Iparegészségügy, 1907 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1907-01-01 / 1. szám
6. oldal. Iparegészségügy Kétségkívül nagyon szerény munkálkodás ez mind, szemben azzal a rengeteg sok teendővel, mely az iparegészségügy terén vár a pénztárakra, de bíztató jel arra, hogy az új törvény keretében, amikor úgyszólván alapszabályszerű hivatásukká tétetik a betegségek és balesetek elhárításában a közreműködés, az új feladatoknak lelkes buzgalommal s nagy ambícióval fognak megfelelni. Hogy azonban működésük eredményes legyen, feltétlenül szükséges, hogy a törvényjavaslat idézett rendelkezései módosíttassanak oly irányban, hogy a hatósági szemlékhez a pénztárak minden esetben meghivassanak. Másrészt a pénztári orvosok működését ki kell terjeszteni a szociálhygiéniára is, mert csak az orvosok közreműködésével lehet eredményeket elérni e téren. Igaz ugyan, hogy az orvosokat ebbeli tevékenységükért kárpótolni kell, de ez csak előny, mert az orvosok ily módon is némi jövedelemhez jutnak a pénztárak részéről s így érdekeik a pénztárak érdekeivel annál inkább összeforrnak. Üdvözöljük a pénztárakat új feladataikhoz s hisszük, hogy szeretettel s körültekintéssel fognak azokra előkészülni. A reszelővágás higiénája. Irta : dr. Chyzer Béla, a közegészségtan tanára, a m. k. áll. főipariskoláné. Hogy melyik védő pápaszem alkalmas a köszörüléshez, azt a helyi körülmények határozzák meg aszerint, minő a műhely világossága, hőmérséke stb. A kövek felvágásával járó időveszteség, gyakori szem- és arcsérülések, segédgépek alkotására ösztönözte az embereket. Legjobbnak vélik ez időszerint azt a kőfelvágó készüléket, melynél egy acél csillag, hasonlóan a sarkantyú talajához a padlózaton van megerősítve, oly szerkezettel, hogy egy kézifogantyú megszorításával, a kő alsó részét az acél csillag élei tetszés szerinti mélységre felvágják. Az ily módon lepattogó kőrészek és por a padozat alatt lévő mélységbe sodortatnak s így bajt nem okoznak. A védőszemüvegeket por, izzadtság gyakran belepi, ezért minden munkásnak tiszta vászondarabot kell adni, hogy vele a szemüveget megtörülje. Hogy ez mennyire szükséges részünkről hangoztatni, azok tudják, akiknek tapasztalni alkalmuk van, hogy a munkásoknak a kéz és arc törlésére sem állanak rendelkezésre rendszeres törülközőkendők, csak kormos, szennyes rongyok. Ilyenekkel szemüveget törülni nem lehet, nem szabad, mivel a rongyokra tapadó finom kovaszemcsék a szemüvegeket összekarcolják s idővel elhomályosítják. Ennek elkerülésére tanácsos az üvegeket előbb vízzel leöblíteni s csak azután tiszta ruhával letörülni. A köszörülésnél a szem sérülésében és a kőrepedéssel járó egyéb veszélyeken kívül a belélegzett por van nagy ártalmára az embereknek. Az állandóan belélegzett por, a meggörnyedt tartás azt eredményezik, hogy a köszörűsök között sok a hurutos betegség, melyből gyakran fejlődik tuberkulózis, gümőkór. Hazánkban a köszörűs ipart oly kevesen űzik, hogy azon néhány egyénről, aki vele foglalkozik, pontos statisztikai adataim nincsenek. E szakban nagy tapasztalattal bíró mesterektől és munkaadóktól tudjuk, hogy a köszörüsmesterek között öreg ember ritkaságszámba megy s alig találunk 50 éven felüli köszörűs-munkást. A haláluk nagyobbára tüdőbaj, de gyakoriak a csúfos hűléssel járó betegségeik is, melyekre ennél a foglalkozásnál, hol a kőtől hajtott hideg szél, nedves pára s szétfröscsenő sárrészek érik az embert, bizony sok alkalom van. A köszörűs ipar, ez általánosan ismert veszélyessége következtében, a munkára nem szívesen akad vállalkozó s mondhatni, hogy a mesterségét jól értő köszörűs ritkaságszámba megy s ezért őt nagy bérrel kell megfizetni. A köszörűsmesterségben is utóbbi időben javításokat látunk, melyek a munka gyorsabb, gazdaságosabb végrehajtását célozzák, melyek részben azonban a munkások egészségére is kedvező befolyással vannak, így azt látjuk, hogy a köszörűsműhelyekben az egészségre ártalmatlan gyalupadokat kezdik meghonosítani s ezekkel végeztetik a köszörülés durva munkáját s legújabban pedig már a géppel való köszörülés kezd tért hódítani, hol a köszörülés önműködőleg történik s egyszerre 10—12 acélreszelő darab kerül munka alá. Ezeknél a gépeknél az emberi munka csupán felvigyázásra szolgál s így a munkás elkerüli az oly gyakori szemsérüléseket s megkimélődik a por belélegzésével járó veszélyektől. A reszelőkészítésnek legérdekesebb és legjellemzőbb részét, azt is mondhatjuk, hogy egészségi szempontból is legtanulságosabb részét a reszelő vágóknál látjuk. A reszelővágó-mesterség megerőltető foglalkozás egyrészt a szükséges meggörbült tartás miatt, másrészt mind a két kéznek erőfeszítő munkája következtében. Előzőleg említettük már, hogy a bal kézzel tartott vésőt a kis ujj vezeti a felvágandó acéllapon. A vésőre mért erős ütés alól a véső könnyen kicsúszik, ha a kéz a vésőt erősen le nem szorítja, így látjuk gyakran, hogy a balkéz ujjai egészen elváltoznak, a kis ujj megvékonyodik, a hüvelykujj párnája megszélesedik, ellapul. Elég gyakran látjuk, hogy a kisujjnak idegbénulása következik be, a reá nehezedő nyomás következtében. Az ily módon előálló érzéketlenségen kívül több ízben találtam merevséget a kis ujjban, némely esetben nyújtott helyzetben, máskor ismét kissé hajlítva éri az ujjat. A rövid nyelű, több kilogramm súlyú kalapácsnak rövid időközökben (percenként 40—100) emelgetése érthetőleg kifárasztja a jobb kart Első időben inasoknál mind a jobb alkarban, mind a felső kar izmaiban fájdalom, szúró érzés, görcs jelentkezik, helylyel-közzel az alkar hajlító oldalán keztő inas körül inhüvely lábosodások mutatkoznak. Idővel a munkások megszokják a kalapács kezelését, az alsó és felső kar izmai megerősödnek, megvastagodnak s az előbb említett bajok többé nem ismétlődnek. Inkább feszélyező, mint egészségtelen a lábak szerepe a reszelővágók munkájában. Említettük már, hogy a reszelőt elcsúszás ellen hosszú szíjjal szorítják le (mint például a varga, ha a csizmát a lábszíjjal leszorítva tartja). Meztelen lábú egyéneknél a lábszíj a talpba mélyen belevésődik s nem egy ízben van alkalmuk látni széles, a szíj nyomta barázdákat a sarka és IV ik csont magasságában. Ezeket 1906.