Honi Ipar, 1935 (28. évfolyam, 1-24. szám)

1935-01-01 / 1. szám

1935 január 1. HONI IPA fi­a „A tervgazdaság szükséges rossz" — Reflexiók Fellner Pálnak a Cobden Szövetségben tartott előadásához — A tervgazdaság szükséges rossz«. Ez a megállapítás más értelmet és más súlyt kap, ha Fellner Pál mondja ki, akinél a gazdasági szempont a prius, mint ha egy miniszter vagy po­litikus szájából hangzanék, aki a poli­tika­­szempontjai után igazítja gazdasági f­elfogását. Abban a zsúfolt teremben, amelyben Fellner Pál előadását tartotta, sokan lehettek olyanok, akik paradoxont láttak abban, hogy a kapitalista szel­lemnek ez az ízig-vérig reprezentatív magyar képviselője fejezi ki — ha sok fenntartással is — a gazdasági törvé­nyek alárendeltségét az állam akaratá­val, a szabad kezdés részleges lemondá­sát a politikai kényszerrel szemben. Valóban nem kis mértékben lehetett meglepő rájuk nézve, hogy Fellner Pál, akiben testet ölt a kapitalista vállal­kozó fantáziája, szervezőképessége, aki­ben egy percre sem szűnik meg az alkotó tőke örökké kombináló agymunkája, hajlandó — ha csak a válság leküzdésé­nek tartamára is — alárendelni a kapi­talizmus teremtő energiáját ,az állami apparátus exponensei felelősségérzeté­nek«. A meglepődés azonban, amit ez a megállapítás kiváltott, tipikusan ma­gyar megítélés, amely valamely előadás tartalmát csak az előadó érdeke, rokon- és ellenszenve, vagy ismert előre meg­fogalmazott elméleti álláspontja leveze­tésének tekinti. Ha azután egy előadó, akit érdeke, vagy még inkább egész lelki beidegződöttségének minden hagyomá­nya és közgazdasági iskolázottsága in­kább sodorhatnának az intervencioniz­­mus-ellenes táborba, az állami beavatko­zás mai mértékét nemcsak, hogy meg­érti, hanem elkerülhetetlennek is mondja: kérdőjellé görbül a hallgató és az olvasó. Fellner Pál azonban túlteszi magát egyéni és osztályérdekein, ami csak természetes nála. Amikor közügy­ről van szó, elnémítja szubjektív érzé­seit, ami tiszteletreméltó vonás nála, el­veti a priorisztikus elméleti meggondolá­sait és önmaga iránti könyörtelenséggel állapítja meg, hogy a világgazdaság mai adottságai mellett az irányító gazdaság felé vezető irány az egyetlen járható út. Ennek a logikus láncnak kényszerítő következetessége alól senki sem tudja magát kivonni. Egyik alapvető je­lenség Fellner Pál szerint a mai tömeg­termeléssel együtt járó dumping. Ennek ellenhatása a piacok fokozódó elzárkó­­zódása, a kiéleződő vámpolitikai harc, a kontingensek rendszere, visszahatása pe­dig a termelés és eladás megszervezésé­nek kategorikus imperativusza. Az irá­nyító beavatkozásnak itt mutatkozik első elháríthatatlan szükségessége. A másik alapvető ok a valutáris egyensúlynak világszerte bekövetkezett felborulása, amely megszüntette azt a lehetőséget, hogy a kereskedelmi mérleg kilengéseit ,a fizetési mérleg korrektí­­vumaival, vagyis a hitelek áramlásaival lehessen nyugalmi helyzetbe hozni. Te­hát a természetes külkereskedelmi forga­lom helyébe a klíringek és kompenzációk rendszere lép, a jegybankok kezébe kell adni a behozatal és kivitel szabályozását. Ezzel a belső termelés is a központi szer­vezés hatása alá kerül. Ezek tehát a kegyetlen adottságok. Fellner szerint nem arról van szó, hogy helyes, vagy helytelen-e az irányító gaz­dálkodás, hogy az egyes ember érdekei­nek jobban megfelel-e a szabadgazdál­kodás, hogy lelkileg inkább liberális rendszerhez vonzódunk-e? Az állásfogla­lás adva van: a fennálló helyzet és an­nak várható alakulása mellett nem ke­rülhető el az irányított gazdálkodás. Egyetlen nyitvamaradt kérdés, hogy ez a termelés és értékesítés milyen moz­zanatáig terjedjen? A gazdasági erőviszonyok pontos fel­rajzolása után ipari vezér nem mond­hatja, hogy én ennek vagy annak a köz­­gazdasági iskolának elveit vallván, ezt meg azt a cselekvési programot tartom helyesnek. Aminthogy az a hadvezér is biztosan elvesztené a háborút, aki a hanni­báli vagy a napóleoni stratégia helyességére esküdvén, elvi alapon szab­ná meg operációs tervét. Amikor Fell­ner Pál, minden szubjektív hajlandósá­gán, vagy elméleti elfogultságán keresz­tülgázolva, rámutat az egyedül lehetséges mozgási irányra, amelyet a világgazdaság vonalainak kereszteződése még nyitva hagy, szinte Tolszoj Háború és Béké­jé­­nek utolsó fejezetei jutnak eszünkbe. Itt a nagy orosz író kimutatta, hogy Napó­leon egyre-másra adta ki a parancsokat az angliai expedícióra, de sohasem kísé­relte meg szándékainak megvalósítását, viszont sohasem parancsolta az Orosz­országba való bevonulást, de a sokmil­lió egyéb rendelkezésből a parancsnak olyan iránya alakult ki, amely a fran­cia seregeket elvezette Oroszországba, mert csak ez lehetett a mozgás egyedüli rezultánsa. »Mindaz, mondja Tolsztoj, amit az emberek életéről tudunk, nem egyéb, mint a szabadságnak a szükség­­szerűséghez, vagy az élet lényegének az ész törvényeihez való bizonyos viszonya.­ Ma pedig a világgazdaság millió és millió parancsa az intervencionizmus kiterjesztése útján kerül összhangba a lehetőséggel. Kénytelen lesz tehát minden tárgyila­gosan gondolkodó ember egyetérteni Fellner okfejtésével, hogy a gazdasági válság leküzdésére az irányító gazdál­kodás különböző rendszabályai szüksé­gesek, mert más orvosszer nincs. Idetar­toznak a különböző árjavító­, kivitelfo­kozó, kontingensfelosztó, termelésszabá­lyozó intézkedések. Idesorolja a tőkék helyes felhasználását célzó ipari nume­rus clausust is (amiben nem tudunk vele egyetérteni, de ez csak részletkér­dés lévén, ebben a vonatkozásban fölös­leges lenne ellenvéleményünket kifej­teni). Mindezeket a rendszabályokat be kell tetőzni a behozatal irányításának, különben a külföldi termelés szabad útja megsemmisíthetné a belföldi termelés szabályozására tett intézkedések hatását. Mi az irányított gazdálkodás határa? Fellner Pál példákkal világította meg, hogy a határpont különböző helyeken fekszik az egyes termelési ágak hely­zete szerint, amely pontot az irányító gazdálkodás lehető legnagyo­bb fokú ki­­használhatása határozza meg. Ezt a ha­tárvonalat betartva, az irányító gazdál­kodás mellett az egyéni kezdeményezés­nek még mindig jut elég tér, mert ennek feladata marad új feladatok keresése, a termelés minőségi javítása és az új piacok szerzése. Fellner nem titkolja az irányító gazdálkodás árnyoldalait sem, amelyeket az állami apparátus tökélet­lenségei, tévedései, valamint az állami beavatkozás fokozódó étvágya növelhet­nek. A korrektívumot az érdekképvisele­teknek az ügyek intézésébe való fokozot­tabb bevonásában látja. Mindez röviden összefoglalva, Fell­ner Pál okfejtése a gazdasági fejlődésnek arról az irányáról, amelyben már­is benne vagyunk. Nem szívesen látja en­nek sodrában a gazdasági életet, mert a tervgazdaságot nem öncélnak, hanem szükséges rossznak tekinti. Nem a gaz­dasági élet ideális állapotának rajzát adja, hanem egy olyan irányvonalat vázol fel, amely a mai gazdasági koor­dináta rendszer adott elemei mellett csak egyetlen görbét eredményezhet: az irányító gazdálkodás trendvonalát. Elvi ellenzést nem válthat ki Fellner fejtegetése. Hiszen — viszont helyesen mondja — ma a gazdasági be nem avatkozást senki sem vallja a háború előtti mértékben és mindazok, akik szó­val még mindig szabadkereskedőknek mondják magukat, nap-nap után esnek eretnekségbe, amikor maguk is beavat­kozást sürgetnek. Ezeknek interven­­cionizmusa ugyan nem az ipar és a me­zőgazdaság védelmét, hanem a kereske­delemiét és a kisiparét célozza. Mintha bizony az állami beavatkozás mentén li­beralizmussá nemesül­ne, mihelyt törté­netesen nem az ipar szolgálatába szegő­dik. Nekünk egy pontban van ellenveté­sünk. Minek a Fellner által vázolt rendszabályok összeségét tervgazdaság­nak nevezni, amikor ezek csak az irá­nyító gazdaság fogalmát merítik ki? A tervgazdaság ennél jóval tovább megy. Ez a rendszer nemcsak a termelést, ha­nem a termelvények szétosztását is sza­bályozni akarja és nem­ ismeri többé sem a magánkezdést, sem az érdekkép­viseleti korrektívumot. Kár volna, ha, Fellner Pál tekintélyére és okosságára hivatkozva, nem irányító gazdasági, hanem valóban tervgazdasági célú kö­rök kapnák fel a »tervgazdaság szük­séges rossz« megállapítást. Mi nem akarjuk azt, ami 120 évvel ezelőtt tör­tént, hogy London helyett Moszkvába jussunk el, nem ugyan földrajzilag, de gazdasági rendszer tekintetében. Tehát irányító gazdálkodás, — igen, ha mást nem lehet tenni, de tervgazdaság — nem! Csak ez lehet Fellner Pál brilliáns fejtegetéseinek magva.

Next