Honi Ipar, 1930 (23. évfolyam, 1-24. szám)

1930-01-01 / 1. szám

1930. január 1. HONI IPAÉ 2 Zűrzavaros helyzetben nehéz a jövendölés Irta: VIDA JENŐ, a felsőház tagja ki meg akarja vonni az id­ei esztendő gazdasági mérlegét, annak számí­tásai­t sok zavaró mo­mentum nehezíti meg. Mindenekelőtt figye­lembe jön, hogy a széntermelés az idén is 8,6 százalékkal fokozódott. Ez­zel szemben azonban kétségtelen, hogy vannak szakmák, amelyek joggal pa­naszkodhatnak, mert forgalmuk az elmúlt évhez képest visszaesést mu­tat. Ez mindenesetre számbaveendő jelenség, de nem igen változtat azon az igazságon, hogy a gazdasági viszo­nyokra rendszerint mégis csak a szén­­fogyasztás mértéke volt és marad mértékadó. E megnyugtató momentum mellett, azt is tüzetes vizsgálat tárgyává kell tennünk, hogy az érintett lefelé gravi­­táló termelési ágakban milyen okokra vezethető vissza az üzemcsökkenés? Azért történt-e, mert a termelési keret fenntartása a szükséglet elapadása folytán vált lehetetlenné, avagy pedig lehetett volna-e az idén is a régi ke­retben dolgozni, ha a szükségleten kí­vül álló egyéb feltételek n­em tették volna lehetetlenné a termelés rentábi­lis voltát, aminek következtében az­után az egyes vállalatok saját elhatá­rozásukból látták szükségét bizonyos öncsonkításnak? Egy másik válfaja az üzemcsök­kentésnek csak némiképpen különbö­zik az előbbitől. Lehetnek olyan válla­latok is, ahol az ü­zem­ csökkentése szintén nem az áru elhelyezésének le­hetetlen voltából, de nem is a terme­lők saját elhatározásából ered, ha­nem abból, hogy nem állt ren­delkezésre az a tőke, amelyre az üzem expanzivitása szempontjából szükség lett volna. Magyarul: a látszat az, mintha a legtöbb helyen, ahol gyengü­lés mutatkozott, az elernyedés nem az ipar teljesítőképességének hiánya, vagy a fogyasztóképesség hanyatlása foly­tán állott volna elő (hiszen e tekin­­tetben nemcsak a belföldi, hanem a külföldi piac is számba jön), hanem a pénz megritkulása és a terme­léstől való visszahúzódása folytán. Az európai tőzsdéken végbe­ment kisebb-nagyobb rázkódások az utóbbi hónapokban bizalmatlanná tet­ték a tőkét, mely ipari vonatkozások­ban nemcsak minden újabb befekte­téstől tartózkodott, hanem sok eset­ben még a kiterjedtebb termelés­­di­m­­entálásától is. Ebből azonban a contrario azt lehet következtetni, hogy a bizalmatlanság megszűnésével a tőke csatornái újra meg fognak nyílni és újra olyan gaz­dasági alap adódik, amely az egyes pontokon mutatkozó termelési hiányt el fogja enyésztetni. Még­pedig min­denesetre olyan gazdasági alap, amely lehetővé teszi m­ajd a helyzet objektív megítélését és nemcsak azoknak a ke­reteknek higgadt megállapítását, ame­lyekben a termelés a jövőben mozogni z amerikai Frank A. Van­­derlip­től ered a szálló­ige: — A hitel oly érzékeny valami, hogy veszedelmes róla még beszélni is. Nem követhetjük ezt a tanácsot. A hiteléletünkben észlelhető tüneteket és zavarokat észre kell vennünk és az or­voslás módjáról beszélnünk kell, ha gazdaságunkat egészségessé akarjuk tenni. Azt a vérveszteséget, amelyet ipar és kereskedelem a fizetésképtelenségek által a­, utóbbi időkben elszenvedett, so­káig nem viselhetjük el. Tőkeszegény­ségünk, ellentállóképességünk gyenge volta parancsoló szükséggé teszi reánk nézve, hogy a hitelélet bajai ellen a legnagyobb energiával védekezzünk. A fizetésképtelenségek aggasztóan el­szaporodtak az utolsó évben, az őszi hónapokban a múlt évhez képest szá­muk több mint kétszeresére­­növeke­dett és ami súlyosan esik latba, nem­csak gyengén megalapozott, az inflá­cióból eredő vállalkozások esnek neki áldozatul, hanem régi, tradícióval bíró és tiszteletben állott cégek is. És ha már a termés betakarítása után való őszi hónapok, amelyekben a fizetésképte­lenségek száma normális időben min­dig visszaesett, ily nagy emelkedést mutatnak, félve kell gondolnunk arra, mit hoz majd a hosszú tél, melyben nemcsak a természet, de az üzlet is elpihen. A hitelválság három okra vezetendő vissza. Az első a gazdasági válság, mely­ úgyszólván világjelenség, a tőkeképződés hiánya és a fogyasztóképesség csökkenése, amely nálunk, a mezőgazdaság kedve­zőtlen helyzete folytán, fokozott mére­tekben érezteti hatását. A gazdasági viszonyok megjavulásának, sajnos, jog, hanem a reális és végleges vesz­teségek meghatározását is. A mai helyzet abnormis. Jelenleg igen nehe­zen mérhető fel, hogy a termelésnek az egyes pontokon észlelt leromlásá­nak előidézésében és kifejlődésében minő szerep jutott az egyes tényezők­nek. A tájat még sűrű köd üli és csak ha ez eloszlik, láthatjuk majd tisztá­n, mi életképes abból, ami a rossz időjárás miatt csak gyéren tudott gyümölcsöt hajtani. Én úgy látom, hogy a terme­lés kérdése tisztára pénzkérdés, a pénzviszonyok javulását tekintve pe­dig nincsen okunk ijedezni, csü­gge­­déssel tekinteni a jövő elé. igen sok előfeltétele van, olyan, mely hatalmunkon kívül áll, de nem utolsó sorban függ egy céltudatosabb, megfe­lelőbb gazdasági politikától és az e téren elkövetett hibák és mulasztások helyrehozásától. Ámde, ha kétségtelen is, hogy a be­tegséget kell gyógyítanunk és nem a tüneteket, mégis meg kell állapíta­nunk, hogy legsürgősebben orvoslan­­dók azok a bajok is, melyek fizetés­képtelenségi jogszabályaink elavult és helytelen voltának következményei és mely­ek a hitelválság második, nagy jelentőségű okát alkotják. A ma ér­vényben lévő törvények nem nyújta­nak a hitelezőnek védelmet és az ki van szolgáltatva az adósnak, aki a reá bízott vagyonnal tetszés szerint gazdálkodik abban a tudatban, hogy a hitelező végeredményben kénytelen vele­­kiegyezni. A kényszeregyezség intézménye ma már elviselh­etlen pusztítást végez a hitelezők és a nemzet va­gyonában, mert teljesen eltávolodott attól a cél­tól, melyet vele el akartak érni és amelyért megalkották. A cél volt, hogy a hitelezőket olyan hatalommal ruház­zák fel, amellyel kényszert gyakorol­hatnak a renitens, az egyezségrontó hitelezőre, hogy ez meg ne akadályoz­hassa az olyan adós megvetését, aki arra érdemes és akinek fenmaradása a hitelezők és a közgazdaság érdeké­ben kívánatos. Ma a kényszeregyezség nem a hitelezők eszköze, hanem revol­ver az adós kezében, mellyel a hitele­zőt rá­kényszeríti, hogy egyezkedjék és ez a fegyver minden esetben hatásos, mert ha a hitelező nem egyezkedik, csőd esetén egész követelését elveszti a ma érvényben lévő csődeljárás mellett. Ezen a legsürgősebben változ­tatni kell: a csődtörvény reformja immár nem szenvedhet halasztást. Mit kell tennünk a hitel­válság ellen? Írta: SZÉKÁCS ANTAL, a felsőház tagja, az Országos Hitelvédő Egylet elnöke

Next