Honi Ipar, 1935 (28. évfolyam, 1-24. szám)
1935-01-01 / 1. szám
1935 január 1. HONI IPA fia „A tervgazdaság szükséges rossz" — Reflexiók Fellner Pálnak a Cobden Szövetségben tartott előadásához — A tervgazdaság szükséges rossz«. Ez a megállapítás más értelmet és más súlyt kap, ha Fellner Pál mondja ki, akinél a gazdasági szempont a prius, mint ha egy miniszter vagy politikus szájából hangzanék, aki a politikaszempontjai után igazítja gazdasági felfogását. Abban a zsúfolt teremben, amelyben Fellner Pál előadását tartotta, sokan lehettek olyanok, akik paradoxont láttak abban, hogy a kapitalista szellemnek ez az ízig-vérig reprezentatív magyar képviselője fejezi ki — ha sok fenntartással is — a gazdasági törvények alárendeltségét az állam akaratával, a szabad kezdés részleges lemondását a politikai kényszerrel szemben. Valóban nem kis mértékben lehetett meglepő rájuk nézve, hogy Fellner Pál, akiben testet ölt a kapitalista vállalkozó fantáziája, szervezőképessége, akiben egy percre sem szűnik meg az alkotó tőke örökké kombináló agymunkája, hajlandó — ha csak a válság leküzdésének tartamára is — alárendelni a kapitalizmus teremtő energiáját ,az állami apparátus exponensei felelősségérzetének«. A meglepődés azonban, amit ez a megállapítás kiváltott, tipikusan magyar megítélés, amely valamely előadás tartalmát csak az előadó érdeke, rokon- és ellenszenve, vagy ismert előre megfogalmazott elméleti álláspontja levezetésének tekinti. Ha azután egy előadó, akit érdeke, vagy még inkább egész lelki beidegződöttségének minden hagyománya és közgazdasági iskolázottsága inkább sodorhatnának az intervencionizmus-ellenes táborba, az állami beavatkozás mai mértékét nemcsak, hogy megérti, hanem elkerülhetetlennek is mondja: kérdőjellé görbül a hallgató és az olvasó. Fellner Pál azonban túlteszi magát egyéni és osztályérdekein, ami csak természetes nála. Amikor közügyről van szó, elnémítja szubjektív érzéseit, ami tiszteletreméltó vonás nála, elveti a priorisztikus elméleti meggondolásait és önmaga iránti könyörtelenséggel állapítja meg, hogy a világgazdaság mai adottságai mellett az irányító gazdaság felé vezető irány az egyetlen járható út. Ennek a logikus láncnak kényszerítő következetessége alól senki sem tudja magát kivonni. Egyik alapvető jelenség Fellner Pál szerint a mai tömegtermeléssel együtt járó dumping. Ennek ellenhatása a piacok fokozódó elzárkózódása, a kiéleződő vámpolitikai harc, a kontingensek rendszere, visszahatása pedig a termelés és eladás megszervezésének kategorikus imperativusza. Az irányító beavatkozásnak itt mutatkozik első elháríthatatlan szükségessége. A másik alapvető ok a valutáris egyensúlynak világszerte bekövetkezett felborulása, amely megszüntette azt a lehetőséget, hogy a kereskedelmi mérleg kilengéseit ,a fizetési mérleg korrektívumaival, vagyis a hitelek áramlásaival lehessen nyugalmi helyzetbe hozni. Tehát a természetes külkereskedelmi forgalom helyébe a klíringek és kompenzációk rendszere lép, a jegybankok kezébe kell adni a behozatal és kivitel szabályozását. Ezzel a belső termelés is a központi szervezés hatása alá kerül. Ezek tehát a kegyetlen adottságok. Fellner szerint nem arról van szó, hogy helyes, vagy helytelen-e az irányító gazdálkodás, hogy az egyes ember érdekeinek jobban megfelel-e a szabadgazdálkodás, hogy lelkileg inkább liberális rendszerhez vonzódunk-e? Az állásfoglalás adva van: a fennálló helyzet és annak várható alakulása mellett nem kerülhető el az irányított gazdálkodás. Egyetlen nyitvamaradt kérdés, hogy ez a termelés és értékesítés milyen mozzanatáig terjedjen? A gazdasági erőviszonyok pontos felrajzolása után ipari vezér nem mondhatja, hogy én ennek vagy annak a közgazdasági iskolának elveit vallván, ezt meg azt a cselekvési programot tartom helyesnek. Aminthogy az a hadvezér is biztosan elvesztené a háborút, aki a hannibáli vagy a napóleoni stratégia helyességére esküdvén, elvi alapon szabná meg operációs tervét. Amikor Fellner Pál, minden szubjektív hajlandóságán, vagy elméleti elfogultságán keresztülgázolva, rámutat az egyedül lehetséges mozgási irányra, amelyet a világgazdaság vonalainak kereszteződése még nyitva hagy, szinte Tolszoj Háború és Békéjének utolsó fejezetei jutnak eszünkbe. Itt a nagy orosz író kimutatta, hogy Napóleon egyre-másra adta ki a parancsokat az angliai expedícióra, de sohasem kísérelte meg szándékainak megvalósítását, viszont sohasem parancsolta az Oroszországba való bevonulást, de a sokmillió egyéb rendelkezésből a parancsnak olyan iránya alakult ki, amely a francia seregeket elvezette Oroszországba, mert csak ez lehetett a mozgás egyedüli rezultánsa. »Mindaz, mondja Tolsztoj, amit az emberek életéről tudunk, nem egyéb, mint a szabadságnak a szükségszerűséghez, vagy az élet lényegének az ész törvényeihez való bizonyos viszonya. Ma pedig a világgazdaság millió és millió parancsa az intervencionizmus kiterjesztése útján kerül összhangba a lehetőséggel. Kénytelen lesz tehát minden tárgyilagosan gondolkodó ember egyetérteni Fellner okfejtésével, hogy a gazdasági válság leküzdésére az irányító gazdálkodás különböző rendszabályai szükségesek, mert más orvosszer nincs. Idetartoznak a különböző árjavító, kivitelfokozó, kontingensfelosztó, termelésszabályozó intézkedések. Idesorolja a tőkék helyes felhasználását célzó ipari numerus clausust is (amiben nem tudunk vele egyetérteni, de ez csak részletkérdés lévén, ebben a vonatkozásban fölösleges lenne ellenvéleményünket kifejteni). Mindezeket a rendszabályokat be kell tetőzni a behozatal irányításának, különben a külföldi termelés szabad útja megsemmisíthetné a belföldi termelés szabályozására tett intézkedések hatását. Mi az irányított gazdálkodás határa? Fellner Pál példákkal világította meg, hogy a határpont különböző helyeken fekszik az egyes termelési ágak helyzete szerint, amely pontot az irányító gazdálkodás lehető legnagyobb fokú kihasználhatása határozza meg. Ezt a határvonalat betartva, az irányító gazdálkodás mellett az egyéni kezdeményezésnek még mindig jut elég tér, mert ennek feladata marad új feladatok keresése, a termelés minőségi javítása és az új piacok szerzése. Fellner nem titkolja az irányító gazdálkodás árnyoldalait sem, amelyeket az állami apparátus tökéletlenségei, tévedései, valamint az állami beavatkozás fokozódó étvágya növelhetnek. A korrektívumot az érdekképviseleteknek az ügyek intézésébe való fokozottabb bevonásában látja. Mindez röviden összefoglalva, Fellner Pál okfejtése a gazdasági fejlődésnek arról az irányáról, amelyben máris benne vagyunk. Nem szívesen látja ennek sodrában a gazdasági életet, mert a tervgazdaságot nem öncélnak, hanem szükséges rossznak tekinti. Nem a gazdasági élet ideális állapotának rajzát adja, hanem egy olyan irányvonalat vázol fel, amely a mai gazdasági koordináta rendszer adott elemei mellett csak egyetlen görbét eredményezhet: az irányító gazdálkodás trendvonalát. Elvi ellenzést nem válthat ki Fellner fejtegetése. Hiszen — viszont helyesen mondja — ma a gazdasági be nem avatkozást senki sem vallja a háború előtti mértékben és mindazok, akik szóval még mindig szabadkereskedőknek mondják magukat, nap-nap után esnek eretnekségbe, amikor maguk is beavatkozást sürgetnek. Ezeknek intervencionizmusa ugyan nem az ipar és a mezőgazdaság védelmét, hanem a kereskedelemiét és a kisiparét célozza. Mintha bizony az állami beavatkozás mentén liberalizmussá nemesülne, mihelyt történetesen nem az ipar szolgálatába szegődik. Nekünk egy pontban van ellenvetésünk. Minek a Fellner által vázolt rendszabályok összeségét tervgazdaságnak nevezni, amikor ezek csak az irányító gazdaság fogalmát merítik ki? A tervgazdaság ennél jóval tovább megy. Ez a rendszer nemcsak a termelést, hanem a termelvények szétosztását is szabályozni akarja és nem ismeri többé sem a magánkezdést, sem az érdekképviseleti korrektívumot. Kár volna, ha, Fellner Pál tekintélyére és okosságára hivatkozva, nem irányító gazdasági, hanem valóban tervgazdasági célú körök kapnák fel a »tervgazdaság szükséges rossz« megállapítást. Mi nem akarjuk azt, ami 120 évvel ezelőtt történt, hogy London helyett Moszkvába jussunk el, nem ugyan földrajzilag, de gazdasági rendszer tekintetében. Tehát irányító gazdálkodás, — igen, ha mást nem lehet tenni, de tervgazdaság — nem! Csak ez lehet Fellner Pál brilliáns fejtegetéseinek magva.