Honi Ipar, 1912 (13. évfolyam, 1-24. szám)

1912-01-01 / 1. szám

12 méről írem közös statisztikát, csak a a Magyarországgal folytatott kereske­delméről. De azt a magyar statisztikából tudjuk, hogy 1910-ben Ausztriából több mint ötnegyed milliárd értékű iparcikket hoztunk be. Ezt a mostani ipari vámoknak köszön­hetjük. De az osztrák iparosoknak sem hasz­nált a túlságos vámvédelem. Meg vannak oltalmazva az idegen verseny ellen és ez a biztonság ellankasztotta a tetterejüket. Nem erőltetik magukat a technikai ha­ladással, mert a vámterületen erre nincs szükségük. Ha gyenge minőségű árut produkálnak is, mi kénytelenek vagyunk azt megvenni. A vámkülföldön azonban nem veszik meg. Ez a magyará­zata annak, hogy a közös vámterület gyártmánykivitele nem igen növekszik, így vagyunk a mai közös vámterülettel, amelynek hátrányait a hazai közgazda­­sági írók százszor is kimutatták. De okozott a közös vámterület más bajt is, amelyet nálunk még nem firtattak. Ausztriában ezt a bajt még nem vették annyira észre, mint ennek egyik tünetét, a kartellrendszer elfajulását. Nem fogok erről a rendszerről általá­nosságban beszélni. A »Honi Ipar« állan­dóan foglalkozik a kartellekkel; min­den számában hoz egy sereg közle­ményt, melyekből kitűnik, hogy a kar­tellek sokszor tesznek kárt, de egészben­­véve erős létjogosultsággal bírnak, hasz­nos segédeszközei az igazi iparfejlesztés­nek. Azt is elismerem, hogy ennek a rendszernek üdvös eredményei jelentéke­nyebbek mint a káros következményei. De azt határozottan állítom, hogy az a kartellrendszer, melyet az osztrák ipar teremtett, hol a magyar ipar ellen, hol a magyar ipar bevonásával, és ránk nézve túlnyomóan hátrányos. Itt van pl. a nemrég megboldogult osz­trák gépkartell, mely tisztára a magyar gépipar ellen alakult és prémiumokkal támogatta az osztrák gyárakat, amikor a magyar gépgyárakat valamely nagyobb vállalatnál, sőt gyakran állami szállítá­soknál is alákínálni kellett. Ez a kartell azért bomlott­­fel, mert egyes tagjai nem tűrhették tovább annak az iparfejlesztést gátló hatását, mert a kartell révén egy gyár örökre monopo­lizálni akarta Ausztriában a turbina­­­­építést. Nem akarok mélyebben behatolni ennek a kérdésnek lényegébe. Csak azt az igazságot akarom leszögezni, hogy a mai vámpolitika védőszárnya alatt Ausztria a mi kizsákmányolásunkra ter­mészetellenes kartelleket is szervez. Kar­telleket, a minőkre csak egy új és gyenge iparnak van szüksége, mely egy egész­ségtelen védelem által elpusztult ener­giáját nem versenyképességének növelé­sére, nem új fogyasztási piacok felkuta­tására, hanem neki kiszolgáltatott gyar­mata minél intenzívebb kiszipolyozá­sára fordítja. Magyarországon is már gyakran fog­lalkoztak a kartellkérdéssel,­de még eddig sohasem helyezkedtek arra az állás­pontra, hogy az egészségtelen kartellek nem önálló jelenségek, hanem csak egy beteg vámpolitika folyományai. A ben­nünket megnyomorító, bennünket ipari fejlődésünkben bénító egyes osztrák kar­tellek ezzel a vámpolitikával állanak és buknak, és ezt a vámpolitikát kell ütni annak, a­ki le akarja nyesni a kar­tellrendszer kinövéseit. Nem azokról a kartellekről beszélek, melyek egyes iparágak fenntartása érde­kében szükségesek, nem is azokról, melyek egy közhasznú gazdasági tevé­kenységnek biztosítani akarják a polgári hasznot. Ezek a gazdasági szükségben gyökereznek, ezek a nyugati kulturálla­­mokban sem ismeretlenek. De értem azo­kat a specifikusan osztrák, vagy osztrák­magyar kartelleket, melyek egy erősza­kolt védvámpolitika jegyében születtek, melyek sehol másutt nem exisztálhatná­­nak, mint nálunk! Ezeket ki kell irtani, még­pedig a vámpolitikával együtt, melynek fattyúhajtásai. Most kell előkészítenünk a nagy mun­kát. Még ráérünk a részletekkel, de már most tudnunk kell, mit akarunk. Akarunk-e továbbra is Ausztria ipa­rának gyarmata maradni? Az osztrák ipari monopóliumtól való szabadulás kedvéért akarunk-e arra törekedni, hogy termelési fölöslegeinkkel ne legyünk szinte kizárólag az osztrák piacra utalva? Akarunk-e továbbra is az osz­trák iparnak ötnegyed milliárd értékű iparcikk után iparvédvámokat és jo­gosulatlan kartell - nyereséget fizetni ? Hisz ezért az áldozatért csak az a köszönet, hogy az 5—600 milió korona értékű gabona- és húskivitelünkből eredő jóval csekélyebb haszonért nap-nap után kenyér- és húsuzsorásoknak szidnak bennünket az osztrák népek előtt ! Tán mégis célszerűbb nyerstermékeinkkel Közép- és Nyugateurópába menni, az erélyes iparfejlesztési politika által meg­erősödhető magyar ipar feleslegei szá­mára pedig talán piacot találhatnánk a közeli Balkánon. A hatalmasan erő­södő Törökországba való kivitelünk már a múlt évben két akkora volt, mint az előző esztendőkben és meghaladta a 36 millió korona értéket. Talán tovább lehetne építeni ezen az alapon és talán jobban lehetne építeni, ha nem rángat­nának bennünket osztrák járszalagok Hogy mi a felszabadulás módja, az igazán nem oly lényeges. Már nem indu­lunk jelszók után és nem vagyunk dok­­trinérek! Hogy gazdasági független­ségünket, hogy mozgási szabadságun­kat önálló vámterülettel biztosítjuk-e­, avagy pedig egy olyan vámpolitikával,a­mely a közös keret fenntartása mellett az agrárvámok csökkentésével olcsóbbá teszi a megélhetést és az ipari vámok le­szállításával véget vet az osztrák ipar uralmának Magyarországon: ennek a szubtilis részletkérdésnek eldöntésére iga­zán csak a tudós politikusok illetékesek,a­kiknek mesterségébe nem akarunk bele­­kontárkodni. Közszállítás és inkompatibilitás. Irta : Sugár Ottó. A Gyáriparosok Országos Szövetsége a választói jog kiterjesztése ügyében szerkesztett felterjesztésébe egész helye­sen, ügyesen és logikusan illesztette bele az inkompatibilitás régóta vajúdó kér­dését, abból a feltevésből indulva ki, hogy a munkásság parlamenti képviseltetésé­­nek egyik előfeltétele, hogy a gyáripar sem legyen kirekesztve a törvényhozás csarnokából. Az a fejezet, melyet a szövetség e té­tel megokolásának szentel, plasztikusan domborítja ki a kérdés rendezésének szük­ségességét, a legsúlyosabb érveket hozva fel annak igazolására, hogy az inkompa­tibilitás, úgy a­hogy ma nálunk fennáll, valóságos megbélyegzése a hatszázezer munkást foglalkoztató gyáriparnak, le­­sülyesztője a parlament gazdasági tekin­télyének s a polgári jogok teljes gyakor­lásából való kizárása egy olyan osztály­nak, mely erkölcsi tekintetben egyáltalán nem szolgált rá erre a stigmatizálásra. Széles történeti alapon fejti ki a memo­randum, hogy a külföld ebben a formá­jában nem ismer semmiféle összeférhe­tetlenséget. Kimutatja, hogy az 1907. III. törvénycikk hatályosságának egyik akadálya a ma fennálló állapot, mert hiszen ez a törvény egyenesen kötelessé­gévé teszi a gyáriparnak a közszállítá­­sokban való részvételt. Közérdek, hogy a belföldi ipar minél nagyobb mértékben vegye ki a maga részét a hatósági szállí­tásokból és ennek a közérdeknek­ állja útját az inkompatibilitásról szóló tör­vény, mely a pályázók számának csök­kentését jelenti, és a parlamenti pályára rátermett szakemberektől olyan áldozatot követel, melyek meghozatala a parlament gazdasági színvonalának alásülyesztését vonja maga után. Helyesen hangsúlyozza a felterjesztés, hogy manapság a Közszál­­lítási Szabályzat apróra meghatározza a pályázatokon való részvétel feltételeit és a döntések alapját képező körülményeket, úgy­hogy az inkompatibilitási törvénye közszállítási vonatkozásokban, még ha annak idején indokolt lett volna is, tel­jesen anakronisztikus jellegűvé vált. Ilyen és hasonló érveket sorakoztat egymás mellé a választói jog kiterjesztése ügyében szerkesztett, igen szép memo­randum, mely még bátran hozzátehette volna azt is, hogy az inkompatibilitásról szóló törvény egy fokkal sem javította meg a parlament erkölcsi színvonalát és egy hajszálnyival sem korlátozta azo­kat a kijárásokat és visszaéléseket, melyek esetleg a képviselői mandátum belértékét képezhetik. Amikor a dicséret legmelegebb hangján emlékezünk meg e memorandumról, nem hallgathatjuk el aggályainkat a befeje­zésében összefoglalt konkrét javaslatok­kal szemben. Ezek a javaslatok teljesen újak, ránk meglepetésszerűen hatottak és olyan korrektívumait képezik az in­kompatibilitás ügyében eddig felmerült HONI IPAR

Next