Kelmefestő Ujság, 1939 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1939-01-01 / 1. szám

XVI. évfolyam , Siam Laptulajdonos, a KÉPESÍTETT KELMEFESTŐ-ÉS VEGYTISZTÍTÓ MESTEREK ORSZÁGOS EGYESÜLETE Előfizetési dij évi 10 pengő. Segédeknek évi 6 pengő. — Egyesületi tagok a lapot tagsági dijuk fejében kapják Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, Nagytemplom u. Telefon: 135-881 Megjelenik havonta Felelős szerkesztő és kiadó : HEGEDŐS IMRE Hirdetések ügyében felvilágosítás : Budapest, Nagytemplom­ u. 11. Telefon: 135-881. 1939. Ez a szám van felírva arra a kilométerkőre, amelynél egy pillanatra megállunk. Csak egy pillanatra, mert nincs idő. Pe­dig jó volna kicsit üt­igállni, körülnézni, számba­­venni, megvagyunk-e mind, akik együtt indul­tunk. Nem vesztettünk-e el valamit. .Jó volna ki­csit pihenni, erőt gyűjteni. Jó­ volna, ele nem le­het, az élet rohan tovább, és mi vele. Ezek is csak rohanás közben cikáznak az agyunkon. Ro­hanás minden még akkor is, ha néha állam lát­szunk. Az sem változtat semmit­ azon a tényen, hogy 1939. év végén kevesebb lesz hátra az éle­tünkből,­­ mint ma . Nincs hát időnk elmulasztott dolgokon ke­seregni, de nem mulaszthatjuk el egy napnak a teendőit sem, mert pótolni nem lehet, csak előre nézni és minden alkalmat a­ maga pillanatában felhasználni, hogy nemzetünk, iparunk, csalá­dunk és személyünk ügyeit megvédhessük és elő­re vigyük. Ideje volna, hogy ezeket átlátva, minden kartársunk előrelátással, munka­készséggel síel­ne közénk, ápolva az összetartást, hogy, ha ismét­élnék iparunkat hasonló megpróbál­ta­tások, mint az elmúlt óesztendőben, hogy azt közös erővel könnyebben elviselhessük. Bármennyire is rohanunk, meg kell állnunk egy pillanatra és vissza kell tekintenünk az el­múlt óesztendőre, hogy a­mnak tanulságait le­szűrve, induljunk az ú­jesztendőinek. Erre szük­ségünk van. De ha már megálltunk, tudjuk is meg, hogy miért tettük. Analizáljuk az elmúlt évet. Ali is történt az­ elmúlt évben? Az, hogy a hosszú téli tespedés után, reménykedtünk a ta­vaszban, a kikeletben. És mi történt? Cserben hagyott bennünket, de ezután sem adtuk fel re­ményeinket, hanem bíztunk a nyárban. És ez is oly mostohásan hintette reánk áldott melegét, hogy a tavaszi kudarcban szerzett fogvacogás­­ból se tudott bennünket kigyógyítani és felme­­legíteni, de azért, még reméltünk a sokat ígérő ősz, amire gondoltunk, hogy ha akar, úgy kár­pótolni fog bennünket az elmúlt év összes ku­darcaiért. Sajnos, abban is csalódtunk és ezeknek következtében bátran állíthatjuk, hogy Fortuna asszony iparunk felett egész évben nagyon mos­­tohás kézzel oldotta ki bőségosztó szaruját.

Next