Honi Ipar, 1938 (31. évfolyam, 1-23. szám)
1938-01-20 / 1-2. szám
4 HONI IPAR XXXI. évfolyam, 1—2. sz. * 1933 Írta: FENYŐ MIKSA Három rendkívül érdekes nyilatkozattal zárult a magyarság múlt esztendeje. Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, szolnoki beszédében tett néhány életbevágóan fontos kérdésben kijelentéseket, amelyeket messze az ország határain túl is meghallottak és amelyek sok félreértést oszlattak el Magyarország javára. Ez a kormányzói nyilatkozat adta meg azután annak a rádiószózatnak alaphangját, amellyel Darányi Kálmán miniszterelnök az új esztendő napján az országhoz fordult és melyben a felelős államférfi nyíltságával és nyugodtságával próbálta a közvélemény elé tárni azokat a kérdéseket és ezek között legelsősorban a gazdaságiakat és szociálisakat, melyek az új esztendőben a kormány tevékenységét kényszerítő erővel megszabják. Ahogy az állami beavatkozás mértékéről és korlátairól beszélt, ahogy ezt a kérdést a világnézeti viták ködéből kiemelte és a világpolitikai és világgazdasági adottságok szükségszerű következményeként tárta elénk, ahogy néhány egyszerű mondattal az önellátási törekvéseknek a mi akaratunktól független genezisét, az értékesítésnek, devizagazdálkodásnak ebből következő szabályozását tárta elénk, mindez igaz, becsületes, meggyőző volt. És egyúttal megnyugtató is, mert ezzel a helyes fogalmazási beállítással az állami beavatkozás megszűnt örök állami célkitűzés lenni, melynek Mithras-oltárán minden egyéni törekvést, az egyéni boldogulás, az egyéni szabadság minden lehetőségét véresen feláldozzák. E helyett kikristályosodott a beszédből valami, a viszonyok diktálta modus procedendi, valami, ami ma muszájos adottság, de amit az államhatalom szívesen cserél fel egy az egyéni akaratnak, tehetségnek, leleményességnek több teret biztosító szabadabb kormányzati légkörrel, mihelyt ezt a világgazdasági helyzet alakulása csak valamennyire is lehetővé teszi. A szociális problémák körül felmerült feladatok kivételével. Mert ezek intézéséről, tehát az e téren való intenzív beavatkozás lehetőségéről — és az elmúlt esztendő kormányzati cselekedetei igazolták, hogy ez Darányi Kálmánnál nem frázis — a kormány nem mondhat le. Ahogy Darányi Kálmán ezekről a kormányzati feladatokról szólott, mérséklettel és reálisan az állami beavatkozás megokoltságáról és határairól, meggyőződéssel az állam szociális kötelességeiről és ahogy e feladatokkal szemben rávilágított a tőke szerepére és jelentőségére, amely nélkül minden szociális elgondolás papirosformula marad, ahogy a magyar gyáripar jelentőségét és szerepét a nemzet nagy közösségében elismerte, ahogy aláhúzta, hogya gyáripar jelentőségét és szerepét a nemzeti jövedelem terén a kormány nemcsak elméletileg ismeri el, hanem azzal is, hogy gazdaságpolitikájában az iparosodást minden lehető módon elősegíti«, mindez — bár normális viszonyok között magától értetődik — az utolsó esztendők belső és külső tapasztalatai után elismerésre méltó államférfiúi cselekedet. A harmadik újévi szózat, amelyről beszélnünk kell, Chorin Ferencnek, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége elnökének nyilatkozata, melyet ugyancsak Magyarország kormányzójának szolnoki kijelentéseire épít fel és amelyben a maga okos, nyugodt, tárgyilagos módján ismerteti véleményét azokról a kérdésekről, amelyek a mai magyar embert tartják, mint a szíj a gépkerekeket. A tőkéről, melyről vallja, hogy a kipróbáltabb, jobb és a jövőre nézve biztatóbb, a megváltozott viszonyokhoz is jobban alkalmazkodni tudó, mint bármely bizonytalan tényező és nemcsak egyesekre, de a tömegekre is elfogadhatóbb, mint a nap-nap után felburjánzó tömegbolondító tervek. A mezőgazdaságról, melynek esetleges felszabaduló tőkéit megértő szavakkal invitálja az iparba. A külkereskedelmi mérleg alakulásáról és ebben a gyáripar szerepéről és végül a konjunktúra kiformálódásáról, arra figyelmeztetvén újra a gazdasági élet és az állami élet vezetőit, hogy a fák nem nőnek az égig és hogy a gouverner-prévoir frázisa soha időszerűbb nem volt, mint ma, amint ezt azokból a rendkívül értékes vitákból, tanulmányokból láthatjuk, amelyeket különösen Angliában folytatnak erről a kérdésről, arról, miképpen előzhetők meg a konjunktúrahanyatlással járó válságok. Szóval »az állandó konjunktúra problémája«. »Nem szabad lábhoz tett fegyverekkel várni arra, — mondja Chorin Ferenc — hogy a konjunktúra erősebb romlása bekövetkezzék. Meg vagyok róla győződve, hogy a közönségnek, az illetékes tényezők józan előrelátásának állanak olyan eszközök rendelkezésre, amelyek a termelési apparátus megfelelő foglalkoztatását lehetővé teszik. Nem győzöm eléggé ismételni, hogy épen a magángazdaság lendületének esetleges lanyhulása esetén elérkezett az ideje egy nagyobbszabású invesztíciós politika végrehajtásának. Az államvasút a háború óta vár a beruházásokra, a közúti hálózat egyes kiváló vonalai mellett a többség állapota annál elmaradottabbnak tűnik fel. Megemlítem, hogy Magyarország bizonyosan bekövetkező fegyverkezési egyenjogúsítása szintén beruházásokat fog szükségessé tenni és ezek nem is sorolhatók valamely különleges konjunktúra munkálatai közé.« Ebben a három beszédben nemcsak az a szellem nyilatkozik meg, amely ma, amikor »az egész világ szettje kibomlott«, egyedül képesít arra, hogy egy nyugateurópai országot úgy kormányozzanak, hogy az európai feladatát, a maga történelmi hagyományához méltóan és nemzeti sajátosságának megőrzésével, teljesíthesse, hanem valójában bennfoglaltatnak a közeljövő kormányzati feladatainak részletei, a termelési, szociális, pénzügyi, beruházási stb. politika minden teréről, sőt determinálják azt a nagyjelentőségű reformot is, amelyet a kormány most a választójog tekintetében megvalósítani készül. Hogy milyen legyen eza reform és mik legyenek azok a »korrektívumok«, amelyeket kieszelni és alkalmazni kell avégből, hogy a szavazás titkosságának becsületes megvalósítása ne idézzen fel nemzeti veszedelmet, erről — lévén ez politikai kérdés — itt nem kívánunk szólani. De le kell szögeznünk — és azoknak, akik e reformot vállalták és azt felelősen megvalósítani készülnek, ezt egy pillanatra sem szabad szem elől téveszteniük — hogy az a szellem, mely a három beszédben megnyilatkozott, egyedül parlamenti alkotmány mellett nyilvánulhat meg, élhet és hathat és hogy épen ezért a reformmal már előre is intézményesen és kimondottan lehetetlenné kell tenni minden olyan törekvést, agitációt, pártalakulást, amelyeknek lényege, hogy uralomrajutásuk esetén keresztülgázoljanak a parlamentáris alkotmányon és parlamentáris szellemen.. Az érvényben lévő választójog fogyatékos, antidemokratikus, mert a választót a hatalomnak kiszolgáltatja, de az a körülmény, hogy e választójog mellett — vagy ennek ellenére — élő volt a parlamenti szellem, ellenőrzött, bírált, tempót diktált, közvéleményt teremtett, mégis lehetővé tette, hogy ez az ország a háború után, Trianon és forradalmak ütötte sebek dacára, ma Európa keletén a termelő munkának békés