Kádár, 1911 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1911-01-31 / 1. szám
. A Kádár hajlandó átvenni s inkább a champagnei vidéken kivül szerezte be a pezsgőgyártáshoz való bort. S ezen nincs is mit csodálni. A szőlő a világ legkényesebb palántája. Ültetése, ápolása vagyont igényel, kora tavasztól késő őszig gondot, munkát okoz s ha végre van termés, akkor a bornak nincs ára, vagy egyáltalán nem értékesíthető. Pedig nálunk, ha a bor egy részét iparilag feldolgoznák, játszva ellehetni tüntetni a borértékesítés gondját. A nálunk forgalomban lévő cognacnak p. o.90°/o-a hideg után szeszből készül, mert így olcsóbb. A drágább minőségű cognacot Francziaországból importálják. Ha volna becsületes élelmiszer törvényünk, amely precízen körülírná, hogy csak desztiláczió útján nyert tiszta borpárlatot szabad cognac néven forgalomba hozni, ezzel egyrészt a hazai cognac minőségét emelnék, másrészt boraink egy részét cognac alakjában feldolgozhatnék. Sőt talán még a franczia cognacot is sikerülne kiszorítanunk pozíciójából, mint ahogy Németországban a német cognacgyártmányok már régen kiszorították a francziát. Avagy például a pezsgőgyártást nem lehetne nálunk fejleszteni. Éppen borértékesítő szövetkezeteink érvényesülése számára volna a pezsgőgyártás alkalmas terület. A budafoki pinczemesteri tanfolyamon tanítják a pezsgőkészítést, alkalmas műszaki vezető tehát volna bőven. A manipulációt kicsinyben lehetne kezdeni, míg tapasztalatra, vevőkörre tesznek szert s azután tovább fejleszteni. A mamut is csak embrióból lett. Hogy a magyar borok mennyire alkalmasak a pezsgőgyártásra, azt nagy pezsgőgyáraink, (Törley stb.) sikerei eléggé bizonyítják, amelyek ma már a több száz éves franczia márkákkal is sikeresen versenyre kellnek. A mi hagyományos előítéletünkkel ugyan még mindég túlságos tisztelettel viseltetünk a franczia csampányerő iránt, de hogy ez a megkülönböztetett tisztelet mennyire jogosulatlan, azt éppen a champagnei vinczellérek minapi zendülése bizonyítja legjobban, amely azért tört ki, mert a champagnei, pezsgőt nem champagnei, hanem olasz borból készítik.* A Budapesti Hírlap jan. 25-iki számában de Gerando Félix hosszabb czikkben számol be a zendülés okairól és körülményeiről. A viszonyoknak ez az alapos ismerője így jellemzi a helyzetet: Január 17-ikén több mint kétezer szőlőmunkás megrohanta Périer pezsgőgyáros raktárait Dameryban. Félreverték a harangokat a körülfekvő falvakban és trombitaszóval hívták össze a népet. A megvadult tömeg ostrom alá vette a Périer-gyárat, s az igazgatónak csak annyi ideje maradt, hogy sietve elszaladjon. A tömeg mindent izzó-porrá tört a gyárban, a raktárakban, a pinczében. 800 hektoliter bort kiöntött és hetvenötezer üveget összezúzott. Két, egyenkint ezer liter tartalmú likőrös hordót összezúzott és a drága konyak széjjelfolyt az utczán. Végre a zavargók egy megterhelt szekeret fölvontattak a Marne hídjára és az egészet beledobták a folyóba. A gyári fölszerelésből semmi sem maradt. Gépek, asztalok, ládák, czimkék, minden elpusztult. Mikor a gyár nem volt más, mint egy rom, a tömeg örömtüzeket gyújtott, a községházát elfoglalta és kitűzte a vörös zászlót. A múlt tavasszal, midőn bejártam Epernay környékét, s az egész pezsgőtermő vidéket, nem is álmodtam volna, hogy ez a kedves, vidám, csinos tartomány egykor a zendülés martaléka legyen. Hiszen oly nagy jólétben él ottan a nép. A pezsgőipar ezer és ezer munkást foglalkoztat a szőlőhegyen, a gyárban, pinczében, a raktárban. És a munkások, kik a pezsgő gyártásának titokzatos és bonyolult arkánumait jól ismerik, kik kellő ügyességgel manipulálják a friss bort, az állott bort, a czukoroldatot, kik kellő tapintattal tudják megforgatni és állítgatni az egy, két három éves üvegeket a termés mészkőbe vájt végtelen pinczetárnákban, kitűnő fizetésükkel, igen jól élnek a városkák külső negyedeiben. Mert semmi sem nehezebb és kényesebb, semmi sem igényel nagyobb türelmet és több szakértelmet, mint a jó, az igazi, az egyetlen champagnei pezsgőbor gyártása. A borvidék különböző szőlőiből érkező friss borokat maga az igazgató ízlelgeti és kóstolgatja és a titkárok vezérkarával határoz róluk : ebből dry, ebből édes, ebből brut pezsgő lesz : ennek az izét szeretik majd az angolok, emezt inkább az oroszok, a németek isszák, azt a harmadikat pedig Délamerikába kell küldeni. És amikor a friss bor palackba került, e szerint adják hozzá a czukor szirupot és a különféle szereket, melyek az aranyszínű szőlőből kivarázsolják majd a gyöngyöző buborékot. A bedugaszolt palack bevonul aztán a pinczébe. A champagnei alacsony dombok sárga mészszikláiba vájták és vájják még mostan is a pinczéket. Egy ilyen pincze néhol tíz-húsz kilométer terjedelemmel bír : szűk, hosszú, egyenes tárnákból áll, melyeket más, kisebb tárnák kereszteznek. És semmi műpincze a világon nem érleli meg jobban a bort, mint a termő anyaföldbe vágott tárnák. A palack egy-két évig az oldalán fekszik és ezalatt megy végbe a champagnizálás folyamata. Mikor meg van érve a pezsgő, fekete salak ülepedik le az üveg oldalára és ezt kell valami módon kiszedni, anélkül, hogy a bor ereje killanjon. A palack ekkor a tárna végére kerül, külön erre a czélra szolgáló ferde állásokra. Az első álláson még majdnem vízszintesen fekszik az üveg. A másodikon már ferdébben, a harmadikon még inkább, s igy tovább mindaddig, mig végre hónapok elteltével, függőlegesen áll a dugaszon. És minden nap, rendes órában egy munkás végigjárja az állásokat, minden palaczkot megragad és egy hirtelen mozdulattal megrázza. Ez a rázás, mely hónapok hosszú