Kazán- és Gépujság, 1912 (11. évfolyam, 1-24. szám)

1912-01-01 / 1. szám

Szerkesztőség: Budapestül., Andrássy-ut 72. TELEFON 157-80. Kiadóhivatal: Budapest, V., Visegrádi-u. il/a. TELEFON 53-48. Szerkesztik: PFEIFER IGNÁC és PÉTER JENŐ műegy. nyilv.rk. tanár. mérnök. Fömunkatárs: BERMANN MIKSA állam vasúti felügyelő. □ D o Megjelen □ □ o minden hó 1-én és 16-án. —oOo— Előfizetési ára egész évre 6 korona. Szines borítékkal, jobb papíron 8 korona. Tflrtnlnm 9 Pfeife^ Ignác: Tíz esztendő. — Dr. Varsányi Emil: Az előmelegítő alkalmazásának előnyeiről. — Balog Ármin : Fűtés és lUIlUlUllli szellőztetés.— Pfeifer Ignác: A gázgenerátor megvizsgálása. — Kolos Andor: A Humphrey-féle gázszivattyu gyakorlati alkalmazása. —■Aller Róbert: Porszivóberendezések. — Horovitz Lajos: Repülőgép-balesetekről. — Hermann Miksa: Az aczélfajok he­gesztésének elmélete és gyakorlati alkalmazása. — Apró közlemények. — Hirdetések. A lap szellemi részét, műszaki ügyeket stb. illető kérdéseket kérjük lapunk szerkesztő­ségébe (VI., Andrássy-ut 72.) intézni; a lap szét­küldésére, az előfizetésre és hirdetésekre vo­natkozó ügyekben lapunk kiadóhivatala (V. ker., Visegrádi-utcza 11/a.) intézkedik. Tiz esztendő. Irta: Pfeifer Ignác. A jelen sohasem elégíti ki az embert, de amikor múlttá lesz a jelen — régi jó időknek mondjuk. Valahányszor meg­csináltuk egy-egy számát a «Kazán- és Gépujság»-nak, min­dig azt tartottuk róla, hogy bizony jobb is lehetett volna; de amikor a tiz kötet «Kazán- és Gépujság»-on végig lapoz­gatok — és ma már elfogulatlanul tudom megítélni jó bará­taim, sőt a magam írását is — azt kell mondanom, hogy a régebbi «Kazán- és Gépujság»-ok nem is olyan rosszak, mint ahogy mi gondoltuk, akik csináltuk, ha nem is olyan jók, mint amilyeneknek azok tartják, akik immár tiz eszten­deje olvassák. Azért mondom, hogy a régebbi «Kazán- és Gépuj- ság»-ok jók, mert az újabbak még nem érték el azt a tisz­tes kort, amikor azokat is épen olyan jóknak fogjuk tar­tani, mint a régebbieket. De ne lássák ez dicsekvésnek, ismerjük és beismerjük nr a gyengéinket. Nem azon restelkedünk, hogy a külföldi hasonló irányú újságok bennünket terjedelemben, tán tar­talomban is felülmúlnak; hisz az a körülmény, hogy amikor és amióta a «Kazán- és Gépujság» megindult, akárhány laptársunk kidült mellettünk, azt mutatja, hogy a legjavát adtuk annak, ami tellett tőlünk és olvasóink, kik egy év­tizeden át kitartottak mellettünk, méltányolták munkánkat. Restelkedünk azért, hogy tiz esztendő múlva sem sikerült a magyar gépészek összességében felébreszteni az összetar­tozás érzékét. Resteljük, hogy az a sok ezer gépész, aki az országban szerteszórva él, egymástól elszigetelten áll, nem keresi a csatlakozást kartársaival, nem keresi azokat a kapcsokat, amelyek őket erősekké tennék, amelyek őket fel­emelnék. Resteljük, mert ez egy be nem váltott programmpontja a «Kazán- és Gépujság»-nak. Mikor tiz esztendővel ezelőtt a «Kazán- és Gépujság» első számát megcsináltuk, el voltunk készülve arra, hogy munkánkkal egyenértékű anyagi sikerekre nem számíthatunk és barátaink tudják, hogy önzetlenül, ideális czéloktól ve­zetve, alapítottuk ezt a lapot. Azt gondoltuk, hogy minden embernek, aki műszaki dolgokkal foglalkozik, — legyen az mérnök, művezető, gépész vagy ipari munkás, — egyaránt szüksége van az állandó továbbképzésre és első sorban a magyar gépészek továbbképzését, műszaki ismereteik gyara­pítását tíizíük ki czélunk gyanánt. Azt tartottuk, hogy az egyforma tudás a legerősebb kapocs, amely a hasonló foglalkozású embereket egymás közelébe hozza és hogy a «Kazán- és Gépujság» alkalmas lesz arra, hogy összetartó testületté tömörítse a magyar gépészeket. Ez a törekvésünk az első tiz évben nem sike­rült. Segítettünk megteremteni az országos gépészegyesüle­tet, önzetlen szeretettel figyeltük minden ténykedését, remélve, hogy ez lesz az a góczpont, amely köré a magyar gépészi kar tömörül — csalódtunk; a szövetség gyenge és erejében lassan gyarapszik. Nem tudta megóvni magát a széthúzás szellemétől. A mozdonyvezetők, a művezetők megerősödtek, hatalmas testület mindegyik, csak a gépészek züllenek szerte, mint az oldott kéve és semmi jelét nem látjuk az idők vál­tozásának. És mi mégis remélünk és nem korholjuk a gépészi kart, hanem magunkra vetünk, mondván, hátha mégis ben­nünk a hiba, hogy nem valósíthattuk meg kitűzött czélun- kat, a gépészek tömöritését. A jelen sohasem elégíti ki az embert, jobbat vár a jövőtől és habár az élet minden múló órája visszavonha­tatlanul tűnik tova, egy uj redőt szánt homlokunkra, cserébe adjuk a jelen valóságát a jövő reményéért. Elmúlt tiz esztendő; munkában töltöttük el, munka­kedvvel, uj reményekkel eltelve indulunk a jövendő felé. Tudást akarunk terjeszteni; aki tudást terjeszt, az a szabad­ságnak terjesztője, a szabadság pedig nemcsak annak áldás, aki a szabadságot élvezi, hanem jutalom annak is, akinek szabadságát köszöni. W&finír ói oeorlókoc plnfiTpfpci rliink C7i'ue« hpkiilrlpGpf

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék