Iparegészségügy, 1905 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1905-01-01 / 1. szám

W­HI A kivándorlók. in. (6.) Azon idő alatt, míg az Astonián voltam, két angol hajóorvossal volt alkalmam megismer­kedni. Az egyik Fiumétól New-Yorkig, a másik New-Yorktól Fiuméig teljesített a hajón szolgála­tot Ez utóbbi hét évig volt katonatiszt és részt­­vett a búr háborúban is. El kell róla ismernem, hogy a magán érintkezésben végtelenül előzékeny ember volt, azonban úgynevezett emigráns hajón még sohasem utazott és még kevésbé volt fogalma arról, hogy a kivándorlásról szóló magyar törvény szerint mi a joga és mi a kötelessége a hajóorvos­nak. Ennek tulajdonítom azt, hogy nem ismerte az 50.000/1904. B. M. szám alatt kiadott utasításnak 47. §-át, amely szerint: »a kivándorlók ellátását illetőleg a hajóorvos kötelességei a következők: meggyőződni köteles arról, hogy a beszerzett élelmi cikkek egészségügyi szempontból kifogás alá nem esnek. Ennélfogva az éllelmi­szereket beszerző bizottságban mindig személyesen kell részt vennie. A kiválasztott terményekből a hajóorvos számára kis mustragyűjtemény adandó át, hogy hitványabb minőségű cikk kiszolgáltatását megakadályozhassa . Én nem tudom, hogy mikor és hol tartotta ez az élelmiszereket beszerző bizottság a gyűlését, de azt igenis láttam, hogy éppen akkor, mikor hajónk Fiumében kikötött, érkezett a kikötőbe négy vagy öt hússal jól megrakodott kocsi. Ezt a húst pedig azonnal fel is rakták a hajóra, dacára annak, hogy a hajóorvos nem is látta. A dolog azért volt olyan sürgős, mert az Altonia csak november hó 11-én érkezett Fiumébe, holott a menetrend szerint már 10-én indulnia kellett volna Fiuméból. Szeptember havában is elkésve érkezett az Altonia. Mindezt pedig ilyen részletesen főképen azért mondottam el, hogy érthetővé tegyem, mi lehetett a hőségtől eltekintve oka annak, hogy New York felé való utazásunk alkalmával már a tizenharmadik napon a húsnak a szó szoros értelmében »döglele­­tes« bűze volt.Ettől a naptól kezdve New­ Yorkba való érkezésünkig húst már egyáltalán nem is mertem enni. Ennél azonban sokkal kellemetlenebb volt az, hogy a II. osztály utasainak egy része arról panaszkodott, hogy valahányszor az ebédlőbe kell menniük, mindannyiszor a bűztől főfájást kap­nak és émelygés vesz rajtuk erőt. Mint orvos csak­hamar tapasztalhattam hogy — kivált a nőknél — az ételektől való undorodásnak meg voltak a maga kellemetlen következményei. Itt említem meg azt is, hogy tulajdonképen a II. osztály utasai is néhánynak kivételével mind kivándorlóknak voltak tekinthetők Ezek elé a ki­vándorlók elé angol nyelven írott és senki által nem értett étlapot tettek és szolgálatukra csakis angolul beszélő pincérek állottak. Az étel mind az angol konyha szerint volt készítve, ami lehet annak, aki hozzá van szokva, igen jó, de a kivándorlók egyáltalán nem voltak vele megelégedve. Egyébiránt maga a törvény is azt mondja, hogy: »az ételeket a tengeri úthoz alkalmazva, kellő változatosságban s az otthoni szokásoknak meg­felelőleg . . . . . kell kiosztani.« Nem tagadom, hogy mikor hordóból való nyers káposztát sikerült kapnunk főt krumplival, magam is nagy mohósággal kaptam utána, a magyar kor­mány kiküldöttjének kívánságára főzött »szegedener­gulyást« azonban undorító volta miatt képtelen voltam megenni. Miután nem terjeszkedhetem ki a legapróbb részletekre, csak éppen megemlítem, hogy gyümöl­csöt is láttunk, ez azonban valóban a »leghitványabb minőségű« volt. Visszajövet egy ismert nevű magyar író és ügyvéd utazott velünk, aki bejárta már az egész világot és utazásairól több kötet értékes könyvet írt. Ez az utas zúgolódás nélkül mindent megevett, amit eléje raktak, de mikor egyszer megkóstolta a Gibraltárban vásárolt narancsot, ezt oly rossznak és éretlennek találta, hogy félredob­ván, felháborodással mondotta: «Ez már mégis­­ . . . ság, hogy ilyet adnak az utasnak!» A második osztályban azonban mindössze is csak kevesen utaztak és a kivándorlók ellátása szempontjából főképen a III. osztály utasai bírnak fontossággal. Ezeket a szerencsétleneket szinte nem is vették ember­számba. A »Tudnivalók Amerikába kivándorlók számára« című füzet szerint «Az ét­kező helyiségek asztalait szépen, tisztán megtérítik.» Asztalkendőt ugyan nem láttam, hanem csak mos­ható bőrterítőt, de azt tudom, hogy volt rá eset, mikor a magyaroknak olyan térítőn szolgálták fel a vacsorát, amely telided-tele van hintve apró hajjal, mivel előzőleg valaki erre vágta a haját. A használt bádogedények feneke rozsdás volt és a villák ágai között való rések tele voltak undorító piszokkal. íme ilyen volt a tisztaság! Az étkezésnél semmiféle rendet nem tartottak. A karszalagok és számok nélkül járó pincérek a legnagyobb rendetlenséget okozták. Kivált eleinte a horvát pincérek mindig háttérbe szorították a magyarokat és volt rá eset, mikor a magyar kor­mány kiküldöttjének közbenjárására volt szükség azon célból, hogy a magyarok az asztalnál legalább helyhez jussanak. Sőt az is előfordult, hogy a pin­cérek néhány embert ütöttek-ver­tek, mert elég vak­­merőek voltak, hogy enni kértek. Az étkezés dol­gában jóformán minden a pincéreknek és a szolgák­nak a jóakaratától függött. Az ígéret­ szerint »az étlapot kinyomtatva ki­függesztik .« Én ezt sehol sem láttam. Az is benne van a kis könyvecskében, hogy: »Reggeli (minden­nap fél nyolc órakor) kávé, vagy tea tejjel, száraz halak és tészta. Ebéd (mindennap fél 12 órakor) leves, marhahús riz­zsel és burgonyával, borsófőze­lék, sertéshús, kenyér, bor és friss gyümölcs. Vacsora (mindennap fél öt órakor) báránysült, burgonya, tészta, sajt, kenyér, bor és füge. És a kivándorlók ezeket a­­bocsánatot kérek a kemény, de igaz kifejezésért) szemenszedett hazugságokat el is hitték. Persze annál nagyobb volt szegényeknek a csalódása. Különben étlapot is kaptak elutazásuk előtt. Idézem az egyik utashoz írt levélből a következő­ket : »Hogy mily kitűnő változatos és bő az ellátás, azt az ide mellékelt étlapból látni«. Az asztalomon ékszerész, elfogadja mindennemű, ékszerek átdolgozását, vagy rajz után készíti a legfinomabb ékszerdarabokat. Óriási brilliánskö-raktár, VII., Erzsébet­ körút 28. szám, I. emelet, fióküzlet ■ II., Fő­ utcza 21. Telefon a Vígszínház ékszerésze. Telefon 6. oldal. Iparegészségügy , 1905.

Next