Honi Ipar, 1918. január-június (19. évfolyam, 1-12. szám)

1918-01-01 / 1. szám

1918. JANUÁR 1. Ezt a nagy szerepet,­ melyet magának kivívott, most erősen aláásta a háború. A háború előtt ugyanis az osztrák és vám­külföldi gyárosok, hogy áruikat elhelyez­hessék, Budapestre küldték utazóikat. A háború kitörésekor azonban csakhamar felismerték a konjunktúrát, beszüntették az utaztatást és a magyar nagykereske­dők, akik raktáraikat ki akarták egészí­­teni, kénytelenek voltak havonként sze­mélyesen felkeresni a gyárosokat, ami a mai forgalmi viszonyok mellett nagy­­áldozatokat rótt reájuk. A magyar textil-nagykereskedelem tulajdonképeni szerepét széles körök félre­ismerték. Ez a kereskedelem korántsem foglalkozik kizárólag kész gyártmányok forgalombahozatalával. Nagyrészt nyers­árukat vásárol, melyeket osztrák és ma­gyar bérfehérítőknél, bérfestőknél és bér­nyomóknál a saját ízlése, vevőkörének igényei szerint kikészíttetett, úgy hogy ezek a nagykereskedők voltaképen gyárak nélkül dolgozó gyárosok. Ezen kikészítési munkák folytán már Magyarországon is alakultak nyersárukat nemesítő üzemek, melyek igen szép eredménnyel dolgoz­nak. Ha tehát most a békekötés után be­szerzendő ipari nyersanyagokról tanács­koznak, figyelembe kellene venni a nyers­anyagokat bérben kikészítő ezen üzemek, illetve az azokat foglalkoztató nagykeres­kedők igényeit is. A háború alatt, sajnos, majdnem telje­sen megszűnt a forgalmunk Bosznia- Hercegovinával. A Balkán-államokkal, vámpolitikánk folytán már a háború előtt jórészben megszakadtak az üzleti szálak, melyeket ott hosszú évek munkájával megszereztünk, úgy hogy ott az angol, az olasz, és a német verseny foglalta el előlünk a teret. Az 1912—13-iki Balkán-háború után visszakezdtük szerezni a Balkán-piacokat; az ottani kereskedők, akik kifogytak minden készletből, seregestől jöttek Bu­dapestre, mert nem nézték sem az árakat, sem a minőséget, hanem csak gyors szállítást kívántak. Háború előtt a magyar textil-nagy­­kereskedel­em nagy forgalmat bonyolított le Romániában is. A világháború első évében csak a román piacot tartottuk meg, mert kormányunk is súlyt helyezett arra, hogy összeköttetéseink felhasználá­sával a nálunk nélkülözhető árukat Ro­mániába szállítsuk. De utóbb ez is nehéz­ségekbe ütközött, mert a pénzügyminisz­térium a kiviteli engedélyeket legtöbb­­nyire csak hosszas késéssel adta meg, amikor az illető szezonáru már nem volt szezonáru és már nem kellett a vevőknek. Most szünetel az egész kiviteli üzlet. De tétlenségre van kárhoztatva a belföldi üzlet is, mert az áruraktárak ki vannak ürítve. Csak a személyzeti és régió-kiadá­­sok maradtak meg. No, meg az adók, amelyeket most hatványozott mérvben vetnek ki a nagykereskedőre, erre a kiváló adóalanyra. A mostani általános áruhiány folytán még azok is, akik a háború előtt szónokoltak a »parazita« kereskedelem ellen, kezdenek visszaemlé­kezni arra, hogy ez a kereskedelem, amikor még szabadon működött, kifogás­talanul teljesítette az árubeszerzést s áru­elosztást és kezdik belátni, hogy még­is csak jobb lesz a munkát ismét arra bízni. A semleges országokban, sőt az ellen­séges államokban is, de főleg Amerikában, nagy mennyiségű textilanyagok és kész­gyártmányok vannak felhalmozva. A nagykereskedők — ha visszahelyeznék őket régi jogaikba — az egész világra kiterjedő összeköttetéseik és azon nagy bizalom folytán, amelyet a külföldön maguk iránt kivívtak, kétségkívül gyor­san és aránylag előnyös feltételek mellett tudnának árut beszerezni. Hisz ép a napokban olvashattuk egy napilapunk­ban, hogy egy nagy svájci cipőgyáros hajlandó volt nekünk 100.000 cipőt kül­deni, de csak az ő régi magyar (budapesti és vidéki) vevői útján. A fogyasztók, akik évek óta nem kap­tak árut, nem várhatnak, míg az Ameri­kából, Egyiptomból és Indiából valahogy beszerzendő gyapotot megfonják, a fona­lakat megszövik, a szöveteket kikészítik. A fogyasztóknak azonnal kell a készáru és ezért az átmeneti korszak első idejében a készáruk behozatalát minden lehető esz­közzel kell előmozdítani. Fontosak a valutáris szempontok is, de a személyes tapasztalatok alapján állít­hatom, hogy textil-nagykereskedel­münk a háború előtt kivívott külföldi hitelét, melyet a háború legválságosabb idejében is élvezett, a sikeres békekötés után még inkább fogja növelhetni. A készárukra azért is szüksége lesz, mert a békekötés után nemcsak a hazai piacot kell ellátnia, hanem azért is, mert a román, szerb, bulgár és török kereskedők — úgy mint a Balkán-háború után — ismét Budapestre gravitálnak majd, ahol leggyorsabban remélik a szükségletüket fedezhetni. Hisz a budapesti szállodák már most is megtelnek keleti kereskedőkkel, akik lázasan keresnek árukat. Kétségte­len tehát, hogy textil-nagykereskedel­münk, ha készáruval kellő időben tudja magát ellátni, a Balkán-államokból sok aranyat és idegen valutát fog besze­rezhetni és visszavívhatja a teret, ame­lyet a közel Keleten, vámpolitikánk hibái folytán, jórészben elveszített. Ez a valódi helyzet. De a legerősebb igazság is csak úgy tud érvényesülni, ha azok, akik hivatva voltak és ezentúl is lesznek az áruelosztást ellátni, szembe­­szállnak a háború alatt már erősen meg­gyengült előítéletekkel és téves felfogá­sokkal és azokkal maguk is leszámolnak. A nagykereskedők pedig szervezkedje­nek , vegyék a hazai textiliparral karöltve kezükbe a nyersanyagok és készáruk behozatalát. Csak így sikerül majd gyorsan és megfelelő árak mellett, a hazai ipart nyersanyaggal, a fogyasztókat pedig az első időben sürgősen szükségelt készárukkal ellátni! Az egyes iparágak helyzete 1917-ben. A papítr szerepe a textiliparban. írta Jolesch Gyula, a Magyar Textilipar rt. vezérigazgatója. Az elmúlt esztendőben pamut csak igen csekély mennyiségben került be Kis-Ázsiából, úgy hogy ezzel a had­ügyi kormány és a polgári közönség szükséglete nem volt fedezhető. Való­színű, hogy a távolabbi jövőben, a kis­­ázsiai pamutültetvényeknek észszerűbb gondozása mellett, az eredmény nagyobb lesz. Ezidőszerint azonban a kisázsiai pamut nagyobb mérvű behozatalára cse­kély kilátás van. Pamuthiány folytán pamutfeldolgozó üzemeink pótanyagok után voltak kény­telenek nézni. Kísérletek folynak hazai nádfajta növényekkel, Németországban két, az osztrák-magyar monarchiában egy gyár van kizárólag erre berendezve. Az ily rostok használhatóságát bizonyítja a belőlük készült állítólag kitűnő vatta, melynek puhasága és finomsága alkal­massá teszi kötözési célokra való felhasz­nálásra. Ezenkívül még csalánrostokkal is kísér­leteznek, az eredmény részben kielégítő volt. A turfa-rostokkal folytatott kísérletek még nincsenek befejezve. Ennek a pót­­anyagnak nézetem szerint nagy j­övője van. Akadt azonban egy anyag, mely máris bevált és amely máris a legnagyobb mér­tékben szolgál a hadsereg, valamint a polgári szükséglet fedezésére. Ez a papír­­fonál. Előbb vagy utóbb a­ panaszot feldol­gozó üzemek úgy Német-, mint Ausztria- Magyarországban, a háború folyamán erre rendezkedtek be. A papirfonál használhatóságát az a körülmény bizonyítja, hogy dacára az óriási termelésnek, e cikkben a szükséglet állandóan túlhaladja a produkciót. A német szükséglet papirfonálban­ 1916-ban a hadsereg ré­szére (havonta) ...... * 1000 vagyon polgári részre 300 » 1917. évben a hadsereg szükséglete ................... 1500 » a polgári közössg­. .... 500 » volt. Az osztrák-magyar szükséglet a had­ügyminisztérium és a kereskedelmi mi­nisztérium részére 1917-ben havonként 600 vagyonra tehető. A papírfonál elsősorban arra szolgált, hogy a jutát pótolja. Főleg papírszövésre és zsákok készítésére alkalmas és meg­állapítható, hogy a várakozásokat telje­sen kielégítette. 1913-ban Németország nyers jutára 94 millió márkát költött. A Kalkuttából behozott évi mennyiség körülbelül 175 ezer tonna volt. Ugyanezért a mennyi­ségért 1910-ben csak 53 milliót fizetett. 3

Next