Közlekedési Tudósító, 1929 (2. évfolyam, 1-50. szám)
1929-01-01 / 1. szám
*2 ÉÖLEKEZDÉSI TUDÓSÍTÓ Átmenő pályaudvari rendszert tart szükségesnek Wargha László városrendezési szakértő a kitelepítés helyett A megnövekedett forgalmi igényekhez mérten átalakítják a városszabályozási terveket . A fürdőpolitika centrumává kell kiépíteni a Tabánt „Foglalkozni kell a városi gyorsvasút kérdésével“ — A Közlekedési Tudósító jelentése — A főváros fejlődésével kapcsolatos városrendezési tervek elsősorban Budapest közlekedésére vonatkozóan tartalmaznak figyelemreméltó újításokat. A városrendezés és a közlekedés különben közvetve és közvetlenül szorosan összefüggnek egymással. Ez tűnik ki abból az értékes és figyelemreméltó nyilatkozatiból, amelyet Wargha László, a főváros kiváló városrendezési szakértője tett a Közlekedési Tudósító munkatársa előtt. — A célunk mindenekelőtt az — jegyezte meg elöljáróban Wargha László, —hogy a régi és részben elavult városrendezési terveinket fokozatosan átdolgozzuk, az újabb igényeknek megfelelően. A megváltozott forgalmi viszonyok, a lakásépítés terén érvényesülő, új szempontok, a telekalakítás új módja, — mind új igényeket vetettek fel. A régi szabályozási tervek nem tettek különbséget a fő forgalmi útvonalak és az olyan utcák között, amelyek pusztán a lakóházak megközelítésére szolgáltak. Egy-két fővonal kivételével a legtöbb utat egyformán nyolc és szélesre méretezték. Az újabb szabályozási terveken már találunk nyolcvan méter széles utakat is, de általában sűrűn szerepelnek a 60— 40—35 méter szélességű útvonalak, amelyek azután valóban alkalmasak a forgalomnak a mai fejlett formájában való lebonyolítására. Ezeken a terveken már gondoskodás történt az autón kívül az autóbusz, a közúti villamos modern forgalmi igényeinek kielégítéséről, sőt még a gyorsvasút esetleges bevezetésével is számoltunk. Az úgynevezett lakóutcáinknál viszont tíz méter szélességgel is megelégedhetünk, természetesen csak ott, ahol nincs számottevő forgalom. Általában frissebb keletű szabályozási terveinken nem vágyódunk újabb, nagyszámú utca alakítására, hanem még a telekalakulatokat is úgy kívánjuk átalakítani, hogy lehetővé válják az újabb felosztás, amely kisebb tételek kialakításával apróbb telkeket, egészséges kisparcellákat teremt és a forgalom által kevésbé igénybevett területeket iktat be a régi telkek közének azt a vágyakozását, hogy a saját lakásában helyezkedhessek el. A saját lakás utáni vágy áldozatra készteti a polgárt és ennek az áldozatkészségnek a célszerű kihasználása igen nagy előnnyel járna a közbe. Telek-örökbérlet — A hatóság sokat tehetne a „saját lakás“ programjának megvalósításáért. A polgárság tisztában van azzal, hogy a lakásviszonyok drágulása, a lakbérnek az építkezési költséghez, illetve a tőke amortizációjához idomuló emelkedése olyan veszedelem, amellyel előbb-utóbb számolni kell. A saját ház utáni vágyat be kell állítani a lakásépítés tengelyébe. Két módon igyekszünk ezt a célt szolgálni. Mindenekelőtt apró telkek kialakításával tesszük lehetővé kis családiházak építését. A másik az a gondolat, hogy módot nyújtsunk esetleg a főváros telkein örökbérlet mellett, hatósági felügyelet alatt álló társasházak létesítésére is. A régi lakásoknál ma a békebeli lakbérnek körülbelül 80 százalékában limitált házbért kell fizetnie a lakónak. Az új házak előállítási költsége viszont 50—60 százalékkal magasabb, mint a régi házak építési költsége. Itt tehát áthidalhatatlan diszparitás forog fenn. A hatóság a sajátlakás akciójába olyan módon kapcsolódhatik bele, hogy telkeit örökbérlet formájában bocsátja az építeni szándékozó rendelkezésére. Az örökbérlet azt jelentené, hogy a ház felépítője 30 vagy 35 éven át—5 százalék kamatot fizetne a telek mai értéke után, ennek az időnek a leteltével pedig — nehogy a főváros elessék a telekérték emelkedésének hasznától, — újból megállapítanák a telek értékét és akkor az új értékösszeg után kellene fizetni az említett mérsékelt kamatot. A fővárost nem érné veszteség, hiszen az építkezéssel magában véve is emelkednék a teleik ára. Kihalófélben a régi bérkaszárnya-rendszer — A régi építési szabályzat, — hangzott a továbbiakban Wargha László nyilatkozata — ennek nyomán pedig az akkori szabályozási tervek elsősorban az úgynevezett bérkaszárnya építésének kedveztek. Ma már homlokegyenest ellenkező szempontok érvényesülnek a telektömbök kialakításánál, az utcahálózat meghatározásánál: apró telkek létesítése a cél, olyan telkeké, amelyeken a körülmények inkább kis családi házaik, vagy pedig emeletenként egy lakást tartalmazó, többemeletes épületek létesítésének kedveznek. A telkek belsejében ennek a célnakaz érdekében közös csatlakozó udvarokat létesítünk és ezzel végre elkerülhetővé válik a régi bériházak egészségtelen, belső szárnyának az építése. Szabályozási terveinken általában az is törekvésünk, hogy az emberek végre egészséges lakáshoz jussanak. A háztömbök belsejében tágas, egészséges, világos, ölelkező udvarokat akarunk látni. Az utcák mellett pedig ■— ez is egyik fontos törekvés — összefüggő parksáv hálózza be a várost. Magától értetődik, hogy e terveinket már csak a külvárosokban, a még be nem épített telkek birodalmában tudjuk megvalósítani. A széles tömegek gondolkodásával teljesen megegyezik az a törekvésünk, hogy lehetőleg mindenki a saját házában lakhassák. Ezt a célkitűzést teljes mértékben igazolta a háború utáni állapot, amely nem volt éppen alkalmas sok lakást magában foglaló bérház építésére. A tőke tartózkodását nem kell magyarázni. Véleményem szerint ilyen körülmények között ki kell használni a nagy tömeg Társasházak — hatósági felügyelet alatt — A gyakorlati élet tanulsága szerint a társasház-rendszerneík nagy fogyatékossága az a körülmény, hogy teljesen ismeretlen, különböző életviszonyok között élő egyének kerülnek egymással igen szoros gazdasági kapcsolatba. Sokkal célszerűbbnek látszik az a szisztéma, amely hatósági felügyelet alá helyezi a társasházakat. Ez az említett akció keretében annál könnyebben menne, mert minden ilyen társasháznál a főváros lenne a telektulajdonos, tehát amúgy is érdekelt fél volna. — úgy hiszem, általánosságban elfogadható az az elv, hogy a kispolgárt lehetőleg meg kell kímélni az építési vállalkozás kockázatától. Az építés lebonyolítását jól megorganizált tőkével kellene végeztetni. Szerintem biztonságosabb és gazdasági szempontból racionálisabb, ha nem a kisemberek építenek külön-külön, hanem a jól megorganizált tőkére bízzák ezt a feladatot, természetesen a réginél fényosabb feltételek mellett. De ha az akció keretében sikerül is a telekvásárlás terhétől megkímélni az építtetőt, ehhez a koncepcióhoz is szükséges, hogy a lakó a lakása építési költségének tisztán az építési költségnek — 25—30 százalékát készpénzben kifizesse. Örökbérlettel lehetne amortizálni a Tabán közműveit — Ezen az alapon képzelhető a Tabán beépítésének az ügye is. Azt remélem, hogy a közművek költségét éppen a telek-örökbérletekből lehet majd amortizálni. Ez lenne a legigazságosabb és a polgárság szempontjából legméltányosabb megoldása annak a problémának, hogy a Tabánban kisebb egzisztenciák is el tudjanak helyezkedni. Ez a megoldás különösen vonzóvá tenné itt az ilyen társasház-rend-