Honi Ipar, 1943 (4. évfolyam, 1-22. szám)

1943-01-01 / 1. szám

IV. évfolyam, 1. szám 1943 január 1 A MAGYAR IPARPÁRTOLÁS ÉS IPARFEJLESZTÉS LAPJA. KÖZGAZDASÁGI FOLYÓIRAT ELŐFIZETÉSI ÁR Egész évre .... 36.— P Külföldre.............50. — P Egyes szám .... 2.— P SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL BUDAPEST, IX., LÓNYAY­ U. 39/a TELEFON : *18-48-22 Postatakarékpénztár­ csekkszámla 36.266 MEGJELENIK MINDEN HÓNAP ELSEJÉN ÉS TIZENÖTÖDIKÉN E­SSÜNK úgy át a sablonon, hogy egyszerűen vessük el magunktól a szokásos újesztendei frázisokat, ne beszéljünk holdról, csillagok­ról, a jövendő titokzatosságáról, ehelyett vegyünk elő papirost és ceruzát és von­juk meg az ó-esztendő mérlegét azzal a tudattal, hogy ezt az új esztendő teszi időszerűvé. Abból, amit a gyáripar az elmúlt esz­tendőben végzett, azokból a körülmé­nyekből, amelyek között és amelyekhez viszonyítva a reáhárult munkát elvégez­hette, kötelességét teljesítette és telje­síthette, nagyjában megtaláljuk amúgy is az új esztendő­ horoszkópját, amelyet ilyen módon felesleges is lenne misz­tikus próféciák csillaghímes és kaba­­lisztikus, jegyekkel ellátott köpenyébe burkolni. Ennek a retrospektív pillantásnak a kerete az állam és a gazdaság viszonya. Amikor a nagy válság idején, pontosan 1931 júliusában Brüning kancellár magához kérette a gazdasági élet ve­­zető férfiait, hogy velük együtt próbálja megkeresni a kivezető utat, a tanácsko­zás egész eredménye arra az egy meg­állapításra zsugorodott, hogy az állam bízik a gazdaságban, a gazdaság pedig az államban. Ez a helyzet érthetően Magyarországra is vonatkozik. Lássuk hát, miként felelt meg a gaz­dasági élet megfelelő szektorában a gyáripar az állam bizalmának? 1939 óta, amikor egymásután zárul­tak le a különböző országok határai egy­más előtt, a nagy többségnek vélemé­nye szerint tartani kellett produkciós viszonylatban a nem tisztán hadijellegű iparágak szűkítésétől. Most, 1942-ben pedig visszapillantva nem is pusztán az 1942-es év teljesítményére, a gazdasági élet hivatalos irányítói éppen úgy, mint a magánemberek csoportjához tartozó szakemberek, de még a laikusok is a legnagyobb csodálattal beszélnek az ipar teljesítményéről, mert szűkítés, sor­vadás helyett a keretek növekedtek, nagyobb, gyorsabb ütemű lett a tempó, a méretek nagyobbak s nemhogy visz­­szaesés, hanem egyenesen az intenzi­tásnak erősödése tapasztalható úgyszól­ván valamennyi vonalon. A kereteknek bővülése szükségessé tette több munkásnak a foglalkoztatá­sát. Ez, háborús helyzetben mindenkor nagy probléma. Az ipar előteremtette a szükséges munkáskezeket. (Ezeknek hiá­nyát a lehetőség szerint a mezőgazda­ságban munkálkodók nagyobb munka­akarata pótolta.) Ezzel azonban még nem ért véget a gyáripar gondja, mert ezeket a munkásokat, ezt a munkástö­meget be kellett illeszteni a gyári munka miliőjébe, szellemébe, olyan gyári munkásokká kellett átképezni őket, akiknek a munkájában már bizo­nyos szakmabeli készség nyilvánul meg. Ez nagy, nehéz feladat volt, lelkessé­get, türelmet, odaadást és áldozatot kí­vánt. Az állam bizalmának az ipar csak úgy felelhet meg, ha úrrá tud lenni a termelés második feltételén­­is, a nyers­anyag problémája felett is. Úrrá lett, még­pedig a magyar ipari géniusz se­gítségével. Az ipari korszak ezermesterének a mérnököt szokták tekinteni. Az ő sze­mélyébe helyeződik a primitív népek varázslólátása, a hatalom, amely az em­ber igája alá hajtja a természet hatal­mait. A kék levegő számára nem egyéb, mint kimeríthetetlen nitrogénbánya, amely a mezőgazdaság számára olcsó műtrágyával szolgál; fából, ha nem is vaskarikát, de újságpapirost, celluloid­gombát, vagy takarmányt készít, a sze­net benzinné csepfolyósítja, a tejet lati­cellé alakítja és a többi, és a többi. Mégis, a modern kor nagy varázslója nemcsak a mérnök, hanem mindenki, aki ötlettel az ipar segítségére siet szo­rongatott helyzetében. Ezek képviselik a magyar ipari géniuszt, amely ugyan nem tudja végbevinni a legnagyobb produkciót, nem tudja lehetővé tenni a lehetetlent, amiként a legzseniálisabb vegyészmérnök sem tudja fejjé vissza­alakítani a celluloidgombot, de . . . de lehetőséget teremt a lehetetlenség át­hidalására. Amikor 1940-ben Olaszország belé­pett a háborúba s ezzel a nemzetközi szállítások lehetősége természetesen csökkent, összébbszűkült, nagyon so­kan megrendülve vélték felismerni a kényszerűséget, a magyar pamutipar leállítását. Azt hitték, ez elől nem lehet elzárkózni. És erre mégsem került sor. A kotonizálás biztosította a gyártás fo­lyamatosságát. De felsorolhatnánk sok­sok ilyen esetet, amelyeknek mind­egyike arra szolgál, hogy joggal lehes­sünk büszkék arra az élénk ipari szel­lemre, amely az ötletek gazdagságával siet a magyar ipar segítségére­ .Ám hiába lett volna munkaerő, nyers­anyag, nyersanyagot pótló műanyag, ha nem lett volna szén, amely a kohókat izzóvá teszi, ami a gépszíjat lendíti; ha a magyar bányászat nem fejtett volna ki olyan munkát, amely előtt csak ka­­laplevétellel lehet tisztelegni. A magyar teremtő és organizáló erő ezzel a feladattal is megbirkózott: a magyar bánya produkciója olyan mére­teket tudott elérni, hogy ha leírnák adatait, a legegyszerűbb ember is el­csodálkozna. Az a fokozódó tempó, amelyet az Az állam bízik a gazdaságban . ✓ TaSHELL RAOTOROIL

Next