Honi Ipar, 1908 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1908-01-01 / 1. szám

1908. JANUÁR 1.­5 gyárai vannak, könyezett, midőn neki szabadságharczunkról, annak előzmé­nyeiről és következményeiről előadást tartottam, mikor elmondtam, hogy ná­lunk szeretik az angol királyt, hogy al­kotmányunk, parlamentünk az egyedüli a világon, mely, úgyszólván, azonos az angol alkotmányos és népképviseleti rendszerrel. Ausztriához való igen ferde viszonyunkat reánk nézve felette hát­rányos módon magyarázzák Angliában és már ezért is semmi kétség, hogy vala­mit tenni kell eme viszonyok megvál­toztatására. Szó sincs róla, egy kiállítás eszméje megérdemli, hogy ko­moly megfontolás tárgyává téve, testet is öltsön, ha e czélra a szükséges elő­feltételek megvannak. Előttem van a felhívás a londoni ma­gyar kiállítás tárgyában, melyben töb­bek közt azt mondja, hogy nemzeti ér­dekünk megköveteli, hogy kultúránk minden ága felől alaposan tájékoztassuk a külföld műveit államait, melyeket ellenségeink és irigyeink még mindig c­élzatosan és rosszindulatúan infor­málnak rólunk. Eltekintve a kiállítás révén esetleg elérhető­­gazdasági előnyöktől, magam mondom, hogy már a fentebbi felhívás­ban említett ok egyedül is elégséges egy kiállítás eszméjének keresztülvitelére. Ha mi iparilag és kereskedelmileg oly fejlettek, oly gazdagok volnánk, mint Anglia, mint Francziaország, mint Bel­gium, mint Németország, egy pilla­natnyi habozás nélkül ajánlanám, hogy csináljuk meg a magyar kiállítást Lon­donban, mert ha ennek révén nem is lesz közvetlen hasznunk, sőt költségünk és kárunk lesz belőle, de a szem előtt tar­tott czél , Magyarország megismertetése Angliával, megérdemli ezt az áldozatot. Csakhogy a mi ipari és kereskedelmi köreink nem bírják ki az ilyen vál­lalkozással járó anyagi áldozatot. Ha kormányunk belátja, hogy Ma­gyarországon van most a sor Londonban kiállítást rendezni, ám jó, de akkor ne engedje, hogy egyes magánvállal­kozók rendezzék a kiállítást, mert ezzel ép ellenkezőjét érnék el annak, a­mit szándékoznak. Ilyen rendezés mellett Magyarország csak nevetség tárgyává válnék, nem a világ­­előtt, mert a világ nem jár ki az Earls Courtra, hanem azok előtt, a­kik ép oda kimennek. Ha Londonban magyar kiállítást ó óhaj­tanak rendezni, akkor a magyar kormány­nak nem erkölcsi, hanem nagy anyagi áldozatokkal kell azt rendeznie és a ren­delkezésére álló egész apparátusát kell meg­mozgatnia az elérendő siker érdekében. Természetes, hogy a vállalkozás defic­it­­tel fog járni, mint a legtöbb kiállítás, de ez esetben­ legalább meg lesz az az er­kölcsi eredmény, melynek elérésére iga­zán szükségünk volna. Határozottan szerencsétlen gondolat azonban, hogyha a mi iparosainkat, kereskedőinket és mezőgazdáinkat mint magánegyéneket akarjuk rábírni, hogy saját zsebükből hozzák meg az ily külföldi kiállításhoz szükséges pénzáldozatokat. Azon csodálkozom csupán, hogy olyan urak, a­kik Angliában éltek, vagy ott többször megfordultak, nem látják azt be, hogy egy londoni kiállításnak, ha a kormány nem egész erejéből veszi ke­zébe a dolgot, csakis csúfos kudarc­ lehet a vége. Ha ez a kiállítás úgy, a­mint tervezve van, mégis létrejönne, egy apró kereskedelmi múzeumi minta­­kollekczió benyomását fogja kelteni. S most hadd mondjak el valamit ma­gáról a kiállítás területéről. Az Earls _ Court területének megköze­lítése a City-ből nem oly egyszerű. Én Londonban »Dekeyser’s Royal Hotel-­­ben laktam, a Victoria embarquementen, a Cityben. Szemben a szállodával van a földalatti villamos megállóhelye. Az ember beszáll egy automatikusan nyíló és csukódó liftbe, mely 5—6 emeletnyi mélységre leviszi a földalatti vasúthoz. Az említett beszálló­helyről az Earls Court-ig a vasút legalább félóráig is megy. Baden- Baden­ben lakik egy hazánkfia, kinek ott évtizedek óta üzlete van és a­ki évek óta fordul meg Londonban. Ezzel az úrral rándultam ki az Earls Courtra. Mikor az ember kiszáll a földalatti villamosból, egy rettenetes primitív, hosszú, fel- és leszállásra alkalmas, repülő fahíd-alkot­­mányon recsegve baktat végig, vagyis egy végtelen hosszú, bizonyára nem ok­leveles ácsmesterek által összetákolt, felül fedett, oldalt nyílt színen kell végigmennie, minduntalan lábát bele­ütve valamely girbe-görbe padlódesz­kába vagy más fadarabba. Ezen a ret­tenetesen áthidaláson úgy gondoskodnak a szem szórakoztatásáról, hogy minden egyes gerendán egy angol szappangyáros figyelmeztet minket az ő szappanjára, úgy, hogy az ember szinte beleszédül a sok szappanba. Végre elértük a tulajdonképeni kiállí­tási területet. Balkán kiállítás volt ott ez idén. Montenegró történeti ereklyéi, feje­delmének olajfestményei, őt magát és családját ábrázoló képei, országa­i összes fegyvernemei ősidők óta, a bicskától a lándzsáig ismertetik országa kultúráját. A­mi gazdasága, ipara van a Balkánnak, az oly primitíven volt bemutatva, hogy a­ki azt látta, már ezért ellensége lesz egy félszeg kiállítás eszméjének. Az áru­bódékban mindenféle csecsebecsét árul­nak, melyről beavatottak azt állítják, hogy londoni emberek Angliában ké­szítik. Az egész területen alig van né­hány balkán ember, mind angol. A do­hányosztályban fezzben ugyan, de angol fiatal férfiak és nők csinálják az Indiá­ból hozott »balkán« dohányból a szi­varkát. Mindezt baden-badeni hazánkfia segítségével, ki igen praktikus, tapasz­talt úri­ember, ott a helyszínen kon­statáltuk. Van a területen egy tó, hová egy ma­gaslatról hajón leereszkednek, oly mó­don, mint nálunk is tették a kiállítás idején. Egynéhány vendéglő, Úsbudavárának egy paródiája, egy japán kiállítási rész­let egészíti ki az egész képet, melyet el­hagyva, az ember a már fent ecsetelt faalkotmányon ismét végigfut, hogy mielőbb újra vasútra szállhasson és a Citybe kerülhessen vissza, egy csalatko­­zással meggazdagodva. Még lesz módomban Anglia ipari és kereskedelmi vonatkozásait hazánkhoz más alkalommal tárgyalni, most végzek azzal, hogy vagy nagyszabású kiállítás a kormány teljes hatalmának latbaveté­­sével, vagy semmit. A kormány erkölcsi támogatása egyedül nem ér semmit, ide néhány millió korona pénz kell nagy rek­lámra, csinos berendezkedésre, a kiállí­tási év alatt az országgal való sűrű érint­kezések fenntartására, kirándulások ren­dezésére, mindezeken felül pedig ügyes, angolul tudó magyar emberek kelle­nek, a­kik a kiállítási év alatt ismeretsé­get kötnek Anglia és az ott megforduló országok vagyonos gyárosaival, vállal­kozóival, kik őket megggyőzni képesek arról, hogy érdemes Magyarországra jönni gyárakat alapítani, érdemes ma­gyarországi értékpapírokba, pénzt fek­tetni és érdemes Magyarországgal bár­mily gazdasági, ipari vagy üzleti jellegű összeköttetést létesíteni. Meg kell végre értetni a külfölddel, hogy itt nemcsak kanászok, lókötők és hamis kártyások laknak, mint azt a tisztért szomszédunk, melylyel utabbi tiz esztendőre kiegyezni A czég alapittatott 1844 ben U­ TJICCn . A czég alapittatott 1844-ben. NKGY-KftNIZS*. gVUlOBK­­. L. NFÍGY-KftNIZS*. Gazdasági gépgyár VASÖNTÖDE Malomépítészet NYERGESUJFALUSI ajánlja a legkiválóbb szakemberek által elismert és az építkezéseknél a legjobb eredmény­nyel kipróbált f­ a nyergesujfalusi románcementjét, valamint legjobb minőségű portlandcementet bármely vasúti vagy hajóállomásra szállítva a leg­­jutányosabb árak mellett. Jótállás a normáliáknál 50 százalék nagyobb hatásu és nyomású szilárdságért. Telefon 57-87. Gyár: NYERGESUJFALU, Alapittatott 1872. CEMENTGYÁR SÁTORI MIKSA Posta-, távírda-, hajó- és vasútállomás. Eternitművek-Nyergesujfalusi Cementgyár Központi BUDAPEST, VI., Váci­ körút 57 a. iroda: Raktár: Budapest, IX. Drégely­ utca 34 b. Telefon 57—87.

Next