szerezni. Elsősorban jöjjünk tisztába a kiviteli üzlet természetével. Kivitelre mint önczélra nem dolgozik egyhamar valamely gyáros. A kiviteli üzlet az ipari túlprodukc­iónak a kö­vetkezménye. A­ki többet gyárt, mint a­mennyit hazájában el tud adni, az a fölöslegét a tengerentúli piac­okra viszi, hogy odahaza a nagyobb kíná­lattal az árakat le ne nyomja. A kivi­teli üzlet tehát többnyire nem terv­szerű üzlet, hanem kényszerhelyzet. Sajnos, nálunk ez a kényszerhelyzet ipari túlprodukc­ió nélkül fennáll, még­pedig azért, mert az osztrák ipar ma­gyar állami támogatással — azaz vám­­mentességgel — saját hazájából kiveri a magyar gyártmányt. Ezen állításom első pillanatra egy kicsit erősnek lát­szik, azonban az alább közölt hiteles adattal be fogom bizonyítani, hogy az osztrák ipar szédületes emelkedése az utolsó 20 esztendőben tisztára csakis az osztrák iparnak nyújtott magyar állami kedvezménynek tudható be. A Gyáriparosok Országos Szövet­sége által kiadott „Jelentés az osztrák magyar vámterület autonóm vámtari­fájáról szóló törvényjavaslat tárgyában“ czímű kiadványban, statisztikai adatok alapján ki van mutatva, hogy az utolsó 20 év alatt az osztrák pamut­ipar 183%-kal emelkedett, azaz: 1880-ban 1900-ban volt olsó Ausztriá­ban 1,630.000 3,000.000 volt mechanikai szövőszék 30.000 85.000 Ez a szédületes emelkedés nem ma­gyarázható az osztrák belfogyasztás óriási emelkedésével, sem pedig az osztrák kiviteli üzlet nagymérvű emel­kedésével a tengerentúli piac­okra, hanem főleg a magyar fogyasztás emel­kedésével. Ezen állításom bebizonyítá­sára hivatkozom dr. Pap Dávid „Ma­gyar vámterület“ czímű könyvében található azon statisztikai felállítására, melyből egyrészt kiviláglik az, hogy Ausztria az utolsó 10 esztendőben pamut­iparának exportjából 88%-ot Magyarországban helyezte el és csak 12%-ot a vámkülföldön, másrészt az, hogy 1903, kerek számban 55.000.000 koronával több pamutárut vitt ki Ausztria hazánkba, mint 10 évvel előbb. Tehát a magyar fogyasztás vám­mentes kielégíthetése idézte elő az osztrák ipar rohamos fejlődését. A mi iparfejlesztési mozgalmunk pedig az osztrák ipar visszaszorítása tekintetében a lehető legteljesebb ku­­darc­ot vallotta. Régi tapasztalat, hogy nincs jöve­­delmezetlenebb üzlet mint a kivitel oly tengerentúli piac­okra, amelyekben az egész világ túlprodukc­iója egymás ellen sorompóba lép. Otthon az egyenlő vagy hasonló termelési viszonyok kö­zött produkáló gyárosokkal kell fel­venni a küzdelmet, a tengerentúli pia­­c­okon azonban teljesen elütő terme­lési viszonyok között előállított árukkal kell versenyezni. Ahhoz pedig bővebb magyarázat nem kell, hogy az osztrák iparnál is versenyképesebb külföldi ipar túlprodukc­iós feleslegével még nehezebb versenyezni, mint idehaza az osztrák iparral. Végzetesen tévednek tehát azok, a­kik levezető csatornát keresnek a ma­gyar hazátlan termékek számára a ki­viteli üzletben. Nem mondjuk, hogy egyes iparczikkekben nem lehetne ha­szonra is exportálni, de ez csak kivé­tel és ezen czikkekben a kivitel, min­den állami beavatkozás nélkül, magá­tól már ki is fejlődött. Ezt a kivételt azonban példának statuálni és kivétel nélkül mindenható iparfejlesztési esz­köznek odaállítani, nagyon végzetes tévedésnek kell kijelentenem, mely a kiviteli üzlet természetének és jövedel­mezőségének­­ teljes félreismerésén alapul. Andrew Carnegie, az ezerszeres amerikai milliomos a kiviteli üzletről a következőképen nyilatkozik: „Ezelőtt az európai gyárosoknak sikerült túlprodukcziójukat az amerikai piaczokra dobni és ezzel az amerikai gyárosokat arra kényszerítették, hogy egész gyártásuk számára elfogadják azokat az olcsó árakat, mely olcsó árakat amazok csak feleslegük szá­mára voltak hajlandók elfogadni. Az utolsó esztendőkben már az amerikaiak voltak azok, a­kik pro­­dukcziójuknak feleslegét idegen orszá­gokba dobták. Hódítsd meg magadnak első­sorban a hazai piaczot és nemsokára valószínű­leg a külföldi piacz birtokában is fogod magadat látni, ez a szabály a gyári produkc­ió számára a nemzetközi keres­kedelemben.“ Ugyanazon a helyen „Empire of business“ czímű könyvében még a következő érdekes megjegyzést talál­juk : „Egy fiatal ország gyarapodását nem kül-, hanem belkereskedelme után kell megítélni. Minél jobban ké­pes egy új ország saját szükségleteit kielégíteni, annál nagyobb mértékben kell hogy külkereskedelme apadjon. Például ha az országban termelt gya­potnak egy nagyobb hányada kerül feldolgozásra odahaza, akkor termé­szetszerűleg csak egy kisebb hányad kerül kivitelre. Ez áll valamennyi nyers­termékre és egyes iparczikkekre is, melyek eddig külföldről hozattak be, jelenleg azonban már itthon Ameriká­ban készíttetnek.“ Ezekből az idézetekből is láthatjuk, hogy a belfogyasztás kielégítésének elhanyagolásával kivitelre dolgozni annyit jelent, mint a jövedelmező üz­letről való lemondással, az egész vi­lág ipari feleslegének rendkívül olcsó áraival versenyezni. Ezen jövedelmezőben üzletnek hiva­talos propagálása pedig oly országban, melynek ipara még a kezdet nehézsé­gével küzd, annyit jelent, mint gyenge iparunkat a biztos bukás örvénye felé vezetni. A mi iparunk jövője a magyar rög­höz van kötve. A magyar fogyasztás emlőin kell a magyar iparnak nagyra fejlődnie. Ha itthon nem tudjuk ki­szorítani az osztrák ipart, önámítás volna az a remény, hogy a tengeren­túli piac­okon le fogjuk tiporhatni azt az ipart, melylyel a nálunk verseny­képesebb osztrák ipar sem tud meg­birkózni. TELEFON 90—04. «. KRAUSZ ÉS TÁRSAI ] TELEFON 90—04. EGYESÜLT ZSINÓR- ÉS PASZOMÁNY GYÁRAIK KÖZPONTJA -------------------------------------------■ BUDAPEST, V. KERÜLET, JÓZSEF­ TÉR 11. SZÁM. ■-------------------------------------------­CZÉOTULAJDONOSOK: REICH ADOLF ÉS FIA, SCHÖN JAKAB UTÓDAI, WOLLÁK ÉS BERKOVITS. MINDENNEMŰ ZSINÓR, GOMB, PASZOMÁNY ÉS LÖVÉSZBOJT NAGYBANI RAKTÁRA.

Next