Iparegészségügy, 1914 (13. évfolyam, 1-24. szám)

1914-01-01 / 1. szám

1914. IPAREGÉSZSÉGÜGY Ipari alkalmazottak megbetegedésének és balesetének elhárítására vonatkozó óvórendszabályok. 98 lila: Hlavács Kornél, miniszteri titkár-bíró. Először is olyan nyomással komprimáljuk a levegőt, hogy az oxigén forrpontján folyékonnyá váljék, azután atmoszferikus nyomással fölszorítjuk, miközben kis része ismét gőzzé válik, amelyekben 7 százalék oxigén van. Túlnyomóan nagy része azonban folyékony marad s igy vezettetik be a kolonne felső részén. Linde-nak ez az eljárása lehetségessé teszi oxi­génnek gazdaságos módon való előállítását, de tiszta nitrogén produkálását még nem. Nitrogén termelésre következő az eljárás: A komprimált levegő egy kettős spirális külső csövön keresztül felülről lefelé megy, keresztülfut egy folyékony oxigénben fekvő kígyózó csövön, átmegy egy ventilátoron és megállapított helyen belefolyik a kolonne-ba. A kolonne-on lefelé pereg és olyképpen rektifikálja a felszálló gőzt, hogy a folyékony levegő beözönlésének helyén körülbelül 7 százalék oxigén van. Ezeket a gőzöket tovább engedjük fölfelé szállni a kolonne-ban. Az oxigéndús folyadék egy része, amely alul a kolonne-ból kiáramlik, a ventilátorból nagyon alacsony nyomásba kerül s a kolonne felső végén al­kalmazott spirálisba vezettetik, miáltal a spirális a tiszta nitrogén temperaturáján lehűl, ennek következtében a kolonne-ból fölszálló gőznek kondenzálódnia kell a spi­rális felületén s vissza kell folynia a kolonne-ba. Ha a gőzök kezdetben 7 százalék oxigént tartalmaznak, akkor először ilyen tartalmú folyadék kondenzálódik. A 7 százalékos folyadéknak körülbelül csak 2 százalék oxigéntartalmú gőz felel meg. Bizonyos idő múlva tehát a gőzök, amelyek 7 százalékos folyadékkal rekti­­fikáltatnak, csak 2 százalék oxigént tartalmaznak. Akkor 2 százalékos folyadék kondenzálódik a spirálison és ismét visszafolyik. A 2 százalékos folyadéknak fél szá­zalék oxigéntartalmú gőz felel meg s így fokozódik a fölszálló gőz tisztasága és a lepergő folyadéké is ön­működően mindaddig, amig a volumetrikus gáz-analízis az oxigénnek már semmi nyomát sem tudja kimutatni. A tiszta nitrogént azután a kettős spirális belső csöve légnyomással leszívja. Azok közül, akik ezen a téren mint fölfedezők dolgoztak, meg kell említenünk a többi között Claude George-ot, aki a levegőnek úgy folyékonynyá tevése, mint fölbontása körül igen becses nyitómunkát végzett. Claude olyan gépet szerkesztett, amelynél a hen­gerben végzett külső munka hasznosításával a hideg előállítására nézve nagyobb haszonhatárt lehet elérni, mint a pusztán belső munkával. Claude-nak másik fontos újítása a levegőnek oxi­génné és nitrogénné való fölbontását segítette elő. El­járása a következő : A komprimált levegő körülbelül négy atmoszférás nyomással fölemelkedik egy csöves kazánban, amelynek csöveit kívül az atmoszferikus nyo­más alatt forró folyékony oxigén borítja. A fölszállás alatt a levegő egy része folyékonnyá válik és a nyert kondenzációs termék súlyánál fogva lefolyik, miközben a vele szemben fölszálló komprimált levegőből csak az oxigénnek kevésbbé illő részét kondenzálja. Ilyen módon el lehet érni, hogy lent az edényben olyan folyadék gyülemlik össze, amely az itt belépő komprimált leve­gővel egyenlő súlyviszonyban van. A több méter hosszú cső hatásával elérjük azt, hogy a fölszálló gőzök oxigén­­tartalmukat folyékony állapotban adják le. Fönt tehát a csövekből olyan gőzök szállnak ki, amelyek csaknem tiszta nitrogénből vannak. Ezek egy csőrendszeren keresztül fölülről lefelé áramlanak és teljesen folyé­konnyá válnak. A 46 százalék oxigént tartalmazó folya­dékot a föléje épített kolonne-be alkalmas helyen be­vezetik. A csaknem tiszta, folyékony nitrogént pedig egészen fönt vezetik be e kolonne-ba. Ezzel elérik, hogy a retifikációs kolonnában a levegő oxigénné és nitrogénné bomlik. Az imént leírt eljárások felfedezésük után rövid időre nagy sikerekhez vezettek. Az 1903-ik évben elő­ször próbált a Linde jégcsináló gépével dolgozó német társaság gyárszerűen foglalkozni oxigén előállításával. Az oxigén nagy mértékben és olcsón való előállításá­nak lehetősége új alkalmazási területeket szerzett az oxigénnek, elsősorban az autogén-hegesztésben és 1906. óta a vas autogén metszésében. Az oxigén-fogyasztás az utolsó években minden iparos államban, Magyar­­országon is nagyon megnövekedett. Ennek az iparnak a megalapítója Frank Adolf dr. professzor és munkatársa, Caro dr., a folyadéknak még egy alkalmazást találtak: hidrogéntartalmú gázvegyü­­letekből hidrogént nyernek vele. A professzor a Linde­­féle társasághoz fordult eszméjével, amely azután vele és Caro doktorral a hidrogénnek frakciós kondenzálás útján vízgázból való előállítását dolgozta ki. Mindenféle akadályok legyőzése és a levegőre és a vizgázra ked­vező nyomási viszonyoknak megállapítása után a kísér­letek eredményre vezettek. Sikerült a vizgázból kö­rülbelül 99 százalékos tiszta hidrogént nyerni. A maradék körülbelül fél százalék szénoxid és fél százalék hidrogén. Hidrogént nemcsak a léghajózásnál, hanem az iparnak is sok ágában használhatják. Különösen alkal­mas a fémek hegesztésén és vágásán kívül ólom és alu­minium forrasztására, kvarcüveg olvasztására és bizo­nyos kémiai reakciók kivitelére is. Telítetlen zsírtestecs­­kék hidrogén segítségével kedvező körülmények között átmehetnek a telítettség állapotába, amikor is keres­kedelmi értékük jelentős mértékben fokozódik, így csi­nálnak olcsó olajokból drága szappant s újabban nagy mértékben állítanak igy elő művajat is. Fémszálas lám­pák gyártásánál is használják a Wolfram-oxid csökken­tésére és a fémszálnak formálás közben beállható oxidálódása ellen védőgázul. A hidrogén alkalma­zásánál legszebb jövővel biztató területe az ammóniák szintézise." AlapittatoH 1878. Telefon 13-76. -I-KELETI J.+­s. orvos-sebészeti műszer- és kötszer-gyáros­­i Főraktár­i BUDAPEST Gyár­­ IV., Koronaherceg-u, 17, IV., Koronaherceg-u. 14. A cég különlegességei­­ Orvos-sebészeti és állatorvosi műszerek, cs. és kir. szab. sérv­­kötők, orthopaediai gépek, gyógyvillany-készü­lékek, valamint a betegápoláshoz és beteg­kényelemhez való összes eszkö­zök gyártása. Egészségügyi óvintézkedésekre alkalmas eszkö­zök, különös tekintettel az iparüzemi balesetek elhárítására. Kopea 4ronityi­k lngysn ém bérmentye. 5. oldal.

Next