Honi Ipar, 1916 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1916-01-01 / 1. szám
Midőn az újév küszöbén visszatekintünk a letűnt év vérzivataros küzdelmeire, súlyos áldozataira, nehéz gondjaira, de egyszersmind csodás sorsfordulataira, sikereinkre a harctéren, épen úgy mint a gazdasági küzdőtéren, szinte meghatottsággal állapíthatjuk meg, hogy helyzetünkkel meg lehetünk elégedve. A gigászi küzdelemben közgazdaságunk fényesen állotta meg az erőpróbát. Iparunk túlnyomó részének gyors alkalmazkodása, a legtöbb iparágnak kedvező konjunktúrája, a kereskedelemnek ellenállóképessége, a mezőgazdasági lakosság fogyasztóképességének rohamos emelkedése, a kisebb pénzintézetek szívóssága, a moratóriumnak minden várakozás ellen való csekély kártevése, megannyi biztató, örvendetes jelenség. Gazdasági életünk fényoldalai mellett nézzünk szemébe árnyoldalainak is ! Bizonyos, hogy a nagy pénzbőség nemcsak a természetes jövedelemszaporodásnak és tőkekumulációnak következménye, hanem a készletek és a fundus instructus egy részének mobilizálásáé, márpedig ezek pótlása a jövő egyik súlyosabb gondját fogja képezni. A háborús közgazdaságból a békés közgazdaságba való átmenet is sok nehéz probléma megoldását igényli. A hadiszállításokra ■berendezkedett gyárak visszatérése a háború előtti foglalkozásukhoz, a háborúból hazatérő munkásoknak a munkapiacon való elhelyezése, de különösen a teljesen pangó és nálunk oly nagy jelentőséggel bíró építőiparnak újjáélesztése olyan komoly feladatok, melyekkel a legalaposabban és a legnagyobb körültekintéssel már most kell foglalkoznunk, hogy a béke bennünket ne találjon ugyanolyan gazdasági készületlenségben, mint amilyenben a helyzet. írta Székács Antal, udvari tanácsos háború kitörésekor találtattunk. Szükséges ez annál inkább, mert a hosszú hadjárat financiális lelikvidálása kétségkívül termelésünk igen lényeges újabb megterhelését fogja eredményezni. Bármennyire óhajtandó, hogy gazdasági életünk minden produktív tényezője a súlyossá váló helyzethez mért vállalkozási kedvvel a legintenzívebb munkával önmagán segítsen, mégis kormányzatunknak is elmulaszthatlan kötelessége lesz a teherviselési képesség nagyfokú emelése. Nagyszabású befektetési politikára lesz szükség különösen az építőipar terén és a nemzeti munka teljes megfeszítésére. Többtermelésre van szükségünk a mezőgazdaságban, helyes birtokpolitikával, mely a visszavándorlást is lehetővé teszi és többtermelésre az iparban az ország kátyúba rekedt iparosításának újraébresztése révén. Csakis a többtermeléstől remélhetjük, hogy enyhül a drágaság, mely oly nyomasztólag hat a megélhetésre és mely — ha meg nem szűnik — veszélyeztetni fogja iparunknak versenyképességét is. Van azután gazdasági életünknek egy másik aggasztó tünete, melynek elhárítását szintén elsősorban a többtermeléstől remélhetjük. Megromlott valutánkra gondolok, melynek megjavítása szoros összefüggésben van kivitelünk emelésével, kereskedelmi és fizetési mérlegünk megjavításával. Végül már most kellene komolyan hozzálátnunk a termelés erőteljes fokozásához abból az okból is, mert kétségtelen, hogy a háború után az államok mindkettőzött erélylyel törekszenek majd a háború által okozott gazdasági vérveszteség pótlására. A katonai küzdelem helyébe a gazdasági küzdelem fog lépni. Ma még nem tudjuk, miképen fog alakulni Európa térképe ; nem tudjuk, hogy a központi hatalmak mit fognak megtarthatni a hódított területekből; nem tudjuk, hogy az ellenséges államokkal a háború után lehetséges-e kereskedelmi szerződéses viszonyba lépnünk ; nem tudjuk, hogy Amerika mily félelmetes gazdasági ellenfélnek fog a háború után bizonyulni és nem tudjuk még azt sem, hogy Ausztriával és szövetségeseinkkel miképen fogunk megállapodni. Csak kettőt tudunk, helyesebben érzünk. Az egyik, hogy a történeti nagy idők nyomása bennünket úgy Ausztriához, mint Németországhoz még szorosabban hozzáfűzött. A másik, hogy ilyen történet imperativus lehet exisztenciális biztosíték, lehet politikai előny, de a gazdaságilag gyengébb félre ez a helyzet a legnagyobb óvatosságot és körültekintést igényli. Az Ausztriával való kiegyezés kérdésével kormányunk és érdekképviseleteink már behatóan foglalkoznak és jogos kíváncsisággal várhatjuk, hogy az osztrákok ama egyértelmű merész kívánságával szemben, mely az osztrák-magyar vámuniónak pragmatizálására, örök időkre való törvénybe iktatására irányul, mi magyarok mily jogos postulátumokat fogunk tudni felállítani és keresztülvinni az ország iparosításának biztosítására. Mert annyi bizonyos, hogy a mostani kiegyezés megkötésénél a kérdések útvesztőjében ennek a célnak kell irányítónak, döntőnek lennie. Rendkívül szövevényes és komplikált a monarchiának Németországhoz való jövő gazdasági viszonyának kérdése is. Itt is egyelőre csak érezzük, hogy valamely szorosabb kapcsolat megteremtése szükséges, de ma még igen nehéz annak csak körvonalait is ff», W% £. •) • Ipari, kereskedelmi és közgazdasági folyóirat. A magyar iparpártolás és iparfejlesztés lapja. Közszállítási szaklap./ znf szám. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL BUDAPEST VI. KER., KIRÁLY UTCA 34. SZÁM. HELYI ÉS INTERURBÁN TELEFON 81-85. TÁRSSZERKESZTŐ: HONI IPAR FELELŐS SZERKESZTŐ: GYÁRFÁS OSZKÁR SUGÁR OTTÓ ELŐFIZETÉSI ÁR: Évre ........ 16 kor. Fél évre ... 8 kor. Megjelenik minden hónap 1-én és 15-én. kftv