Honi Ipar, 1912 (13. évfolyam, 1-24. szám)
1912-01-01 / 1. szám
12 méről írem közös statisztikát, csak a a Magyarországgal folytatott kereskedelméről. De azt a magyar statisztikából tudjuk, hogy 1910-ben Ausztriából több mint ötnegyed milliárd értékű iparcikket hoztunk be. Ezt a mostani ipari vámoknak köszönhetjük. De az osztrák iparosoknak sem használt a túlságos vámvédelem. Meg vannak oltalmazva az idegen verseny ellen és ez a biztonság ellankasztotta a tetterejüket. Nem erőltetik magukat a technikai haladással, mert a vámterületen erre nincs szükségük. Ha gyenge minőségű árut produkálnak is, mi kénytelenek vagyunk azt megvenni. A vámkülföldön azonban nem veszik meg. Ez a magyarázata annak, hogy a közös vámterület gyártmánykivitele nem igen növekszik, így vagyunk a mai közös vámterülettel, amelynek hátrányait a hazai közgazdasági írók százszor is kimutatták. De okozott a közös vámterület más bajt is, amelyet nálunk még nem firtattak. Ausztriában ezt a bajt még nem vették annyira észre, mint ennek egyik tünetét, a kartellrendszer elfajulását. Nem fogok erről a rendszerről általánosságban beszélni. A »Honi Ipar« állandóan foglalkozik a kartellekkel; minden számában hoz egy sereg közleményt, melyekből kitűnik, hogy a kartellek sokszor tesznek kárt, de egészbenvéve erős létjogosultsággal bírnak, hasznos segédeszközei az igazi iparfejlesztésnek. Azt is elismerem, hogy ennek a rendszernek üdvös eredményei jelentékenyebbek mint a káros következményei. De azt határozottan állítom, hogy az a kartellrendszer, melyet az osztrák ipar teremtett, hol a magyar ipar ellen, hol a magyar ipar bevonásával, és ránk nézve túlnyomóan hátrányos. Itt van pl. a nemrég megboldogult osztrák gépkartell, mely tisztára a magyar gépipar ellen alakult és prémiumokkal támogatta az osztrák gyárakat, amikor a magyar gépgyárakat valamely nagyobb vállalatnál, sőt gyakran állami szállításoknál is alákínálni kellett. Ez a kartell azért bomlottfel, mert egyes tagjai nem tűrhették tovább annak az iparfejlesztést gátló hatását, mert a kartell révén egy gyár örökre monopolizálni akarta Ausztriában a turbinaépítést. Nem akarok mélyebben behatolni ennek a kérdésnek lényegébe. Csak azt az igazságot akarom leszögezni, hogy a mai vámpolitika védőszárnya alatt Ausztria a mi kizsákmányolásunkra természetellenes kartelleket is szervez. Kartelleket, a minőkre csak egy új és gyenge iparnak van szüksége, mely egy egészségtelen védelem által elpusztult energiáját nem versenyképességének növelésére, nem új fogyasztási piacok felkutatására, hanem neki kiszolgáltatott gyarmata minél intenzívebb kiszipolyozására fordítja. Magyarországon is már gyakran foglalkoztak a kartellkérdéssel,de még eddig sohasem helyezkedtek arra az álláspontra, hogy az egészségtelen kartellek nem önálló jelenségek, hanem csak egy beteg vámpolitika folyományai. A bennünket megnyomorító, bennünket ipari fejlődésünkben bénító egyes osztrák kartellek ezzel a vámpolitikával állanak és buknak, és ezt a vámpolitikát kell ütni annak, aki le akarja nyesni a kartellrendszer kinövéseit. Nem azokról a kartellekről beszélek, melyek egyes iparágak fenntartása érdekében szükségesek, nem is azokról, melyek egy közhasznú gazdasági tevékenységnek biztosítani akarják a polgári hasznot. Ezek a gazdasági szükségben gyökereznek, ezek a nyugati kulturállamokban sem ismeretlenek. De értem azokat a specifikusan osztrák, vagy osztrákmagyar kartelleket, melyek egy erőszakolt védvámpolitika jegyében születtek, melyek sehol másutt nem exisztálhatnának, mint nálunk! Ezeket ki kell irtani, mégpedig a vámpolitikával együtt, melynek fattyúhajtásai. Most kell előkészítenünk a nagy munkát. Még ráérünk a részletekkel, de már most tudnunk kell, mit akarunk. Akarunk-e továbbra is Ausztria iparának gyarmata maradni? Az osztrák ipari monopóliumtól való szabadulás kedvéért akarunk-e arra törekedni, hogy termelési fölöslegeinkkel ne legyünk szinte kizárólag az osztrák piacra utalva? Akarunk-e továbbra is az osztrák iparnak ötnegyed milliárd értékű iparcikk után iparvédvámokat és jogosulatlan kartell - nyereséget fizetni ? Hisz ezért az áldozatért csak az a köszönet, hogy az 5—600 milió korona értékű gabona- és húskivitelünkből eredő jóval csekélyebb haszonért nap-nap után kenyér- és húsuzsorásoknak szidnak bennünket az osztrák népek előtt ! Tán mégis célszerűbb nyerstermékeinkkel Közép- és Nyugateurópába menni, az erélyes iparfejlesztési politika által megerősödhető magyar ipar feleslegei számára pedig talán piacot találhatnánk a közeli Balkánon. A hatalmasan erősödő Törökországba való kivitelünk már a múlt évben két akkora volt, mint az előző esztendőkben és meghaladta a 36 millió korona értéket. Talán tovább lehetne építeni ezen az alapon és talán jobban lehetne építeni, ha nem rángatnának bennünket osztrák járszalagok Hogy mi a felszabadulás módja, az igazán nem oly lényeges. Már nem indulunk jelszók után és nem vagyunk doktrinérek! Hogy gazdasági függetlenségünket, hogy mozgási szabadságunkat önálló vámterülettel biztosítjuk-e, avagy pedig egy olyan vámpolitikával,amely a közös keret fenntartása mellett az agrárvámok csökkentésével olcsóbbá teszi a megélhetést és az ipari vámok leszállításával véget vet az osztrák ipar uralmának Magyarországon: ennek a szubtilis részletkérdésnek eldöntésére igazán csak a tudós politikusok illetékesek,akiknek mesterségébe nem akarunk belekontárkodni. Közszállítás és inkompatibilitás. Irta : Sugár Ottó. A Gyáriparosok Országos Szövetsége a választói jog kiterjesztése ügyében szerkesztett felterjesztésébe egész helyesen, ügyesen és logikusan illesztette bele az inkompatibilitás régóta vajúdó kérdését, abból a feltevésből indulva ki, hogy a munkásság parlamenti képviseltetésének egyik előfeltétele, hogy a gyáripar sem legyen kirekesztve a törvényhozás csarnokából. Az a fejezet, melyet a szövetség e tétel megokolásának szentel, plasztikusan domborítja ki a kérdés rendezésének szükségességét, a legsúlyosabb érveket hozva fel annak igazolására, hogy az inkompatibilitás, úgy ahogy ma nálunk fennáll, valóságos megbélyegzése a hatszázezer munkást foglalkoztató gyáriparnak, lesülyesztője a parlament gazdasági tekintélyének s a polgári jogok teljes gyakorlásából való kizárása egy olyan osztálynak, mely erkölcsi tekintetben egyáltalán nem szolgált rá erre a stigmatizálásra. Széles történeti alapon fejti ki a memorandum, hogy a külföld ebben a formájában nem ismer semmiféle összeférhetetlenséget. Kimutatja, hogy az 1907. III. törvénycikk hatályosságának egyik akadálya a ma fennálló állapot, mert hiszen ez a törvény egyenesen kötelességévé teszi a gyáriparnak a közszállításokban való részvételt. Közérdek, hogy a belföldi ipar minél nagyobb mértékben vegye ki a maga részét a hatósági szállításokból és ennek a közérdeknek állja útját az inkompatibilitásról szóló törvény, mely a pályázók számának csökkentését jelenti, és a parlamenti pályára rátermett szakemberektől olyan áldozatot követel, melyek meghozatala a parlament gazdasági színvonalának alásülyesztését vonja maga után. Helyesen hangsúlyozza a felterjesztés, hogy manapság a Közszállítási Szabályzat apróra meghatározza a pályázatokon való részvétel feltételeit és a döntések alapját képező körülményeket, úgyhogy az inkompatibilitási törvénye közszállítási vonatkozásokban, még ha annak idején indokolt lett volna is, teljesen anakronisztikus jellegűvé vált. Ilyen és hasonló érveket sorakoztat egymás mellé a választói jog kiterjesztése ügyében szerkesztett, igen szép memorandum, mely még bátran hozzátehette volna azt is, hogy az inkompatibilitásról szóló törvény egy fokkal sem javította meg a parlament erkölcsi színvonalát és egy hajszálnyival sem korlátozta azokat a kijárásokat és visszaéléseket, melyek esetleg a képviselői mandátum belértékét képezhetik. Amikor a dicséret legmelegebb hangján emlékezünk meg e memorandumról, nem hallgathatjuk el aggályainkat a befejezésében összefoglalt konkrét javaslatokkal szemben. Ezek a javaslatok teljesen újak, ránk meglepetésszerűen hatottak és olyan korrektívumait képezik az inkompatibilitás ügyében eddig felmerült HONI IPAR