Honi Ipar, 1912 (13. évfolyam, 1-24. szám)

1912-01-01 / 1. szám

1912. JANUÁR 1 i­ndítványoknak, melyek az eddigi irány­tól való határozott eltérést jelente­nek. A javaslatok lényege az, hogy az össze­férhetetlenségi törvény tilalma ne terjed­jen ki azokra, kik a szállításokat a köz­szállítási törvény rendelkezéseinek meg­felelően kapták meg, ha ezeket a szerző­déseket a képviselőház egy bizottsága hivatalból felülvizsgálta és eldöntötte, hogy a szerződéseket a Közszállítási Sza­bályzat rendelkezése szerint, szóval min­den külön kedvezés nélkül kötötték meg. Ez az egyik korrektívum ; a másik pedig az, hogy a­mennyiben az összeférhetet­lenségi törvény V., VI. és VII. szakaszát nem akarnák hatályon kívül helyezni, mondassák ki, hogy minden ilyen esetben köteles a képviselő magát új választásnak alávetni úgy, hogy a választók dönte­nének tulajdonképen a képviselők in­kompatibilitása felett. A­mi az első korrektívumot, az egyes közszállítási szerződéseknek egy külön parlamenti bizottság által való felül­­bírálását illeti, nem habozunk kijelenteni, hogy mi ezt a rendszabályt, melynek dicséretes intencióival teljesen tisztában vagyunk, technikailag keresztülvihetet­­lennek és gazdaságnag károsnak tartjuk. Technikailag keresztülvihetetlennek, mert a közszállítási kiírások és döntések felül­bírálásának joga a végrehajtó hatalom ke­zében van, mely főhatóságai útján gya­korolja és ezt a jogot kezéből soha ki nem adhatja. Már most milyen helyzet állana elő, ha egy konkrét közszállítási ügyet a parlament speciális bizottsága rendben levőnek mondana, az illetékes miniszteri hatóság pedig kénytelen lenne—mondjuk ■egy fellebbezés vagy panaszból kifolyó­lag­— ugyanabban az ügyben vizsgálatot indítani és ugyanabban az ügyben hatá­rozatot hozni?! Nem preoccupálná-e a parlamenti bizottság határozata a meg­indítandó miniszteri vizsgálatot és nem szülne-e furcsa következményeket, ha pl. a parlamenti bizottság határozata, — ami utóvégre megeshetnék, — homlok­­egyenest ellenkeznék a miniszteri dön­téssel? E mellett — és ezt tartjuk a súlyo­sabb aggályunknak — parlamenti viszo­nyaink struktúráját ismerve, biztosra vesszük, hogy ezen modus elfogadása ese­tén a pártpolitika teszi majd rá kezét a közszállítási ügyekre. Hogy fest majd, mi­kor egy csőszállítás ügyében való állásfog­lalást politikai tekintetek fogják diktálni? Mennyi botrány forrásává válnak s amúgy is fejletlen közszállítási ügyünk mily nép­­szerűtlenítésére vezetnek majd az ilyen disputák, melyek a magyar társadalom gazdasági, ügyekben való téves fel­fogásának­­a legegészségtelenebb táplálé­kát fogják nyújtani. Alsóbb fokú köz­­igazgatási hatóságaink amúgy is igen gyakran hamis nézőpontból szemlélik a gazdasági törekvéseket és ez a felfogás még helytelenebbé válik, ha tisztán gaz­dasági szakügyeket hurcolnak majd oda a parlament arénájára. Ellenvethetné valaki, hogy ez a fejte­getés nem találó, mert hiszen a parla­menti bizottság nem a közszállítási kérdés egész komplexumáról mond íté­letet, hanem csak arról, hogy a szerző­désben bennfoglaltatik-e a »képvise­lőnek való kedvezés«. A gyakorlat em­berei azonban tudni fogják, hogy ezt a határvonalat betartani nem lehet és hogy a parlamenti bizottság kénytelen lesz kiterjeszkedni a szóban forgó közszál­lítási ügy minden fázisára. Mert hiszen az illetéktelen képviselői közbenjárás fennforgását nem detektívrendszer segé­lyével állapítják majd meg, hanem következtetések útján, melyeket az ügy természetéből, részleteiből vonnak le. Ha drágább ajánlkozó kapja meg a szállí­tást olcsóbb versenytársaival szemben, ha a döntés körülményeihez egyáltalán szó férhet (és mihez nem férhet szó!) beleráncigálják a képviselőt és őt teszik felelőssé. A pártpolitika bizonynyal nem mulasztja majd el a kínálkozó alkalmat, hogy a saját szája íze szerint színezze ki az ilyen közszállításokat és akármilyen óvatos kezelés mellett is bizonyos, hogy a bizottság verdiktje a szőnyegen levő köz­­szállítást magát fogja érinteni, eléje vágva a végrehajtó hatalom ellenőrzési jogának. Nem messze esnek ezektől az aggá­lyoktól azok, melyeket a második korrektívum tekintetében táplálunk. Ez a második korrektívum nem csupán a közszállítások, hanem a szubvenciók körét is érinti. Az összeférhetlenségi tör­vény V. §-ának 11. pontja kirekeszti a parlamentből azokat, kik államilag segé­lyezett vállalatoknál igazgatósági, fel­ügyelő bizottsági, jogtanácsosi állást vállalnak. A VI. és VII. § ismét a­­köz­szállítások területére csap át és a palástolt közszállítási szerződések büntetését cé­lozza, olyan esetekre gondolva, mi­kor a képviselő titokban van érdekelve valamely, a kormánynyal üzleti össze­köttetésben álló vállalatnál. Ezekben az esetekben a felterjesztés a választó­polgárság ítéletét akarja provokálni. Hogy Kiskunmajsa választó­polgársága mondjon ítéletet a felett, hogy képvise­lője inkompatibilis helyzetbe került-e, mikor egy szubvencionált fonó­szövő-gyár igazgatósági tagságát elvállalta, hogy a fenséges nép döntse el azt a szubtilis kér­dést, hogy képviselője burkolt módon ér­dekelve van-e valamely állami üzletben?! Utóvégre mi is rajongó hívei vagyunk a népszuverenitásnak, de még a választói jog legszélesebb kiterjesztése esetén sem leszünk képesek a polgárokban a gazda­sági érettségnek azt a fokát megtalálni, amely az ilyen ügyekben való bíráskodás­hoz szükséges. És azután kérdezzük, hogy az ilyen választások költségeit ki fogja megfizetni? És hogy mekkorának kell pl. annak a közszállítási értéknek lenni, mely egy képviselőt arra ösztökélhet, hogy ma­gát egy iyen választási harc költségeivel megterhelje? Végre is nem szokatlan dolog az, hogy az ember a költségtöbbletet a fogyasztóra hárítja át. De bajosan hisz­­szük, hogy az ilyen költségtöbbletet a fogyasztó állam, vagy pedig annak a vál­lalatnak vállaira lehet majd rakni, mely a megvádolt képviselő közreműködésére olyan eminens súlyt helyez. De ha figyel­men kívül hagyjuk is ezt az igazán számba­­jövő momentumot, nem zárkózhatunk el azon aggály elől, hogy az ilyen válasz­tási küzdelmekből a magyar közgazda­ság ügye igen gyakran megtépetten kerül majd ki. A panama szó ma is igen sűrűn süvít végig az országon. Hát még milyen közkeletűvé válnék az ilyen választásokba­n kifolyólag ? Valóban jobban szeretjük, ha a népnek milliói még egy ideig telj­es gazda­sági érzéketlenségben és tudatlanságban élnek közgazdasági érdekeinket illetőleg, mint hogy e tekintetben a leghelytelenebb, legkárosabb tanokat szívják magukba és a pártpolitika szemüvegén keresztül minden ipartámogatásban, minden köz­­szállításban csalást és minden közszállító­­ban tolvajt lássanak. Igazságosnak pedig az ilyen választási eredményeket már eleve azért sem fogadhatjuk el, mert hiszen a legbecsületesebb ipartámogatás, a legkorrektebb közszállítás is, ha azt gyenge választás­csinálók írják zászló­jukra, mételyes lesz és a Közszállítási Szabályzat akármilyen megsértése és az erkölcsi kompatibilitás akármilyen átlyu­kasztása megkapja majd a szankciót akkor, ha kellő ügyességgel, elég öblös hanggal és kellő felszereléssel csinálunk neki propagandát. A legnagyobb tisztelettel adózunk a Gyáriparosok szövetsége szándékainak, jól tudva, hogy ezek a korrektívumok hi­dat akarnak verni az igazság követelmé­nyei és a mai társadalom egészségtelen fel­fogása között. A Gyáriparosok szövetsége abból a feltevésből indul ki, hogy az inkompatibilitás teljes, egyenes és fenn­tartás nélküli hatályon kívüli helyezése ettől a társadalomtól amúgy sem vár­ható és így olyan javaslatokat kell keresni és találni, melyek egy lépéssel közelebb visznek bennünket az óhajtott cél felé. Mi azonban ezt az álláspontot soha sem fogjuk elfogadni; megmaradunk régi álláspontunk mellett, mely minden át­meneti állapot mellőzésével meg akarja nyitni a parlament kapuit a magyar gyáriparnak. Mi nem szűnünk meg követelni, hogy a közgazdasági szak­értelem képviselői minden fenntartás nélkül, minden kerülő k­i mellőzésé­vel vonuljanak be a parlamentbe, a­honnan egy nagy ember tévedése szám­űzte őket és inkább óhajtjuk azt, hogy a győzelmes visszatérés ideje még évekre kitolódjék, mint hogy a visszatérés súlyát és ódiumát a magyar ipar legyen kény­telen viselni. 13 K Aipf C^Kif|f|f])P ■ ÓKÁS ÉS ÉKSZERÉSZ ■é w d­anlyi’ mm m H ■ V SfcaP VgJjP 11 C OS. és kir. Fensége József főherceg kamarai szállítója. BUDAPEST, VIII., JÓZSEF-KÖRUT 81. (SAJÁT HÁZ.) :: TELEFON 62-68. A magyar királyi államvasutak, a magyar királyi posta és távirda szerződéses óraszállítója. Dús raktár a legdivatosabb brilliáns és arany ékszerekben, ezüst alkalmi ajándékokban, úgy­szintén mindennemű kitűnően járó, pontosan szabályozott zseb-, fali-, álló- és utazó órákban. Saját nagyszabású műhelyében ékszer-átalakítások és órajavítások jutányosan eszközöltetnek.

Next