Honi Ipar, 1938 (31. évfolyam, 1-23. szám)

1938-01-20 / 1-2. szám

4 HONI IPAR XXXI. évfolyam, 1—2. sz. * 1933 Írta: FENYŐ MIKSA Három rendkívül érdekes nyilatkozat­tal zárult a magyarság múlt eszten­deje. Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, szolnoki beszédében tett néhány életbevágóan fontos kérdésben kijelentéseket, amelyeket messze az or­szág határain túl is meghallottak és amelyek sok félreértést oszlattak el Magyarország javára. Ez a kormányzói nyilatkozat adta meg azután an­nak a rádiószózatnak alaphangját, amellyel Darányi Kál­mán miniszterelnök az új esztendő napján az országhoz fordult és melyben a felelős államférfi nyíltságával és nyugodtságával próbálta a közvélemény elé tárni azokat a kérdéseket és ezek között legelsősorban a gazdaságiakat és szociálisakat, melyek az új esztendőben a kormány tevé­kenységét kényszerítő erővel megszabják. Ahogy az állami beavatkozás mértékéről és korlátairól beszélt, ahogy ezt a kérdést a világnézeti viták ködéből kiemelte és a világ­­politikai és világgazdasági adottságok szükségszerű kö­vetkezményeként tárta elénk, ahogy néhány egyszerű mondattal az önellátási törekvéseknek a mi akaratunktól független genezisét, az értékesítésnek, devizagazdálkodás­nak ebből következő szabályozását tárta elénk, mindez igaz, becsületes, meggyőző volt. És egyúttal megnyugtató is, mert ezzel a helyes fogalmazási beállítással az állami beavatkozás megszűnt örök állami célkitűzés lenni, mely­nek Mithras-oltárán minden egyéni törekvést, az egyéni boldogulás, az egyéni szabadság minden lehetőségét vé­resen feláldozzák. E helyett kikristályosodott a beszéd­ből valami, a viszonyok diktálta modus procedendi, valami, ami ma muszájos adottság, de amit az államhatalom szí­vesen cserél fel egy az egyéni akaratnak, tehetségnek, leleményességnek több teret biztosító szabadabb kor­mányzati légkörrel, mihelyt ezt a világgazdasági helyzet alakulása csak valamennyire is lehetővé teszi. A szociá­lis problémák körül felmerült feladatok kivételével. Mert ezek intézéséről, tehát az e téren való intenzív beavatko­zás lehetőségéről — és az elmúlt esztendő kormányzati cselekedetei igazolták, hogy ez Darányi Kálmánnál nem frázis — a kormány nem mondhat le. Ahogy Darányi Kál­mán ezekről a kormányzati feladatokról szólott, mérsék­lettel és reálisan az állami beavatkozás megokoltságáról és határairól, meggyőződéssel az állam szociális köteles­ségeiről és ahogy e feladatokkal szemben rávilágított a tőke szerepére és jelentőségére, amely nélkül minden szo­ciális elgondolás papirosformula marad, ahogy a ma­gyar gyáripar jelentőségét és szerepét a nemzet nagy közösségében elismerte, ahogy aláhúzta, hogy­­a gyár­ipar jelentőségét és szerepét a nemzeti jövedelem terén a kormány nemcsak elméletileg ismeri el, hanem azzal is, hogy gazdaságpolitikájában az iparosodást minden lehető módon elősegíti«, mindez — bár normális viszo­nyok között magától értetődik — az utolsó esztendők belső és külső tapasztalatai után elismerésre méltó állam­férfiúi cselekedet. A harmadik újévi szózat, amelyről beszélnünk kell, Chorin Ferencnek, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége elnökének nyilatkozata, melyet ugyancsak Magyarország kormányzójának szolnoki kijelentéseire épít fel és amelyben a maga okos, nyugodt, tárgyilagos módján ismerteti véleményét azokról a kérdésekről, ame­lyek a mai magyar embert tartják, mint a szíj a gép­kerekeket. A tőkéről, melyről vallja, hogy a kipr­óbáltabb, jobb és a jövőre nézve biztatóbb, a megváltozott viszo­nyokhoz is jobban alkalmazkodni tudó, mint bármely bi­zonytalan tényező és nemcsak egyesekre, de a tömegekre is elfogadhatóbb, mint a nap-nap után felburjánzó tö­­megbolondító tervek­. A mezőgazdaságról, melynek eset­leges felszabaduló tőkéit megértő szavakkal invitálja az iparba. A külkereskedelmi mérleg alakulásáról és ebben a gyáripar szerepéről és végül a konjunktúra kiformá­lódásáról, arra figyelmeztetvén újra a gazdasági élet és az állami élet vezetőit, hogy a fák nem nőnek az égig és hogy a gouverner-prévoir frázisa soha időszerűbb nem volt, mint ma, amint ezt azokból a rendkívül értékes vitákból, tanulmányokból láthatjuk, amelyeket különösen Angliában folytatnak erről a kérdésről, arról, miképpen előzhetők meg a konjunktúrahanyatlással járó válságok. Szóval »az állandó konjunktúra problémája«. »Nem sza­bad lábhoz tett fegyverekkel várni arra, — mondja Cho­rin Ferenc — hogy a konjunktúra erősebb romlása be­következzék. Meg vagyok róla győződve, hogy a közön­ségnek, az illetékes tényezők józan előrelátásának álla­nak olyan eszközök rendelkezésre, amelyek a termelési apparátus megfelelő foglalkoztatását lehetővé teszik. Nem győzöm elégg­é ismételni, hogy épen a magángazdaság lendületének esetleges lanyhulása esetén elérkezett az ideje egy nagyobbszabású invesztíciós politika végrehaj­tásának. Az államvasút a háború óta vár a beruházá­sokra, a közúti hálózat egyes kiváló vonalai mellett a többség állapota annál elmaradottabbnak tűnik fel. Meg­említem, hogy Magyarország bizonyosan bekövetkező fegyverkezési egyenjogúsítása szintén beruházásokat fog szükségessé tenni és ezek nem is sorolhatók valamely kü­lönleges konjunktúra munkálatai közé.« Ebben a három beszédben nemcsak az a szellem nyi­latkozik meg, amely ma, amikor »az egész világ szettje kibomlott«, egyedül képesít arra, hogy egy nyugateuró­pai országot úgy kormányozzanak, hogy az európai fel­adatát, a maga történelmi hagyományához méltóan és nemzeti sajátosságának megőrzésével, teljesíthesse, ha­nem valójában bennfoglaltatnak a közeljövő kormány­zati feladatainak részletei, a termelési, szociális, pénz­ügyi, beruházási stb. politika minden teréről, sőt deter­minálják azt a nagyjelentőségű reformot is, amelyet a kormány most a választójog tekintetében megvalósítani készül. Hogy milyen legyen ez­­a reform és mik legye­nek azok a »korrektívumok«, amelyeket kieszelni és alkal­mazni kell avégből, hogy a szavazás titkosságának becsü­letes megvalósítása ne idézzen fel nemzeti veszedelmet, er­ről — lévén ez politikai kérdés — itt nem kívánunk szó­lani. De le kell szögeznünk — és azoknak, akik e refor­mot vállalták és azt felelősen megvalósítani készülnek, ezt egy pillanatra sem szabad szem elől téveszteniük — hogy az a szellem, mely a három beszédben megnyilat­kozott, egyedül parlamenti alkotmány mellett nyilvánul­hat meg, élhet és hathat és hogy épen ezért a reform­mal már előre is intézményesen és kimondottan lehetet­lenné kell tenni minden olyan törekvést, agitációt, párt­alakulást, amelyeknek lényege, hogy uralomrajutásuk ese­tén keresztülgázoljanak a parlamentáris alkotmányon és parlamentáris szellemen.. Az érvényben lévő választójog fogyatékos, antidemokratikus, mert a választót a hatalom­nak kiszolgáltatja, de az a körülmény, hogy e választó­jog mellett — vagy ennek ellenére — élő volt a parla­menti szellem, ellenőrzött, bírált, tempót diktált, köz­véleményt teremtett, mégis lehetővé tette, hogy ez az or­szág a háború után, Trianon és forradalmak ütötte sebek dacára, ma Európa keletén a termelő munkának békés

Next