Iparvédelem, 1916 (12. évfolyam, 1-3. szám)

1916-05-01 / 1. szám

2 IPARVÉDELEM 1916. — 1.sz. Előbb a főkapitány borzadt meg az új divat, a fényűzés és lu­mpolások bűnös erkölcstelen­ségén. Éjfél után 1 órától tilos a tivornyázás. A szegény kávésok és egyéb lum­ptanyák nyo­morgó tulajdonosai a belügyminiszterhez for­dultak. úlagkapták a jóleső választ : nem a kávésokat kívánta a tilalom károsítani, hanem gátat vetni a lumpok tivornyázásának, a h­eje­­hnjának, a pazarlásnak és a vele járó erkölcs­telenségnek. A lumpokat fékezni, nem pedig a kávésokat károsítani célja a rendeletnek. Ez az egy­ik nagy rémület, amely izgalomba hozta az új társadalmat. De megjött a másik rémület a divatkereske­­dők és egyéb konfekcionált áruk kereskedői kö­rében. Félre a drága női ruhákkal, a 100 koro­nás cipellőkkel, a 20 méteres finom posztós divattal, a titkos utakon ellenségeink országá­ból hozzánk csempészett extrafájú fényűzést ,sok mindenfélével. Tilos aranyunkat foszló, ronggyá szakadó vacakért cserébe adni, mert hazaáruló, aki most olyan cikket hozat a kül­földről, melyért aranny­al kell fizetni. Vége tehát a párisi forrásnak, amely a német tengeralattjárók titkos utainál is biztosabb csatorn­á­i­on át jutott hozzánk, vígan csör­gedezve. Ez mind nem volt elég. A régi, tehát nem a szemétdombról a pénzeszsákon felmászott, úri osztálynak hölgy­ei megsokalták a pazarlást. Egy­szerű, olcsó és a kelmével takarékoskodó di­vatnak megteremtésére ligát szerveznek. Ez a legnagyobb rémületet keltette a kereskedők körében. Mit csináljanak a nyári legdrágább és legújabb divatkelmékkel és «párisi modell» ruhákkal? Ts­em a kereskedőket, hane­­m a pazarlókat, a hazaáruló fényűzőket akarja megregulázni a mozgalom. Ez pedig időszerű, mert még az ökölcsapás sem lovagiatlan figyelmeztetés azok­nak, akik a nemzetnek a végsőig menő véráldo­zat készsége idejében pazarolni, fényeskedni,dor­­bézolni és fényes nappal kihívólag viselkedni merészelnek. A «Magyar Védő Egyesület» évekkel ezelőtt indított mozgalmat a helyes, ízléses, olcsó és honi termékek fölhasználásával mégis ideális szépségű női divat mellett. Ifj. Gonda Béla tagtársunk nem egy alkalommal igyekezett felolvasások révén meghódítani ez eszmének a magyar asszonyokat, sőt a helyes, művészileg is ízléses divatról külön könyvet is írt. Tartot­tunk üléseket az illetékes kereskedők és iparosok bevonásával olyan «divatkiállítás» megterem­tése érdekében, melynek révén a divatot a nem­zeti termeléssel kapcsolatba lehet hozni emel­lett olcsó, ízléses és a kelmével takarékoskodó. Nem sikerült egyrészt az érdekellentétek, más­részt a beköszöntött háború miat. Öröm­mel üdvözölte az egyesület az úrinők legújabb moz­galmát, fölajánlotta erkölcsi támogatását és szakszerű szervezetét, de még nem kapott választ előterjesztésére. A főúri hölgyek eme új mozgalma nagy rémületet keltett a kereskedők körében, mert félnek a tulipánnak újra való felv­irágozásától. A Magyar Védő Egyesület 1916. április 15-iki tanácsülésében foglalkozott a mozgalommal. A felszólalások során Bán Dezsőné igazgató­­tanácsunk tagja fején találta a szöget. Szerinte a megindult mozgalom ne akarjon új divatot teremteni, ne foglaljon állást sem a berlini, sem a bécsi divat mellett, hanem kötelez­zék a csatlakozó tagokat arra, hogy régi ruháju­kat fogják viselni, nem törődve a divattal. Ezzel elérik a takarékoskodást, megszűnnék a fényűzés, pazarlás, de még sok ezer vég kelmét takarítanának meg harcoló katonáink javára. Ne féljenek a kereskedők, hanem kerüljék a titkos párisi forrásokat és divatlapokat. Tartsa­nak olcsó honi kelmét raktáron, a szabászok pedig olyan divatú ruhákat tervezzenek azok számára, akiknek nincsen tavalyi ruhájuk, amelyhez igen kevés kelme szükséges. T­isztességes, hazáját és hős katonáit becsülni kész asszonyok és lányok hordják azt a runai, amit tavaly hordtak, ha ilyen nincsen, jó lesz olcsó, hazai kelme is. Kevés kelme, olcsó divat. Ha a mozgalom vezetői ebbe az irányba tere­lik a nemes felbuzdulást, akkor talán hamar eljő az idő, hogy messziről ismerjük fel a «jelvényt» viselő, de nem divatosan öltözött hölgyeket, hogy az úri osztálynak becsületes, honszerető asszonyai, akik nem a mosogató dézsa mellől rohantak a lumpok és kétes múltú urak tár­saságába, hogy őket pénzeljék. Csongor, Temesvár a rokkantakért. A­­Magyar Védő Egyesületnek temesvári test­vérszervezete özv. Kégl Sándorné elnöknőnek pihenést nem ismerő munkálkodása révén az ottani Vigadóban fényes háborús délutánt rendezett. A város előkelősége kivétel nélkül sietett a rokkant­katonák javára rendezett estélyre. A zsúfolt teremben ott szorongtak : Glattfelder Gyula püspök, Joanovich Sándor főispán kormánybiztos és családja, Hess Rezső altábornagy, Verklián vezérőrnagy. Nyékhegyi L. táblai elnök, Pacha oldalkanonok, Ferenczy Sándor alispán, Bilek vezérhadbiztos, Hauslich ezredes stb. és a Központ képviseletében Dobreczki Sándor országgyűlési képviselő, ügy­­vezető­ alelnök. Tekintélyes összeget hozott az estély a rokkant hősök alapjána.v. A műsor szereplői egyen kint és összesen a jelenvoltaknak szűnni nem akaró tetszését, el ismerését és tapsviharát aratták Arnold Antal és Schronk Ilona énekszámai, Chilynski Sán-

Next