Iparegészségügy, 1904 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1904-01-01 / 1. szám

III. évfolyam­. Budapest, 1904 január 4. IPAREGESZSEGUGY­IWÍJy-AMSZAKI, EGÉSZSÉGÜGYI és KERESKEDELMI FIGYELŐ “ ».· A BEtpuSEGÉLYEZÉS és MUNKÁSBIZTOSITÁS KÖZLÖNYE = ' ■ '* Zj ’ JVT« gjelenik minden hó elsején és tizenötödikén. techn. k.a mm. Riyn«(iáiráánk e gesz jdtön­aprona Felelős szerkesztő NAGY BÉLA — DR Szerkesztőség és kiadóhivatal VII., Erzsébet­ körút­­.8. szám Az ellenség. A most elmúlt évben az amúgy is nehéz vi­szonyokkal küzdő iparunkat egy talán nem egészen váratlan, nem is új, de egy nagyon is számbaveendő ellenség támadta. Ez a sztrájk. Minduntalan újabb és újabb hel­yen tört ez ki. Súlyos és kevésbbé súlyos, igazságos és igazságtalan követelésekkel léptek fel mindkét részről és töméntelen kárt okoz­tak egymásnak. A sztrájknak pedig igen sokszor nem az elért engedmények, hanem a kölcsönös elgyöngülés vetett véget. Nemzeti vagyon veszett el a sztrájkokban és ez idő szerint még csak reményünk sincsen, hogy a jövőben a sztrájkok száma csökkenni is fog. Nincsen módunkban, hogy ezek lefolyására csak a legkevesebb befolyást is gyakorolhatnánk. De azt sem mondhatjuk biztonsággal, hogy a már bevégzett sztrájk nem tör-e ki újból és rombol tovább. Gondolkozóba ejt bennünket, hogy a sztrájk­nak törvényalapja nincsen. Az ipartörvény (1884: XVII.) 162. §-a egyenesen kijelenti, hogy azok az össze­beszélések, amelyekkel egyik fél a másik kárára előnyöket akar kivívni, jogerővel nem bírnak. És mégis folynak a sztrájkok, a békéltetési tárgyaláson közreműködnek a legkülönbözőbb hatóságok, fel­vesznek jegyzőkönyvet és őrzik ezt az irattáruk­ban. Mintha bizony a bennük foglaltaknak, valami jogérvénye volna. Ha tetszik a munkaadónak, vagy a munkásnak, a kínos vergődés után létrejött egyezményt semmibe se veszik. Valóban rendetlen állapot. A bizalmatlanság melegágya. Mindkét fél a tapasztaltak után hadi készülő­déseket folytat. Szervezkedés mindkét részről. Vidéki városaink közül egynéhányban a jövő évre egész harci tervet szőttek : egyesek el fogják kez­deni, azután úgy március végére általános lesz a zavar. Ilyet hallunk és tehetetlenül állunk. A sze­gényebb családos munkás valósággal rettegve gon­dol arra, hogy mit fognak gyermekei enni, nem lesz-e olyan hideg még ekkor, hogy fűteni kell . A munkaadó meg­rendezi az ügyeit, gondolko­zik szállítási kötelezettségeiről és tehetetlen ő is. Ezt látva, igazán elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy tegyünk valamit. Helylyel-közzel már történik is valami. A harczoló felek békeszerető csoportja bíróságot választ és határozmányainak alá is veti magát. A harcias pártból is hallatszanak han­gok, hogy a szrájk lehetőleg mellőzendő. A helyzet tehát mintha tisztulna, mintha a haladás útján volnánk. Pedig nem így áll a dolog. A­mit látunk, nem más, mint a közvélemény idáig még határo­zatlan megnyilvánulása, amely a szrájkot elítéli. Azonban ezen az úton bárhova is haladunk, jog­gal kiváltható célt elérni nem fogunk. Itt csak bün­tető szankcióval bíró törvényes intézkedések nyújt­hatnak orvoslást. Csak ha a munkásmozgalmak lefolyásáról előre képet alkothatunk, csak ha az elér­hető eredményekről, illetve engedményekről mind­két fél tisztában lesz, csak akkor fognak rendes vi­szonyok előállani és csak akkor fogják a sztrájkok mai félelmetes alakjukat veszíteni. Mert hiszen ma nem az győz, a­kit az igazság is támogat, hanem a­ki tovább bírja, vagy az enged a harcban, akit külső körülmények arra kényszerítenek. A sztrájkkal az elmúlt esztendőben sok vissza­élés történt, de bátran kimondjuk, hogy a töménte­len csatározás közül igen sok nem tört volna ki, ha erős és céltudatos vezetésű munkás­szövetkeze­tek irányították volna a munkások tetteit, így áll a dolog egyrészről. Másrészről pedig nem törne ki oly sűrűén sztrájk, ha törvényen alapuló oly intéz­ményünk volna, a­mely sztrájk esetén a két harcoló párt között békét tudna csinálni, amelynek hozott határozatait mindkét fél büntetés terhe alatt kény­telen volna betartani. Végül azonban akkor se ütne ki minduntalan a háborúság, ha a törvény a sztrájk jogosultságát nem ismerné el, a munkaszerződések megszegőit szigorúan megbüntetné és helyette a munkásoknak közös akaratával előterjesztett pana­szát egy oly orgánum vizsgálná felü­l, a­melynek pártatlanságában mindkét fél megbízik. Mindebből pedig az folyik, hogy a törvény a szrájkot vagy határozottan szentesítse, vagy elítélje, de mindkét esetben a munkaadó és a munkások között felmerülő differenciák elintézésére egy meg­bízható és közmegelégedésre működő szervezetet alkosson. Ezzel természetesen nem akarjuk azt mon­dani, hogy a szrájkot jogilag véve elítéljük, azt sem hogy sztrájk esetén a munkásszerződések be nem tartását a törvény szigorúan büntesse, de látjuk hogy a körülmények, de főképpen a múlt évi tapaszta­latok imperative követelik, hogy e téren megálla­podott és nyugodt viszonyok uralkodjanak. P. y *03 (D Cu 4) 1 3 U tic o S3 25 (73 Ni) — ZZ '0) > 'cc •S3 « ca *o U o o N NÖ V) ^ O - ZZ M O 'S® CO

Next