Honi Ipar, 1916 (17. évfolyam, 1-24. szám)

1916-01-01 / 1. szám

■■■ HONI IPAR szám. ff»-, W% £. •) • Ipari, kereskedelmi és közgazdasági folyóirat. j A magyar iparpártolás és iparfejlesztés lapja. Közszállitási szaklap. /znf\ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL BUDAPEST VI. KÉR., KIRÁLY-UTCA 34. SZÁM. HELYI ÉS INTERURBÁN TELEFON 81-85. FELELŐS SZERKESZTŐ: SUGÁR OTTÓ TARSSZERKESZTŐs GYÁRFÁS OSZKÁR ELŐFIZETÉSI ÁR: Évre ........ 16 kor. Fél évre ... 8 kor. Megjelenik minden hónap 1-én és 15-én. lifuv A helyzet. Irta Székács Antal, udvari tanácsos. Midőn az újév küszöbén visszatekin­tünk a letűnt év vérzivataros küzdel­meire, súlyos áldozataira, nehéz gond­jaira, de egyszersmind csodás sors­fordulataira, sikereinkre a harctéren, épen úgy mint a gazdasági küzdő­téren, szinte meghatottsággal állapít­hatjuk meg, hogy helyzetünkkel meg lehetünk elégedve. A gigászi küzdelemben közgazda­ságunk fényesen állotta meg az erő­próbát. Iparunk túlnyomó részének gyors alkalmazkodása, a legtöbb ipar­ágnak kedvező konjunktúrája, a keres­kedelemnek ellenállóképessége, a mező- gazdasági lakosság fogyasztóképességé­nek rohamos emelkedése, a kisebb pénz­intézetek szívóssága, a moratóriumnak minden várakozás ellen való csekély kártevése: megannyi biztató, örvende­tes jelenség. Gazdasági életünk fényoldalai mel­lett nézzünk' szemébe árnyoldalai­nak is ! Bizonyos, hogy a nagy pénz­bőség nemcsak a természetes jövede­lemszaporodásnak és tőkekumuláció­nak következménye, hanem a kész­letek és a fundus instructus egy részé­nek mobilizálásáé, már pedig ezek pótlása a jövő egyik súlyosabb gond­ját fogja képezni. A háborús köz­gazdaságból a békés közgazdaságba való átmenet is sok nehéz probléma megoldását igényli. A hadiszállításokra ■berendezkedett gyárak visszatérése a há­ború előtti f jglalkozásukhoz, a háború­ból hazatérő munkásoknak a munka­piacon való elhelyezése, de különösen a teljesen pangó és nálunk oly nagy jelentőséggel biró építőiparnak újjá­élesztése olyan komoly feladatok, me­lyekkel a legalaposabban és a legna­gyobb körültekintéssel már most kell foglalkoznunk, hogy a béke bennünket ne találjon ugyanolyan gazdasági ké- születlenségben, mint amilyenben a háború kitörésekor találtattunk. Szük­séges ez annál inkább, mert a hosszú hadjárat financiális lelikvidálása két­ségkívül termelésünk igen lényeges újabb megterhelését fogja eredmé­nyezni. Bármennyire óhajtandó, hogy gazdasági életünk minden produktiv tényezője a súlyossá váló helyzet­hez mért vállalkozási kedvvel a legintenzivebb munkával önmagán segítsen, mégis kormányzatunknak is elmulaszthatlan kötelessége lesz a teherviselési képesség nagyfokú eme­lése. Nagyszabású befektetési politikára lesz szükség különösen az építőipar terén és a nemzeti munka teljes meg­feszítésére. Többtermelésre van szükségünk a mezőgazdaságban, helyes birtokpoliti­kával, mely a visszavándorlást is le­hetővé teszi és többtermelésre az iparban az ország kátyúba rekedt iparosításának ujraébresztése révén. Csakis a többtermeléstől remélhetjük, hogy enyhül a drágaság, mely oly nyo­masztólag hat a megélhetésre és mely — ha meg nem szűnik — veszélyez­tetni fogja iparunknak versenyképes­ségét is. Van azután gazdasági életünknek egy másik aggasztó tünete, melynek elhárítását szintén első sorban a több­termeléstől remélhetjük. Megromlott valutánkra gondolok, melynek meg­javítása szoros összefüggésben van ki­vitelünk emelésével, kereskedelmi és fizetési méilegünk megjavításával. Végül már most kellene komolyan hozzálátnunk a termelés erőteljes fo­kozásához abból az okból is, mert kétségtelen, hogy a háború után az államok mind kettőzött erélylyel tö­rekszenek majd a háború által okozott gazdasági vérveszteség pótlására. A katonai küzdelem helyébe a gazdasági küzdelem fog lépni. Ma még nem tudjuk, miképen fog alakulni Európa térképe ; nem tud­juk, hogy a központi hatalmak mit fognak megtarthatni a hódított terü­letekből, nem tudjuk, hogy az ellen­séges államokkal a háború után lehet- séges-e kereskedelmi szerződéses vi­szonyba lépnünk ; nem tudjuk, hogy Amerika mily félelmetes gazdasági ellenfélnek fog a háború után bizo­nyulni és nem tudjuk még azt sem, hogy Ausztriával és szövetségeseink­kel miképen fogunk megállapodni. Csak kettőt tudunk, helyesebben érzünk. Az egyik, hogy a történeti nagy idők nyomása bennünket úgy Ausztriához, mint Németországhoz még szorosabban hozzáfűzött. A másik, hogy ilyen történet' impeiativus lehet exisztenciális biztosíték, lehet politi­kai előny, de a gazdaságilag gyengébb félre ez a helyzet a legnagyobb óvatos­ságot és körültekintést igényli. Az Ausztriával való kiegyezés kér­désével kormányunk és érdekkép­viseleteink már behatóan foglalkoznak és jogos kíváncsisággal várhatjuk, hogy az osztrákok ama egyértelmű merész kívánságával szemben, mely az osztrák-magyai vámuniónak prag- matizálására, örök időkre való tör­vénybe iktatására irányul, mi magya­rok mily jogos postulátumokat fo­gunk tudni felállítani és keresztülvinni az ország iparosításának biztosítására. Mert annyi bizonyos, hogy a mostani kiegyezés megkötésénél a kérdések útvesztőjében ennek a célnak kell irányítónak, döntőnek lennie. Rendkívül szövevényes és kompli­kált a monarchiának Németországhoz való jövő gazdasági viszonyának kér­dése is. Itt is egyelőre csak érezzük, hogy valamely szorosabb kapcsolat meg­teremtése szükséges, de ma még igen nehéz annak csak körvonalait is

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék